Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-17 / 19. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP—VESZIK A LAPOT? 1990. május 17., csütörtök SZOCIÁLIS SEGÉLY A Nagy Potyázót minden fekete autós közéleti ember ismerte, sőt a kisebbek, a színes kocsikon utazók is. Híre bejárta, a hazát Szentgotthárdtól Hollóházáig, Drégelypalánktól Mezőhegyesig, Kelebiától Szuho- miig. Bár ez utóbbi település nem tartozik magyar tanácsi hatáskörbe, attól még a Nagy Potyázó alkalmi hatáskörébe tartozhatott. Igen. mert a Nagy Potyázó egyszer a kaukázusi Szuhomi repülőterén ejtette ámulatba a fontos elvtársak egy magasabb csoportját falstaffi kapacitásával. Ettől kezdve még korlátlanabb odaadással működhetett akár a legtündök- lőbb fogadásokon, itt, a magyar tanácsi hatáskörbe tartozó településeken, de leginkább a fővárosban. Már-már félelmetes tisztelet övezte. Ugyanezért — merthogy a dialektika minden körülmények között dialektika — kezdett kínossá válni a Nagy Potyázó egyedi működése. Na nem mintha a tükörgalléros bankettekeil, lakkcipős díszvacsorákon és másféle ünnepi zabálá- sokori sajnálták volna tőle a Sztollcsnaja vodkát, az ötcsillagos Napóleont, a Cézár vinya- kot, meg a fütyülős kecskemétit. Akkor kezdődött a kínos fe- szóly, amikor a Nagy Potyázó rákapott a sutyira. Vagyis kezdte zsebre dugdosni a svédasztal delikáteszeit. Persze a kínos feszély nem a honi főnököket izzasztóba elsősorban, mert azok igazi magyar szívjósággal honorálták a Nagy Potyázó eredetiségét. Inkább a könnyedségben kevésbé edzett külföldieket botránkoztatta meg a furcsa mánia. Amikortól gyakoribbá vált kis hazánkban az ilyen merevül sznob külföldiek vendógjárása, a nálunk bevált oly meseszerű kedélyesség ártalmára feszesebb viselkedést követelt meg nemzetünk képviselőitől a valutaközpontú érdekeltség. Kezdték nem meghívni a Nagy Potyázót, holott ő mind hivatali, mind társadalmi rangja szerint erősen igényt tartott a protokolláris jelenlétre. És el is ment mindenhová. Esténként akár két terebélyes fogadás sem ártott meg legendás állóképességének. Meghívóra nem tartott igényt. Csakis a tehetségével magyarázható rejtelem, hogy honnan értesült a rendezvényekről. Fellépése szintén rejtelem: ahol megjelent, ott még a legkötekedőbb portás is alázatosan-szalutált neki. Mígnem aztán emberére akadt. Valamilyen országos díjkiosztó fogadáson fordult elő ez az ember, aki a sors ítéletét közvetítette a Nagy Potyázó sutyi szenvedélyére. O, pedig milyen fölségesen érezte magát a Nagy Potyázó azon az országos díjkiosztó fogadáson! Hogyisne, amikor vőlegénykesztyűs Gundel-pin- cérek kínálgatták neki a ráksalátát meg az ananászkompótot! Fogalma sem volt arról, hogy eközben teljesen elkészült a tervével a sors ítéletét közvetítő ember, aki vállalkozását kézügyességére építette. Méltán, amiként azt pillanatokon belül látni fogjuk. Terve megvalósítását úgy kezdte, hogy a lehetőségekhez képest a szélső határig leitatta a Nagy Potyázót. Ugyanis a „lehetőségekhez képest" azt jelentette, hogy a Nagy Potyázó mindig a szélső határig vigyázott a józanságára, hiszen akkor kezdte megtölteni a magán hordott éléskamrát, amikor a fogadás vendégserege már Dionüszosz táncoló hajóján kényszerült dülöngélni az alkohol ízületlazító hatására. Nosza, a Nagy Potyázó ekkor jól . megválasztott bűvészmozdulatokkal — nem elsietve és nem lekésve a kizárólagosan alkalmas pillanatokat — magáévá tette a vesepecsenye szeleteit, a sült kolbásszal spókelt karajtallérokat, a tormakrémmel töltött sonkatekercseket, a citrommal díszített pisztrángderekakat, a lazacos és kaviáros borkorcsolyákat stb. a mignonokig és a sárga frakkos banánokig • bezárólag. Ám a mi ítéletközvetítő emberünk még ennél is bűvészibben tudott munkálkodni, Egy-egy ördöngősen mesteri mozdulattal egy-egy kanál franciasalátát küldött a Nagy Potyázó zsebébe. Aztán egy nyeletnyi ötcsillagost töltött a zakózsebbe. A legközelebbi óvatlan pillanatban egy tele pohár tokaji szamorodnit öntött ugyanoda, végül két adag előre megcukrozott feketekávéval tetézte a gavallériáját. A vőlegénykesztyűs Gundel- pincérek mindent láttak, és nagyon örültek. Más is meglátta. A bűvészi tett emberének főnökpajtása. Rémült suttogással kérdezte: — Mit művelsz azzal a szerencsétlennel...? — Szociális segélyben részesítem. Hadd legyen komplett a zsebébe gyömöszölt hidegvacsorája. Kell hozzá az aperitif, néhány korty tokaji, meg a vacsora utáni jogos kávé. így talán jobban kijön a havi tizenkilencszer forintos fizetéséből. Gerencsér Miklós Aladdin és a csodalámpás — Ezt én tegnap vettem — mondta dühösen Aladdin, és a csodalámpást letette a szervizkirendeltség pultjára. — Ezer drachmát adtam érte. És hiába dörzsölöm, nem szuperál! Akkora szellem sem jelenik meg, mint a kisujjam. Tessék, a garancialevél. Javítsák meg sürgősen, vagy adják vissza a pénzemet! A műhelyfőnök türelmesen meghallgatta a szegény tevehajcsár panaszát, aztán kézbe vette, megdörzsölte a lámpást. Abban a minutumban már meg is jelent a szellem. Akkora volt, mint egy ház. Árbockarjait keresztbe fonta a mellén, földig hajolt, és udvariasan érdeklődött, miféle rendkívüli feladatot kell végrehajtania. Amikor értésére adták, hogy csak üzemi próbáról van szó, sajnálkozva foszlott szerte. Aladdin burnuszába rejtette a csodalámpást, és boldogan távozott. Alig ébredt föl a bazár, Aladdin már ismét ott toporgott a szerviz ajtajában. — Nem működik! — jelentette ki kétségbeesetten —, pedig már vízhólyagos a tenyerem, annyit dörzsölöm. Mi történhetett vele, művezető effendi?! Felelet helyett a főnök elkérte a lámpást, ő is megdörzsölte. A Ármogyarázot OLCSÓBB LETT... Na végre! Igazi árleszállításról hallhatunk. Felvidul az ember szíve, görcsös mosolyra rándul az ajka. mert jelentős mértékben olcsóbb lett.... a magyarázat. Néhány hónappal ezelőtt még egy bögre hitet, reményt és Szeretetet adtunk az ügyeletes árfelhajtónak, amikor szellemesen megmagyarázta, miért kell emelni a benzin árát. Tudniillik azért, mert az a sok külföldi nálunk veszi meg olcsón, és hogy ne kelljen a benzinkútnál mindenkitől útlevelet kérni, egyszerűbb, ha mi, magyarok is drágábban kapjuk. Már csak egy gyüszűnyi hit, remény és szeretet maradt bennünk, amikör újból drágább lett a benzin. Odaadtuk cserébe a magyarázatért: — Az a helyzet — tudományosan bizonyított tény —, hogy a drágább benzin nem körtnol annyira. Á mezőgazdasági termékek újabb áremelésének magyarázatáért már csak egy fikarcnyit adnak, az optimisták piacán még két fabatkát ér. Ilyen olcsón még sohasem jutottunk ilyen nívós termékhez, (Legutóbb, úgy két évezreddel ezelőtt, a manna árfekvése volt hasonló.) Nem csoda, hogy megnőtt a kereslet az árfelhajtók és a kormányszóvivők olcsó magyarázatai iránt. Ha a lakosság, önmérsékletétől hajtva, a hét hat napját gyakorlatilag húshagyó keddé, tejhagyó szerdává és kenyérhagyó csütörtökké nyilvánítja. akkor a felhalmozódó áru- mennyiséget a termelők és a kereskedelem majd olcsóbban értékesitik, vagy a kormány kockázati alapjából importtal szorítják le az árakat. Minden felemelt árú termék mellé ingyen adják Móricka Mihály reményöntö miniszternek ezt a remény- teljes magyarázatát. Ennek az okosságnak a fényét elhomályositja az a vélemény, amely szerint a hús, a tej és a kenyér fogyasztása afféle rossz szokás: olyan, mint a dohányzás, az alkoholizálás, az otr- piszkálás, Vagy az Isten verése. Nos, ez a magas röptű elmélkedés a kisfizetésüek zsebének nem való, mert négy lyukas garast kérnek el érte a feketepiacon. Egészen nivós okfejtés az, amely szerint az 1945-ös felszabadulás, a személyi kultusz és á szexuális ösztönök felszabadítása logikusan vonja maga után az árak elszabadulását. Hiánycikknek számít Háríjános Péter kiváló közgazdász magyarázata. Ennek az a lényege, hogy az évtizedekkel ezelőtti, valamint a jelenlegi kormánypolitika és az életszínvonal állandó esése felelős a mostani helyzetért. Ennek a pillanatnyilag sehol sem beszerezhető készterméknek az árát a csillagos éggel mérik. Amíg az árak ezt a mértéket nem érik el, javaslom, fogyasszunk olcsóbb árfekvésű... magyarázatokat. Saiga Attila ALLATBARAT szellem ugyanúgy megjelent, mint az első napon. Sőt, talán még egy kicsit nagyobb is volt, talán egy kicsit készségesebben is ajánlgátta szolgáltatásait, mint az első alkalommal. Aladdin ujjongva rohant haza a lámpásával. — Rajtam röhög az egész oázis! — lépett be a javítóműhelybe a szerencsétlen közel- keleti fogyasztó a harmadik napon. — Hasztalan dörzsölöm, simogatom ezt az átkozottat! A műhelyfőnök csak könnyedén megérintette a varázslatos világítóeszközt, már elő is pattant a szellem. Kissé neheztelőn vette tudomásul, hogy ezúttal is csak próbából idézték meg, mert már valósággal égett a tettvágytól. — Miként lehetséges ez, technika atyja? — kérdezte zokogva a hajcsár. — Miként van az, hogy ez a csodalámpás a szervizben mindig jó, odahaza, a sátramban mindig rossz? Bűvös erő van talán az ujjaid- ban? — Frászt — legyintett a szerviz embere —, odahaza az én lámpásom sem működik. Tipikus eset ez a szolgáltatóiparban, a garanciális áruknál. Hogy miért, annak csak Allah a megmondhatója. Kürti András FELIKS DERECKI Kisváros \ [ ■ ' Remélem, nem tüsarkú cipő van rajtad? Előkelő vendég érkezett hozzánk a világ egyik távoli szögletéből. Fiatal korában, még mint ágról szakadt földönfutó, kivándorolt a tengeren túlra, és mesés- vagyonra tett szert. Évek múltán aztán elfogta a honvágy, és elhatározta, hogy hazalátogat. Nagy reményeket fűztünk a látogatásához. Abban bíztunk, hogy két kézzel szólja majd a pénzt, mert hát háború előtti villamosok zötykölődtek városunkban, jól jött volna egy új iskola is, és szennyvíztisztító telepet akartunk építeni. Meg se kottyan neki az a pár százezer dollár. Rendelkezésére bocsátottunk egy tapasztalt idegen- vezetőt, hadd nézelődjön. Csak hát már az első reggelinél méltatlankodni kezdett a szállodában, mondván, hogy a zsemle olyan kemény, mint a kő. — Tele vagyunk gonddal- bajjal! — tárta szét kezét tanácstalanul az étterem vezetője. — Nincs elegendő feldolgozó kapacitása a sütödének, — Mije nincs? — hülede- zett a vendég. — A pékségnek ízletes kenyeret kell sütnie, ahelyett, hogy holmi kapacitás után kajtatna. Ostoba fajankó, fittyet hány különleges adottságainkra! Séta közben heverésző fiatalokra lett figyelmes a parkban, és látta, hogy kézről kézre adogatnak egy borosüveget. — Ha nem dolgoznak, honnan van pénzük alkoholra? — Leszázalékolt szüleik tartják el őket — világosította fel nyájasan az idegenvezető. A vendég lefényképezte a naplopókat, és odébbálltak. Ezután a bezárt üzletek keltették föl érdeklődését. — Az üzletek bérlői nem hajlandók dolgozni, mivel keveslik a bevételt —; ütötte meg a fülét. — Dolgozzanak többet, és több pénz üti á markukat. — Szó sem lehet róla! Nálunk alapelv, hogy mindenkinek egyforma fizetés dukál. A vendég alig tudta kibetűzni, mi volt az egyik utcai elárusitóbódéra írva: Betegség miatt zárva. — Hallatlan! — kiáltott fel. — Mi közöm hozzá, ha valakinek valami nyavalyája van. — Nálunk világszínvonalon áll a társadalombiztosítás. ,. — mondta az idegenvezető, és kidüllesztette a mellét. Később elmentek a városi tanácsra, Az egyik ajtón a következő felirat díszelgett: Reforrnértekezlet! Az ügyfél- fogadás ma szünetel! — Mi a szösz az a reform? — kérdezte a vendég értetlenül. — Nagy vonalakban — próbált kibújni az idegenvezető a válaszadás alól a jobb, hatékonyabb munkavégzést jelenti. —• És mindezt üres fecsegéssel akaiják elérni? Mondja csak, honnan veszik ezt a rengeteg papírt ezekhez a feliratokhoz, melyekbe lép- ten-nyomon belebotlik az ember? És teljesen kijött a sodrából , amikor egy óra előtt nem akartak szeszes italt felszolgálni neki az étteremben. —= Van itt valami normális dolog? — kérdezte haragjában toporzékolva. — Hogyne volna — az idegenvezető pulykavörös lett. — A bolondok háza. Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán — Van ebből afutballcipőből még negyvenhárom és feles? — Ez jól eltörni, és szemre is tetszetős.
