Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-11 / 40. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. június 11., hétfő A CSEHSZLOVÁK SZAVAZÁS EREDMÉNYEI Már 86 ezer kérelmet nyújtottak be Kártérítési kormányhivatal létrehozását javasolta a Recski Szövetség (Folytatás az 1. oldalról) szavazatok 11,8 százalékát, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom-Együttélés a szavazatok 5,6 százalékát szerezte meg. Ez utóbbi azzal számol, hogy a szövetségi parlamentben 5-6, a szlovák parlamentben 8 képviselői helyet kaphat. A több mint hatszázezres szlovákiai magyarság e csoportosuláson kívül még a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalommal koalícióban induló Független Magyar Kezdeményezésjelöltjeire adta le szavazatait. Mivel a képviselők szerinti kimutatás csak a jövő héten várható, még nem tudni, hogy a Nyilvánosság az Erőszak ellen színeiben indult képviselők közül hány jutott mandátumhoz. A szövetségi parlament Nemzetek Kamarájába, ahová a cseh és szlovák országrészből azonos számban küldenek képviselőket, a Polgári Fórum— Nyilvánosság az Erőszak Ellen 50 százalékot és 85 mandátumot, a CSKP 13 százalékot és 22 mandátumot, a Keresztény és Demokrata Unió 9 százalékot és 20 mandátumot, a Mozgalom az Önigazgató Demokráciáért—Morva és Sziléziai Társaság 9 százalékot és 13 mandátumot szerzett. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom-Együttélés Koalícióról még nem közöltek adatot. A becslések szerint a szavaPrága. Negyven év után először tartottak szabad választásokat Csehszlovákiában. Képünkön: Václav Havel adja le szavazatát. (MTI-telefoto) zásra jogosultak 96 százaléka adta le voksát és ha ezt hivatalosan is megerősítik, az arány a legnagyobb választási részvételt jelenti Kelet- és Közép-Eu- rópában. A szlovák parlamentre leadott szavazatok a becslések szerint: Nyilvánosság az Erőszak Ellen 38 százalék, CSKP 19,5 százalék, Kereszténydemokrata Mozgalom 17 százalék, Szlovák Nemzeti Párt 14,5 százalék, Magyar Keresztény- demokrata Mozgalom-Együttélés Koalíció 8,5 százalék. A törvénysértések áldozatául esett internált, bebörtönzött és jóvátételi munkára elhurcolt emberek anyagi rehabilitációjának parlamenti tárgyalását sürgették, és kártérítési kormány- hivatal felállítását szorgalmazták a Recski Szövetség vasárnap Pécsett tartott dél-dunántúli nagygyűlésén. E vidéknek 1945 előtt az átlagosnál lényegesen több német nemzetisegű lakója volt, ezért — érthető módon — sok szó esett az őket ért kirívó méltánytalanságokról, illetve azok jóvátételéről. Jelen volt Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter, a kártérítési ügyek kormánymegbízottja. Felszólalásában félreértésnek mondta azt, hogy a Magyarországi Németek Szövetsége a kitelepített svábok szempontjából méltánytalannak tekinti, hogy a Kisgazdapárt földprogramja az 1947-es földtulajdonállapot visszaállítását szorgalmazza. Rámutatott: a kitelepített svábok anyagi rehabilitálásának jogi kereteit még nem munkálták ki, de ez is meg fog történni. Zimányi TJbor országgyűlési képviselő, a Recski Szövetség főtitkára azt hangoztatta, hogy a törvénysértések áldozatainak Bulgáriában, vasárnap megkezdődött a parlamenti választások első fordulója. A Nagy Nemzetgyűlés 400 képviselői helyéért összesen 37 politikai párt és pártszövetség verseng. erkölcsi rehabilitációja lezajlott ugyan, de ez csak az anyagi kártérítéssel együtt válhat teljessé. Javasolta, hogy a kártérítési ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter munkáját külön kormányhivatal felállításával is segítsék, mert a Belügyminisztérium illetékes osztályán már 86 ezer kérelem vár elintézésre. Javasolta, hogy a Parlament mielőbb tűzze napirendjére az anyagi rehabilitációra vonatkozó törvényjavaslatot. Gerbovits Jenő a nagygyűlést követően elmondta, hogy az anyagi kártérítés feltételeiről a kormány csak helyzetének áttekintése után hátároz- hat. Mint mondta, ő maga sincs olyan kézzel fogható információ birtokában, hogy ígéretet tehetne a kitelepített svábok kártalanítására, de véleménye szerint az 1947-es évszám nem lehet akadálya a rehabilitációnak. Már a parlamenti pártok és a kormány előtt van az a hatlépcsős tervezet, amely a hatályos földtörvény alapján is lehetővé tenné egyrészt a gazdálkodni szándékozók földtulajdonhoz jutását, másrészt a másutt élő, egykori földjükön gazdálkodni nem akaró tulajdonosok kártalanítását. Túlnyomó többségük koalíció, vagyis valójában 75 pártot, mozgalmat, szervezetet jelentenek együttesen. A szavazás eredményeit várhatóan hétfő délelőtt teszik közzé. Bulgáriai választások Thatcer hazautazott Látogatását befejezve vasárnap délután elutazott a Szovjetunióból Margaret Thatcer. A brit kormányfő csütörtökön érkezett a szovjet fővárosba, ahol tárgyalt Mihail Gorba- csovelnökkel, NyikolajRizskov kormányfővel, valamint Dmitrij Jazov védelmi miniszterrel. Thatcer külön találkozott Borisz Jelcinnel, az oroszországi parlament elnökével. A moszkvai tárgyalások után a miniszterelnök-asszony Kijevbe utazott, ahol részt vett a brit napok rendezvényein. A szovjetunióbeli látogatás utolsó programjaként Thatcher az örményországi Leninakánba utazott, ahol részt vett a brit kormány ajándékaként felépített 400 fős iskola felavatásán. A kormányfő emellett tárgyalt helyi vezetőkkel, köztük I. Vazgen katolikosszal, az örmény egyház fejével.. 25 amerikai dollárért árulják a Gorbacsov-babákat az egyik tokiói játékáruházban. • I • - IIH iMüMM BMP Mától Corso-napok a Somogyker Rt. kaposvári boltjaiban! Egyes női- és férficipőket engedménnyel kínálunk a Somogy Áruházban, a Május 1. utcai női cipőboltban, és a Kossuth téri férfi cipőboltban! ®oi$o A Amíg a készlet tart! (111086) r" Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy június 12-én 12 órától 16 óráig Siófok város területén gázszünetet tartunk. Kérjünk a fent jelzett időpontban gázkészülékeik csapjait zárt állapotban szíveskedjenek tartani. (110976) V ..................................................J A KERGÉP és az ELEKTRON Vállalat értesíti a vendéglátóiparban érdekelteket, hogy Balatonfüreden az Ifjúság u. 9. sz. alatt június 11-én bemutatótermet nyitott. A fenti cím alatt megtekinthetők és megrendelhetők a KERGÉP vendéglátóipari berendezései. További információ a (86)43-333-as és az 1-1143-515-ös telefonon. (111118) Haldoklik a Varsói Szerződés Nem biztos, hogy a gyors bomlás a jó BRÜSSZEL: Antall József ment a legtovább Moszkvában azzal az indítványával, hogy már 1991 végére bontsák le a Varsói Szerződés katonai szervezetét — állapította meg a La Libre Belgique című belga napilap. Kommentárja szerint a Varsói Szerződés jövője mindenképpen veszélyben van. Erre utal, hogy a katonai tömbök megszüntetését a VSZ mind a hét tagja kívánatosnak nevezte Moszkvában. A Le Soir párhuzamot von a NATO külügyminisztereinek skóciai tanácskozása és a azonban már nem lehet mesterségesen elnyújtani, s a katonákon kívül ezt Moszkvában senki nem is akarja. Van olyan politikai megfigyelő, aki szerint a szövetség a jelenlegi formájában aligha húzza tovább az év végénél. VARSÓ A lengyel kommentátorok örömmel üdvözölték a VSZ csúcsértekezletének döntéseit. Ugyanakkor egybehangzóan állást foglalnak a katonai szövetség fenntartásának szükségessége mellett. A lengyelek álláspontja e kérdésben csakA helyi támaszpont közelében mutatják be a nyilvánosság előtt az új francia harckocsi, a Leclerc prototípusát. A NATO- szabvány szerinti 120 mm-es löveggel felfegyverzett, 54 tonnás tankot 1992-ben állítják hadrendbe Franciaországban. A tervek szerint 100 darabot gyártanak majd belőle évente. moszkvai értekezlet között. Mindkettőnek egyik központi témája a német kérdés volt, és ezzel kapcsolatban a közeledés [elei mutatkoznak. ROMA: A Varsói Szerződés haldoklik és széthullóban van, tudta az elindult rendszerváltás bomlasztja fel. „Gorbacsov minden ügyességére szükség volt, hogy elkerülje az önfeloszlatást, amit a magyarok szorgalmaznak a leginkább. Azért, hogy időt nyerjen, a szovjet vezető gyökeres átalakítás kártyáját játszotta ki: a szervezet katonaiból politikaivá alakul, a tagországok kötelezettségei lazák és különbözők is lehetnek, a tömbök meghaladása az elérendő cél”—foglalja össze a Corriere della Sera az itáliai sajtó véleményét. A hírmagyarázóknak nem kétséges, hogy legfeljebb halasztás történt a novemberi újabb csúcs kitűzésével, és a folyamat aligha állítható meg. Nem tölti el őket azonban ez különösebb örömmel: úgy érzik, a gyors széthullással veszélybe kerülhet a bécsi haderőcsökkentési megállapodás. WASHINGTON: Az amerikai sajtó elismerően méltatta a VSZ ülését. A helyszíni tudósításokban előtérben állt a magyar álláspont: a lapok már az ülés előtt idézték Antall József budapesti nyilatkozatát, majd Moszkvából Für Lajos honvédelmi miniszter kijelentéseit. A washingtoni kormánypolitika távlati érdekei szempontjából a VSZ gyorsuló felbomlása nyilvánvalóan kedvező. Rö- videbb távon azonban nem bizonyos, hogy ez szolgálja a Nyugat taktikai érdekeit: a kérdés tovább gyengítheti Gorbacsov hazai helyzetét, holott őt Washington — megfelelő utódjelölt híján is — változatlanul a további pozitív fejlemények zálogának tartja. BONN A szovjet fővárosban nagy csendben eltemették azokat az ideológiai ellenségképeket, amelyek eddig mind a Varsói Szerződésnek, mind pedig a NATO-nak léte indoklásául szolgáltak, így látja ezt egy majd két évtizede Moszkvában szolgáló NSZK-beli megfigyelő. A paktumfelszámolás végrehajtási szakasza azonban a VSZ-ben még igen nehéz lesz. Ezt a felszámolási eljárást úgy, mint a szovjet csapatok kivonása ügyében eltér a többi (volt) szocialista országétól. E különbség alapja a nagy Németország újjászületésével kapcsolatos félelmekben rejlik. A lengyel lapok nem örültek az általuk legradikálisabbnak minősített és végül Moszkvában elutasított magyar javaslatnak, amely 1991 végéig a Varsói Szerződés katonai szervezetének felszámolását tűzte ki célul. LONDON A brit lapok egyik-másika csaknem „ünneprontásként” tálalta a magyar kilépési szándék nyilvános bejelentésének időzítését, ,,A NATO barátságot ajánl — Magyarország távozni akar” — írta az Idepen- dent. „Thatcher asszony Gorbacsov melletti kitartásra buzdítja a szovjeteket” főcím alatt a Daily Telegraph kiemelte: „miközben az orosz parlament politikai függetlenségének deklarálásával méginkább aláásta Gorbacsov hatalmi bázisát, újabb csapást mért rá Magyarország annak kijelentésével, hogy nem vesz részt a VSZ hadgyakorlataiban és jövő év végéig távozni akar a szövetségből.” „A Paktum véget vet a hidegháborúnak és — csaknem önmagának is” című hírmagyarázatában a Guardian viszont arra helyezte a hagnsúlyt, hogy a magyar kormányfő nem támogatta az azonnali kilépés gondolatát. PÁRIZS „A Varsói Szerződés széthullóban van” — ez a cím két párizsi lapban is szerepelt. A francia sajtó moszkvai tudósításait együtt közölte a NATO külügyminiszterek skóciai találkozójáról szóló jelentésekkel. A szembeállításból mindenesetre egy tényező ugrott ki: az egységes Németország NATO tagságának problémája itt is, ott is szerepelt, de míg a moszkvai jelentések azt húzták alá, hogy a Szovjetunió továbbra is ellenzi a NÁTO-tagságot, a skóciai beszámolók azt jelezték, hogy még bőven van lehetőség az alkura. Szinte minden francia lap utalt a VSZ megszűnésére vonatkozó magyar javaslatra és arra is, hogy Magyarország a jövőben nem vesz részt a közös hadgyakorlatokon és hadseregét alkotmányos irányítás alá helyezi.