Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-02 / 6. szám
SOMOGYI HÍRLAP HÁROM ÉJJEL HÁROM NAP CSURGÓN A diákszínész nem színészdiák Duró Győző: A válogatás esetleges volt — Kunecz Antal: Csökönyös felesleges ragaszkodás Színház az egész diákszínjátszás — ferdíthetjük el Shakespeare sorait. A mozgalom egyik hazai „csúcstalálkozója” kétévente a csurgói országos Csokonai diákszínjátszó fesztivál. A tizenkettedik találkozón nemcsak azt tapasztaltuk, hogy a színház felé fordult a diákszínjátszás, hanem átéltük a korosztály és a hagyomány valós válságát is. Nádihegedű és hamis hangok Nisan sámánná. Előadták a székesfehérvári diákok HA MAR KÉVÉS A SZÓ... így születik ◦ csoda Kamarazenei találkozó Marcaliban 1990. május 2., szerda A kukoricaszárból készült, úgynevezett nádihegedű szava elvegyült az élénkebb beszélgetésben, a lázas készülődés elnyomta a mély zengésű húrok hangjait, amelyek játszani hívtak. A somogyudvarhelyi Mester Ferenc portékáit a kirakodó vásárra szánta. Kapósak voltak; ajándékba vitték a bodzapuskát a fűzfavesszőből fonott korbácsot, a kukoricaszárból készült kisteheneket. Ám mintha elnyelte volna ezeket egy mélységes kút, oda lett a játék... A klasszikusok sem szentek — tartják a diákszínjátszók abból a meggondolásból, hogy játékukat a fiatalosság hassa át. Ez lenne a kívánalom is, ha... Ha nem fulladna csaknem botrányba a játék, mint az ,,öreg” sárbogárdiak Rómeó és Júlia előadása, amelyet az évtizedek óta Csurgóra járó Lesz- kovszki Albin tanár úr rendezett. Különleges igényük volt az, hogy lehetőleg ne a Csokonai Művelődési Központban, hanem a lépcsőfeljáróval rendelkező helyi általános iskola aulájában játszhassák el a két veronai szerelmének történetét. Ezzel még növelték is a kíváncsiságot, ám az hamar lelohadt. A gyenge színvonalú fesztivál egyik legsikerületle- nebb produkcióját láttuk az ünnepélyes megnyitó napján, szombaton este... Nemcsak a sárbogárdiak vélték úgy, hogy a diákszínjátszás jövője a színház csinálás: mások is kísérletet tettek rá. Keveseknek sikerült csak azoknak, akik ötvözni tudták a diákszínjátszás hagyományát és a színházi műhelymunka sajátosságait. A szeles, hűvös vasárnapon úgy éreztük, beragyogott a nap az ablakon; a gödöllői diákszínpad Ryszard Latko\en- gyeí szerző Édesapám, édesapám, kibújt a szög a zsákból című komédiája fölvidította a nézősereget. Unalmas percek, órák következtek: igénytelenség, kulturálatlanság a színpadon és a nézőtéren. Néha föltűnt egy szín a színpadon; a nyíregyházi II. Rákóczi Honvéd Kollégium Diákszínpada Pás- kándi Az eb olykor emelgeti lábát című komédiájával mérsékelt sikert aratott. Nemcsak a néző, a zsűri sem tudott mit kezdeni a székesfehérvári Kölcsön Színház Nisan sámánnő című előadásával, a mozgás- és hangtanulmánnyal, amit a leírtak szerint XII. századi mandzsuriai vajákos szöveg alapján állítottak össze, ellenben tetszett a budapesti Eötvös Gimnázium Diákszínpadának közös rendezése; a szereplőkről még azt is elmondhatjuk(l), hogy értelmesen, szépen és kifejezően beszéltek. A legtöbb együttesnél eddig nem tapasztalt módon ugyanis nemcsak a játék őszinteségét hiányoltuk, hanem a szavak érthetőségét is. Nem bocsátkozom részletekbe, hiszen a zsűri tagja, Duró Győző összefoglaló megállapításaival egyetértek. Az árnyék. A kecskeméti Deszka Színpad előadása ság. Egy órából húsz perc volt a „hasznos” műsoridő három éjjel, három nap. Aszerk.)—Természetes folyamatnak tartom azt, amit itt láttunk. A hatvanas, hetvenes években progresszív diákszínjátszás bontakozott ki Magyarországon. Olyan ellenzékiség nyilvánult meg műsorválasztásukban, ami a színházaknak nem adatott meg. Ahogy változott a politikai légkör, a színházak magukra találtak. A diákszínjátszás merre fordulhatott? Az amatőrök elkezdtek színházat csinálni. A helyes arány az lenne, ha a diákszínjátszás megőrizné a hagyományt, és annyit merítene a mesterségből, amennyi föltétien szükséges. A diákszínjátszás eredeti zamatát élveztük a Gödöllői Diákszínpad előadásán, mint már említettük, a lengyel valóságot a hetvenes évek tükrében fölmutató komédiájuk osztatlan sikert aratott. Az egyik remek karaktert megformáló fiú, Pe- csovszky Tamás mondta: —A diákszínpad tavaly szeptemberben alakult. A rendezőnk, Kaposi Lászlótöbb együttessel is dolgozik, maga köré gyűjtötte a diákszínpadba azokat, akik már az általános iskolában belekóstoltak a színjátszásba. Ebben a darabban jöttem rá, hogy mi a színjátszás. Nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a különböző karakterek megformálására. Öröm játszani. Jósolt hallani. Azt, hogy mennyire a színház felé fordult az együttesek többsége, Kunecz Antal, a csurgói diákszínjátszó fesztivál technikai rendezője így bizonyította: — Hatodik alkalommal látom el ezt a nem könnyű feladatot. Noha most könnyebbnek kellene, hogy legyen a munkám, mert az együttesek saját világosító és egyéb berendezésekkel is már föl vannak szerelve, mégis alig aludtam az elmúlt napokban. Egyetértek a zsűri véleményével; a csökönyös ragaszkodás a különböző helyszínekhez teljesen fölösleges volt. A színpad arra való, hogy ott játszanak. Itt meg egyik termet a másik után kellett átrendeznünk a különféle igényeknek megfelelően. A zsűri elnöke négy szólamra osztotta a közönséget, az ötödik szólam a zsűri, a szólista pedig maga az elnök lett. Ezután szolmizáltunk egy kicsit, majd elkezdődött az ünnepélyes eredményhirdetés a megyei zeneiskolák 11. kamarazenei találkozóján. Friss Gábor zenetudós, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára —elnöki minőségében — rendkívül szellemesen és barátságosan értékelte a produkciókat. Közben az ifjú zenészek átvették díjaikat. — Gazdag gyerekek vagytok, mert tanultok zenét — mondta. — Nem lesz mindenki zenész, de a muzsika erőt ad a munkavégzéshez, boldoggá teszi életeteket. A két nap alatt millió hang szólalt meg, s a millió hangból zeneművek keltek életre, közvetítették a szerzők üzenetét. íme, így születik a csoda. Marcali felkarolta a zeneoktatást: az elmúlt évi beruházások igazolják, hogy a tanács anyagilag is áldozott a művészetért. Sokat fejlődött az iskola, ma már emberi, művészi otthont jelent tanárnak, diáknak egyaránt. Dr. Völgyi Zoltánné, a házigazda-intézmény igazgatója vette át az új vándorserleget, s ha a rendezésért is ítéltek volna egyet, bizonyára azt is ők kapják. A zsűri úgy döntött, hogy a fődíjakat—avárosi úttörőelnökség, a Marcali Városi Tanács ajándékait — nem csoportok, hanem iskolák kapják, ezzel is elismerve az alkotói nevelői tevékenységet. A barcsi és a kaposvári zeneiskola tanárainak munkája valóban minden elismerést megérdemel. A díjkiosztás után a zsűri elfoglalta helyét a közönség között, hogy még egyszer hallja és élvezze a legtehetségesebb zenészek játékát. A gálaműsorban egészen bravúros produkcióknak tapsolhattak a nézők: a barcsi fúvóskvintett után a legfiatalabb zenészt ünnepelték hosszan tartó tapssal. Plecskó Edina—két éve tanul hegedülni, s hogy milyen gyorsan száll az idő — már nagycsoportos óvodás. A siófoki ütőkvintett Debussy: Hópelyhek tánca című darabját adta elő sikerrel, majd a hazaiak két ifjú tehetsége, Terjéki Anita és Csoba András következett egy Bizet-négykezesben. A gála egyik legéretebb produkcióját két barcsi fiatalember mutatta be: Sárközi Norbert klarinét, Köcski Péter zongora- játéka arról tanúskodott, hogy az itt fellépő tanulók egy részét a hangversenypódiumokon is viszontláthatjuk. A nagyatádi kamarazenekar Boccherini menüettjével bizonyította, hogy az iskolában magas fokon van a vonósképzés — majd a Maronics testvérek klarinét-fuvola duója azt, hogy a fúvósoktatás is hasonló szinten van. Kaposvári hölgyek következtek: Skrinyár Eszter, Jártás Lilla és Petrás Viktória zongoratriója, majd Kokas Katalin hegedűn és Várhalmi Vera zongorán — egészen briliáns játékkal. Nagy Krisztina zongorán méltó kísérője volt Fonyódi Lilla és Harmat Ágnes fuvolásoknak, Dobbler Rigoletto parafrázisában. Egy vidám darab következett — Rossini macskaduettje: Tóth Szintia és Mészáros Agnes nemcsak elénekelte, remekül el is játszotta a darabot, a közönség hálás tapsa kíséretében. A kaposvári fúvóskvintett zárta a gálaműsort, mellyel véget ért a Somogy megyei zeneiskolák 11. találkozója. Süli Ferenc A dramaturg véleménye de nincsenek fölkészülve a rendkívüli körülményekre. (Ahány együttes, annyi kívánKÖNYVÁRUSOK A SÉTÁLÓUTCÁBAN Kaposvár sétálóutcája megtelt könyvárusokkal. — Nem rontják egymás üzletét? — szólítottam meg az egyiket. — így nagyobb választékot tudunk kínálni. Mivel magunk válogathatjuk össze az eladásra szánt könyveket, ügyelünk arra is, hogy ne legyen azonos a választék. — Mióta árul itt? — Egy hónapja. Azelőtt vállalatnál dolgoztam, de felőrölt az állandó munkahiány. Teljesítmény szerint kaptam a fizetésemet. Mint nagycsaládos, nem tudtam tovább vállalni. Egy barátom szólt, hogy könyvárus is lehetnék, most itt vagyok. — Nagyon fiatal még. Mit jelent az, hogy nagycsaládos? — 27 é^es vagyok. Három kislányom van, a nagyobbik négy és fél éves, az ikrek pedig kétévesek múltak. — Anyagilag jobban járt? — Egy hónap után nehéz megítélni ezt, de úgy látom, igen. Jobb lett a közérzetem is. Szeretem az állandó nyüzsgést, az embereket. Szabadabbnak érzem magam. — Mi a „slágerkönyv” pillanatnyilag? — A Trianon titkai és az Agykontrol II. Abból is látszik, hogy egyikből sincs most. (Hunyadkürti) — Úgy tűnik, a válogatás nagyon esetleges volt —mondta. — A fiatalok lelkesek ugyan, A mecenas es a díjak A díjakat a megye, a város, a helyi intézmények „alapították”. Mario Moscatiello úr is a mecénások sorába állt — mutatta be a néhány éve Csurgón letelepült olasz fiatalembert a művelődési ház igazgatónője, Bihariné Asbóth Emőke. — Nagyon sokat áldoz a kultúrára — indította el a beszélgetést. Moscatiello a Csurgón működő olasz—magyar vegyes kft. vezetője, —két fődíjat ajánlott föl a diákszínjátszóknak Olaszországban a sport és a kultúra támogatása nemcsak a cégek kötelessége, hanem a munkások is áldozatkészek rá. Itt, Magyarországon, legalábbis Csurgón, nagyon nehéz megnyerni erre az embereket... Hétfőn este ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a XII. Két szerető szív. A kaposvári Táncsics Diákszínpad bemutatójának jelenete országos Csokonai diákszínjátszó fesztivál. Az első díjat a bírálóbizottság a debreceni Főnix Színpadnak ítélte, Nigel Williams Osztályellenesség című művét Várhidi Attila vitte színre. Két második díj talált gazdára; a már említett gödöllői együttes mellett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium 4/d. osztályából szerveződött diákszínpad érdemelte ki. A harmadik díjat a budapesti Eötvös Gimnázium és a pécsi F-Aktor együttes kapta. Rendezői díjjal ismerték el a Főnix Színpad rendezőjét, Várhidi Attilát. Két szereplőt jutalmaztak kiemelkedő alakításáért. Az Országos Diákszínjátszó Egyesület a Főnix Szíhpadot és a kecskeméti Deszka Színpadot jutalmazta. Kép és szöveg: Horányi Barna
