Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-02 / 52. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. március 2., péntek TANÁCSKOZIK AZ ORSZÁGGYŰLÉS (Folytatás a: l. oldalról) szag területén tartózkodik — választó legyen". Ezzel megváltoztatták azt az alkotmányellenesnek minősített kitételt, amely a külföldön tartózkodó magyar- állampolgárt a szavazásban akadályozott személynek minősíti. A lényeg tehát nem változott, mert mint azt az indoklás megállapítja, a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem teremthetők meg a külföldön leadott voksok összeszedésének és ellenőrizhető számlálásának föltételei. A nép válassza a köztársasági elnököt Ezután folytatták le a név szerinti szavazást, egyenként felszólítva a- képviselőket, akik közül 309-en igennel, 10-en nem'mel szavaztak; 9-en tartózkodtak; így .elfogadták Király Zoltán javaslatát, hogy a köztársasági elnököt négy évre szólóan, titkos és közvetlen szavazás útján -— vagyis népszavazással — .válasszák meg. A Parlamentben másodszori szavazásra bocsátották a szerdán először szabályosan leszavazott oktatásitör-- vény-módosító javaslatot, miután a képviselők — a szavazástól távolmaradók nagy száma miatt — az elutasítást követően a somogyi Horn Péter javaslatára úgy döntöttek, hogy csütörtökön ismét napirendre tűzik az előterjesztés elfogadásának kérdését. A képviselők ezúttal 257 igen szavazattal elfogadták az okta- tásitörvény-módosítást és annak mellékletét, amely az egyetemeket és a hittudományi egyetemeket sorolja fel. ez utóbbiak esetében ötöt. Az Országgyűlés ezután a’ már megvitatott deregulációs törvényjavaslatról döntött; • végül is valamennyi módosítással együtt 305 igen szavazattal elfogadta a T. Ház. Az ülés délelőtti szünetében a képviselők titkos szavazással döntöttek az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatójának személyéről. A titkos szavazáson .212 szavazattal Tömpe .Istvánt választották meg ügyvezető igazgatóvá — ötéves időtartamra. A főparancsnok a köztársasági elnök A honvédelmi törvény módosításáról szóló törvény- javaslat tárgyalásakor Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter egyebek között arról szólt, hogy a kormány sürgősséggel kérte a téma napirendre tűzését. Ezt két körülmény, az alkotmányozási folyamat, valamint a haderőreform indokolta. Az alkotmány ugyan rögzíti a szükségállapotot, illetve a rendkívüli állapot idején alkalmazható rendkívüli hatalom alkotmányos föltételeit, a köztársasági elnök főparancsnoki jogkörét, ám mindezek részletes szabályait a honvédelmi törvényben szükséges megfogalmazni; ez incTokolja a törvény módosítását. A köztársasági elnök a honvédelem irányítására vonatkozó hatáskört csak az Országgyűlés felügyelete mellett, gyakorolhatja. A végrehajtó hatalom tevékenysége pedig az. Alkotmánybíróság ellenőrzése alatt áll. Pásztohy András felszólalása A honvédelmi törvény módosításáról szóló vitában egyetlen képviselő, Pásztohy András (Somogy m., 4. vk.) kért szót. Elmondta, hogy az. ülésszakot megelőzően több hivatásos tiszt véleményét kérte ki a törvénytervezetről, akik a törvény módosításával alapjaiban is egyetértettek. Támogatják a katonai tömbök egyidejű felszámolását, helyeslik, hogy hazánknak kisebb létszámú, korszerű, szellemében friss védereje legyen. Megfogalmazták azonban azon kételyeiket is. hogy ki ellen kell védeni az országot, szükség lesz-e a több- diplomás fiatal tiszti állományra. Ez arra enged következtetni, hogy a hadsereg köreiben is bizonytalan-- ság érzékelhető a jövőt illetően. Kár lenne, ha a jól fölkészült — a képviselő tapasztalatai szerint — zömében demokratikusan gondolkodó. fiatal szakemberek a kilátástalanság miatt elhagynák a katonai pályát. Kárpáti Ferenc — reflektálva az elhangzottakra — elmondta'; a hadsereg tisztiKiizdelem négy ember életéért Orkánerejű szél dühöngött Nem csökkent tegnap sem a szél erőssége. Veszprém megyében 146 kilométeres szélsebességet regisztráltak. Az orkánszerű szél sok kárt okozott. Az Oroszlányi Hőerőmű bokodi hűtőtaván drámai küzdelmet vívtak négy ember életéért. Felborított a szél egy csónakot, amelyben ketten ültek. A ,,hajótöröttek” . szerencsére meg tudtak kapaszkodni a tó közepén húzódó keskeny gát oldalában, de nem tudtak felmászni rá. A helyszínre érkezett komáromi tűzoltók rohamcsónakokkal kísérelték meg kimentésüket, a vihar azonban az ő csónakjukat is fölborította. A kritikus helyzetben levő négy embert végül az oroszlányi bányamentőknek sikerült kimenteni. Kimerült állapotban kórházba szállították őket. A dühöngő szél többfelé kéményeket döntött le, tető- szerkezeteket rongált meg, Fejér megyében fákat csavart ki . . . A Balatonon csaknem másfél méter magas hullámokat korbácsolt a szél. Győr-Sopron megye területén a szélvihar óránkénti sebessége időnként meghaladta a 110 kilométert. Sok helyen megrongálódtak a villanyvezetékek, még a Varsovia nemzetközi gyorsvonat mozdonyának áramszedőjét is letépte a vihar. Ezen a vidéken és Borsod megyében is jelentősen csökkenteni kellett a vonatok sebességét, s emiatt szinte valamennyi késéssel közlekedett. karának átlagéletkora örvendetesen jó, 35 év. A fiatal tisztek jövője tekintetében nincsenek megoldhatatlan egzintenciális problémák. Utalva arra, hogy a hadseregben jelentős. 35 százalékos csökkentést hajtanak végre 1992-ig, elmondta, hogy a tisztek elhelyezésére, beosztására pontos, lépcsőzetesen megoldandó intézkedési tervet dolgoztak ki. A válaszadást határozat- hozatal követte: a képviselők elfogadták a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról szóló .törvényjavaslatot. Vihar a kamatadó miatt Ezt követően Morvay László és Tallóss.v Frigyes önálló indítványát tárgyalta meg a parlament. Mindkét képviselő a lakáscélú állami kölcsönök utáni adófizetésről szóló törvény — azaz az úgynevezett kamatadó — hatályon kívül helyezését szorgalmazta indítványában. Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.) indokolásképpen emlékeztetett arra, hogy évszázadokon át mindig csak jövedelem, illetőleg vagyon után vetettek ki adót az állampolgárokra, így tehát nehezen igazolható jogcím a jelenlegi kamatadó. Ügy vélte; a kamatadó mélyen sérti az emberek igazságérzetét,' valamint az érvényes joggal is ellentétes. Egyúttal a képviselő visszautasította Kunos Péter államtitkár sajtóbeli kijelentését, miszerint Morvay Lászlóval közösen tett önálló indítványa a kamatadó megszüntetésére csupán választási fogás. Ugyancsak a választási küzdelem tárgyának ítélte a kamatadó újbóli napirendre kerülését Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke. aki hangsúlyozta, hogy a kormány, valamint az érdekelt bizottságok nem támogatják a képviselői indítvány elfogadását. Megjegyezte: amennyiben az Országgyűlés hatályon kívül helyezi a kamatadóról szóló törvényt, úgy újra kell alkotni a költségvetést, s valamilyen módon pótolni a bevételi oldalon kieső forrásokat. Szenvedélyes vita bontakozott ki. egyik képviselő állt lel a másik után. s javasolta a kamatadó fizetésének megszüntetését. Még olyan vélemények is elhangzottak. hogy ha hatályon kívül helyezik a kamatadóra vonatkozó rendelkezést, akkor a lakbéremelési intézkedést is vonják vissza. Volt, aki azt mondta a vitában: a lakosság nyugalma megér R milliárd forintot, ezt az összeget a pénzügyi kormányzat próbálja meg más forrásokból előteremteni. Olyan ügyrendi javaslat is elhangzott, hogy a kormány ma reggel 9 óráig . nyilatkoztassa meg azokat a pártokat, amelyek országos listát állítottak a választásra: elfogadják-e a parlament döntését, s az ezzel járó terhet továbbvi- szik-e. Más azt szorgalmazta, várják meg az Alkotmánybíróság döntését. Tallóssv Frigyes hatvan képviselőtársáról! együtt név szerinti szavazás elrendelését indítványozta. Az elnök szünetet rendelt el. s ezalatt összeült a kormány az elhangzott javaslatok, észrevételek áttekintésére. MSZP-ÁLLÁSPOMT Megnyugvással vettük az MDF válaszát március 15-e megünnepléséről A Magyar Szocialista Párt Kaposvár városi szervezete levelet juttatott el szerkesztőségünkre március 15-e megünneplésével kapcsolatban. „örülünk' hogy az MDF Kaposvár Városi Szervezete felkarolta pártközi kezdeményezésünket. A Szocialista Párt Kaposvár Városi Elnöksége február 19-én levélben fordult valamennyi párthoz, társadalmi szervezethez. s ebben felhívtunk mindenkit március 15-e. legnagyobb nemzeti ünnepünk együttes és méltó megünneplésére. Szolgálja ez a nap a nemzeti öntudat és a magyarság összefogásának erősítését a demokrácia, a függetlenség, a modern Magyarország megteremtésében. Az MDF levelünkre adott nyilvános válaszát megnyugvással vettük és a fenti szellemiséggel veszünk részt március 15-e közös megünneplésén." Bizalmat kért a kormány Szünet után az elnök Ke- tnenes Ernőnek adta meg a szót. Az Országos Tervhivatal elnöke a napirend feletti vitában felmerült kérdésekre reagált. Kitért arra is, hogy ha a parlament helyt- ad az indítványnak, akkor érvényét veszti a Nemzetközi Valutaalap Igazgatótanácsához címzett magyar szándéknyilatkozat, amely a lakásrendszer racionalizálásával kapcsolatos. A kormány, a parlament' szavahihetősége, valamint az ország finanszírozhatósága forog ezzel kockán. Végül kijelentette:- a kormány ezt a kérdést bizalmi kérdésnek tekinti Békési László pénzügyminiszter a vitában elhangzottakra szintén drámai hangon . reagált. Amennyiben a kamatadót a parlament hatályon kívül helyezné. a kormány arra kényszerülne, hogy. a támogatási tételeket is visszavonja. Nem kétséges, hogy ii társadalom a kamatadó terhét elutasítja, és ha az Alkotmánybíróság netán hatályon kívül helyezné, mert azt törvényellenesnek minősítené. súlyos helyzetbe kerülne a költségvetés. A miniszter végül elmondta, hogy a nyugati pénzvilág ma még bízik a magyar gazdaságban, . bár gyakran megkérdezik, hogy a parlament képes lesz-e korábbi döntéseinek érvényt szerezni. A kormány nem saját népszerűsítésére törekszik, hanem utódjának szeretné úgy átadni a kormányzást, hogy az ne okozzon ' nagyobb megrázkódtatást. így a Minisztertanács nem vonul vissza e kérdésben. összeültek a pártfrakciók Hámori Csaba (országos lista) az elhangzottakat úgy értelmezte, hogy amennyiben képviselőtársa javaslatát — -a kamatadó eltörlését, — fogadják el. a kormány lemond. Az MSZP parlamenti csoportja nevében tanácskozási szünetet kért, s javasolta a többi politikai csoportosulás parlamenti frakciójának is. hogy gyűljenek össze. Tanácskozásaikon mérlegeljék: támo- gatják-e a kormányt. Rózsa Edit (Csongrád m„ 3. vk.) az ügyrend azon pasz- szusára hívta fel a figyelmet. amely szerint a Minisztertanács — elnöke útján — azt is javasolhatja, hogy .az általa beterjesztett előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás is legyen. Ez nem hangzott el. Szükségesnek tartotta tehát a’kormány álláspontját megismerni. Az elnöklő Fodor István felhívta a képviselők figyelmét, hogy e kérdésben nincs szükség a kormány álláspontjára, mert csak olyan kérdésben tekintheti a szavazást egyúttal bizalmi szavazásnak, amelyben saját maga az előterjesztő. Más kérdés, hogy amennyiben nem fogadják el a szavazás eredményét, miként reagál. Kemenes Ernő az egyértelmű helyzetértelmezéshez szükségesnek tartotta kimondani: jóllehet a kormány iránti bizalomról szólt, •tehát arról, hogy a képviselők támogatják-e gazdasági-szociálpolitikai akcióit, ez azonban nem azonos a bizalmi kérdés felvetésével. Lemondott Tallóssy Frigyes Tamás Gáspár Miklós támogatta Hámori Csaba javaslatának azon részét, amely tanácskozás összehívását szorgalmazta. Szerinte az ország mai helyzetében nem lehet képviselőtársa javaslatát a bevételi források megjelölése nélkül elfogadni. Az pedig megengedhetetlen, hogy az országnak ne legyen kormánya. Ha ugyanis lemondana, s történetesen ügyvezető kormányt neveznek ki, ■ mandátuma csak 60 napig tarthat, ily módon azonban az új parlamentnek csak ■ egy hete lenne az' új kormány összeállítására, s ez bizonyosan nem elegendő. A kamatadó hosszúra nyúlt vitájában a frakciók üléseit követően Tallósy Frigyes — engedve képviselő- társai nyomásának — végül is visszavonta a kamatadó eltörlésére, vonatkozó indítványát. Egyidejűleg azonban lemondott képviselői mandá. turnéról. Morvay László ugyancsak visszavonta indítványát. mondván: az ország stabilitása mindennél fontosabb. így tehát a kamatadóról nem kellett ismételten határoznia az Ország, gyűlésnek, továbbra is érvényben marad a múlt év decemberében hozott törvény. Döntöttek viszont a képviselők Bozsó Lajosné és Horváth János indítványáról, amely azt szorgalmazta, hogy a kamatadó, illetőleg az emelt összegű lakbérek fizetésekor a mentesség megállapításánál az egy személyre jutó jövedelembe ne számítsák bele a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt, valamint az egyéb szociális juttatásokat. Az. indítványban foglaltakkal egyetértett a Parlament. Ekkor váratlanul Sarlós István kért szót, s javasolta: mégis szavazzanak a képviselők a kamatadóról, hiszen — mint mondotta. — Tallóssy Frigyes folyosói viták hatására- vonta vissza indítványát. Úgy vélte: a kérdésben nem egyértelmű a Tisztelt Ház álláspontja. A képviselők azonban úgy döntöttek, hogy az elnöklő Fodor István ne tegye fel szavazásra a kérdést, így: marad a kamatadó. Ezzel az 'Országgyűlés tegnapi munkanapja befejeződött. VÁLASZ AZ MDF-PROGRAMRA Á Cserkészszövetség semmiféle párt irányítása alatt nem áll Odor Béla, a Magyar Cserkészszövetség Somogy Megyei Szervezetének elnöke az MDF. célkitűzései címmel a lap február 16-i számában megjelent pártprogramhoz. szólt hozzá. Mint írja. ebben az alábbi sorok jelentek, meg: ....... ifjúsági s zervezetünknek' tekintjük a I cserkészeket." Odor Béla leszögezte: a Magyar Cserkészszövetség alapszabályának III. pontja a következőt írja elő: ,.A Szövetség és csapatai tiszteletben tartják az Alkotmányt és a törvényeket. Semmiféle párt vagy egyéb szervezet, egyesület irányítása alatt nem állnak."