Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)

1990-04-27 / 3. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP— VESZIK ALAPOT? 1990. április 27., péntek Forróbban nem egészséges a gyomornak, hölgyem! Föltaláltam valamit Másfél Schneider Egyik reggel elsétáltam a Ta­lálmányi Hivatalba, éjjel ugya­nis álmomban rájöttem az örök élet titkára. Nehogy sarlatán­nak véljenek, előtte bebizonyí­tottam igazam a bio-neográfia, a leukémia, a hipochondria és egyéb, mellékesebb tudomá­nyok szempontjából is. Kedve­sen fogadtak, mondták, várjak, mert X kartárs reggelizik, Y kartárs ellenben ebédel. Más­fél órai várakozás után négy­zetgyököt vontam a gépíró- kisasszonyból. Egy szimpati­kus fiatalember fölvilágosított, miszerint X kartárs még tegna­pi reggelijéről sem tért vissza, Y kartárs pedig már nem dolgo­zik náluk, úgymond föltalálta önmagát és a spanyolviaszt, s beállt egy második ligás labda­rúgócsapathoz patinázónak. Két nap múlva Alaszkán és Párizson keresztül sikerült föl­hívnom a második emeletet, ahol a bizottság trónolt az idő­ben. Egy munkatárs, bár az orromnál fogva, de fölvezetett a nevezett helyre. Már több ember várakozott a légpárnázott ajtók előtt. Egyi­kük közölte velem, az ilyesmi bizony elhúzódik kissé, meg­nyugtattam: már tegnap ráhú­zódott a májamra meg a ve­sémre. Egy izgatott, zilált férfi félrevont, s elmesélte, most az ő találmánya van terítéken; kérésemre elmondta, föltalálta a VÍZPORT, ami úgy keletke­zik, hogy jeget lassan mákda­rálón megőrölünk, olvadásig állni hagyjuk, s máris kész a megőrült, akarom mondani Georg Reicher,, alias Pénzes Gyurka zürichi irodájának for­gófotelében finoman körözött, miközben apró papírcsákókat hajtogatott szórakozottan a Finantional Times legfrissebb számából, amely egyébként arról volt nevezetes, hogy mel­lékletében figyelemre méltó összeállítást közölt az óhaza gazdasági életéről. Jóllehet, a Zahnrad Fabrik elnök-vezérigazgatójának már a működő tőkéje is tele volt az otthoni hírekkel, hazafias ér­zelmektől fűtve mégis jó régen eltökélte, hogy megvásárolja az Egyesült Magyar Fogaske­rékgyárat. Ugyanis máig sem felejtette el a gyermekkorát be­aranyozó angyalföldi snóbli- partikat. Csupán jelenlegi gaz­dasági reformunk aggasztotta egy kissé. Nem értette világo­san, vajon miért támogatja újabb és újabb fondorlatokkal a reformkormány a reformgaz­daság reformiparának veszte­séges iparvállalatait, leginkább állami támogatásokkal és rendszeres áremelésekkel. Ráadásul a gyárilag gondosan korrodált magyar fogaskereket nem lehet eladni még a harma­dik világban sem. Ennek ellenére hősünk nem­megőrölt víz, a VÍZPOR. Sze­rinte fölfedezése forradalmasí­taná a forradalmat, valamint föllendítené a rpagyar—tur- kesztáni gazdasági kapcsola­tokat, annál is inkább, mert tu­domása szerint Turkesztán nagyon szegény vízporban. Ápolókat sehol sem láttam, elmeséltem tehát, hogy rájöt­tem az örök élet titkára! Na­gyon lelkesedett, hiszen az emberiségnek — szerinte — mindig szüksége lesz vízporra, s ha nem élünk őrökké, nem élvezhetjük találmánya áldá­sait. Két hét múlva kerültem sor­ra, de elutasítottak, mondván: ellentétben állok a marxizmus gyökeresedésével, a materia­lista világszemléletre gyakorolt hatásom pedig egyenesen gör­be! Különben is mit okvetetlen- kedem, -hagyjam csak az em­bereket békén meghalni, ők már úgy szokták meg. • Természetesen föllebbez- tem a Föllebbezéseket Lebbe- ző Bizottsághoz, ám onnét is kirúgtak; szerintük ez most nem fut, találnék föl inkább egy rugdalódzó borotvaszappant, azzal biztosíthatnám helyem a világirodalomban, illatszer ka­tegóriában. Természetesen nem alkudoztam, s még máig is élek; amíg föl nem találja valaki az örök élet elleni csodaszert, amit eddigi tapasztalataim alapján ázott turflapokböl, szegfűszegőrletből, mozgalmi dalok kántálása közben, vá­kuumban állítanak majd elő. Novák Béla Dénes zeti büszkeségtől elhomályo­sult lelki szemei előtt svájci— magyar kooperációban gyár­tott fogaskerekek szorítgatták kifelé a svédeket a világpiac­ról... ■ Reicher fölocsúdva a csákó­hajtogatásból, becsöngette magához Amarillát, sudár de­rekú titkárnőjét. Percek alatt gépbe diktált egy szándéknyi­latkozatot, s a következő minu- tumban a megadóan zümmö­gő telexgép már röpítette is azt egyenesen Budapestre. Lajtos Tóni, a Magyar Fogas­kerék feje tanácstalanul hüm- mögve forgatta ujjai között a hosszú papírcsíkot, miközben a szanálási bizottság jelenté­sén éktelenkedő zsírfoltot va- kargatta. Szerencsére főmérnöke, zugligeti születésű lévén, értett egy picit németül, így kisilabi- zálta az üzenet lényegét. — Meg vagyunk mentve! — rikkantotta Lajtos, és az íróasz­talára készített ejtőernyőt óva­tosan a legalsó fiók mélyére süllyesztette. A Magyar Fogaskerék eladá­sához szükséges banki és mi­nisztériumi engedélyek röpke D roznicsek Árpád a tér­dére ültette érettségi előtt álló fiát, és dalla­mos atyai hangon így szólt hoz­zá: — Tibi, itt az ideje, hogy pá­lyát válasszunk a számodra! En nem avatkozom bele, azt csinálsz, amit akarsz, de egyet kikötök: ragaszkodom ahhoz, hogy artista légy. Mégpedig nem valami fapados, hanem vi­lághírű artista. Apádnak nem adatott meg, hogy esténként a reflektorok fényében végezze szédítő mutatványait. Egysze­rű kötszövő kisiparosként ten­gettem az életemet. Te vagy az egyetlen reménységem. — De apám, jól tudod, én olyan barkácsoló természet vagyok. A technika érdekel a legjobban. Elektroműszerész szeretnék lenni. Ezen a vona­lon biztos, hogy sokra vinném — nézett könyörgő tekintettel apjára az ifjabb Droznicsek." — Nem tűröm, hogy ellen­kezz velem! Boldog, elégedett embert csinálok belőled, ha be- legebedsz, akkor is! Jól figyelj rám, fiam! Már a részleteket is kiterveztem. Droznicsek az nem hangzatos művésznév. Másfél Schneider, a levegő ki­rálya. Ezen a néven fogsz fel­lépni. — Miért másfél? — kérdezte Tibor. — A plakáton jobban mutat. A számot pedig így képzelem: egy huszonnégy méter magas­ságban lengő trapézon állsz, majd hintázni kezdesz, egé­szen fel a cirkuszkupoláig. Mi­kor a legerősebb a lengés, dup­la szaltót csinálsz a levegőben, majd ügyesen visszaugrasz a lengő trapézra. Akkor egy mi­niatűr tangóharmonikán elját- szod Vivaldi hegedűversenyét, és a szám végén, bekötött szemmel, csavart szaltóval le- ugrasz huszonnégy méter ma­gasból, de természetesen talp­ra esel. — Édesapám, én még egy bukfencet sem tudok csinálni, és két méter magasban már tériszonyom van. A körhintán pedig szédülök... Milyen artis­tát akarsz belőlem csinálni? — siránkozott kétségbeesetten Tibi. — Nézd, fiam, nálunk min­den pálya nyitva áll a fiatalok előtt. Bárkiből lehet világhírű hat hónap múlva ott fényesed- tek a tárgyalóasztalon. A két igazgató aláírta az okmányokat, s Lajtos füle tö­véig meghatódott, amikor Herr Reicher odaajándékozta neki arany töltőtollát. — Holnap már vadonatúj svájci gépsorokon korrodálunk — súgta Lajtos főmérnökének kapitális füleibe a jó hírt. — Bocs, nagyfőnök, de ak­artista, ha szorgalmas és igyekszik. — Nem lehetnék mégis elektroműszerész? — remény­kedett sápadtan Tibor. — Mindjárt kapsz két pofont, ha nem tiszteled apádat — morgott dühösen idősebb Droznicsek, majd az ajtóra mutatott. — Most pedig mars a Város­ligetbe! Megnézed a cirkusz új műsorát, és ellesed a szakmai fogásokat! Nehéz korszak virradt ifjabb Droznicsekre. Apja a hálószo­ba mennyezetére fölszerelte­tett egy gusztusos kis trapéz­szerkezetet. Készülni kellett az Artistaképző Iskola felvételi vizsgájára. A gyerek korrepe­tálását Böndörössy Schütz Béla magyarnóta-énekes vál­lalta. —A mai nehéz világban min­denhez érteni kell — felelte, amikor megkérdezték, honnan konyít a dupla szaltó oktatásá­hoz. Ifjabb Droznicsek minden­nap gyakorolt. Könnyes szem­mel mászott fel a mennyezetre, és fogcsikorgatva próbált egyensúlyozni az éjjeliszek­rény fölött, miközben a messzi­re tűnt elektroműszerészi pá­lyáról ábrándozott. A felvételi vizsga napján atyja sötétkék öltönyt adott a fiára, és ellátta néhány jó tanáccsal: — Ha az artistaiskolában ki­csit rosszabbra sikerül a buk­fenced, hivatkozz az objektív nehézségekre, és mondd meg, hogy régi pártoló tagja vagy a KISZ-nek, s csak azért nem léptél be, mert úgy érezted, még fejlődnöd kell. Beszélj apádról is, aki bár csak kötszö­vő kisiparos, de a maga terüle­tén kardigánokkal építi a szo­cializmust. És most menj, fiam! Ne hozz szégyent a nevemre —csókolta homlokán a lánglel­kű atya. — ...Annyi szép foglalkozás van a világon — mondta a zsű­ri elnöke Droznicsek Tibornak. Kezet szorított vele, és kérte a következő jelentkezőt. Idősebb Droznicsek hosz- szasan keresgélt a szobában egy olcsóbb porcelántárgyat, majd hirtelen felindulásban földhöz vágta: kor nem tetszett elolvasni a szerződés titkos záradékát — sziszegte vissza a főmérnök, és Lajtos orra alá dugta a papí­rokat. És valóban! Az aláírások alatt, a lap alján ott kéklett a svájciak titkos záradéka: „Hétfőn a reggeli géppel ér­keznek az embereink, addig Önök ne nyúljanak semmihez!” Walter Béla — Bizonyára mamlasz mód­jára viselkedtél a bizottság előtt! Ámbár lehet, hogy nem rajtad múlott. Biztosan csak azokat vették föl, akiknek jó az összeköttetésük. — De apám, azt mondták, hogy nem vagyok tehetséges. — Az lényegtelen. Fő a pro­tekció. A tehetség később megjön magától — dünnyögte, majd így folytatta: — Ne kese­redj el, fiam! Magánúton folyta­tod tanulmányaidat. Már be­széltem Alvarezzel, a kupola hősével, aki jelenleg egy szere- tetház gondozottja. Ő foglalko­zik majd veled. Van egy kis spórolt pénzem. Nyitok egy gebines cirkuszt. Világhírű ar­tista leszel, és kész! Ez befeje­zett tény — mondta keményen, és kissé csodálkozott, hogy Tibor komor képpel bámult maga elé. Még jobban meglepődött, mikor egy tavaszi hajnalon fia egy borotvakészlettel és egy váltás fehérneművel megszö­kött hazulról. Kétsoros levelet hagyott hátra: „Apám, ne kényszerítsl Olyan pályát szeretnék válasz­tani, amihez kedvet érzek. Csókol: Tibi” Első közös ebéd a szakszer­vezeti hegyi üdülőben. Kovács János és Kovács Jánosné a terem közepén ka­pott asztalt. Nyugdíjas házas­pár. A férfi a levesestál fedezéke mögül kuksizza, hogy kiféle, miféle népek ülhetnek körülöt­tük. — Fogadsz — kérdi súgva a feleségétől —, hogy az ablak mellett, az az idősebb, piros­pozsgás arcú manus, azzal az ősz hajú, szemüveges nővel — pedagógusok? Mert olyan me­reven ülnek, olyan szigorúan olvassák az étlapot, mintha helyesírási hibákra vadászná­nak. Kovács Istvánné egy pillan­tást vet az ablak felé. — Nagy tévedés — közli —, a férfi áruforgalmi csoportveze­tő Kispesten. Egy magasépítő vállalatnál. Tavaly volt valami leltárzűrje, de megúszta írásos figyelmeztetéssel. És ha hi­szed, ha nem, ezek nászuta­sok! Az asszony első férje, gáz­mérnök, dobbantott a nála húsz évvel fiatalabb titkárnőjé­vel, most hidegszakács Mont- reálban, nem megy neki a nyelv. Levelező úton váltak el, így az öreglány hozzámehetett a gyerekkori szerelméhez. Negyven év után! Egyébként ő sem tanár, hanem bérelszá­moló a Matrica kisszövetkezet­nél. — Hihetetlen — mondta Ko­vács. — Miért volna hihetetlen? Szerintem nagyon megható és romantikus. — Az hihetetlen, hogy te máris ennyi mindent tudsz ró­luk! Hiszen csak fél tízkor ér­keztünk! — Na és?! Már elmúlt egy! És ilyen helyeken az emberek nagyon közlékenyek. Látod azt a szőke nőt a bejárat melletti asztalnál? Annak egy olyan fura betegsége van, hogy ha szerelmes, az rámegy az egyensúlyérzékére. Megbotlik Tibor ezek után alkalmi vándorműszerész-társulathoz szegődött, majd később sike­rült állandó szerződést kapnia ipari tanulóként. E gy ködös októberi reg­gelen segédi oklevelét lobogtatva állított be apjához: — Műszerészsegéd lettem. Jól érzem magam. Elégedett vagyok. Meg tudsz nekem bp- csátani? — Ha te inkább vállalod a fe­lelőtlen, könnyelmű müsze- rószéletet, nem vagy többé a fiam! Kitagadlak! Pusztulj a szemem elől! — mutatott fel­dúltam az ajtóra Droznicsek Árpád. A kőszívű ember haragja azóta sem enyhült. De néha arról ábrándozik, hogy egy napon majd betoppan a gyer­meke, és így szól: — Engedelmeskedem, apám. Kötelezem magam, hogy legföljebb két év leforgá­sa alatt világhírű artista leszek. Ezek után természetesen boldogan öleli magához tékoz­ló fiát, az egykori szürke kis műszerészt, akiből íme mégis Másfél Schneider lett, a,, Leve­gő királya”. S akkor majd meg­nyugszik az áldott atyai szív. Galambos Szilveszter a sima járdán, orra bukik a fo­lyosón, a széke mellé ül az iro­dában. Ettől eltekintve teljesen normális. Felvevő a Patyolat­nál. Aki szemben ül vele, az egy álszínész. Az a vékony bajszú. Igazából sofőr. De néha behívják statisztálni a fil­mesek. Hát ezért... Az a sze­müveges, kontyos lány, akivel most bájolog, nem beutalt. Ő a kultúros. Most elég nagy baj­ban van. Tudniillik elvesztette a könyvszekrény kulcsát, és alul abban vannak a sakkok is meg a pingpongok. És a falubeli la­katos, aki újat reszelhetne tel­jesen részeg, mert háromna­pos lagzin volt, a testvérének a fia vette el a boltos lányát... Mire a süteményt hozták, Kovács János előtt nyitott könyvként tárult fel két tucat üdülőtársuk viszontagságos élete. Megtudta többek között, hogy van köztük gombaszak­értő, akit idegösszeroppanás­sal kezeltek, pedig nem az ő hi­bájából... És az a sípulóveres, vörös hajú fiatalember, aki ki­döntötte a sörét, malomipari technikus, minősített sakkozó, nem szabad vele leülni... Városszerte beszélik, hogy újra lesznek magánnyomozók. Akik megfelelő díjazás ellené­ben beszereznek néhány fon­tos adatot. Elkóborolt férjekről, feleségekről. Barátról és ellen­ségről. Beosztottról és felettes­ről. Különféle intimitásokról. Mielőtt vállalkozó szellemű detektívjelöltek tömegesen je­lentkeznének erre a pályára, jóindulatúlag ajánlom figyel­mükbe a telefonkönyvet. Meglátják, mennyi Kovács Istvánné van nálunk. Akik közül aligha a mi Kovács Istvánnénk az egyedüli, aki elképesztően rövid idő alatt nemcsak megtud mindenkiről mindent, hanem ingyen tovább is adja ismere­teit. Mellettük nemigen rúghat labdába egyetlen civilszimat sem! Kürti András A TITKOS ZÁRADÉK Magánkopók - figyelmébe! / Érzi, hogyJellúlcgrzick a hajhagymái?

Next

/
Thumbnails
Contents