Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)

1990-04-26 / 2. szám

■MmHBUB9BSanMHBMEHHSHEti Krónika 50 éve halt meg Carl Bosch (1874—1940) Nobel-di- jas német kémikus. 1899-ben lett a ludwigshafeni Badische Anilín- und Sodafabrik, a BASF kémikusa, 1919-ben a vegyi üzem elnökévé választották. Tisztségét megtartot­ta akkor is, amikor 1925-ben az I. G. Farbenindustrie magába olvasztot­ta a BASF-ot, sőt jelentős szerepet jászon az új konszern létrehozásá­ban. 1935-ben nyugdíjba vonult, és a felügyeleti tanács elnöke lett. Első tudományos sikereit 1907-ben érte el, mikor berendezést dolgo­zott ki a bárium-cianid gyártására. A követkzö évben megbízták, hogy az ammóniaszintézis szabadalmát — amelyet éppen akkor vásárolt meg a BASF — dolgozza át nagy­ipari eljárássá. Mintegy húszezer kísérlet után a feladatot 1913-ban sikerült megoldania. 1931-ben ké­miai Nobel-díjat kapott — megoszt­va — „a nagynyomású kémiai eljá­rások felfedezésében és kifejlesz­tésében végzett munkáiért”. A Haber—Bosch-féle ammóniaszin­tézis kidolgozása teremtette meg a nitrogénipart. Nagy tekintélyű tudós volt, az I. világháború után például a német delegáció tagjaként részt vett a ver- sailles-i béketárgyalásokon is. ÁPRILIS CSÜTÖRTÖK Ervin A nap 5.37 órakor kél, s 19.48 órakor nyugszik; a hold 5.46 órakor kél, s 22.12 órakor nyugszik. Záporeső, zivatar Elsősorban nyugaton és északon több alka­lommal erősen megnövekszik a felhőzet, és szór­ványosan várható záporesö, zivatar. A változó irányú szél csak a zivatarokban erősödik meg. A legmagasabb hőmérséklet ma, csütörtökön 14 és 19 fok között alakul. (MTI) A Kapos-Tv mai műsorából Ma este 6 órakor új műsorral jelentkezik a Kaposvári Tele­vízió. Az IKV nagyközösségi antennarendszerén — a VHF- sáv C-2-es és 0-4-es csatornáján—vehető adás beszámol a helyi közélet friss eseményeiről. Egyebek közt tudósít Király Béla képviselői megbízólevelének átadásáról; az új megyei napilap — a Somogyi Hírlap—megjelenésének előzményei­ről , a hozzá fűződő tervekről é reményekről. Kissé megkésett portréműsorban ismerkedhetnek meg a nézők két kitüntetett agrárgazdasági szakemberrel. A sportblokkban — ezúttal első ízben — a Kaposvári Rá­kóczi labdarúgócsapatáról is szó esik. Az adás vegén a rövid tudósításokból, helyi hírekből összeállított Kaposvári Króni­ka jelentkezik. Flamingószerelem A frankfurti állatkert flamingópárja e meleg tavaszi napon nem rejti véka alá érzelmeit az állatkert látogatói előtt sem. (MTI Press Képszerkesztőség) Lóháton Párizsból Moszkvába Emberségből: példás! Lóháton utazik Párizsból Moszkvába egy vállalkozó szel­lemű francia férfi. Jean-Louis Gourot május elsején indul el a francia fővárosból, mégpedig az Egyesült Nemzetek Neve­lésügyi, Tudományos és Kultu­rális Szervezete, az Unesco székházától, mert útja felett töb­bek között az Unesco testneve­lési alapja, a Fideps vállalt véd­nökséget. A bátor lovas nem re­kordra tör, mert a 3200 kilomé­teres utat 75 nap alatt akarja megtenni, hogy a francia nem­zeti ünnepen, július 14-én ko­cogjon be a szovjet fővárosba. Gourot két lóval indul az útra, a nap első felében az egyik, a másodikon a másik hátán uta­zik. Nem lesz vele kísérő, min­den holmiját a nyeregtáskában viszi magával. Lovait egyéb­ként a megérkezés után a Szov­jetunióban kívánja hagyni aján­dékként. A krónikák valamivel több, mint száz éve jegyeztek fel ha­sonló távlovaglást, csak fordí­tott irányban; akkor Mihail Aszafjev lovastiszt 33 nap alatt lovagolt Kijevből Párizsba. — Pénteken 17 órakor a bogiári művelődési házban az udinei néptánccsoport valamint a Lelle és a Szelence tánc- együttes közös műsort ad. Köz­reműködik a Zengő együttes. A program után táncházat tarta­nak. A belépés díjtalan. —A marcali Berzsenyi gim­názium és a Noszlopy általá­nos iskola csapata végzett az első helyen a közlekedésbiz­tonsági vetélkedő területi ver­senyén, amelyen négy középis­kola és 12 általános iskola csa­pata vett részt. — Gyötrelmes évek, kínzó emlékek címmel beszélt a könyve alapján a most már film­ből is jól ismert dr. Keményfi Béla szovjet hadifogsága törté­netéről tegnap délután a kapos­vári Pamutfonó nyugdíjasklub­jában. —Testvérvárosi vendégek. Szerdán elutazott Nagyatádról az a négytagú küldöttség, ame­lyik a romániai Hargita megyei Balánbánya városból töltött el pár napot a dél-somogyi kisvá­rosban. A balánbányai tanács­elnök vezette delegáció megis­merkedett a város nevezetes­ségeivel, ellátogatott a konzerv­gyárba és a kórházba is. A kül­döttség testvérvárosi kapcsola­tot szeretne fölvenni Nagyatád­dal. Erről a legközelebbi ta­nácsülés dönt. Kelemenné Bárdosi Beáta kaposvári olvasónk tegnap dél­előtt azzal keresett fel bennün­ket, hogy megköszönje ember­ségét annak az ismeretlen sze­mélynek, aki április 23-án, hét­főn az OTP Somogy Megyei Igazgatóságán leadta pénztár­cáját. A gyermekét egyedül nevelő fiatalasszony e napon átutalási betétszámlájának — Megalakult Tótújfaluban a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete. Ügyvezető elnöknek Szekeres Pált válasz­tották. Ünnepi autóbuszmenetrend A belföldi helyi és helyközi autóbuszjáratok április 27-én pénteken a munkanapi, 28-án szombaton a hét utolsó munka­napja szerinti menetrend alap­ján közlekednek. Április 29-én és 30-án, valamint május 1-jén a vasárnapi menetrend lesz ér­vényes. ügyeit intézte, s iratait valamint utolsó ezresét tartalmazó er­szénye észrevétlenül a pult elé esett. Egy becsületes megtalá­ló hiánytalanul átadta azt az OTP egyik dolgozójának, így a három hónapja betegállomány­ban levő hölgy visszakapta pénztárcáját. Az ismeretlen személy emberségét ezúton köszöni meg. (Lőrincz) Súlyos baleset Nem tartott kellő követési tá­volságot személygépkocsijával hétfőn Taszár és Kaposvár között Kálmán Zoltán 33 éves, fonói vízműgépész és az előtte szabályosan leálló gépkocsival történő ütközés elkerülése vé­gett áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Szikszay László csurgói nyugdíjas által vezetett gépkocsival. Szikszay László a baleset során súlyos sérülést szenvedett. BUSZSZORONGATÓ Megszokhattuk már, hogy az elszánt városszépítők alatto­mos csapdákat állítanak a meg- zabolázhatatlan járókelőknek, hogy a frissiben kialakított zöld­övezetek érintetlenségét leg­alább pár napig biztosítsák. A kaposvári helyközi autó­busz-pályaudvar környékét is azért kerítették el a jó szándé­kú, az egészséget, és a szép­séget védő szakemberek. Sajnos a dróthuzalokkal is el­látott vasoszlopok nem tudtak ellenállni a tolató autóbuszok­nak, a telepített növényzet pe­dig végóráit éli a kipufogógázok özönétől. Jobban kellene vigyázni érté­keinkre, akár a növényzetről, akár a korlátról van szó, még akkor is, ha a pályaudvar rég kinőtte magát. (Mészáros) nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat Kaposváron, a Noszlopy G. utcai üzletünkben is. Ne feledje!_______________________ OLCSÓN,‘DIVATOS AN = NÍVÓKER KFT.! NÍVÓKER KFT (110444) 1 I I I I I I I — Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a Siófok, Szabadság tér 9. szám alatti műszaki bolt átalakítás miatt május 2—8-ig zárva tart. Szíves elné­zésüket kérjük! Somogyker Rt. (110694) — Az Áramszolgáltató Vállalat érte­síti Kaposvár lakosságát és a közüle- teit, hogy 1990. április 26-án de. 12-től 15 óráig a Gyár utcában, a Tavasz ut­cáig, a Tavasz utcában, a Semmelweis utcában, a Jászai M. utcában és a Mező I. utcában a Dobó I. utcától a 119., illetve a 40-es házszámig áram­szünet lesz. (110667) — Tábort is tanácskoztak tegnap a nevelőszülők és a tár­sadalmi pártfogók. A helyi ta­nács és a Somogy Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Inté­zet szervezésében ezúttal a szociálpolitikában történő jog­szabályváltozásokról és a dere­gulációs programról tájékoztat­ták a résztvevőket. Csigamentés Jót akartak, mégsem tudtak segíteni tizenkétezer csigán az angol állatvédők. A puhatestűe­ket csak attól mentették meg, hogy ínyenc falatként, terített asztalon végezzék. Az állatvédők egy kelet-ang­liai farmon hajtották végre ne­mes cselekedetüket. Ezen a helyen a csigákat ellenőrzött hőmérsékleten, csövekben tar­tották felhizlalás céljából. A brit éttermekben ugyanis az utóbbi időkben jelentősen megnőtt a kereslet a franciák kedvelt cse­megéje, az „erős illatú”, fok­hagymás szószban tálalt csiga iránt. ­Úgy látszik azonban, hogy a derék angol állatvédők csak a fokhagymás végtől mentették meg a csigákat. Azzal, hogy „megszöktették” őket, szintén a halálba küldték mindegyiket, hiszen az egyenletes hőmér­séklethez szokott csigák a sza­bad ég alatt minden bizonnyal elpusztulnak... ililSPgSliSSs Tarka sorok Tanácsadás — Mi legyek, atyám, szemorvos vagy fogor­vos? — Légy fogorvos! Az embernek csak két sze­me, de harminckét foga van... Megokolta Kihívják éjszaka az or­vost. Amikor fizetésre kerül a sor, kiderül, hogy egy fitying sincs a háznál. A házigazda így mente- getődzik: — Ne haragudjon, dok­tor úr, de fizetni, azt nem tudunk... Azért is hívtuk éjszaka, hogy ne akadá­lyozzuk a nappali pénz­keresésben... Orvosnál — Na, vetkőzzék le! — De főorvos úr, ké­rem... — Mondtam, hogy vet­kőzzék le! — Instállom, én... — Na, vetkőzzék gyor­san. A székely végül levet­kőzik; az orvos megvizs­gálja. Ránéz. — Magának semmi baja nincs. —Az nincs! De hoztam egy szekér fát... Hány kocsma? — Mondja, kérem, hány kocsma van ebben a községben? — Egy­— Csak egy? — Elég az! — És ha az embert onnan kidobják..?! Rántotta Bemegy egy ember a fiával a kocsmába. Tojás- rántottát kérnek. Amikor kihozzák, afiú megszólal: — Ni, apám! Ebbe egy kiscsirke van belesütve... — Hallgass te, mert ha a kocsmárosné meglátja, azt is kifizetteti velünk... SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája: Felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a - Telefon: 11-644 Szerkesztőségi telex: 13-360 Kiadói telex: 13-360 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési dfj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents