Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)

1990-05-12 / 15. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP TIPP, TAJOLO 1990. május 12., szombat VILÁGOT JÁRT SOMOGYI FOTÓK Gyertyás László: Ragaszkodás Lapunk fotórovat-vezetőjé- nek a neve nemcsak az olvasók előtt cseng ismerősen, képei­nek tucatjai jutottak el hazai és külföldi tárlatokra is. A gyer­mekkori fotósszenvedélyből hivatás lett, s a Somogyi Fotó- és Filmklubban szerzett isme­retek az amatőrizmust művészi fotózássá érlelték. Az alkotókö­zösségből kiválva a Somogy Megyei Művelődési Központ­ban 10 fiatallal megalapította a Compur Fotóklubot. Legjelen­tősebb kiállításai Calgaryben, Angliában, Franciaországban és Japánban voltak, s a zsűri az itt szereplő képeit díjazta. Gyertyás László 1973-ban megkapta Kaposvár Művészeti Díjat; 1981 -ben a Magyar Fotó­művészek Szövetsége a tagjai sorába választotta. Kedvence a portréfényképezés, de szíve­sen keres témát a természet­ben is. Hat évvel ezelőtt Csupor Tiborral közösen ismeretter­jesztő könyvet jelentettek meg a Gondolat Kiadó gondozásá­ban , 11 ezer példányban. A Kis- Balaton természeti kincseit bemutató kötet fotói vándorkiál­lításokon is szerepeltek, így fa­lusi művelődési házakba, álta­lános iskolákba is eljutott e kol­lekció. Maroknyi Hellász címmel most állította össze Görögor­szágban fényképezett kiállítási anyagát, így az évi 15-20 tárlat újabb képekkel bővül. A most bemutatott Ragasz­kodás című alkotása egy faluri­port alkalmával született Csurgónagymartonban. Képe Csehszlovákiában, Lengyel- országban, az NDK-ban került falra, de Spanyolország és Anglia egy-egy városában is megcsodálhatta a közönség. Jó lenne tudni, vajon e so­mogyi kis vályogház áll-e még, s az évtizedek barázdáit őrző nénike még ma is megpihen-é az ablakhoz támasztott geren­dához támaszkodva... (Lörincz) Zengő abc | A szokottnál kevesebb 5 programot ajánlhatunk ol- { vasóinknak a hét végére. A ! nyár előszele? Kaposváron j a Kilián városi művelődési I ' központban ma 11 órától j társastáncverseny lesz, ; majd 19 órától Cila-disco. Vasárnapra kerékpáros ; túrára hívják a érdeklödö- \ két: a megyeszékhelyről i Bányára, Zselickisfaludra í kerekezhetnek a gyerekek. j Gyülekezés: 8.45-kor a művelődési központ előtt. : Hétfőn az intézményben Zengő abc címmel a Thália Színház tart előadást a gyerekeknek 14 órakor. Este 20 órakor a Pokolgép együttes tartja koncertjét A hét végén még megtekint­hető az a kiáUítás, amit a pécsi fiatal építészek alko­tásaiból rendeztek a városi művelődési központ emele­ti galériájában. Barcson a Móricz Zsig- mond Művelődési és Ifiűsá- gi Központ szervezésében vasárnap 14.30-kor térze­ne. A Budapest Táncegyüttes mutatkozik be 16 cm Siófo­kon a Dél-balatoni Kulturá­lis Központban 21 órától Leporello—gyerekeknek Kányádi Sándor és Rényi Krisztina verseiből készült a Képzőművészeti Kiadónál most megjelent gyermeklepo- rello. A hónapokat, évszakokat - bemutató, játékosan, könnyen megtanulható versikéket az óvodások szüleinek ajánljuk, hogy esténként egymásnak nyugodalmas éjszakát, szép álmokat kívánva együtt álmod­hassanak a két költővel, verseik szereplőivel. Május Az imént még a kék égen föl-alá ringva zengte szép énekét a picinyke pacsirta. Felhő borul a tiszta kék égre, éjsötét, s a dörgés megszakítja pacsirtánk énekét Örül a rét, az erdő; s mert záporát kisírta, a megkönnyebbült felhő száll a kék égen el. S a picinyke pacsirta még szebben énekel. TÚRÁZZON VELÜNK! Történelmi utakon a rezi vár­hoz címmel hirdette meg szom­bati túraprogramját a Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesülete. Nézek én is, haj! — s eltelik/ lelkem régi képekkel,/ Valami­kor egy ilyen várnak/ én alatta megyek el — írta Kisfaludy Sándor a vidéktől mámorosán, A túrázók szombaton 6 óra­kor találkoznak a kaposvári va­sútállomáson, indulás vonattal 6.25-kor Keszthelyre, onnan busszal Rezibe. A községből tizenkét kilométer távolságot tesznek meg a kirándulók, érint­ve a Meleg-hegyet, a rezi várro­mot. Föltétien szükséges a túra megtételéhez kényelmes láb­beli, esernyő helyett pedig az esőkabátot ajánljuk. Visszaér­kezés Kaposvárra 18.56-kor. Ebéd: egyénileg — hátizsákból. A túrávezető: Szép József, várja a kirándulókat. HARANGOZÓ FERENC TARLAT A Víz—part Két év óta készült Gerő Káz- mér festőművésszel közös kiál­lításra Harangozó Ferenc grafi­kus. A boglárléllei Tóparti Galé­riában tervézett közös szerep­lésre a festő halála miatt nem kerülhetett sor. Május 17-én a Képcsarnok Vállalat kaposvári Bernáth-ter- mében önálló grafikai tárlaton mutatkozik be Harangozó Fe­renc. — A kiállítást Gerő Kázmér festőművész emlékének szen­telem. Természetszeretete mély hatást gyakorolt rám, so­kat beszélgettünk, az utóbbi években együtt dolgoztunk. Nagyon jól kiegészítettük egy­mást. A természethez megyek vissza mindig, amikor rajzolok. Klee műveiből 1981-ben nagy­szabású kiállítást rendeztek Drezdában. Harangozó Ferenc grafikái a víz és a part többszólamú parti­túrái, a képek verseket, zenét idézőek. Apró hétköznapi ese­ményekről szólnak. Harangozó képei talán segítenek bennünk előhívni azokat az élményeket, amelyeket elraktároztunk ma­gunkban... (H. B.) Az alkohol kórokozó hatásáról Az orvos válaszol Orvosi becslések szerint ma a felnőttek legkevesebb 5 szá­zaléka szenved valamilyen al­kohol okozta megbetegedés­ben és minden tizedik beteg ennek panaszában — mégha nem is beszél róla. Az idült alko­holfogyasztók rövidebb ideig élnek. Svájci adatok alapján az alkoholisták élettartama 12— 15 százalékkal rövidebb, és norvég adatok szerint halálozá­suk 113 százalékkal nagyobb. Kanadai tapasztalatok alapján az alkoholista férfiak halálozá­sa több, mint kétszer, az alko­holista nők halálozása 3,19- szer nagyobb, mint az átlagla­kosság mortalitása. Feltűnően nagy a fiatalok alkoholizmus miatti halálozása. Májzsugor okozta halálozásuk 9-szer, a gyomor és felső emésztőszer­vek rákja miatti életvesztésük 12-szer, öngyilkosság-halálo­zásuk 8—75-ször (I), a baleseti okok miatt létrejött pedig 2—7- szer nagyobb. Az idült alkoholfogyasztók leggyakrabban idült kötószöve- tes májbetegség, májcirrózis (zpugormáj) miatt vesztik életü­ket. Ezen belül ennek magyar gyakoriságára és ebben az al­kohol szerepére mutat rá a kö­vetkező statisztikai adat. Míg 1974-ben 255 ember halt meg nálunk idült zsugormáj követ­keztében, addig 1984-ben már 2935. Az alkoholisták második leg­gyakoribb haláloka az öngyil­kosság. Az eddigi megfigyelé­sék szerint ezek 13—76 száza­léka kísérli meg ezt, 6—21 szá­zalékuk pedig emiatt hal meg. Ugyanakkor nekünk, magya­rodnak, világviszonylatban a legnagyobb és legszomorúbb az öngyilkosság halálozásunk, amennyiben 100 000 ember közül évente az Egyesült Álla­mokban 12, az NSzK-ban 20, nálunk 46 (!) vagyis két-há- romszor több hal meg ennek következtében. Sajnos már hosszú évek sora óta világelsők vagyunk, és úgy tűnik tartósan még azok is maradunk... Az alkohol okozta megbete­gedések idegrendszeri bántal- makat és belgyógyászati beteg­ségeket is okoznak. Az ideg- rendszeri ártalmak lehetnek alkoholos elmezavarok, mint depresszió (az öngyilkosság- nak-ez a leggyakoribb oka), de­lirium tremens (idült alkoholiz­mus talaján kifejlődő és érzék­csalódásokkal járó tudathasa­dás), különböző alkoholos hal- lucinációk (érzékcsalódások), alkoholos paranoia (nagyzási, vagy üldöztetéses téveszme). A nem elmezavaron alapuló pszichés zavarok a gondolko­dás, a figyelem, az ítélő-, kritikai és koncentrálóképesség meg­változásában, illetve hiányában nyilvánulhatnak meg. A leggyakoribb alkoholbeteg­ség a zsírmájban, alkoholos májgyulladásban és cirrózis- ban (zsugormájban) nyilvánul meg. A rákos megbetegedések közül az alkohol elsősorban a nyelőcső-, és a gyomor-, vala­mint a májrák kialakulásáért tehető felelőssé, de a többi szerv rákos megbetegedésé­ben is része lehet, sőt a többi rákkeltő hatást is erősíti. Rontja a cukor-, a zsír- és a fehérje­anyagcserét, a gyomor-bél­rendszerben károsítja a nyálka­hártyát, felszívódási zavarokat okoz, heveny és idült hasnyál- mirigy-gyulladást hozhat létre. Az alkoholos vérelváltozások vérszegénységben, vérlemez- ke-változásokban, valamint a fehérvérsejt-működések ked­vezőtlen változásában nyilvá­nulhatnak meg. Nem ritkák az alkoholos bőrbántalmak, sőt a nemi szervek változásai (má­sodlagos nemi jelleg elveszté­se) sem, a szívizomzatot pedig kifejezetten károsítja. Mostanában orvosberkek­ben is divatos a kis mennyiségű szeszes italnak és elsősorban borfogyasztásnak a szívinfark­tus elleni védőhatását hangoz­tatni. A szívinfarktusnak ugyan­is a dohányzás mellett a magas vérzsírszint és a magas vérnyo­más a fő kockázati tényezője. Az alkoholfogyasztóknak kife­jezetten magasabb a vérzsír­szintje, valamint vérnyomása, sőt a kevés szeszes ital is hizlal, ami külön is mindkettő emelke­désével jár együtt. Dr. Angeli István Hunyadi és kora Múzeumi séták A Budapesti Történeti Múzeumban május 17-től A Mátyás király halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás anyagát a magyar közgyűjteményekből válogatta össze a múzeum: saját anyaga mellett szere­pelnek a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Szé­chényi Könyvtár, az eszter­gomi Kersztény Múzeum, a Szépművészeti és az Ipar- művészeti Múzeum, az Or­szágos Levéltár, valamint a megyei múzeumok, levéltá­rak és egyházi könyvtárak könyvei és oklevelei. A kiállítás a városi élet mellett külön teret szentel a mezőgaz­daság, a falu és a parasztság bemutatásának. A Mátyás kori Magyarország egyházát igen gazdag anyag reprezentálja. A kiállításban felépített templom­ban és sekrestyében, valamint a kincstárban megtekinthető a korabeli ötvösanyag legjava. A kiállítás zárásaként látható a Magyarországon fellelhető kó­dexek és ősnyomtatványok nagy része is. 18-án, a múzeumi világnapon nyílik Badacsonyban az Irodal­mi Emlékmúzeum a Szegedy Róza-házban. A felújított múzeumban a XIX. század első felének megfelelő Balaton-felvidéki köznemes présház berende­zése látható. A konyha és a pince teljes rekonstrukciója mellett a présház emeletén négy szobában kerül bemu­tatásra egy hajdani magyar köznemes sajátos élettere, némileg utalva a ház legfon­tosabb tulajdonosaira: Sze­gedy Rózára és Kisfaludy Sándorra. Stallone és Russel Filmajánlatunk A filmben a két neves filmszí­nész egymással versengő zsa­ru szerepét alakítja. Az Andrei Konchalovsky rendezte ameri­kai film, a Tango és Cash a kaposvári Szivárvány filmszín­ház műsorán egy hétig tekint­hető meg. Ray Tango (Silvester Stallo­ne) a legjobb zsaru Los Ange­lesben. Ezzel szemben Gabe Cash (Kurt Russel) úgy gondol­ja, hogy természetesen ő a jobb rendőr. Míg versengenek, az alvilág arról dönt, hogy jobb len­ne, ha egyikük sem, nyomozna tovább ügyeikben. Állandó „ta­lálkozóhelyük" a róluk szóló pletyka, hiszen személyesen még sosem találkoztak. Csak hírből ismerik egymást. Ter­mészetesen egyikük sem örül annak, ha a másikról jobbnál jobb híreket hall. Ám a körülmé­nyek mégis közbeszólnak: A két zsaru kénytelen félretenni a gyűlölködést, hogy a túlélés érdekében együttműködhesse­nek. A történet ha nem is „bom­ba”, a két sztár megteszi a hatá­sát...

Next

/
Thumbnails
Contents