Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-06 / 81. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP 1990. április 6., péntek BÁTORSÁG Glogovác ré.mülten konstatálta öltözködés közben, hogy a hóna alatt egyre nagyobb és egyre fájdalmasabb az a mugli, amelyik már napok óta ott vörö- södik. Hiába törte a fejét, mitől keletkezhetett, nem tudott rájönni. Aztán egyszerre belehasított a kínos fölismerés: alighanem meg kell mutatnia az orvosnak. Igen ám, de Glogovác férfi volt, s mint neme tagjainak többsége, határtalanul gyáva. No, nem olyan egyszerűen gyáva, mint mondjuk a nők, akik nem mernek végigmenni a sötét utcán, de egyetlen jajszó nélkül megszülik a gyermekeiket. Nem. Glogovác ifjúkorában azzal edzette a bátorságát, hogy éjféli tizenkét órakor egy szál magában átment a kihalt temetőn, és a szellemeket hívta párviadalra. Egy se fogadta el a merész kihívást, s ő büszkén, határtalan bátorsága tudatában tért nyugovóra. Csupán egyszer fordult vissza, amikor a temető kapujában egy fekete macska keresztezte az útját. Még rá is fújt az a dög... Nyáron a Balatonnál vállalt állást. Mentőcsónakos volt Ali- gán. Halált megvető bátorsággal evezett át a nyaktörő hullámokon, s csónakjába emelte a fuldoklókat. Valamennyit elvitte az elsősegótyhely ajtajáig, aztán futott vissza a ladikjához. Csupán egyszer kérte meg az orvos, hogy segítsen neki. Mire fölszívta az injekciós tűbe a gyógyszert, Glogovác eszméletlenül hevert a páciens mellett. Nem tudte elviselni a tű látványát, A hivatalban megmutatta a hónalját a kokégáinak, s várta, hogy sajnálják. — Hmm... — csóválta a fejét az egyik *—, ez biz’ randa. Menj el az orvoshoz! — Azt hiszem, rák. Az apósomnak is ilyen volt — mondta Potyondi, a míkamester, és a röhögéstől fuktokolva rohant ki a folyosóra. Wfehányan követték. Lehet, hogy meghalok — gondolta magiban Glogovác, és olyan keneWeljes képpel ült egész nap az «mélánál, mintha az utolsó ítélelre várna. Délután mégis ráaánta magát, s végső erejét CeHaezed- ve beállított a sebésze*«. — Ne kíméljen, főorvaefcr — mondta mindenre elszáMÉ —,' ugye rákom van?! I — Micsoda?—állt el maros szava. — Nyugodjon n)%ilogovácúr, ez egy közönséges furunkulus! Feküdjön föl ide az asztalra, rögtön meg is szabadítom tőle! — Szó se lehet róla! — csattant föl Glogovác. — Tudom, hogy csak meg akar nyugtatni. Különben is, a műtét nem olyan egyszerű dolog. Elő kell készülnöm rá. Megírhatnám a végrendeletemet... És ráadásul még a pizsamámat se hoztam... — Nem baj — szólt az orvos türelmesen. — Nővérke! Legyen szíves, készítse elő a műszereket! Furunkulust vágunk. Glogovác hiába érvelt, hiába tiltakozott, néhány perc múlva ott feküdt a kezelőasztalon s — ki tudja, honnét kerítették— két erős marok szorította le a karját. Tudta, hogy ez már a vég. Csupán abban reménykedett, hogy ha meglátja az injekciós tűt, elveszti az eszméletét, és öntudatlanul masírozik át a megsemmisülésbe. Gondolatban elbúcsúzott a szeretteitől, megbocsátott az ellenségeinek — feltételesen még a főnökének is —, és merően bámulta a szemközti sarkot. Hallotta, hogy beszélnek fölötte, de nem értette a szavak értelmét, mert éppen Petőfi Anyám tyúkja című versét szavalta magában. Ott tartott, hogy „Morzsa kutyánk, hegyezd füled,,,", amikor érezte, hogy föllazul a szorítás, — Most már végképp ne kíméljen, főorvos úr — mondta beletörődve a sorsába—, tegye a dolgát! Látja, ón már mindenre fölkészültem, Szúrjon, ha éppen szúrni van kedve! Vágjon, ón már azt se bánom! Egyszer mindenkinek meg kell halnia. — Tökéletesen igaza van — mondta az orvos mosolyogva. — De mielőtt meghalna, holnap még jöjjön vissza! Megnézem a sebét. Most elmehet, Glogovác úr. A furunkulust kipucoltuk. — Biztos, hogy nem halok meg, főorvos úr? — Ebben egészen biztos lehet — mondta az orvos mosolyogva. — Kár... — horgasztotta le a fejét Glogovác. — Ezek szerint holnap mégiscsak kirúgnak a hivatalból. — ??? — Megesküdtem magamnak, hogy ha ezt megúszom, úgy oldalba rúgom a főnök kutyáját, hogy belefeketedik. Sőt, még rá is vakkantok kettőt... T. Ágoston László 'J RALIN Kutyahanápást szőrével ESIK ESŐ CSENDESEN... VESZIK A LAPOT? Egy humorista élete REGÉNY I. fejezet 1921. szeptember 6-át írtunk. Ezen a délelőttön sápadtabban sütött a nap, és rőt faleveleket sodort a zordon őszi szél. Lobogó hajú, tiszta tekintetű ifjú állt meg az ismert élclap segéd- szerkesztője előtt. — Humorista szeretnék lenni — hadarta lámpalázasan. —Akkor hozzon, fiam, a sarki hentestől Hz deka abált szalonnát és két szép kovászos uborkát — vetett oda ötven fillért a nagy hatalmú úr. II. fejezettől a befejezésig (Még sok minden történik vele) 1989. november 15-én lányai, unokái, ükunokái szomorúan állták körül az agg humoristát. Az a maradék erejével cigarettára gyújtott, és elégedetten dünnyögte: Jobb, ha már mindjárt a legelején beismerem, hogy nem szeretem a szilveszter éjszakát. Mert, kérdem ón, mit csinálnak az emberek szilveszterkor? Egyesek televíziót néznek, mások pedig szórakoznak. Azokra a szerencsétlenekre, akik a tévékészülékek előtt töltik az óév utolsó óráit, kár is szót vesztegetnem. Ők ugyanis végigbóbiskolják a műsort, majd felébrednek, és megállapítják, hogy a tavalyi sokkal jobb volt. Nos, a mások közül a hölgyek csillogó estélyi ruhát öltenek, a férfiak pedig szmokingba erőltetik magukat. Ezután szépen egymásba karolnak, és belevetik magukat a szilveszteri éjszakába. Szilveszter éjjelén, hozzám hasonló megállapodott családapák holmi papírtrombitákkal szaggatják egymás dobhártyáit, éjszakai mulatókban pezsgőznek, ismeretlen emberek hátát lapogatják, és boldog-boldogtalanra rábuékolnak. Hajnaltájt mindegyikük megkeresi a saját feleségét, s kívülről a hóiétól, belülről a bólétól teljesen átázva hazakecmereg- nek. Otthon azután kiürítik zsebeikből és cipőikből a maradék konfettit, majd zúgó fejjel elhatározzák: ők igenis új életet kezdenek. Ezt követően persze szerencsére jól kialusszák magukat, és marad minden a régiben. — Életem során írtam 8677 krokit és 11 342 humoreszket. Nevem már bizonyára szállóige lett, és névaláírásomat bizonyára szeretettel olvassák drága olvasóim. Ezért végrendeletemben minden vagyonomat— 106 forint és 40 fillért — olvasóimra hagyom, akiknek segítségéve! lettem ismeri nevű, népszerű humorista. Tehát írd! — fordult középső lányához. — Én, alulírott.,. —Milyen írott?—érdeklődött a lány. — Ide a nevemet írd — suttogta szelíden az aggastyán. — Hogy is hívják az apát? — kérdezte kíváncsian középső gyermeke. Az agg humorista keserűen legyintett és megfogadta, ha még egyszer megszületik, akkor is ezt a pályát választja. Galambos Szilveszter Hát nem, köszönöm szépen, ón az ilyesmiből nem kérek! Éppen idáig jutottam töprengésemben a tükör előtt, amikor hitvesem mérgesen rámszólt, hogy húzzam már össze estélyi ruhájának hátán a cipzárat, s a szmokingomat is igazán gondosában lekefélhettem volna, mielőtt felveszem. És egyáltalán: mikor indulunk már végre? — Máris indulunk, szívem — bandzsítottam hódítóan a tükörbe. — Csak tudnám, hogy hova a csudába tettem le azt a fránya papírtrombitát... Walter Béla Szörnyen untam, hogy mindennap rám kopog. — Értse meg — magyaráztam ingerülten —, hogy mi ezt már megírtuk az idén is párszor. Jeleztük tavaly. És tavalyelőtt. Cikkezünk erről emberemlékezet óta. Mit tehetnénk még? A Panaszos Vevő nem telelt. Csak állt. Előregörbedt vállal. Könnyek a szemében. — A Noé esőkabát — szólalt meg végül —, a Noé esőkabát mégis átázik. Ezt nem lehet ennyiben hagyni. A mai nehéz és csapadékos időkben különösen nem. — Rendben van — nyúltam a kalapom után. — Ami az újságírás gyakorlatában merőben szokatlan, együtt megyünk el az illetékesekhez. * * * A Kiskereskedelem elősietett a pult mögül, és előzékenyen érdeklődött látogatásunk célja felől, — ő azt állítja — mutattam a Panaszos Vevőre —, hogy a Noé esőkabát átázik, — Ami ezt a témát illeti, jelentette ki a Kiskereskedelem —, az idén a közkedvelt Noé esőkabátból 27 százalékkal nagyobb kontingens áll a vásárlóközönség rendelkezésére, mint az előző évben. Bővült a felhasználhatóság szerinti kínálat is. Kirakatainkban ott van a gyűrhetetlen Ultra Noé, a saválló Extra Noé, italozóknak a Cin- za Noé, utazóknak a Tour Noé, az éjjel is hordható Noctur Noé. Nem feledkeztünk meg a mozilátogatókról sem, nekik készült a Ki-Noé, serdülő lányoknak a Noé-mi, teltkarcsú kamaszoknak a... — De a Noé esőkabát átázik — szakította meg elnézést kérő, szomorú mosollyal a Panaszos Vevő a szóáradatot. — A Noé átázik! — Hallottunk erről az apró fogyatékosságról — bólintott a Kiskereskedelem. — Ezért jövőre inkább csak kisméretűeket rendelünk. Azok bizonyára kevesebb vizet eresztenek át, mint a nagyobb méretűek. A kis számok törvénye alapján. Viszonylag könnyen jutottunk be a Nagykereskedelem impozáns irodájába is; neki is bemutattam társamat, neki is elmondtam jövetelünk okát. Hátradőlt a széken, tíz ujját egymásnak feszítette. — Szerénytelenség nélkül áll íthatom — mondta —, hogy a Noé nemcsak itthon keresett cikk, hanem külföldön is. Ma már állandó piacunk a Szaharai Népköztársaság, a Góbi-sivatag, az ausztráliai Nullarbor, és még folytathatnám a sort. — A Noé esőkabát — szólt közbe sírós-nyúlós hangján a Panaszos Vevő —, a Noé mindig átázik. — Mit nem mond?! — nézett rá álmélkodva a Nagykereskedelem. — Ilyen panasz még nem futott be hozzánk sem a Kalahári-sivatagból, sem a mexikói száraz pampákról, sem az arab alföldekről. Nem vagyunk mi kicsit túl igényesek? Többet várunk forintért, mint mások kemény valutáért! Ne nyafogjunk, hanem hagyjuk uralkodni végre a piac törvényeit. A viszontlátásra! * * * — Az Ipar megtörölte olajos kezét egy rongydarabkával, aztán végigkalauzolt bennünket az egész gyáron, a kattogó, sivító gépek között. Beleordítottam a fülébe látogatásunk okát. — Minden terméknek megvan a maga fejlődési folyamata — tájékoztatott. — Vegyük például a Noét. Röpke negyedszázada gyártjuk, évről évre javítva a technológiát. Ha minden jól megy, jövőre már polifenolge- zarolt is keverünk az alapanyaghoz, amitől színjátszó lesz, és kívül is hordható. Újabb lépés a soha el nem érhető tökéletesedés felé. A Panaszos Vevő felzokogott. — A Noé esőkabát átázik! Születése percétől! — Fel a fejjel I veregette hátba az Ipar. — Nincs itt semmi vész. Tervezőink már a Noé-Noé prototípusán dolgoznak. Ez tulajdonképpen két esőkabát lesz, egymáson. Az ár kicsit emelkedik, de a vízáteresztő-képesség csökken. Pár év, és a piacra dobjuk. — De addig én mit hordjak?! — borult sírva az Ipar vállára a Panaszos Vevő. Az Ipar ijedten lökte félre. — Meg van maga őrülve?! Az én vállamon sír?! Amikor rajtam is Noé esőkabát van?! Máris csurom víz vagyok:.. Kürti András SZILVESZTER ÉJSZAKA Azt hiszem, az ablaktörlővel lesz baj Az eb, miután megha^ßmt egy járókelőt, kereket oldott. A kárvallott elkezdett kiaO&mGegítség! Segítség! Az emberek, akik ugye kíváncsi terrnámmíek és buzog bennük az áldozat- készség, köréje gyűltek&mzon törték a fejüket, mitévők le— Töröld le magadról zsebkendőddel—javasolta az egyik —, és dobd el a zseatajtóf a téren! Az a kutya, amelyik megharapott, megérzi rajta^^agodat, odamegy a zsebkendőhöz, mi fülön csípjük ők&t&és megnézzük, nem veszett- e... Ha nem, semmi vész, eÄflff nap alatt begyógyul a sebed. — Ha viszont több kutyaWHsszeverődik a zsebkendő körül, honnan fogjuk megtudni, rrfß) k marta meg a szerencsétlent? — kérdezte a második. —Ez bizony elég bajos -etette hozzá a harmadik —, ki tudja, mikor áll majd módunkban megvizsgálni, melyik eb volt a harapós ? Ez az ember viszont itt m* a kezünk ügyében, öljük meg, nehogy megfertőzzön másokat, ha az a kutya netán veszett volt... Mindez azonban a régi időkben történt, amikor még azok a ma már mitologikusnak számító erkölcsök uralkodtak, és az emberek úgy cselekedtek, ahogy az egy demokratikus társadalomban illik: amit elhatároztak, azt végre is hajtották, úgyhogy a kárvallottnak kellett fizetnie az eb bűnéért. Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán Addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér... (Takács Éva karikatúrája)