Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-09 / 83. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP 1990. április 9., hétfő Bonyodalmak egy bélyeg körül Elbontják az épülő evangélikus templomot? Siófoki tanács kontra tűzoltóság Makovecz Imre gyönyörű evangélikus templomot tervezett Siófokra. Az építész álma már rég elrugaszkodott a földtől — csupán hónapok választják el a használatba vételtől. A helyi tűzoltóság nemrég jelezte: tűzvédelmi előírások megszegése miatt nem fogja engedélyezni a létesítmény átadását, sőt, hasznosnak vélné annak lebontását. — A városi tanács 1987. július 23-án adta ki az építési engedélyt—mondta Lénárt Ferenc őrnagy, városi tűzoltóparancsnok. — Amikor észrevettük, hogy mi történik, reklamáltunk a tanácson. A tervet ugyanis rendelkezésünkre kellett volna bocsájtaniuk. 1990. február 13-án jutottunk csak az engedélyhez. Sem a tervező, sem a tanács nem kért állásfoglalást tőlünk. Véleményem szerint nem véletlenül. Négy alapvető hibát vétettek ugyanis az építkezésnél. Nem tervezték meg az oltóvízellátást, és a villámvédelmet. (Ezek menet közben pótolható hiányosságok.) A létesítménybe rengeteg, több mint 60 köbméter fát építettek be. Az anyagot azonban nem kezelték égést késleltető folyadékkal — mi legalábbis a négy ellenőrzés során háromszor ezt tapasztaltuk. És ami a legnagyobb gond: nem tartották be a tűztávolságot. Szabály ugyanis, hogy olyan közel szabad csak épületeket egymás mellé emelni, hogy tűz esetén a lángok ne terjedhessenek át egyikről a másikra, A tervezőnek a megrendelők olyan helyszínrajzot adtak, amin a város rendezési terve szerepelt(l); ez pedig ki tudja mikor fog megvalósulni, így most a faszerkezetekkel telezsúfolt templomtól csupán 3,5 méterre található fűrészüzem, garázs és raktárépület... A mechanizmusfordítva működött— folytatta. — Felépítették szabálytalanul a templomot, és majd ehhez akarják alakítani a környezetet. Ez a legdurvább megsértése az Országos Építésügyi Szabályzatnak, ami alapmű minden szakember számára. A tűzoltóparancsnok elmondta még: amikor észrevették, hogy az épület kibújik a földből, azonnal jelezték a szabálytalanságokat a városi tanácsnak. Mivel erre nem reagáltak, ezután a megyei tűzoltó-parancsnoksághoz fordultak segítségért, melynek vezetői megkeresték a megyei tanácsot. Annak műszaki főosztálya a következőket írta február 28-án a siófoki tanácsra: ,,... elengedhetetlennek tartjuk, hogy haladéktalanul intézkedjenek a kivitelezés leállítására.” — Nem értem, miért nem hajtotta végre a helyi tanács az utasítást. Persze azt sem, hogy a megye miért tűrte ezt — mondta Lénárt Ferenc. — A hatósági osztály kiadott ugyan egy határozatot, de ebben nem az építkezést állították le, hanem kötelezték a siófoki Evangélikus Gyülekezetét, hogy a hiányosságokat szüntesse meg. A vitatott ingatlanok azonban magánkézben vannak... Mi ragaszkodunk a kívánt állapothoz, addig a használatbavételhez nem járulunk hozzá, míg ez helyre nem áll. A templomot a rendezésig nem hagyjuk kinyitni, de sajnos, az épület így is rendkívül veszélyes! Egyetlen megoldás létezne (ha a templomot nem akarják lebontani), hogy azonnal felszámolják a környezetét. 15 méteres körzetben nem állhat épület... Az épületek azonban ott állnak. A tanács nem tudott megegyezni a vételárban a tulajdonosokkal. T úl magasra(?) szabták az árat, ami az önkormányzat kényszerítő körülményei miatt nem meglepő. A tanács most tehát hatósági kisajátítást kezdeményez. Az eljárást és a A Kapós Kereskedelmi Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET számviteli osztályvezetői MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Feltételek: — szakirányú egyetemi vagy főiskolai oklevél, vagy — nem szakirányú egyetemi vagy főiskolai oklevél és kereskedelmi mérlegképes könyvelői szakvizsga-bizonyítvány — legalább 5 éves — kereskedelemben szerzett — vezetői gyakorlat * — erkölcsi bizonyítvány. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat írásban kérjük benyújtani — a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül — a gazdasági igazgatóhelyettes részére. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. (110253) végül megítélt pénzösszeg mértékét is joga van megfellebbezni a tulajdonosoknak, akik (és ezt biztosan tudhatjuk) élni fognak a törvény adta lehetőséggel. S ki tudja, vajon meddig húzódik el a per? S ami ugyanezt jelenti: meddig áll egymás mellett az egymásra veszélyes épületegyüttes? A városi tanács hatósági osztályának vezetője, dr. Pongor Tamás arról tájékoztatott, hogy az építési engedélyt időben, még 1987-ben elpostázták a városi tűzoltó-parancsnokságra. — Igaz i— mondta—nem tér- tivevénnyel indult útnak az okirat, mert ha minden hasonlót úgy kezelnénk, arra „rámenne a gatyánk”. Sajnos, ezt nem tudjuk bizonyítani, mint ahogy a tűzoltók sem, hogy nem ért oda hozzájuk. Egyébként nem értjük: az építkezésnek miért ilyen késői stádiumában állnak elő a problémával? Célunk a terület egészét megszerezni—folytatta. — Én remélem, hogy a júniusi átadásig sikerül lebonyolítani a kisajátítást, s akkor a templomhoz igazíthatjuk a környezetet. Levontuk a tanulságot: még abszolút jó szándékból sem szabad a dolgokat siettetni. Mi mindenképp azt szerettük volna, ha stílusos környezetben olyan templomot tudunk építtét- ni, amely méltó az evangélista hagyományokhoz. A területet egyébként ingyen adta a tanács, az épület maga pedig jelentős finn segítséggel épül. — Úgy gondoltuk, hogy építkezés közben majd meg tudjuk oldani a közvetlen környezet jelentette problémákat — kapcsolódott a beszélgetésbe Tóth Lajos osztályvezető-helyettes. — A jó szándék siettetett bennünket. Az eddig nyert időt most valószínűleg elvesztettük. A gondot azonban a tanács mindenképpen megoldja. Csak nem fogja megakadályozni egy Makovecz Imre tervezte, európai színvonalon megépített templom sorsát egy ilyen probléma? Tény: ha a minőséget ellenőrző hivatal a vizsgálatok során bebizonyítja, hogy a fát nem kezelték szakszerűen, könnyen a szigorú szabályok prédájául eshet a gyönyörű épület. Azt csak remélni lehet, hogy nem ég le annak előtte. A kivitelezők állítólag állandóan ésőért imádkoznak — akkor talán nem lesz baj. Mivel a jóisten közel van hozzájuk, kérésük tán meghallgatásra talál. De az előírásokról azért nekik is tudni illenék, vaqy nem? Lehet persze, hogy ők be tudják bizonyítani, hogy vétlenek. Ha volt pénzük bélyegre. Czene Attila VISSZHANG A gyerek a fontos! Napjainkban új gyermekszervezet áll lábra, amely tulajdonképpen régi: a cserkészmozgalom. Egy másik „új” gyermekszervezet, az úttörőszövetség is próbál megújulni, holott ő fiatalabb társánál. Ők jól megértik egymást. Tisztelik azt a törekvést egymásban, hogy a gyermekekért akarnak dolgozni, a maguk eszközeivel. A „külvilág” nem mindig békésen viszonyul hozzájuk. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot elmondani. Több, mint 40 éve működik a Magyar Úttörők Szövetsége. Vállalja múltját, mert a külső politikai tényezőktől függetlenül — hite szerint — a gyerekekért dolgozott. Vállalja azokat a rendezvényeket, amelyek tömegeket mozgattak meg (művészeti szemlék, olimpiák), atáborokat, kirándulásokat, amelyek a gyereknek és felnőttnek egyaránt élményt nyújtottak. Nem tagadja, hogy sok elemet felhasznált a cserkészek életéből, hiszen ezek alapvető értékeket hordoznak'(próbák, egyenruha, formaságok, jelképek). Úgy tetszik számomra, hogy ezeknek az elemeknek a megítélése ma eléggé szubjektív. Ha az úttörőszövetségről van szó, akkor a „múlt maradványa" és a „militarista" jelzők illetik pl. a formaságok betartását, az egyenruha viselését. A táborok tisztasága érdekében tett intézkedések a „direkt irányítás kézzel fogható jelévé” lettek, miközben más szervezeteknél mindezek a „forma és tartalom egységeként, az önmagára és környezetére igényes fiatal életmódjának kialakításaként” jelennek meg, már pozitív minősítéssel. c Ma mindenkinek van véleménye ifjúságunkról, és a legköny- nyebb azt mondani, hogy a hibáiért a 100 százalékos szervezettségű úttörőszövetség felelős. Nem akarunk kibújni a felelősség alól, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyermekmozgalom és az iskola (amely hibásan teljesen egybeolvadt) egymaga nem képes mindent megoldani, nem tud függetlenül működni attól a társadalmi környezettől, amelyben élt. Miért nem beszélünk arról, hogy már 1983 (!) óta az úttörőszövetség deklaráltan atársadalom (és nem egy párt) gyermekszervezete? Pedig ez lényeges, meghatározó eleme a mai mozgalomnak. Nemegyszer hívtuk a felnőtteket, a ma oly hangos „megváltókat”: legyenek velünk, segítsenek a valóban élménydús gyermekkor kis közösségeinek létrehozásában. Akkor senki nem ért rá! Jó lenne, ha azok, akik már akkor is tudták, hogyan kellene jó gyermekmozgalmat csinálni, tennének is az ügyért, nemcsak beszélnének (nem föltétlenül az úttörőszövetségben), ha a gyermekközösségek munkájába bekapcsolódva az új és régi értékeket a hordozójuktól függetlenül ítélnék meg, csak azt néznék: jó-e a felnövekvő nemzedék jövője szempontjából, amit csinálunk, élvezik-e a gyerekek. Ma, amikor a gazdasági problémák miatt egyre kevesebb jut a gyerekeknek, tegyünk egy olcsó lépést mindannyian: legyünk velük, osszuk meg gondjainkat (gondjaikat) egymással, függetlenül attól, melyik szervezet tagjai voltunk, vagyunk, leszünk. Abban a kérdésben, hogy a gyerekekért többet kell tennünk— régi és új szervezet képviselői — remélem (tapasztalatom is), egyetértünk. Szabó Jánosné Szegedi Ágnes Az infláció doppingszerei Korábban úgy mentünk vásárolni, hogy zsebünkben vittük a pénzt, és kosarunkban hoztuk az árut: Most kosarunkban visz- szük a pénzt, és zsebeinkbe rakott élelemmel térünk haza. Samuelson e klasszikus aforizmája kilép a közgazdaság tankönyvéből, és tízmillió állampolgár eleven tapasztalatává válik. Bár kétségtelen, hogy az infláció évtizedeken át benne volt a honi gazdaságban, s mint a betegség kísérőjelenségét, a lázt, csupán mesterséges szerekkel lehetett csillapítani, most mégis úgy tetszik, mintha nemcsak a Kalmopiryn adagolásával hagyott volna fel a gazdaságpolitika, hanem egyenesen doppingolná az emelőket. Hiszen így hatottak az év eleji döntések az élelmiszerek árainak felszabadításáról, és egy sor más termék hatósági árának emeléséről. Mindehhez járult a lakbérek emelése, a víz- és csatornadíj bevezetése, amire a koronát a lakáskamatok adójának kitalációja tette fel. Az inflációgerjesztő csomag egyes elemei különböző indítta- tásúak. Az élelmiszerárak felszabadítása akár reformlépésként is felfogható, hiszen az árak szabadsága egyúttal a verseny szabadsága, a piac szabadsága is. Csakhogy ahol az élelmiszer-termelők — mint árközléseikből is kitűnt—trösztökbe, egyesülésekbe tömörülnek, és kartel Itörekvéseikkel szemben nem érvényesülnek — mert nincsenek — verseny- törvények, a fogyasztót védő, az árkartellt büntető jogszabályok, ott a mégoly reformcélzatú árfelszabadítás is más kicsengésű. Sokan vélik, hogy a már akkor gyengülő kormány a termelési támogatások konfliktus- mentes visszavonása érdekében engedett az agrárlobby követelésiének. Másfajta kényszernek engedelmeskedett a kormány, amikor felemelte mindannak az árát, aminek révén már addig is jelentős, attól fogva pedig hatalmas arányú lefölözést realizálhat a költségvetés. A benzin, a szesz, a cigaretta, és a keleteurópai autók drasztikus drágítása több tízmilliárdot eredményez az ötvenvalahány milliárdos hiány terhe alatt nyögő költségvetés számára, nem utolsósorban abból a célból, hogy valamelyest javítsa a tárgyalási pozíciót a külföldi hitelezőkkel. Reform, kényszer, gyengeség — számos magyarázat akad a kormány válságáthárító magatartására, de amilyen sok- értelműek a lehetséges magyarázatok, olyan egyértelműek a valóságos következmények. Aligha akad termék, amelynek előállítási költségét ne növelné a benzin és az élelmiszerek januári, robbanásszerű drágulása, és — ami ennél is nagyobb baj — aligha akad termelő, amelyik ne csomagolhatná be a maga minden hanyagságát, szervezetlenségét, tehetetlenségét az „emelkednek a költségeim” mindent kibíró, lágy és hatékony fóliájába. jgy azután a termelési támogatások lefaragása kevéssé ösztönöz a jövedemtermelő képesség javítására, elvégre a gyorsuló infláció szinte korlátlan lehetőségeket kínál a pazarló gazdálkodás minden terhének áthárítására. Hogy kire, az nem kérdés: a végső láncszemre, a fogyasztóra. A kiszolgáltatott fogyasztó dermedten áll. Paternalizmus- hoz szokott énjével kétségbeesetten kérdi: ki véd meg engem? Mivel választ nem kap — a gondoskodó állam kihalt, a sugallat pedig, hogy „vásárolj valutát”, félelmet, idegenkedést kelt benne —, feltámasztja másik, évtizedek óta szunnya-, dó énjét, és osztályos társaival tüntetni megy, bért követel. A kormány újabb csapdába kerül, mert ha enged a bérköveteléseknek, akkor oda a költségvetési bevétel jó része, és ráadásul még vadabbul gerjed az infláció. Ha viszont ellenáll, akkor felébred Csipkerózsika- álmából a munkásszolidaritás, és valóra váltja sztrájkfenyegetéseit. Legyen bár a munkás közösségi lény, értse bár jól, hogy a tömeges, országos sztrájkokkal önmagát éhezteti ki, hogy egy sztrájkoló nemzet önmaga gyilkosává válik — pusztító infláció esetén aligha emelkedhet felül legközvetlenebb érdekein. Pislákol-e valami fény az alagút végén? A pénzügyminiszter-helyettes már új nemzeti valuta bevezetésének lehetőségéről nyilatkozik, de nyomatékosan hozzáteszi: az is csak akkor orvosság — és csak akkor nem doppingszer —, ha következetes gazdaságpolitikával párosul. Es készülnek a válságkezelő programok is: készít ilyet a Híd-csoport, a Kék Szalag Bizottság, közreadta indulatos röpiratát Komái János, a budapesti—harvardi professzor, és gyártják inflációellenes gazdaságpolitikai programjaikat a pártok is. Bármiféle stabilizációs program megvajósításához azonban mindenekelőtt szilárd hatalom kell; hozzáértő, erős kormány, amely egyszerre élvezi a nép támogatását, és a külföld bizalmát.Gál Zsuzsa
