Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-04 / 8. szám
1990. május 4., péntek SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 7 Kupát állított az Ezüstpart SE Kerékpárverseny Siófokon Régóta nem rendeztek rangos kerékpárversenyt Somogy megyében. A siófoki Ezüstpart Sportegyesülettagjai most gondoltak egy merészet, s kupát alapítottak. Elképzelésüket fényesen igazolta május 1 -jei rendezvényük sikere; a számos hazai résztvevő mellett egy osztrák csapat is rajthoz állt. A pályát a viadal során a szekszárdi kerekezők uralták, a győzelmet mégis a rendezőgárda aratta — megyénket sikerült bekapcsolniuk az országos versenysorozatba. A legfiatalabbak 25 kilométert tekertek le, míg a felnőtt győztes 1 óra 56 perc alatt teljesítette a számára kiírt 80 kilométeres távot. Látványos vetélkedés tanúi voltak a családtagok, barátok, szurkolók. Eredmények: Felnőtt (80 km): 1. Steig Csaba I (Szekszárdi Ifi (80 km): 1. Steig Gábor (Szekszárd). Junior (80 km): 1. Taksonyi Szilárd (Szekszárd). Serdülő (50 km): 1. Iststekker János (Szekszárd). Úttörő (50 km): 1. Vallai Gábor (Szekszárd). Gyermek (25 km): 1. Rácz Attila (Szekszárd). Előkészítő (25 km): 1. Marosi Norbert (Tamási). A 84 induló (a már említetteken túl) Egerből, Komárom megyéből, Székesfehérvárról érkezett, s a somogyi triatlonis- ták szövetsége is elküldte versenyzőit. Az erős mezőnyben megyénk versenyzői közül csak Pálinkás Andor tudta felverekedni magát a dobogóra. Ő a rendező Ezüstpart SE kerékpáros szakosztályának vezetője, s a juniorok között érte el a szép sikert. Sokat hajtott érte. (Czene) Eltiltják a szurkolókat? A brit kormányzat évek óta mindent megtesz azért, hogy az ország hírne vét is romboló ,,futballrajongókat" megfékezzék. A figyelmeztetések, a szép szavak eddig nem vezettek eredményre, ezért az angol belügyminisztérium most újabb lépésre szánta el magát. Bejelentették, hogy két evre eltiltják az utazástól azokat, akik botrányt okoznak a mondialén. — Legyen ez egy utolsó figyelmeztetés a válogatottat elkísérő szurkolóknakI — jelentette ki David Waddington belügyminiszter. A tervek szerint, ha valakit rendbontásért az olasz hatóságok őrizetbe vesznek, az illető súlyos büntetésre számíthat hazatérése után. Az így,, megbélyegzett" szurkolóknak a jövőben jelentkezniük kell a rendőrségen abban az időpontban, amikor az angol vagy a walesi válogatott a kontinensen vendégszerepei. Ritmikus-sportgimnasztika Kaposvári éremeső A múlt hét végén Egerben rendezték meg a ritmikus-sport- gimnasztikázók vidékbajnokságát; ezen a várakozásnak megfelelően remek kaposvári vonatkozású eredmények születtek. A két egyesület versenyzői meghatározói voltak a bajnokságnak. Dobogós helyezettjeink: Gyermekkorosztály, csapat: 1. K. Építők, 2. Kapos RSG SC egyéni összetett: ...3. Jani Bernadett (K. Építők). Szerenkénti döntők: szabadgyak... 2. Gál Bernadett (Kaposgép RSG), 3. Gáspár Melinda (K. Építők), kötél: ...3. Jani Bernadett, Gáspár Melinda, Balogh Orsolya (Kapos RSG), karika: ...2. Horváth Andrea (Kapos RSG), labda: ...2. Gál Bernadett, 3. Jani Bernadett, Gáspár Melinda. Serdülők, csapat: 1. Kapos RSG. Egyéni Összetett: 1. Sza- lay Andrea, 2. Rajna Eszter, 3. Holjevicz Eszter (valamennyi Kapos RSG). Szerenkénti döntők, kötél: 1. Szalay Andrea, karika: 1. Szalay Andrea, 2. Rajna Eszter, 3. Holjevicz Eszter, labda: 1. Szalay Andrea, 2—3. Holjevicz Eszter és Rajna Eszter, buzogány: 1. Szalay Andrea, 2. Rajna Eszter, szalag: 1. Szalay Andrea... 3. Rajna Eszter. Ifjúságiak, egyéni ösz- szetett: ...3. Gerhát Zsófia (Kapos RSG). Szerenkénti döntők: kötél, labda, buzogány: egyaránt 3. Gerhát Zsófia, szalag: ...2. Gerhát Zsófia. Felnőttek, egyéni összetett: ...5. Gyenesei Anita (K. Építők). Szerenkénti döntők: karika: ...3. Gyenesei Anita, szalag: ...2. Gyenesei Anita. OTP-részletre is megvásárolhatja az alábbi cikkeket a barcsi Dráva Kisáruházbanl Videomagnók 31 000 — 35 800 Ft-ig videolejátszók 21 000 — 24 000 Ft-ig színes televíziók 29 300 — 62 800 Ft-ig fagyasztószekrények (155—200 literig) 24 000 — 33 000 Ft-ig fagyasztóládák (120—210 literig 19 000 — 25 000 Ft-ig mikrohullámú sütők 19 500 — 24 500 Ft-ig OTP-ügyintézés a helyszínen! Barcs, Bajcsy-Zsilinszky u. 47. I I I I I I I I I I I I I I I I I I I (110754) Verseny, kupa, villámtorna Marcaliban tíz iskolai és hat felnőttcsapat részvételével rendeztek kispályás labdarúgókupát, és tizennégyen ültek asztalhoz a sakkvillámtornán. Száznyolc résztvevője volt az MDF szervezésében lebonyolított Fut a Marcali elnevezésű családi futóversenynek. Csurgón is volt választási lehetőség. A tavaszi kupa kispályás labdarúgótorna mellett három város együtteseinek részvételével kanizsai győzelemmel végződött kosárlabdatornát is rendeztek. A városi ötpróba keretében ezúttal a kerékpáré volt a főszerep, de sor került egyéni tekeversenyre is. Nagyatádon négy korosztályban tizenhat csapat — köztük nők — vetélkedett a kispályás labdarúgókupában, amelynek értékét növelte, hogy több környékbeli település csapata is nevezett. Megyei sakk-diákolimpia döntője A Somogy megyei DST és a megyei sakkszövetség a hét végén rendezte meg az I., II. és III. korcsoportosok megyei sakk-diákolimpiai döntőjét. Á körmérkőzéses formában lebonyolított versenyen a következők nyertek: Leányok. I. korcsoport: 1. Dombai Melinda (Gamás). II. korcsoport: 1. Dobár Krisztina (Marcali). III. korcsoport: 1. Flórián Csilla (Kadarkút). Fiúk: I. korcsoport: 1. Csiszár Árpád (Kadarkút). II. korcsoport: 1. Berta Zsolt (Fonyód). III. korcsoport: 1. Léhmann Zoltán (Siófok). A megyei döntő első helyezettjei jutottak a június 11. és 21. között Szombathelyen rendezendő országos döntőbe. HOSSZÚ TÁVÚ ÉS SENIOR-OB Tájfutórandevú Cserénfán Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Rangos tájfutóesemény helyszíne lesz a cserénfai autós— motoros centrum. Az országos szövetség a somogyiakat bízta meg az idei hosszú távú és senior országos bajnokság megrendezésével, s ők ezt, a sportágban még ismeretlen terepet választották. Hogy rangos mezőnyre van kilátás azt a versenykiírás biztosítja, hiszen a felnőtt férfi kategóriában az első harminc, a nőknél, valamint a junior fiúknál és lányoknál az első huszonöt helyezett jogosult az indulásra. így várhatóan ott lesz a mezőnyben a sokszoros bajnok Lantos Zoltán, Vini- czai Tibor, valamint a két somogyi származású tájfutó, Kelemen János és Pavlovics Gábor — ők most pécsi színekben versenyeznek. A nőknél Oláh Katalin mellett a szombathelyi Horváth Andrea és a pécsi Kovács Ildikó neve fémjelzi az OB-t. A somogyiak közül a rangsor ötödik helyén álló Mátyás Ildikó szülés előtt áll, így nem indulhat, ott lesz viszont Galambos Erika. A juniormezőnyben Pavlovics György és Müller Balázs jogosult a részvételre. A senior férfiak hét, míg a nők három kategóriában mérik össze tudásukat. A verseny központja — a cél és a rajt — a csernéntetői motoroscentrum épületénél lesz. A versenyterepről, a nádasdi és a tokaji erdő mintegy tizenhat négyzet- kilométeres területéről friss térKözületek, magánosok, figyelem! Az országban eddig még nem használt, magasnyomású berendezéssel épületek, uszodák, konyhák, kőlábazatok, köztéri szobrok, sírkövek, vasszerkezetek, tartályok, hajók, konténerek rozsdátlaní- tása (homokfúvás is). Duguláselhárítás falbontás nélkül, azonnal! Megrendelésüket köszönettel veszem. Gályászné, Balatonszéplak. Babits u. 76. Telefon: 12-503 (132291) kép készült a somogyi tájfutók közreműködésével. Az esemény számos somogyi vállalat, intézmény és kft. támogatásával valósul meg. A verseny időpontját sportműsorunkban közöljük. PÉNTEK Kosárlabda NB II: Sió ÁG Medosz— SMAFC. Siófok, foki iskola, 18 óra. Kézilabda Megyei bajnokság, férfimérkőzések: Kéthely—Segesd. Kéthely, általános iskola, 18 óra. Honvéd Szőnyi SE— KVGY Vasas. Taszár, sporttelep, 17 óra. Fonyód—Csurgó. Fonyód, sportcsarnok, 18 óra. Diáksport A vasasszakszervezetekhez tartozó szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek 1990. évi Ifjúsági Vasas Kupa területi döntője hat sportágban (asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kispályás-labdarúgás, sakk, légpuskalövészet). Kaposvár, 503. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. Megnyitó: 9.30 órakor. A versenyek 10 órakor kezdődnek. Eredmény- hirdetés: 14.30 órakor. SZOMBAT Röplabda NB I: Debrecen—Kaposvári Építők. Debrecen, 11 óra. Férfitorna a Rákóczi kisszöMérkőzéshalasztás! Elmarad a labdarúgó NB III Dráva-csoportjában vasárnapra kisorsolt Rákóczi—Boly mérkőzés. A bólyiak kérték a halasztást, s ehhez a kaposváriak, valamint a területi versenybizottság hozzájárult. A találkozót május 23-án, szerdán 17 órai kezdettel rendezik meg Kaposváron. Északi csoport: Balatoni Vasas—Balatonszemes 3-0, Honvéd Latinka SE—Zamárdi 0-0, Szőlősgyörök—Balatonszárszó 0-0, Balatonendréd—Kéthely 2-1, Kaposvári Gazdász— Mernye 2-0, Öreglak—Táska 2-1, Balatonszabadi—Balaton- keresztúr 1-3. vetkezet kupájáért. Nagybajom, általános iskola, 9 óra. Kosárlabda Rájátszás az NB l-be jutásért: Kaposvári Gazdász—Malév. Kaposvár, Munkácsy gimnázium, 11 óra. Kaposvári Honvéd—’Szombathelyi Falco. Kaposvár, városi sportcsarnok, 15 óra. Kézilabda NB II női: Csurgó—Szombathely! Csurgó, a szakmunkás- képző intézet sportcsarnoka, 11 óra. Megyei bajnokság, női mérkőzések: K. Tungsram—Barcs. Kaposvár, Tungsram-sporttelep, 10.30 óra. Csurgó II.—Siófok. Csurgó, a gimnázium pályája, 9.30 óra. Labdarúgás NB I: Csepel—Siófoki Bányász. Budapest, Csepeli Stadion, 19 óra. V.: Stamler. (Németh L., Mester). Tartalékmérkőzés: 17 óra. Megyei I. osztály: Fonyód— Csokonyavisonta. Fonyód, 17 óra (Hosszú). Megyei II. osztály, déli csoport: Kadarkút—Gyékényes. Kadarkút, 17 óra. Honvéd Szőnyi SE—Berzence. Taszár, 17 óra. VASÁRNAP Tájfutás Országos hosszú távú és senior-tájfutóbajnokság. Kaposvár, Cserénfa (motocrossDéli csoport: Berzence—Zi- mány 4-2, Taszár—Szülök 2-2, Kaposmérő—Bélavár 4-0, Kutas—Somogyudvarhely 1 -1, Somogytarnóca—Tarany 1-0, Inke—Kadarkút 4-0, Gyékényes—Honvéd Szőnyi SE 4-0. Az élcsoport állása: 1. Gyékényes 47 pont, 2. Honvéd Szőnyi SE 45,3. Taszár 39. centrum). „O" idő: 9 óra. A várható eredményhirdetés: 14 órakor a célban. Röplabda NB II: Tab—Szombathelyi TK. Tab, 11 óra. NB II, női: Kasi—Szombathelyi TK. Kaposvár, Toldi iskola, 11 óra. Sakk NB //. Kapós Volán SE—Csepel. Kaposvár, Forradalmárok tere 2. (a volt oktatási igazgatóság épülete), 9 óra. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 17 óra): Marcali—Mázaszász- vár (Sóthy), Siklós—Kaposvári Építők (Liszkovszky), Bony- hád—Kaposvári Honvéd (Kovács N.), Dombóvár—Csurgó (Kelemen); Nagymányok— Boglárlelle (Szalóki). Megyei I. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 17 óra): Somogy- szob—Kaposgép-T extiles (Dunkler), Balatonszentgyörgy —Lengyeltóti (Majdanics), Barcs—Nagyatád (Simon), Somogysárd—Balatonföldvár (Pecsét), Nagybajom—Ho- mokszentgyörgy (Szűcs), Honvéd Kiss J. SE—Tab’(Laskai). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 17 óra): Északi csoport: Zamárdi— Balatoni Vasas, Kéthely—Honvéd Latinka SE, Balatonke- resztúr—Balatonendréd, Táska—Szőlősgyörök, Mernye— Öreglak, Balatonszemes— Kaposvári Gazdász, Balatonszárszó—Balatonszabadi. Déli csoport: Bélavár—Kutas, Szülök—Kaposmérő, Zi~ mány—Taszár, Tarany—Inke, Somogyudvarhely—Somogytarnóca. SPORTMŰSOR