Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-17 / 89. szám
1990. április 17., kedd SOMOGYI NÉPLAP 5 Somogyi Teátrum A vidéki műsorellátása Drámapedagógia A Táncsics Diákszínpad és a Fonómunkás Kisszín- pad ez év januárjában különös frigyre lépett, Somogyi Teátrum néven immár művészeti együttesként működik. A Somogy Megyei Művelődési Központ keretében létrehozott együttes tehetséges fiatal és idősebb, amatőr előadókat és színjátszókat fog össze, s lehetőséget ad a Táncsics Diákszínpad elmúlt években végzett és Kaposvárott élő tagjainak is a szereplésre. Terveikről, elképzeléseikről a teátrum művészeti vezetője, dr. Klujber László beszélt. — Somogy megye aprófalvas településszerkezete és művelődési hagyományai szükségessé tették olyan amatőr színpad létrehozását, amely szolgáltatásaival képes kielégíteni a kisebb települések, üzemek és vállalatok színházi és más műsorigényét. Különösen erőteljes az igény a gyermek- és ifjúsági előadások iránt. A Csiky Gergely Színház vonzási körzete behatárolt, s Nagyatádon és Siófokon van csak lehetőség nagy- színházi előadások fogadására. Ezeket szem előtt tartva, hosszas előkészítő munka után létre hozták a Somogyi Teátrumot; működéséhez az anyagi-tárgyi feltételeket az SMK biztosítja. Mint művészeti együttes — tevékenységi körét és működését tekintve — sok azonos vonása van az amatőr művészeti együttesekkel, de jelentősen különbözik is tőlük. A leglényegesebb különbség, hogy a szereplők díjazásában részesülnek, a próbák és fellépések magas számának és kötelező jellegének megfelelően. így a teátrum — a hivatásos együttesekhez hasonlóan — művészi színvonalat is képvisel. Olyan terv elkészítésére vállalkoztak, amelynek megvalósítása egyszerre több feladat megoldására ad lehetőséget. Színjáték és egyéb szerkesztett műsorok előadása jelenti az egyik fő célkitűzést. A teátrum megfelelő összeg fejében ellátná Kaposvár családi és társadalmi ünnepein és egyéb alkalmakon a megfelelő műsorszolgáltatást is. Már folynak két produkció: O’ Henry novellájának, a Fekete sas és a rablónak, valamint Karinthy Frigyes Bűvös szék című komédiájának próbái. Szem előtt tartják az amatőr színjátszó-mozgalom rendezői utánpótlásának biztosítását is: műhelymunkával segítik a tehetséges fiatalokat, hogy színészi pályára juthassanak. Fontos funkciójaként említette a teátrumnak dr. Klujber László a drámapedagógiai képzésben való közreműködést; segítik a kezdő együtteseket. B.T. A megyei kórház müveseállomása részére a megyei tanács gyógyszertári központjának gyógyszerkészítö laboratóriumának készül a dializáló oldat. Hetente 3—400 litert állítanak elő, s ez mintegy 50 beteg ellátásához elég. Az oldat készítése rendkívüli gondosságot igényel. Csobod Péter felvétele Csíkszeredái diákcsoport Kaposváron Az egyházak a magyarságért Dr. Bend($J<álmán akadémikus az egyházak magyarságmegtartó erejéről tartott előadást Kaposváron, aTIT székházában. Előadása után kérdeztük: — Az egyházaknak milyen szerepük van a határainkon túl élő magyar kisebbségek védelmében? — Konkrét történeti példán szeretném bemutatni az egyházak jelentőségét a magyarság megtartásában. Ez pedig a moldvai magyarok története. A moldvai magyarok a Kárpátmedencén kívül a legnagyobb magyar nyelvszigetet alkotják: a középkor kezdetétől élnek ott. Mondhatjuk, hogy többszörösen kisebbségi helyzetben: kisebbség voltak etnikailag és vallásfelekezetként egyaránt. Az ortodox görögkeleti, román „tengerben" magyar katolikusok. Amíg a középkori magyar állam fennállt, addig tőlünk küldtek oda magyar papokat. A reformációval azonban országunk protestánssá lett, és már nem jutottak Moldvába innen katolikus papok, ezért aztán a moldvai magyarok Rómához folyamodtak: onnan kértek és kaptak — papokat. Olyanokat küldtek, amilyeneket tudtak: horvátot, bosnyákot, olaszt, ferences szerzeteseket, akik Moldvában megdöbbenve észlelték, hogy híveikkel nem tudnak szót érteni, mert azok csak magyarul beszélnek. — S mit tehettek? — A Moldvába kitelepült magyarok ragaszkodtak a maguk nemzetiségéhez: megszokott életformájukhoz, életnézetükhöz és mindahhoz, ami hozzá tartozott a magyarságukhoz. Ezt számukra az idegen környezetben a katolikus egyház testesítette meg. Ragaszkodtak a magyarul nem tudó ferences szerzetesekhez is, és ha ilyen sem volt, akkor valami deákot szereztek, akinek csekély volt ugyan az iskolai végzettsége, de legalább a templomban az éneket vezette. Ragaszkodtak a vallás előírásaihoz is: ez különböztette meg őket a románoktól, és egyúttal magyarságuknak a megmentését, őrzését is jelentette. —- Rendkívül érdekes, hogy a különböző misszionáriusi jelentések gyakran szólnak róluk és arról, hogy tüntetőén tartják vallásuk szokásait, mert úgy érzik, hogy a legszorosabban összetartozik magyarságuk és vallásuk. Ha elvész a vallásuk, akkor belesodródnak a nagy görögkeleti „tengerbe” és menthetetlenül asszimilálódnak. A XIX. században már — szabályos asszimilációs törekvések közepette is — a magyar katolikus egyház tartotta meg őket. Más esetekben ugyanezt elmondhatjuk a protestáns egyházakról is. „Csak nyugalmat, semmi mást” Csíkszeredái diákcsoport látogatott Kaposvárra. Szállásukon, a Gyergyai kollégiumban találkoztam Borsody Piroska közgazdász-tanárral, a csoport vezetőjével. — A Csíkszeredái kereskedelmi szakközépiskola és szakiskola diákjaival érkeztünk Somogy megyébe, a kaposvári élelmiszeripari szakközépiskola vendégeként — mondta. — Gyerekeink eddig teljes fizikai és szellemi elszigeteltségben éltek Csíkszeredán, a friss magyar szellemi termékeket alig-alig ismerték. A szülők segítségével alakítottuk ki iskolánkban a magyar nyelvű osztályokat; Ceausescu idején ilyen nem volt. Amikor a nemzetiségi jogok visz- szaállítását ígérték, mi úgy értettük, hogy ez alapvető kötelességünk. Nem sikerült viszont az önálló magyar iskola megteremtése, pedig ezt nagyon szerettük volna. — Nem mindenki vallja azt, hogy decemberben forradalom volt Romániában. Bartis Ferenc erdélyi író éppen Kaposváron mondta, hogy államcsíny történt, a forradalom ezután jön. — Istenem... ezt mi is így gondoljuk, de nem mondjuk ki. — Tapasztalnak-e érdemi változásokat vagy csak néhány szelepet nyitottak ki a magyarságnak? — Konkrétan nem tudok semmit. Amit a saját bőrünkön tapasztalunk, az sajnos, nem jó irányba mutat. Hétköznapi állampolgárként a visszarendeződés jeleit látjuk, és a mesterségesen szított magyar—román ellentétek kiéle«, ződését. Csíkszeredáról tudni kell, hogy ott magyar a lakosságnak majdnem 80 százaléka; a románok nagy része betelepített. Fantasztikusan feszült a hangulat a városban, és az iskolánkban is. Nem tudni azonban, hogy ezt csak a vásárhelyi események okozták-e. Mondok egy példát: egyik fizikatanárunk vatrás. Mi eddig igyekeztünk román kollégáinkkal kölcsönösen tisztelni egymást. Most viszont nem tudok jó szemmel rájuk nézni, nem tudok kedveskedni nekik. —Mikor kezdődtek a feszültségek? — Akkor, amikor elhangzott az a bizonyos temesvári kiáltvány, amelyben megfogalmazták, hogy a forradalom Temesváron volt es néhány olyan pontot tartalmazott, ami a román kormánynak nem tetszett. Ekkor kezdődtek a román tiltakozások, majd elfajultak az események. —A Securitate sem szűnt meg. — Más néven, de működik. Ugyanolyan büszkén járnak embereik az utcán, mint régen. — Milyen mosta lakossági ellátás? — Rosszabb, mint volt. Előfordul, hogy teherautók egyszerűen nem pakolják le az árut csak azért, mert Hargita megyéről van szó. Ismét jegyre kapjuk a vajat, a cukrot és az olajat, de olaj egész márciusban nem volt... Most ugyan nincs energiakorlátozás, de villanyégőnk sincs. —A gyerekek hogyan élik meg ezeket az időket? — Nekik igyekszünk maximálisát nyújtani. Az iskolai közösségekben is érződnek a konfliktusok, a magyar gyerekek azonban méltósággal viselik azt a sorsot, amit kiróttak ránk. Sajnos, vannak olyan román kollégáink, akik azt mondják, hogy amíg létezik az RMDSZ, addig a Vatrára is szükség van. Most is él bennem a félsz, úgyhogy erről nem akarok bővebben beszélni. A mi megyénkben nincs olyan ember, aki felvállalná a magyarság érdek- képviseletét. — Hogy lehetne feloldani a feszültségeket? — Nem találunk kiutat. Amíg a roblémákat nem tisztázzák és elyette ködösítenek mindent, addig nem lehet megoldást találni. Sajnos, egyre inkább mérgesedik a helyzet; s most úgy látszik, örökre megoldatlan probléma marad. Ennek a megválaszolására én egyébként is kevés vagyok... Nagyon jól emlékszem a magyar autonóm tartomány idejére, amikor csodálatos volt az élet. Sajnos, a románok szeparatizmust látnak az autonómiában, pedig ugyanazért a román kenyérért dolgozunk, ugyanazt a román kenyeret esszük. Magyarország volt az első, amely decemberben segített, de a túlzott jóindulat és jóság nálunk rosszul üt vissza. Tény, hogy szorongásban élünk. Adná az Isten, hogy ez feloldódjon... — Az itt töltött egy hét bizonyára felüdülés. — A gyermekeknek minden új; ők a határon túl még egyáltalán nem voltak. Elképzelésük sem volt Magyarországról. Tudták, hogy van „Amo” szappan meg „Delikát 8" és magyar nugát, meg amit földrajzból tanultak... Most barangoltunk szerte a megyében, csodálatos programokat szerveztek nekünk. Voltunk Pécsett, és megyünk Budapestre is. Itteni vendéglátóink pedig télen síelni jönnek hozzánk. —Mit kívánhatnék most búcsúzóul? — Csak nyugalmat, semmi mást. — Milyen szerepet kaphat az új magyar társadalmi rendszerben az egyház? — Ez már nem történeti kérdés. Én azonban úgy vélem, hogy függetlenül a hit dolgaitól — ez ugyanis a hívők belső ügye — a magyarság hagyományainak a megőrzésében jelentős az egyház szerepe. Szent István korától a nyugateurópai mentalitás, erkölcs kialakításában és megőrzésében igen fontos szerepük volt az egyházaknak. A hitéleten túl jelentőségük van a magyar és az európai kultúra megőrzésében is. Azt hiszem, hogy az egyházak tudatában vannak ennek, és vállalják is ezt a feladatot. Egyébként az elmúlt hetekben jelent meg a moldvai magyarok történetéről egy kétkötetes okmánytár, amely visszanyúlva a középkorig bizonyítja azt, hogyan tudta megőrizni egy kisebbség — amelynek saját kereteiből soha nem volt sem értelmisége, sem vezető osztálya —, a mai napig is a magyarságát, ezzel együtt régi kultúráját és egyházi hovatartozását. — Köszönöm a beszélgetést. Varga Zsolt Fotó: Király Béla Felújították a volt rendházat Felújították Székesfehérvár történelmi belvárosának egyik műemléképületét, az 1744—45- ben épített volt jezsuita rendházat. A kétemeletes, egyszerű barokk homlokzatú házat — amely jelenleg a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának ad otthont — több évig tartó munkával tették rendbe; tatarozták stukkódíszíté- sü lépcsőházát, a jezsuiták hajdani könyvtárát, ebédlőjét is, csupasz tűzfalán pedig a Mátyás emlékmű, Melocco Miklós Kos- suth-díjas szobrászművész kompozíciója kapott helyet. A volt jezsuita rendház az elmúlt évszázadokban gyakran cserélt gazdát. 1776-ig az építtető rendé volt, majd 10 évig a pálosok használták. Csaknem három évtizedig katonai élelmiszerraktárként, majd katonai kórházként szolgált, 1945 után pedig fiúkollégiumot költöztettek falai közé, s 1978-ban került múzeumi kezelésbe. A Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága előbb a belső építészeti értékeket igyekezett megmenteni, majd a város anyagi hozzájárulásával, az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával végezték el a külső tataro- zási munkálatokat. Varga Zsolt Köszönet a nyuszinak Egy hete történt, hogy eldöntöttem: tankot veszek. Valami újabb évjáratút. Épp poharazgattunk barátaimmal, amikor bemondták a televízióban, a Csehszlovákiából kivonuló szovjet katonák szívesen könnyítenek batyujukon: fegyvereiket eladják a lakosságnak... Kezünk rögvest megállt a levegőben. Kiszámoltuk, hogy négy stampedli, amit botorul csaknem legurítottunk a torkunkon, legalább két pisztolyt és három kézigránátot ér. Nem is ittunk aznap már egyetlen kortyot sem — papír került az üveg helyére. Reggelre arra a következtetésre jutottam, hogy két liter kisüsti pálinkáért tán még egy tankot is adnának. Mondtam is a feleségemnek: az első dolgom az lesz majd, hogy kimegyek vele a kertbe. Aztán, ha visszaszántom a szomszéd által elcsalt megyehatárt, kíváncsi vagyok: mer-e majd szólni? Az asszony fura módon nem lelkesedett az ötletemért. Tán megsejtette, hogy inkább az jár az eszemben: ha a nyáron végigdübörögnék kisu- vickolt tankommal a siófoki szállodasoron, belesápadnának a Mercedesek, Porschék, Toyoták tulajdonosai. A bomba csajok meg mind utánam bo- molnának. S mindez két liter pálinkáért! Szóval a feleségem lehurrogott: — Nagyon pitiáner üzletember válnék belőled — mondta gúnyosan. — Bezzeg az Ilike férje nemrég „ bagóért”szerzett tanácsi lakást, s most milliókért árulja. Az a bomba üzlet! Mondanom se kell, jól letoltam az asszonyt. Hát hogy jön ahhoz, hogy ilyeneket mondjon?! Hiszen csakis a legrászorultabbak, legelesettebbek, legszegényebbek juthattak tanácsi lakáshoz. Azt ugyan hallottam, hogy időközben sokan közülük családi házat, pincét, vagy éppen viliátépítettek, amit aztán nyaranta kiadtak nyugatiaknak... Szóval azt hittem, a tank bomba üzlet, a nejem, pedig arra esküdött: a tanácsi lakás. Tegnap reggel aztán locsolkod- ni jött hozzánk egy tízéves kisfiú. Ő mondta: szerinte legjobb dolga a nyuszinak van. Hiszen tyúk tojja a tojást, és nénik pin- gálják pirosra, mégis a tapsifülesé a dicsőség... El is gondolkodtam rajta: vajon miért nem a macinak, a kakasnak, vagy éppen az aranyhörcsögnek jutott ez a jó „buli". Tán azért a nyuszi lett a kiválasztott, mert jó (nagy) füle van vagy mert cikkcakkban tud futni. (Ismerős ez valahonnan!) A nyuszi egyébként megtudta valahonnan, hogy gyanakszom rá. Ugyanis tankot kaptam húsvétra. Gyufásska- tulya nagyságú, műanyagból 1roncs öntött, a legújabb „divat” szerint ciklámenre-lilára festett tankot. És még meg is kellett köszönnöm neki. Czene Attila
