Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-09 / 12. szám
1990. május 9., szerda SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 7 A MAGYAR KUPA GYŐZTESE: SZALAY ANDREA A hétvégén Budapesten rendezték meg a ritmikus sportgim- nasztikázók Magyar Kupa versenyét, amelyen a két kaposvári egyesület sportolói is részt vettek. A serdülők korosztályában 8 csapat 51 versenyzője, míg gyermekkorosztályban 11 együttes 67 tornásza mérte össze tudását. A serdülő csapatversenyben a Kapos SC a második helyen végzett. Az egyéni összetett verseny küzdelmeiben szép kaposvári siker született. Sza- lay Andrea, a Kapos RSG SC versenyzője mindenkit maga mögé utasított. A szerenkénti döntőkben folytatta remek szereplését Szalay. Labdagyakorlatával az első, kötél és szalaggyakorlatával holtversenyben az első-második, míg karikával a második helyet szerezte meg. A gyermek csapatverseny során a Kapos RSG SC a második, a K. Építők SC ,,A” csapata a negyedik, a K. Építők SC „B” csapata pedig a 10. helyen végzett. Az egyéni összetettben Gál Bernadett (Kapos RSG SC) a második, Balogh Orsolya (Kapos RSG SC) az 5—6. lett. A szerenkénti döntőkben Gál Bernadett harmadik lett szabad- gyakorlatával. A kötélgyakorlatok során Gál Bernadett, Balogh Orsolya és Gáspár Melinda (K. Építők SC) egyaránt a harmadik helyet szerezte meg. Karikával Gál Bernadett a második helyen végzett. RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKA MOTOCROSS Röblapda-hírek Nagykanizsán rendezték meg az OB I—II. osztály negyedik bajnoki fordulóját. A 125 ccm-es motorokkal versenyző első osztályúak mezőnyében 18-an indultak, s rajthoz állt a Surján SE két kiválósága, Horváth Pál és Jeszenszky Péter is. Az első futamban Horváth nagyon roszszul rajtolt, de a futam végére felküzdötte magát a harmadik helyre. Jeszenszky végig motorhibával küszködött, és a hetedik helyen ért célba. A második futamban Horváth elsőként jött el a rajttól. Egészen a futam közepéig őcizte vezető helyét, de ekkor Balogi megelőzte. így Horváthnak be kellett érnie a második hellyel. Jeszenszky ebben a futamban a negyedik lett. A végeredmény: 1. Balogi (Vega Budapest) Honda, 2. Horváth (Surján SE) Honda, 3. Kamrás (Vega Budapest) Honda,... 5. Jeszenszky (Surján SE) Honda. Veszprémben dunántúli leány röplabda együttesek részére rendeztek Mini-kupát. Somogy megyét a Kaposvári Sportiskola, a nagybajomi általános iskola és a kaposvári Toldi általános iskola csapatai képviselték. A14 csapat küzdelmében a Nagybajom I. csapata szerezte meg a második helyet az Álba Volán mögött. A KASI az ötödik, a Nagybajom II. csapata a hatodik, a Toldi DSK pedig a kilencedik helyen végzett. Nagybajomban, a kaposvári Rákóczi kisszövetkezet támogatásával szerveztek röplabdatornát a Somogy megyei bajnokságban szereplő csapatoknak. A kupagyőztes Búzavirág SC csapatában olyan játékosok szerepeltek, mint a nemrég még az NB l-es bajnokságban játszó Károly Róbert, Vidák Tibor és Gál Norbert. A tornán a házigazdák szerezték meg a második helyet, megelőzve a Kaposgép csapatát. 42 ezer 195 forint jutalom a rekordernek A Népstadion és Intézmé- megdönti az érvényben lévő nyei, a VII. Ibusz Maraton társ- országos csúcsot a 42 195 mé- rendezője díjat ajánlott fel. Az teres távon, az 42 ezer 195 fo- az első magyar férfi és nő, aki rintot kap. Bréda újabb sikere A triatlon idény első kiemelkedő országos ranglista versenyének Miskolc adott otthont. A nagyszabású seregszemlén mintegy 280 versenyző indult. Közülük Bréda Balázs, a Korona Média SC triatlonistája újabb szép sikerrel örvendeztette meg e szép sportág somogyi híveit: az ifjúsági korcsoportban a harmadik helyet szerezte meg. MEGYEI TENISZBAJNOKSÁG Ezúttal is Kuti—Kiss volt a főszereplő A hét végén Kaposváron, a FÁBER—KVGY Vasas SE Iszák utcai tenisztelepén került megrendezésre a felnőtt és ifjúsági megyei bajnokság. Kuti— Kiss Rita megismételte tavalyi sikerét: a felnőtt bajnoki cím mellé az ifjúságit is elhódította. A férfiak mezőnyében a jelenleg katonai szolgálatát Kaposváron töltő és a KVGY Vasa SE- be igazolt Makray Péter győzött egyesben és párosban is — Baranyai Sándorral az oldalán. Az ifjúsági fiú versenyszám a gyér nevezés miatt elmaradt. Eredmények: Ifjúsági lányok: 1. Kuti—Kiss Rita (BB—7 UP), 2. Szarka Bernadett (Siófok), 3. Harmath Ágnes (KVGY Vasas) és Pandurics Anett (KVGY Vasas). Női egyes: 1. Kuti—Kiss Rita (BB—7 UP), 2. Harmath Ágnes (KVGY Vasas), 3. Bődy Tímea (KVGY Vasas) és Szarka Bernadett (Siófok). Női páros: 1. Szarka—Bődy (Siófok— KVGY Vasas), 2. Harmath— Pandurics (KVGY Vasas), 3. Kuti—Kiss testvérek (BB SC) és Sós—Pellérdi (KVGY Vasas). Férfi egyes: 1. Makray Péter, 2. Dávid Antal, 3. Baranyai Sándor és Galgóczy Lajos (valamennyien KVGY Vasas). Férfi páros: 1. Makray—Baranyai (KVGY Vasas), 2. Dávid— Tóth II. P. (KVGY Vasas), 3. dr. Bóta—Ács (Volán SE) és Galgóczy—Szabados (KVGY Vasas). Sió-kupa teniszezőknek A hét végén Siófokon bonyolították le a Sió-kupa korosztályos teniszversenyt, amelyen 14 egyesület 160 versenyzője vett részt. Eredmények: Leányok, újonc: 1. Szarka Krisztina (Siófok), 2. Hankó Tilda (Boglárlelle), 3. Szabó Ágota (Siófok). Gyermekek: 1. Siklósi Fruzsina (Bp. Spartacus),... 3. Lázok Csilla (Boglárlelle). Serdülők: 1. Szarka Krisztina (Siófok), 2. Hankó Tilda (Boglárlelle), 3. Klein Kornélia és Paró- czai Renáta (mindkettő Siófok). Fiúk, újonc: 1. Bogyó Tamás (Ú. Dózsa),... 3. Iványi Bálint (Boglárlelle). Gyermekek: 1. Jeck Krisztián (Ú. Dózsa). Serdülők: 1. Koleszár Krisztián (Sopron),... 3. Szabó Krisztián (Siófok). A Sió-kupát a boglárlellei együttes nyerte el egy évre. Második helyen a siófoki csapat végzett.) ISMÉT AMATŐR TENISZBAJNOKSÁG Az idén is sor kerül Kaposvár egyéni amatőr teniszbajnokságára, amelyet a KVGY Vasas és a Hungária Biztosító mellett első ízben a Fáber KFT. is patronál. A versenyen mindazok részt vehetnek, akik nem szerepelnek a jelenlegi hivatalos hazai teniszranglista első négyszáz, nőknél az első kétszáz — versenyzője között, továbbá a múlt évben az OB első és másodosztályában nem játszottak és mint edzők hivatalosan a sportággal nem foglalkoznak. A ver- jsenyszámok: férfi egyes 35, 36—45 éves korig és 45 év felettiek, továbbá női egyéni, férfi páros és versenypáros. Csak azokban a számokban rendeznek versenyeket, amelyekben 16 induló összejön (a párosoknál nyolc pár). A megyei szakszövetség rendezvényére az Iszák utcai teniszcentrumban kerül sor, május 12—13-án nyolc órától. Nevezni érvényes orvosi igazolással a helyszínen lehet fél órával a kezdés előtt. Még egyszer az Avar-kupáról A több éve tartó Avar-kupa mérkőzéssorozata a Somogy megyei labdarúgás ünnepi eseményei közé tartozik. A Kaposvári Rákóczi és a SLASZ azzal a céllal hívta életre, hogy tisztelegjen a volt román és magyar válogatott labdarúgó, Avar István emléke előtt. A rendezők olyan labdarúgó egyéniséget állítottak a mai fiatalok elé példaképül, akiről a korabeli sajtó mindig kiemelten nyilatkozott, aki 60. életévét elkerülve is lejárt a Rákóczi-pályára, bemutatva csodálatos rúgókészségét, labdarúgás iránti szeretetét. Az Avar-kupa célját tekintve gazdagodott, hiszen a SLASZ, sőt az MLSZ tehetségkiválasztó rendszerének része lett, amit az is igazol, hogy a korosztályos magyar serdülőválogatott szövetségi edzője is jelen volt a tornán. Több tehetséges labdarúgó nevét jegyezhette fel. Remélem, többeket meg is hív a válogatott kiválasztó táborába, és talán néhányan a serdülő válogatott címeres mezét iá felölthetik magukra. Az Avar-kupa lebonyolítása tartalmaz olyan sajátosságokat, amelyeket az MLSZ is példaértékűnek tekint. A megye három körzetében évenként váltott helyszínnel folynak a körzeti selejtezők, ezeken kilenc körzet válogatottja vesz részt. A körzetenkénti győztes a Kaposvári Rákóczi korosztályos csapatával kiegészülve négyes döntőt vív. A döntőbe jutott csapatok a saját körzetük tehetséges játékosait magukkal vihetik a döntőbe. Ebben az évben a három helyszín Barcs, Tab és Marcali volt. Barcson kiváló rendezés mellett, izgalmas mérkőzéseken a Nagyatád szerezte meg a jogot arra, hogy az ottani körzet válogatottja az ő neve alatt szerepeljen a döntőn. A másik helyszínen, sajnos, ,.csonka” selejtezőt vívott a megjelenő két-két csapat, hiszen Marcaliban a Fonyód, Tabon pedig a Siófok nem vett részt a tornán, nem tisztelve hagyományt, ellenfelet, nézőket, rendezőket. Ismerve a magyar labdarúgás anyagi helyzetét félő, hogy néhány év múlva a felnőttcsapatuk érzi majd ennek a negatív hatását. A kaposvári döntő színvonalas mérkőzéseket, de kiegyenlítetlen küzdelmeket is hozott. A Tab körzet csapatának nagy arányú vereségeiben a Boglárlelle és a Siófok kupa iránti érdektelensége is fölfedezhető. A Nagyatád—K. Rákóczi FC elődöntő és a Marcali—K. Rákóczi FC döntő színvonalas mérkőzést, helyenként ötletes, jó játékot eredményezett. Meglepetésre a K. Rákóczi FC- nek a kupa történetében először a 2. hellyel kellett megelégednie. Ez azt is mutatja, hogy a vidéki labdarúgás erejére támaszkodni kell. A tehetségkiválasztó tornán bizonyossá vált, hogy kik azok a játékosok, akik teljesítményükkel kiemelkedtek a mezőnyből és akikre a szövetségi edző is felfigyelt. Itt hívta fel magára a figyelmet Barcsról Zeller Richárd és Fodor Márk, Nagyatádról Brezovszki Béla, a marcali körzetből Lázár János, Henzel Róbert, Kovács Gábor, a K. Rákóczi FC-ből Vörös Tamás, Merk Valter, Szilágyi Krisztián. A SLASZ utánpótlás-bizottsága a kaposvári döntőre szakmai konzultációt hívott össze, erre minden megyei egyesület utánpótlással foglalkozó szakemberét meghívta. Ä konzultáción, a döntő részt vevő csapatok edzőin kívül, sajnos, senki sem jelent meg. Úgy gondolom, ez a tény önmagáért beszél. Dr. Pandurics István A Bolvári—Kiss páros bronzérmes! ASZTALITENISZ Lassan a végéhez közeledik az asztaliteniszezők éves versenysorozata. A hét végén az utolsó előtti első osztályú ranglistaversenyre került sor a fővárosban, a BSE szakosztályának rendezésében, amelyen a Kaposplast hat női versenyzője is indult. Az egyéni küzdelmek során Limbek és Alkonyi a főtáblára jutásért kapott ki, viszont Patának és Ráknak sikerült feljutnia. Pata Erika a főtáblán is továbbjutott: 3-1 arányban legyőzte Fazekast, a Statisztika asztaliteniszezőjét. A legjobb nyolc közé jutásért a szintén sta- tisztikás Oláh Zsuzsától kapott ki 3-0 arányban. Dr. Bolvári Katalin a főtábláról indulva sorra aratta győzelmeit. Többek közt legyőzte Káhn Szilviát, a BSE élversenyzőjét is. Végül a dobogóra jutásért 3-1 arányban szenvedett vereséget a Fővárosi Vízművek sportolójától, Böhmtől. Ami nem sikerült az egyéniben, az sikerült a párosban! Bolvári — a győri Kiss Anikóval az oldalán — egészen a döntőbe jutásig nem talált legyőzőre. Itt a Statisztika párosa, az Éllő—Tóth duó állította meg őket:,2-1 -re legyőzték Bolvárié- kat. így végül a Bolvári—Kiss páros a bronzérmet szerezte meg. (Képünkön Bolvári látható.) Szalay Adrea Gál Bernadett