Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-19 / 21. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP—ÁLLÁSPONTOK 1990. május 19., szombat Ezerhatszáz zöld igazolvány Kullancsinvázió „A mezőgazdaságban az a szép, hogy minden év újat hoz” — a régi paraszti mondás ezúttal többszörösen igaz. Nemcsak a termelés szerkezetében, az új fajták , módszerek, technológiák alkalmazásában hozott ez az év újat, hanem a termelési viszonyokban is. A nagyüzemek és a kistermelők mellett megjelent egy új réteg, amely főfoglalkozásban a földből, a mezőgazdasági termelésből kíván megélni. Ez a tény a törvényalkotóktól kezdve mindenkire új kötelezettséget ró, akik valamilyen kapcsolatban vannak a mezőgazdasággal.. A megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomás igazgatójával, dr. Tóth Istvánnal beszélgettem ezekről, az átalakulással járó, az ő szakterületüket érintő tapasztalatokról. — A növényegészségügy a piacra való termelés egyik sarkalatos kérdése. Megítélésük szerint, egészségügyi. szempontból miként indul ez az év? — A kifejezetten enyhe és gyenge tél következtében a növények egészségének megőrzése mindig hatványozott feladatot jelent a szakembernek — mondta dr. Tóth István. — Tapasztalataink szerint a gazdák, a növényegészségügyi szakemberek ennek megfelelően végezték el a tavaszi, az eddig szükséges védekezési munkákat. Persze ez nem csupán az ő szándékukon múlott, hanem a növényvédőszer-ellá- tás minőségén is. Állítom, hogy a gyomirtó- és rovarölőszer-el- látást illetően ennyire kevés panasz még nem érkezett hozzánk, mint az idén! Az import-liberalizálás, a kialakuló verseny, meggyőződésem szerint érzékelhetően jó hatással van az ellátásra. — Ez egyben azt is jelenti, hogy fokozódik a kemikáliák, a vegyszer,, fogyasztásunk"? — Bizonyos tekintetben igen, és bizonyos tekintetben — szándékainkkal egybeesőén — nem! Az erdőgazdálkodók például ezideig elzárkóztak mindennemű kémiai védekezéstől. Ebben az évben a cserebogarak ellen többezer hektáron hajtottak végre légi úton permetezést. Egyre nagyobb arányban alkalmazzák a gyomirtókat — csupán kézi erővel egyre nehezebb megoldani az erdőművelési feladatokat. Emellett — elsősorban a megyeszékhelyen szerzett tapasztalatok szerint — a korábbinál jelentősebb volt a kistermelők igénye is a növényvédőszerek iránt. —Szakemberként hogy vélekedik erről a tényről? Világtörekvés, hogy térjünk vissza a biogazdálkodáshoz! — Hogy a különböző kemikáliák iránti igények jobban teljesülnek, annak örülök. Hogy összességében a vegyszerfogyasztás nő — annak nem! A növényvédelmi szolgálattal a legteljesebb egyetértésben a bio-módszerek terjesztését szorgalmazzuk. Be kell látni azonban, hogy sem a kutatás, sem a rendelkezésre álló eszközrendszer ma még nem tart ott, hogy teljes egészében minden vonatkozásban a bio-ter- melés módszereit alkalmazzuk. E tekintetben is átmeneti állapotnak minősíthető a mai helyzet: hirdetjük, terjesztjük, szorgalmazzuk a bio-eljárásokat — ugyanakkor bizonyos kórokozók, kártevők, gyomok ellen ma még nem nélkülözhető a kémiai védekezés. — Tőlünk nyugatra a piacokon külön jelzik, címkézik, hogy: ez bio-termék. — Elsősorban a kistermelők körében, nálunk is terjed az ez- irányú törekvés. A mi állomásunk feladata, hogy analitikai vizsgálatok alapján igazolást adjunk arról, hogy a termelő valóban nem használ kemikáliát. Igény szerint, mi ezeket a vizsgálatokat elvégezzük, és az eredmények alapján ki is adjuk az igazolásokat. Hozzá kell tennem azonban, hogy a környezetünk, a levegőtől az öntözővízig, meglehetősen szennyezett, de ez már sokkal összetettebb gond, mint a szorosan vett növényegészségügy. — Még mindig a kemikáliáknál maradva: ebben az évben a növényvédőszer forgalmazásában belépett egy,,harmadik kategória", a feltételes forgalmú szerek. Azok juthatnak ezekhez, akik tanfolyamot elvégezve vizsgát tettek. — A gazdálkodás, a mező- gazdasági vállalkozás iránti növekvő érdeklődés bizonyítja, hogy Somogybán ezerhatszá- zan végezték el a tanfolyamot, és kapták meg ezt a kis zöld igazolványt, amely jogosítványt ad nekik a feltételes forgalmú szerek vásárlására. Meggyőződésem, hogy ez a kis igazolvány, és á mögötte levő tanfolyam nemcsak arra volt jó, hogy a tulajdonosa másfajta kemikáliához is hozzájusson, mint egy átlagos kistermelő, hanem arra is, hogy egyéb, a munkája eredményességéhez szükséges, új ismereteket szerezzen. — Úgy gondolom, ez az intézkedés is része a napjainkat jellemző átmenetnek. A nagyüzem és a kistermelők—hobbi- kertészek — mellett kialakulóban van egy középső réteg. Azokra gondolok, akik már nemcsak epret, málnát vagy almát termelnek mellékfoglalkozásban. — A hét-nyolc hektáros magángazdálkodókra gondol, akik úgynevezett „nagyüzemmi” növényeket termelnek — borsót, árpát stb. A szektorsemlegesség elve alapján —jogosan — ők is szeretnének hozzájutni azokhoz a hatásos készítményekhez, melyeket szakmai felügyelettel ezideig csak a nagyüzemek használhattak. Arra az álláspontra jutottunk, hogy bizonyos feltételek melett ezeknek a gazdálkodóknek is biztosítani kell a lehetőségeket. De mivel a veszély nagy, a munkákat vagy a mi személyes felügyeletünk, vagy a nagyüzemi növényvédős segítségével lehet elvégezni. — Átmeneti idő és segítség. Ezeket a tényeket és a szándékokat vélem kicsendülni szavaiból. Legyenek jó minőségű, piacképes termékek, de közben ne mérgezzük magunkat, óvjuk a környezetünket. E tekintetben önök szoros együttműködésben, kapcsolatban vannak a Köjállal is. — Elsősorban a piacon árult termékek ellenőrzésében működünk együtt. De más területekre is kiterjednek kapcsolataink, olyanokra, melyek összefüggenek a közegészségügygyei. Felméréseink szerint például ezen a tavaszon rendkívül nagymértékben elszaporodtak a kullancsok a Balaton-parton, Kaposvár környékén, a parkerdőkben. Fontos tudni a kirándulóknak, a természetjáróknak ezt a tényt! Kirándulás előtt és után, a szokásosnál is jobban kell védekezni, illetve ellenőrizni azt, hogy nem fordult elő kullancsfertőzés. A kemikália lés a kullancs látszólag távol esik egymástól - a kapocs azonban mégis egy: a környezet és az ember, az élet védelme. — Köszönöm a beszélgetést! Vörös Márta Kamikaze-demokrácia? Egy lakossági fórum margójára A kamikazék japán repülők voltak, akik a II. világháborúban hitük szerint úgy próbálták megfordítani a háború állását, hogy harci gépeiket az ellenséges hajóknak vezették. Maguk elpusztultak — a háborút mégis elvesztették. A napokban részt vettem egy lakossági fórumon. A vita akörül folyt, hogy a tanácstestület által elhatározott közösségi épület a községben hol épüljön fel. A lakosság évek óta sürgette a létesítményt. Ez évben úgy tűnt, hogy a pénzügyi feltételek is megteremthetők. A tanácsi vezetőket óvták, hogy megbízatásuk vége felé új feladatok eldöntésének a felelősségét vállalják. A gazdasági feltételek azonban kedveztek, szerették volna „kicselezni" az inflációt és az áremelkedéseket. A politikai szituáció azonban nem volt megfelelő. A testület pusztán pénzügyi szempontok figyelembevételével döntött, mert a pénz nagy úr. A szakmai szempontok egy másik hely mellett szóltak. A jelenlegi politikai helyzetben a legkisebb hiba is „magasan feldobott labda”, amelyet a helyi hatalomért folyó harcban feltétlenül leütnek. Ez így természetes, így alakul majd ki az igazi közösségi ellenőrzés. De a röplabdának vannak szabályai. Nem nyúlunk át a hálón, nem rúgunk bele az ellenfélbe, és nem ütjük le a bírót... Mi is történt? A siettetett (elsietett?) döntésben bizony voltak hibák. A döntéselőkészítésben a lakosságnak legfeljebb egy szűk köre vett részt, a döntést követően pedig egyoldalú volt a lakosság tájékoztatása. Csak arról tudtak, hogy nem ott épül fel a közösségi épület, ahova azt eredetileg tervezték. Arról már nem volt tudomásuk, hogy az eredeti tervek szerint való építkezéshez ismét ki kellene nyitni a lakossági bukszát. Ez a megoldás a döntés során szóba sem kerülhetett, hiszen kértek már a lakosságtól vízre, gázra, szennyvízre, és ki tudja még mire. Nehezebb magyarázatot találni az utólagos tájékoztatás hiányosságaira. Tájékoztatás persze volt. A döntés utáni időszakban, a beruházás elkezdése után párt alakult a községben. A szakmailag jogosan támadott döntés ellen jó szándékú aláírás- gyűjtés indult. Úgy tűnt, hogy ezzel megváltoztatható a tanács döntése. De addigra az ügy már kényszerpályára került. A szerződést megkötötték, az építkezés előkészületei elkezdődtek. A társult község tanácstagjai már a helyhatósági választások utáni időszakra gondolnak. A lakosság leginkább érdekelt része és a párt sem enged. így került sor a már említett lakossági fórumra. A fórumon megjelentek (80—100 fő, az állandó lakosság száma 3000 felett van), nem tartják legitimnek a tanácstestületet, a tanácstagi munkáról elmarasztalóan, sértően nyilatkoznak, a vezetők indokait „csúsztatásnak”, az újabb döntés veszélyeiről elmondottakat zsarolásnak minősítik. Egy jól „bejáródott” demokráciában ez a probléma könnyen feloldható. Helyi szavazást tartanak, s ott minden eldől. A jelenlegi rendelkezések azonban az országgyűlési választások és a közelgő helyhatósági választások miatt nem teszik lehetővé a helyi szavazás megtartását. Patthelyzet alakult ki. A tanácstestület döntött, a döntését fenntartja, a lakossági véleményirányítók részére viszont elfogadhatatlan ez. A többség úgy véli, a tanácsnak még egyszer meg kellene tárgyalni az ügyet. Erre egyébként aláírás- gyűjtés és fórumszervezés nélkül is lehetőség van. A tanácstagok egynegyede kötelező indítványt tehet erre. Az újratárgyalásnak kockázata van, amivel a kezdeményezőknek szembe kell nézni, s a felelősséget vállalni kell. Mi a kockázat? Nagyon könnyen előfordulhat, hogy a tanácstestület egy újabb fordulóban úgy dönt, hogy elhalasztja az építkezést, mivel teljes felelősséggel — a pénzhiány miatt — nem tud a lakossági igényeknek megfelelő döntést hozni. Döntsön majd az új önkormányzata létesítmény helyéről! Az is előfordulhat, hogy a társult községek tanácstagjai meggondolják magukat. Nagy a valószínűsége annak is, hogy a fórumot követően a már-már önérzetükben sértett tanácstagok nem jönnek össze ' atározatképes számban a megismételt döntéshez, esetleg visszaadják megbízatásukat. Szerencsére a lakossági fórumon voltak józanabb gondolkodásúak is, szerintük a létesítményt mindenképpen fel kell építeni, ha másként nem, az elkezdett helyen. Mert a legdrágább az a közösségi létesítmény lenne, amelyik nem épül fel... Remélem, felépül a közösség háza, és hiszem, hogy egyszer a közösség háza lesz. Azt azonban még nem tudom eldönteni, hogy az ügyben ki volt kamikaze. A tanácselnök, aki kezdeményezte az intelmek ellenére az építkezést? A tanácstestület, amely nem tudván a szükséges többletköltségeket előteremteni, a kevésbé jó megoldás mellett döntött? Vagy azok, akik a jószándékkal indított népi kezdeményezéshez a kialakult helyzetben is ragaszkodnak? A döntés mindig felelősséggel jár. A tanácstestület ezt vállalta. Mert döntött olyan körülmények között, amikor talán a saját érdekében nem kellett volna. Előfordulhat, hogy nem a lehető legoptimálisabb döntést hozta. Most a népi kezdeményezés szervezőié a felelősség. Ezt a felelősséget tőlük senki nem vállalhatja át. A döntés és a népi kezdeményezés kortörténetét áttekintve, mindkettőben napjaink társadalmi dilemmái fedezhetők fel. Remélem, hogy ez olyan „betegség” — amely oldalon a megcsontosodott döntési mechanizmus, másik oldalon a túlzott radikalizmus, a részletekkel nem foglalkozó, esetenként intoleráns és általában utólagos kezdeményezések tünetével jelentkezik, és amelyet talán a kettős hatalom betegségének nevezhetnénk... Remélhető, hogy ez gyermekbetegség, és nem halálos kór. Kónya Ferenc A Somogy Megyei Tanács Önkormányzati és Szervezési irodavezetője KELLNER BERNÁT JEGYZETE Nehéz életű, keserves halálé édesapám hajnalonként! első mozdulatával kinyúlt a takaró alól, és jobb kezével megmarkolta az ágy fejéhez közel álló, éjjeli szekrényre előző este előkészített Levente cigarettás csomagot, és a rátett kénes gyufát. Azon nyomban rá is gyújtott a „koporsószegnek” ócsárolt sötétbarna dohányrúdra, mely néhány szippantással tűzpiros fénnyel világította be az ágyát és környékét. A leszívott dohányfüst mélyről hangzó köhögésre ingerelte. A hatszemélyes kis lakás lassan megtelt fojtó, büdös füsttel. Apám köhögése erősödött, „ugatnak a halál kutyái” csúfolódott önmagán. Felkelt ágyából, kiült a gangra, varrógépe mellé. Száguldottá tű a vásári pantallók szárán, s a szoba lakói újból elszenderedtek, én pedig naponta megismételtem fogadalmamat:,,Sohasem gyújtok rá!" Újoncidőmig álltam is a szavamat. A hajnali ébredésnek ezt az első mozdulatait átörökítettem. Félálomban reggelenkint kinyújtom jobb kezem éjjeliszekrényem felé, bekapcsolom rádiómat, és figyelek a reggeli hírekre. Nem szívom azokat sem olyan mélyen mellre, mint apám a Levente füstjét. Nem köhögök, legfeljebb dohogok az egyre nyomasztóbb hírek hallatán, s mindinkább bosszant a ködös, pongyola fogalmazás. Február első reggelén a bemondónő nagyon derűs hangon köszöntött: „Kedves hallgatóink!A mai naptól emelkedik a lakbér, a személyszállítás, a helyi tömegközlekedés és számos közszükségleti cikk ára” — s sorolni kezdte vígan, pattogóan a cikkek nevét, s hogy a jövőt illetően is nyugodtak lehessünk, megtudtuk; a legközelebbi hétfőn ismét több áruféleség ára emelkedik. Márpedig, ha az árak emelkedésére ígéretet kapunk, akkor az bizonyosan bekövetkezik. Márcsak azon mérgelődöm, miért szólnak folyton emelkedésről. A léggömb, a repülőgép, a sárkány emelkedik, az árakat emelik. Kik? Korábban az Árhivatal (már régen nem Bérhivatal!). Új módi: termelő cégek nevében jelentik be az árak mennybemenetelét. Egyetlen bosszús mozdulattal elhallgattatom rádiómat, magamra húzom takarómat, és újból elalszom. A tágas teremben, ahova percek múlva érkeztem, furcsa látvány fogadott. Hosszú, zöld posztóval bevont asztal két oldalán marcona, izmos férfiak ülnek. Mozgásuk színpadias, Erich Stro- heim-szerű alakok feszes tartásban. Magasra tornyozott, fekete vászonba kötött könyvek választják el őket egymástól. Alig mozognak, mintha élettelen bábuk lennének. Az ablakok sötétbarna üvege alig engedi be a fényt, a külvilág halványbarnán érzékelhető, kívülről nem lehet belátni. A mennyezet különböző pontjain ipari televíziós kamera kíséri figyelemmel az alig érzékelhető életet. Egyhangú zöngéssel dolgozik a légkondicionáló berendezés. A férfiak fényesre be- retvált koponyasora veri vissza a fényt. A teremben csend honol, pedig mindenki dolgozik könyvek és papírhalmaz fölé hajolva. Senki nem látja szomszédja papírjait, nem néznek sem jobbra, sem balra, úgyis mondhatnánk, senkire nincsenek tekintettel. A teremben talán senki sem tudja min munkálkodik a szomszédja. Az asztal szélén süllyesztett szállítószalag lapokat továbbít az asztal vége felé, ott rézhengerbe teszik, és csőposta viszi a feljegyzéseket egy ismeretlen cél felé. A tarfejűek időnként lapozgatnak a fekete albumokban, minden lap tetején életünk fenntartásához és elviselhetőségéhez szükséges cikk, tárgy, elem, szolgáltatások, energiahordozók neve olvasható. A lapok betűrendben sorakoznak, és a cím alatt zsúfolt sorokban számok, árak, százalékok, dátumok különböző színekben. Egyes lapok már megteltek, másutt csak grafitceruzával írott feljegyzések láthatók, ezek többnyire csak tervezetek. A legtöbb feljegyzés a Húskonzervek címszó alatt gyűlt össze, nem sokkal kevesebb a sajtnál, a WC-papírnál és a papírzsebkendőnél, a benzinoldal is rövidesen megtelik. Sajátos rendszerességre mutatnak a dátumok:január29„ február 1-12-29-26., március 5., valamennyi hétfői nap. Úgy fest az album, mint a vasárnapi ajándékok nyilvántartása, amelyeket hétfőnkint kézbesítettek a címzetteknek. Egy tarfejű mögé osonok, felemelem az egyik vaskos kötetet. Tábláján aranyozott cím olvasható:,,Meghirdetett árak”. (A csendben és bejelentés nélkül végrehajtott áremeléseket ebben a könyvben nem jegyzik.) Lapozgatok a címek tömegében, de nehezen igazodom el. Az L betűnél keresem a levegő címszót, nem találom. A víz több oldalon is szerepel. A lapokon nincsenek rovatolások. Hiányzik az olyan fontos adat, mintáz „érintettek száma”, ez a tejoldalon 10 milliót mutatna, a francia parfümnél kb. 2000-et. Nem találtam tiltó rendelkezést azoknál a cikkeknél sem, amelyeknek fogyasztásához tanítók, orvosok, népművelők hosszú munkával szoktatták hozzá az embereket, ilyen a fogkefe, a fogkrém. így is alacsony ezeknek az egy főre eső fogyasztási mutatója. A papírzsebkendő oldalára már nem sok árváltozás jegyezhető fel, az eredmény: elterjedőben van ismét a léglökéses„zsebkendő"használata. A WC-papír sűrű áremelkedése nagymértékben hozzájárult néhány bőrbetegség elterjedéséhez. Az asztal oldalán szállítószalagok viszik a terem végébe az új bejegyzéseket, onnan csőposta repíti ismeretlen helyre. Néhány tarfejű már befejezte napi kötelezettsége teljesítését, tétlenül ül, és mereven néz maga elé. Örömömben tapsolok. A tarfejűek figyelnek rám, avatatlanra, dühösen rám ugranak, rám szorítják a takarómat, fuldoklóm, megpróbálom ledobni őket magamról... Feleségem megrázza vállamat, halkan ébresztget. Süt a nap. „Ideje már felkelni”. Leemeli rólam a fejemre húzott takarót. Új, nehéz napra ébredtem. Hajnali látomás
