Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-02 / 33. szám
1990. június 2., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 FORDULAT VAGY KORSZERŰSÍTÉS? Gondolatok a nemzeti alaptantervről Fotó: Kovács Tibor Székesfehérvár ősi falai közé csaknem másfél ezren érkeztek szakemberek — gyakorló pedagógusok, a pedagógus- képző egyetemek és főiskolák képviselői, a pártok, az egyházak közoktatási szakértői, továbbá az oktatás megújulásáért felelősséget érző közösségek, szervezetek, alkotócsoportok képviselői —, hogy há^ romnapos tanácskozáson véle- ményt mondjanak a nemzeti alaptanterv első fogalmazványáról, az alaptantervi koncepciókról. Mintegy 12 munkabizottság 54 szekciójában folyt a vélemények kifejtése, a nézetek és elvek ütköztetése. Uj szemlélettel Az országos tanácskozás a hazai gyakorlattól eltérő vállalkozás volt, hiszen a vitába az érdekeltek legszélesebb köre kapcsolódott be. Gyakorló pedagógusok is bepillantást nyerhettek, illetve alkotó részeseivé váltak az oktatásügyben zajló tényleges változásoknak. A pedagógustársadalom hiányérzetét eddig alighanem az okozta, hogy az oktatásügyben lezajló tényleges változásokba, az azokat mozgató szándékokba és erőkbe nem kapott bepillantást. Úgy tetszik, e hiányt is pótolni kívánta a tanácskozás. Ez a szemléletmód igencsak új az oktatásügyben. Az elmúlt 40 év oktatáspolitikája és a magyar pedagógia között több szálon is folyik már a „válóper” — hangsúlyozta bevezető előadásában Báthory Zoltán. Az egyik legfontosabb csomópontja a pernek éppen az új nemzeti alaptanterv, amely minimalizálja az állami beavatkozást, ugyanakkor lehetővé teszi a pedagógiai autonómia optimális érvényesülését. Egyformán szabad teret kíván biztosítani a különböző értékalapú és világnézetű iskolafenntartóknak, valamint a pedagógusok, nevelőtestületek önálló kezdeményezéseinek. Az alaptanterv nemzeti köz- megegyezésen alapuló elvi deklaráció arról, hogy a Magyar Köztársaság iskoláiban milyen alapvető ismereteket kell tanítani, milyen képességeket és készségeket kell fejleszteni. Csak az általános műveltséget fogalmazza meg, az általános műveltség fontosságát sugallja mind alap-, mind középfokon. Azokat az értékeket foglalja össze, amelyek világnézettől függetlenül minden iskola számara elfogadhatók: a humanizmus, a szeretet, a harmónia, a biztonság, az emberi szabadság, a tolerancia, a pluralizmus és a demokrácia igénylése, a hazához, a nemzethez való kötődés, az európai hagyomány- rendszer vállalása; a tudás, a munka kötelessége fogalmazódik meg benne. Nem erőltet embereszményt az iskolákra, nem tartalmazza a műveltség egyedül érvényes ideáltípusát, nem ítélkezik olyan kérdésben, mit jelent a jó nevelés. Egyszerűen csak azt fogalmazza meg, hogyan kell betartani az iskolában az alkotmányt, a törvényt, az együttélés szabályait, hogyan kell megalapozni az alkotó és szabad emberi életet. Ember és társadalom A nemzeti alaptanterv tartalma megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek az alaptanterv funkcióiból erednek. Csak az általánosan elfogadható értékeket tartalmazza és az alapműveltséget foglalja rendszerbe. A kiemelt műveltségi területek: az anyanyelv, a matematika, az informatika, a testnevelés, az ember és társadalom, a természet, az idegen nyel v, az esztétika, a technika. Tartalmi vonatkozásban a legnagyobb áttörést az ember és társadalom műveltségi blokk jelenti. A magyar iskola régi adóssága a humanitás, az emberrel kapcsolatos tudás felbomlott arányainak összeállítása. A történelem tantárgy önmagában többé nem képes közvetíteni ezt a dimenzióiban és tematikájában is megnőtt műveltségi területet. E műveltségi blokk nem csupán társadalmi ismereteket, hanem emberismereteket is tartalmaz. Újításnak számít az informatikának a technikáról való leválasztása, amely az anyanyelvhez és matematikához hasonlóan kulturális eszköztudásnak minősül. Az anyanyelv, a kommunikációs képességek (olvasás, szövegkezelés, írás, fogalmazás, beszéd) tanítását és tanulását kiterjeszti a közoktatás egész vertikumára, az elsőtől a tizenkettedikig. Az anyanyelvi kultúra művelése mostantól minden pedagógus és minden iskola feladatává válik. Az oktatásügy korszerűsítése már évek óta tart. Számos ténnyel bizonyítható, hogy ez a folyamat az utóbbi évtizedben felgyorsult. Jóllehet, ennek ellenére még mindig lassú. Ezért él sokunkban az az igény, hogy elvileg megalapozottabban es céltudatosabban tegyünk olyan további lépéseket — talán az alaptanterv ennek a kiindulópontja lesz —, amelyek belátható időn belül tényleges minőségi változáshoz vezetnek. Miért tagadjuk, akadnak, akik, ha reformról esik szó, már elmosolyodnak, vagy elhúzzák a szájuk szélét gondolva magukban: „Már megint korszerűsítünk?" Tudom, bántó jelenségek ezek. Jó lenne végre a „korsze- rűsködés” helyett valódi korszerűsítés az oktatásban. Úgy vélem, nem tévedek, amikor azt állítom, hogy sokakat, s mindenekelőtt a valóban kiigazodni és tenni akarókat ingerli a „kell” pedagógiája, az általánossá- qokban foqalmazó fejtegetési koncepció. Ahhoz azonban, hogy a különböző okok miatt a ma még másként gondolkodó értse és elfogadja az új koncepciót, rendkívül jelentősnek tartom, hogy mindazok, akik ennek alkotói, az igény felvázolásán kívül, illetve azzal egyidejűleg ne csak arra összpontosítsák a figyelmüket, mi „kell”, mi „lesz”, hanem hogyan és miképp lehet megvalósítani, megvannak-e a feltételei. A probléma érdemi megoldása — úgy vélem — elsősorban nem a gyakorló pedagógusoktól függ, jóllehet nem is tőlük függetlenül megy végbe. Egy dolog biztos: a célok olyan iskolát tételeznek, amely humanista, szeretetteljes légkörű, gyermekközpontú, ahol fokozatosan háttérbe szorul a prelegáló, előadó, majd az előadottakat és házi feladatot számonkérő és ennek alapján ítélkező tanár típusa, s helyette a tanulók teljes életének, személyiségének pedagógiai szervezőjévé válik felismerve a különböző képességeket, készségeket, tehetségeket, kezdeményező szerephez juttatja a növendékeket. Önálló alkotómunkát A jövőnek olyan iskola kell, amely sokkal jobban igazodik a gyermekek általános és személyes igényeihez; sokkal közvetlenebb és emberibb kapcsolatban van a családdal; nem elzárja, elvonja a gyerekeket a falain kívül zajló élettől és tevékenységtől, hanem éppen ellenkezőleg, szervezi részvételüket ezekben a tevékenységekben. Ennek a pedagógiai szellemiségnek az elfogadása lehet biztosítéka az igazi életközeli iskolának, a gyermekközpontú pedagógiának. A nemzeti alaptanterv megvalósulásának alapkérdése, hogy a pedagógusok (tantestületek) mennyiben lesznek tevékeny részesei a nevelés fejlesztésének, és hogy a „felülről” induló fejlesztési, „rendszer- váltási” törekvésekkel tudnak-e azonosulni, tudják-e váltani az „alulról”, illetve belülről induló kezdeményezésekkel. Ezt a kérdést az alaptanterv igazán most teszi aktuálissá, amikor a pedagógusoktól nem puszta végrehajtást, hanem önálló, alkotó munkát várnak. Ehhez pedig a nevelőknek, s mindenkinek aki az oktatás részese, önmagát újból fel kell építenie, hogy hatni tudjon növendékeire. Ónálló és önérzetes pedagógusok nélkül nincs oktatásügyi megújulás. Önálló és önérzetes tanárok nélkül nincs nemzeti alaptanterv sem. Jónás József vezető szaktanácsadó Kiváló pedagógus A KÖZGAZDÁSZ TANÁRNŐ SZERETI A VERSEKET Talán egyetlen diák szájából sem hangzott el az elmúlt harmincegy év alatt az, hogy könyvvitelt, statisztikát, tervezést tanító tanárnőjük, Cselők Lászlóné a számok rabja. Fölismerték viszont személyiségének gazdagságát. Cselők Lászlóné több mint három évtizedes kiemelkedő pedagógiai munkásságáért kapta meg a Kiváló Pedagógus kitüntetést. A kaposvári Noszlo- py Gáspár Közgazdasági Szak- középiskolában kezdte tanári pályáját, s túl ötvenötödik évén, még egy évet szán arra, hogy tudását megossza tanítványaival. — Életemet és a munkámat döntően meghatározta a szeretet, a szigorúság és a másokkal való törődés. A szeretetet áldott édesanyámtól, a szigorúságot édesapámtól örököltem; a gondoskodást a családban szívtam magamba, hatan voltunk ugyanis testvérek. Pedagóguscsaládból származom. Édesapám, Gadányi János a háború előtt Csömenden, majd Kelevizen volt kántortanító,„pályája Marcaliban ért véget. Ő az én példaképem. Tőle tanultam meg tanítani. Sosem lett kiváló pedagógus, de bizonyára nagyon örülne, ha élne, lánya sikerének. Jegyzetfüzetemből alig pillanthattam föl, áradt belőle a sok emlék. Nem csak a családi, hanem a pályáját meghatározó pedagógusoké is: KörösiLajos- né, Aranka néni, dr. tóczi Sán- dorné, Etus néni — marcali általános iskolai tanárok — mintha most is mellette állt volna; dr. Bellyey László szerettette meg Gazsó Ferenc az egykori művelődési miniszterhelyettes ma a budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetem egyetemi tanára, szenvedélyes közoktatáspolitikus. — Milyen a közoktatás ma? — Az oktatási rendszer válaszúihoz érkezett. Főleg azért problematikus a helyzete, mert egy rendszerváltás keretei között kell megoldást találni. Nincsenek világos útjelző táblák, nem lehet tudni, melyik a főútvonal és melyik a zsákutca. A helyes álláspont az, hogy csakis a szerves fejlődés útján lehet haladni, s ezt az iskola valóságos feltételrendszeréhez kell igazítani. — Az Antall-kormány közoktatáspolitikája több sarkalatos kérdésben felülvizsgálja a Köpeczi—Glatz időszak intézkedéseit. Az oktatási törvényben is radikális módosításokat terveznek. — Az új kormányzat oktatás- politikai programja túl általános és nem koherens közoktatásfejlesztési elképzelés, bár egyelőre nem is lehet vele szemben ezt az igényt támasztani. Én is úgy látom, hogy kardinálisán kell változtatni az oktatási törvényen. Azért, mert a gazdasági-társadalmi viszonyok egy rendszerváltás keretei között oly mértékben és olyan módon változnak meg, amely teljesen új helyzetet teremt a közoktatás számára. Itt van például az iskolafenntartás. Az világos, hogy pluralizálni kell az iskolafenntartást, de ehhez nem elég, amit a Glatz-féle vele az irodalmat abban a középiskolában, ahol harmincegy éve tanít, és Merő Béláné testnevelőtanár sem marad ki a sorból. A statisztikát is oktató tanárnőnél kézenfekvő statisztikai adatokkal kezdeni a kérdést — véltem, mielőtt leültünk beszélgetni: Ennyit jegyeztem föl: 1957-ben végezte el a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet iparszakos közgazdászként. A tanári oklevelet 1963-ban szerezte meg. Két évig a Duna Cipőgyárban hasznosította diplomáját. 1959-ben Kaposvárra hívták tanítani. — A közgazdász tanár — elnézést a kifejezésért — nem bogaras egy kicsit? — Rendkívüli módon él bennem édesanyám emléke; az ő szeretete végigkíséri az életemet. Egyszer az egyik tanítványom azt mondta: a tanár néni más mint a többiek. Olyan egyszerűen mond el mindent... A korrepetálást nagyon fontosnak tartottam. Nem sajnáltam rá az időt. Erről az iskolai évek késztetése győzött meg. Tanítványai közül többen értek el kimagasló eredményt az országos tanulmányi versenyeken. 1986-ban Major Katalin az országos szakmai tanulmányi versenyen első lett — csillan föl az egykori tanítvány képe Cse- Jők Lászlóné tekintetében. — A gyengébbeket is meg kell tanítani. Lehet, hogy erről írnék most szívesen egy pályázati dolgozatot — fűzi hozzá kiegészítésül. — A pedagógiai szakmában is ismerik a nevét országosan. módosítás kimondott: bármilyen szervezet vagy magányszemély fenntarthat iskolát. Gondolkodni kell az iskola működéséhez szükséges feltételekről is, ezeket normatív módon és törvényi szinten szükséges rendezni úgy, hogy az iskola ellátottsága ne az elosztási pozíciót birtokló embereknek vagy intézményeknek a jóakaratától függjön. Tehát garantált állami támogatási rendszert kell kiépíteni, amely áttekinthető és a normativitás elvén nyugszik. A helyi fenntartóknak ezeket a feltételeket kell megteremteniük a különböző iskolák alapításához. Sajnos, a normatívák nincsenek meg. Ézért előfordulhat, hogy az alakuló iskolák ellátottságát nem biztosítják. A másik: precízen meg kellene szabni az iskola kompetenciáját a szakmai kérdésekben, vagyis az iskolát kiemelni végrehajtó pozíciójából, hogy önfejlődés útján indulhasson el. A pártállam az iskola sajátos pedagógiai logikája helyett egy politikai logikát állított fel, amely önmagában is a funkciózavarok egész sorát termelte ki, miközben az iskolát passzívvá tette. Fontos, hogy a tantervi és tankönyvi szabályozásról a teljesítményelvű szabályozásra térjenek át, hogy ezzel az iskola- rendszer nivellálódását megakadályozzák. — Régóta hallani, hogy bizonytalan a pedagógiai intézetek jövője. Mit gondol erről? — Nagyon kategorikus véleményem van: ezekre az intéze— Az országos szakfelügyelővel közösen állítottunk össze egy faladatlapot statisztikából. Egy fejezetet írtam, fölkérésére, egyetemi jegyzetbe. — Miért szép a statisztika? — Nagyon szerettem számolni, de sok fejezete, úgy érzem elrugaszkodik az élettől. A statisztikában én megtalálom a számok szépségét, és benne van az élet is. Ezt Tölgyesi Lajos, volt tanárom ismertette föl. A memóriafejlesztő egyszeregyről, a memoriterről kezdtünk épp szót váltani, amikor egyszer csak belekezdett Vörösmarty Mihály A szegényasz- szony könyve „fölmondásába.” Némi zavarral megkérdezte ismerem-e; félt, hogy belesül. A Toldi előhangjába már nem fogott bele, pedig azt is tudja... — Rengeteg verset tudok könyv nélkül. Ha utazom, verseket mondok magamban. De csak azokat szeretem, amelyek hatnak az érzelmeimre. Horányi Barna tekre sokkal nagyobb a szükség, mint bármikor volt. Nem a hatóság megnyújtott karjaként, hanem szakmai és szolgáltató intézményként. Ha autonóm iskolát akarunk, az iskola szükségképpen rászorul,'hogy a nagyon jól felkészült szakemberek segítségét igénybe vegye. Például a helyi tanterv elkészítésében az iskola törekvéseinek szakmai megalapozottságot adjanak. A megszüntetés egyszerű likvidátori tevékenység lenne, és azt tükrözné, hogy nem is akarnak autonómiát adni a pedagógusoknak, hanem az állami monopólium eddigi formáját felváltanák egy másikkal. — Végül egy személyes kérdés: megmarad-e végleg az egyetemi katedránál vagy adott esetben visszatérne a közoktatáspolitika irányításába? — Csak abban az esetben vállalkoznék még egyszer ilyesmire, ha olyan programon lehetne dolgozni, amely egybevág az általam elképzelt alapelvekkel. Kompromisszumra természetesen hajlandó vagyok, de például az autonómia, az állami kötelezettségvállalás és a szolgáltatóhálózat kiépítésének elvéből nem engedek. Ezeket nem szabad alku tárgyává tenni, mert akkor úgysem ér el semmit az ember, csak vergődik egy olyan rendszer keretei között, ahol konjunkturális szempontok szerint dolgoznak. — Köszönöm a véleményét. Varga Zsolt GAZSÓ FERENC VÉLEMÉNYE AZ OKTATÁSPOLITIKÁRÓL Garantált támogatás kell az iskolának
