Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-13 / 87. szám
1990. április 13., péntek SOMOGYI NÉPLAP 3 A tizenötezer forintos ember A múlt év vége felé közeledve — már november elején-köze- pén — amiatt volt a riadalom, hogy átlagosan 20 százalék körüli a bérkiáramlás növekedése, jóval meghaladva az egész évre tervezettet. S persze e 20 százalék mögött mesz- sze elmarad a kívánatos teljesítménynövekedés, tehát e 20 százalék egyszerűen indokolatlan, és ezért megengedhetetlen. Csakhogy: akinek, mondjuk, a tavaly 10 000 forintos bérét — s maradjunk a riadalmat keltő átlagnál — húsz százalékkal emelték, az végül 12 ezer forintos alapbérrel zárhatta az esztendő utolsó hónapját. Nem rossz összeg. Ámde e bruttó 12 ezerből rögvest levonják az ,,X” százaléknyi személyi jövedelemadót, aztán még levonnak tízszázaléknyi nyugdíjjárulékot, marad tehát mindösszesen alig több, mint ami volt az emelés előtt. Még mindig nem rossz pénz volt — tavaly. Tehát: a tényleges teljesítménynövekedéshez (növekedéshez?!) képest lényegesen nagyobb bértöbblet java része adó formájában az államkasz- szát, tíz százalék pedig mindenképpen a nyugdíjkasszát gyarapítja. (Csak mellesleg: olvasom, hogy egészségileg most már nem a korábban jelzett 40 és 50 év közötti korosztály a legveszélyeztetettebb, hanem — többek között a végzetes megrokkanás, illetve a halálozás gyakoriságát tekintve — a 35 és 39 év közötti korosztály. Magyarán és egyszerűen: nem is olyan lassan már nem a nyugdíjasok, hanem a jócskán idő előtti rokkantságra ítéltek országa leszünk.) Vissza az alaptémához, vagyis a már tavaly is vészesnek ítélt — mert úgymond inflációt gerjesztő — megengedhetetlen bérkiáramláshoz! Bármibe lefogadom, hogy az a tavalyi 20 százalék az idén minimum 30 százalék körüli lesz, de inkább magasabb. S még annyi teljesítményfedezet sem áll majd mögötte, mint tavaly, mert egy összeomlás előtt álló gazdaság izmos teljesítőképességében reménykedni merő illúzió. Tételezzük föl, hogy 12 ezer forintos emberünk 30 százalékos (3600 forintos béremelést kap, összes javadalmazása — alapbérben — tehát meghaladja a 15 ezer forintot. Mennyi vándorol ebből — adó és nyugdíjjárulék formájában — az állam-, illetve más kasszába? Mintegy 3000 forint. Mennyi volt a — nyilván megint riadalmat keltő — béremelése? Annyi, amiből jó esetben pár száz forint körüli összeg marad a borítékban. S mi marad még a 15 ezer forintos — még ma is kiemelkedően magas bérű—emberünknek? Tovább és még tovább feszítenie, gyötörnie kell magát, mindaddig, amíg el nem éri a kritikus 40 évet. Ha túléli ezt a kort — s erre egyre kisebb az esélye —, akkor gyötörheti magát még tovább, mert minél nagyobb a kényszerű béremelkedés, annál rosszabbul jár, miközben annál jobban jár a drasztikus adókat bezsebelő államháztartás. S a legcsodálatosabb az egészben, hogy az a most már 15 ezer forintos emberünk épp oly riadt, mint amennyire rémült — a minden bizonnyal bekövetkező nagyarányú bérkiáramlás miatt — a nagy gazdasági ösz- szefüggések ismerőjeként számon tartott közgazda vagy gazdaságpolitikus. Ki jár jól ebben a mechanizmusban? A dolgozó nem, hiszen pénze az infláció miatt a valóságban nem több, hanem kevesebb lesz. Az adóhivatali dolgozók sem, mert több a munkájuk, és nem több a jövedelmük. De az állam sem, mert a nagyobb adóbevétel a kiadások (például a bérek) növekedése miatt egyre kevésbé segíti a költségvetési egyensúly megteremtését. Akkor tehát miért az ördögi körforgás? Senki sem érti (vagy talán valaki érti?), hogy valójában mi is történik itt. Miért kerül pusztulásra az egyre nagyobb pénzeket bezsebelő államháztartás, és miért rokkan meg — hovatovább — már harmincvalahány évesen a 15 ezer forintos embe-' rünk? Ki van ez találva. Mindannyiunk kárára. Vértes Csaba 21 -es repülőgépet. Ne tessék csodálkozni, ez egy amúgyis kimustrált gép volt, amit a taszá- ri tűzoltókatonák gyakorlatozásra használtak. Az igazság kedvéért azt is el kell mondanunk: a sorkaton a tűzoltók kiképzésének ez is része volt. Kun István zászlóstól megtudtuk: egy kényszerleszállást imitáltak, s a felgyulladó gépet kellett eloltaniuk a repülőtéri tűzoltóknak. Nos, ezúttal egy kicsit „lassabban” végezték dolgukat, hogy a fotós kolléga is dolgozhasson. Éles helyzetben két és fél percen belül el tudják oltani a kényszerből leszállt gépet. Komolyabb fölszereléseik vannak, mint az állami tűzoltóságnak. Ha szükséges, akkor a kifutópálya végétől követi a tűzoltóautó a bajba került — leszálló — gépet. Nem titok, hogy Taszáron a legkorszerűbb repülőgépek állomásoznak. Ezek mind védelmi feladatokat látnak el. Miért ne beszéljünk arról, hogy egyetlen bombázógép sincs itt. Es ha már a „pletykákénál tartunk, akkor azt is el kell mondanunk: Taszáron nem szállnak le polgári repülőgépek. Nem is szállhatnak le. Szükség esetén azonban fogadják a mentőrepülőket. Ezek le- és felszállást a tűzoltóknak is biztosítaniuk kell. Megtudtuk azt is, hogy a sorkatona tűzoltók közül egyre többen jelentkeznek hivatásos tűzoltónak. Előnyben vannak, hiszen különleges tapasztalatokkal rendelkeznek. (Nagy) Fotó: Gyergyás László Tűzoltási bemutató Taszáron Ez sem volt titkos támaszpont — A jelen viszonyok között szívesen fogadjuk az újságírókat és a fotóriportereket. Nem titkoljuk, hogy van egy repülőtéri tűzoltóságunk, amely az esetleges veszélyhelyzetben, egy kényszerleszállás esetén segítséget nyújthat. Én már régóta itt vagyok Tászáron, a repülőtéren eddig nem volt szükség a munkájukra. Annál többet segítettünk a környező településeken tüzek eloltásában. Ha segítségünket kérik, mi is megyünk. Természetesen akkor, ha a repülés biztonságát ez nem veszélyezteti. Az ezredes úr javaslatára részesei lehettünk egy tűzoltási bemutatónak is. Felgyújtottak — lapunk kérésére — egy MÍG Történetünk úgy kezdődött, hogy Kun István zászlós megkeresett bennünket a tavaszi avar- és erdőtüzek kapcsán. Kifogásolta, hogy csak arról írtunk, hogy a kapolyi katona tűzoltók segítséget nyújtottak, pedig a taszáriak is segítettek az állami tűzoltóegységeknek. Mi naivan azt kérdeztük, hogy ugyan milyen tűzoltóság van Taszáron. Merthogy eddig nem illett tudnunk arról, hogy ilyesmi is van. Tudtunk, csak éppen nem írhattunk róla. Gőgös Ottó ezredes, a Magyar Honvédség honi légvédelmének taszári parancsnoka sem érti, hogy miért. A seregben az utasítások és a parancsok megföllebbez- hetetlenek. Vita az öntözővíz-díjról Eredménytelen tárgyalást folytatott a termelők érdekében fellépő Magyar Agrárkamara csütörtökön a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási, Minisztérium, az Országos Árhivatal és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium képviselőivel a magasnak tartott öntözővíz-díj csökkentése érdekében. Mint ismeretes, ez év január 1 -jétől az öntözővíz szabad árkategóriába került, így gyakori, hogy a terméket szolgáltató vízügyi vállalatok a korábbihoz képest 4—5-szörös, esetenként nyolc-tízszeres árat számítanak fel a vízért. Ezt azzal indokolják, hogy a víz „kitermelésének” költségei jelentősen megemelkedtek. A Magyar Agrárkamara képviselői azt kérték a főhatóságoktól, hogy az új kormány megalakulásáig a tavalyi áron számolják a vízfogyasztást, és csak később legyen döntés a vízdíj ügyében. A minisztériumok és az Árhivatal képviselői azonban nem tudtak ígéretet tenni a régi ár visszaállítására. Az Agrárkamara új tervezeteket dolgoz ki, s ezt, az új kormány elé terjesztik. A TEJIPAR HÚSVÉTI AJÁNDÉKA Egy tonna vaj a rászorulóknak Ezer kiló vajat ajánlott föl a Kaposvári Tejipari Vállalat térítés nélkül Somogy arra rászorult lakóinak a Vöröskereszt megyei szervezetén keresztül. A városi vöröskeresztes bizottságok, az llco-klub,, a nagycsaládosok egyesülete és a vesebetegek klubja a legjobban rászorult mintegy ezer—ezerkétszáz családhoz a megyei vöröskeresztes szervezet összehangoló munkája révén juttatta el az ajándékot húsvétra. Dr. Fenyő Istvántól, a tejipari vállalat kereskedelmi főosztály- vezetőjétől kértünk választ arra, mi ösztönözte őket e szép és nemes akcióra. — A tejipar több vállalata — a tröszt kezdeményezésére — ugyanilyen akciót szervezett. Úgy véltük, hogy vállalatunk közössége ily módon kinyilvánítja, hogy alapvető célja a somogyi lakosság színvonalas ellátása tejből és tejtermékekből. Nemcsak ebben érdekelt azonban, hanem abbán is, hogy a tejtermékek—ebben az esetben a vaj — azokhoz is eljussanak, akiknek nagy szükségük van rá, de nincs elegendő pénzük, hogy mégvegyék. — Hogyan szervezték meg az akciót? — Megkerestük a Magyar Vöröskereszt illetékes vezetőit, s ők készségesen segítettek abban, hogy a felajánlott vaj eljusson a rászorulókhoz, természetesen azt, hogy ki a rászorult, nem a tejipari vállalat, hanem a Vöröskereszt helyi szervezetei, két klub és egy egyesület döntötte el. Sajnos, ennél biztosan több a rászorult ember, jelenleg azonban lehetőségeink csak ezt a támogatást tették lehetővé. — Milyen értékű vajat ajándékozott óda á vállalat? — Ez mintegy készázezer forint értékű. Szeretnénk ezzel hozzájárulni megyénkben a társadalmi szolidaritás érősítésé- hez, illetve a megélhetési gondok enyhítéséhez. — Folytatják-e ezt az akciót? — Erre csak azt tudom mondani, hogy lehetőségeinkhez mérten a jövőben is tervezzük a támogatás különböző formáit. Itt említem meg, hogy a tejipari vállalat — másokhoz hasonlóan — részben pénzzel, részben a termékeivel támogatja a sportot, az iskolákat. Reméljük, hogy ezzel az ajándékkal kellemes meglepetést szereztünk azoknak, akik kapták. Ha mind többen leszünk olyanok, akik tudnak és akarnak segíteni a rászorultakon, akkor ez valamennyiünk javát szolgálja. L. G.
