Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-08 / 57. szám

1990. március 8., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 7 SPORT RAJTOLNAK NB lll-AS LABDARÚGÓINK Rákóczi — Csurgó — K. Honvéd Szombaton labdarúgásunk harmadik vonalában szerep­lő csapataink pályái is be­népesülnek. Valamennyi cso­portban me|kezdődik a ta­vaszi idény pontvadászata. Hat NB III-as együttesünk készülődéséről, valamint a téli időszak változásairól adunk számot a mai és a holnapi összeállításunkban. Rákóczi FC: csikócsapattal Soha ilyen fiatal együttes­sel nem várta a bajnokság folytatását a kaposvári klub. A téli időszakban Kraft csa­ládi okokból a fővárosba távozott (még nem dőlt el,, melyik klubba), Göbölöst pedig átengedték a K. Épí­tőkhöz. Az őszi csapat tehát tovább fiatalodott. A hu- szonkettes keretben három új névvel találkozhatunk. Schmidt Róbert középpályás Szigetvárról került a Rákó­czihoz, míg Bertus Gábor csatár leszerelt, . az ifiből pedig Takács Tamás is előbbre lépett. Január 5-én huszonkettes kerettel kezdte el a munkát Horváth Miklós edző és na­ponta gyakoroltak. A felké­szülés során tizenhárom mérkőzést játszottak. A cél­kitűzés , nem változott, to­vábbra is a dobogón kíván­nak végezni. Az edző el­mondta, hogy tervük, misze­rint szerették volna leiga­zolni a megyei góllövő listát vezető somogysárdi Vancsu- rát, kútba esett, a játékos ugyanis meggondolta magát. Hanusz, Gyurles és Horváth H, sérülés miatt nem tudott készülni, rájuk a rajtnál nem számíthatnak, Nem le* hét ott a csurgói mérkőzé­sen Horváth Hl sem, mert Q a serdülő válogatottal Olaszországban tartózkodik. Horváth Miklós elmondta, hogy nagyon nehéz mérkő­zés vár csikócsapatára szom­baton Csurgón, s bár az előkészületek során voltak biztató jelek, de a játéko­sai korából adódóan bizo­nyára nagyon hullámzó lesz a teljesítményük. Annyit ígért, hogy a lelkesedéssel nem lesz baj. Csurgói Spartacus: a je­lenlegi helyezés megőriése Elégedettek az őszi sze­repléssel a Csurgói Sparta- ousnál. A harmadik hely megőrzését tűzték ki célul a tavaszra. Jónak ítéli meg a csapat felkészülését Nagy Lajos edző, s ezt az időjá­rásnak is köszönhetik. Saj­nos kisebb-nagyobb sérülé­sek akadályozták a munkát, így a rajtoló tizenegy kiala­kítása gondot okozott. Még e héten is akadtak kérdője­lek. A csurgóiak tizennégy előkészületi mérkőzést ját­szottak és részt vettek egy teremtornán is. Az eredmé­nyek alapján vegyes benyo­más alakult ki az edzőben, aki mindenekelőtt annak örül, hogy őszi kerete nem csappant. Mindenkire ' szá­míthat, sőt... Leigazolták Somogyudvarhelyről Ba- loghot. Nem váltott ki osz­tatlan örömöt a határszéli városban a területi verseny- bizottság döntése, miszerint megváltoztatták az eredeti sorsolást. Ezt azért is ne­hezményezik, mert a rajt­nál egy Rákóczinál . köny- nyebb ellenfelet vártak. Et­től függetlenül bizakodó a hangulat és a fokozott ér­deklődés nemcsak a szurko­lók labdarúgás „éhsége” miatt van meg. Az edző még nem hirdetett csapatot, de a következő játékosokat rendelte ki a szombati nyi­tányra: Belovári, Tóth P., Mészáros, Kovács I., Ko­vács II., Tóth, Puskás, Bó- dis, Beke, Buti, Novák, Ri- tuper, Pintér, Balogh, Gyur­ka és Hosszú. K. Honvéd: többen men­tek, mint jöttek Mint ilyenkor, idény után, illetve előtt megszokott,' a Kaposvári Honvédnál nagy a jövés-menés. Igaz, ezúttal eléggé „egyoldalú” volt ez a folyamat, azaz többen men­tek, mint érkeztek. Lesze­relt az őszi gárdából Lu­kács, Lakner, Kerner, Ber­tus, Szlama és Király, s he­lyettük e héten csupán két megyei bajnokságban játszó labdarúgó érkezett: Horváth a Vasasi Bányászból és Ba­gó a Zalaegerszegi Volán­ból, Köves László tizenötös kerettel látott munkához ja­nuár 5-én. Voltak két hétig edzőtáborban is. Az edző el­mondta, hogy régen volt ilyen szűkre szabott kerete, éppen ezért a megszűnt Steinmetz SE-ből áthozták Fülöpöt és Rigót is. Így lett ismét tizennyolc játékosa. Kiss, Zámbó és Kocsis hosz- szabb ideje sérüléssel bajló­dik, így bizonytalan a játé­kuk szombaton. A csapat in­dult a VDN-kupában, s emelett további kilenc mér­kőzést játszott. Még nem lát tisztán az edző, hogy ez a kétségkívül meggyengült csapat mire lesz képes a folytatásban. Abban bízik, hogy eredeti tervüket — az 1—5, helyek egyikét — tar­tani tudják. Az NB Il-es Paks elleni játék biztató volt — mondja Köves Lász­ló, aki a rajtnál idehaza győzelmet vár a Siklós el­len. Lovassy nem nyilatkozik Volt olyan kolléga, aki szerdán már reggel nyolc óta az MLSZ Népköztársa­ság úti titkárságának elő­szobájában ült, arra várva, hogy előbb-utóbb feltűnik a kedden délután kirobbant újabb labdarúgó vesztegeté­si botrány főszereplője, Lo- vassv László. Az előzmények dióhéjban: Lovassy László, az MLSZ munkatársa arra próbálta rávenni Petrest, hogy fizes­sen neki 50 000 forintot vagy 1000 nyugatnémet mátkát, és ennek fejében elintézi az ügy számára kedvező alakí­tását. Lovassy korán reggel fel­hívta Berzi Sándort, s el­mondta, hogy csak a szer­dai lapokból (!) értesült le­bukásáról. A főtitkár felszó­lította Lovassyt — akit egyébként már kedden fel­függesztettek állásából — azonnal jöjjön be a szövet­ségbe. Eközben — Lovassyra vár­va — Czékus Lajos, az MLSZ ügyvezető igazgatója vállalkozott egy rövid be­szélgetésre. — Amikor Lovassy reg­gel betelefonált, szinte sírt — mondta. — Nem is csoda, meggondolatlan és mélyen elítélendő cselekedetével még jobban aláásta szövet­ségünk amúgy is meglehető­sen ingatag tekintélyét. Ho­gyan juthat eszébe ilyesmi egy felnőtt, értelmes ember­nek'.’! Súlyos vereség Szolnokon Megyei diákolimpia (Siófok, 3. számú iskola) 0:35.19. 50 m hát: Szigeti István (Kaposvár, Berzsenyi iskola) 0:41.61. 50 m mell: Kárpáti Kálmán (Kaposvár, Hámán iskola) 0:45.14. 50 m pillangó: Szigeti István (Ka­posvár, Berzsenyi iskola) 0:40.48. 5—8. osztályosok, le­ányok: 50 m gyors: Petőfalvi' Lilla (Kaposvár, Gárdonyi iskola) 0:31.62. 50 m hát. Petőfalvi 0:35.60, 50 m mell: Petőfalvi 0:40.89, 50 m pil­langó: Petőfalvi 0:34.29. Fi­úk: 50 m gyors: Katona Ro­land (Kaposvár, Krénusz is­kola) 0:27.85. 50 m hát: Kovács László (Kaposvár, Bartók is­kola) 0:33.69. 50 m mell: Zsiga István (Kaposvár,. Ki­nizsi iskola) 0:36,21. 50 m pillangó: Katona Roland (Kaposvár, Krénusz iskola) 0:29.83. Váltók: 10X50 m le­ány váltó: Kaposvár, Kis­faludy iskola, 6:50.71, 10X50 m fiú váltó: Siófok, 2. szá­mú iskola, 5:38.69. Meghalt Tóth Mihály Tóth Mihály, (az „aranycpapgt” játékosa), az Ü, Rózsa egykori válogatott labdarúgója, életének 63, évében elhunyt, Temetéséről később történik intézkedés, Kosárlabda NB I Szolnoki Olajbányász­Kaposcukor 127:97 (62:42) Szolnok. 2400 néző. V.: Szamos, Gidófalvy. Kaposcukor: Kristinik (4), Monok (20), Kovács (30 3), Michalik (32), Gosztonyi (4). Csere: Vojvoda (2), Stickel (3), Nagy (2). Edző: Magyar András. Két álmos találat után — Berkics és Michalik — lé­pést váltott az Olajbányász és a 3. perc végén 14:5-re elhúzott. A kaposvári csa­patból Kovács volt a leg­szorgalmasabb pontgyűjtő, de a 6, pereben már 22:12- re nőtt a Szolnok előnye. Könnyedén, időnként szemre is tetszetősen játszottak a Ez fogadta Szolnokon a Ka­poscukor csapatát hazaiak, lendületük nem tört meg. Tóth Attila triplája már 29:14-re, majd a csapat- kapitány Tóth Zoltáné 32:14-et eredményezett. A félidő derekától megpróbált felzárkózni a Kaposcukor gárdája, főként a kosárbiz­tos Michali'kot volt nehéz tartani, éppúgy mint Ková­csot. A szünet után aztán visz- szatért a szolnoki együttes korábban alábbhagyott len­dülete és megnyugtató előnnyel zárult a játékrész. A folytatás sem volt rosz- szabb; a Szolnok szép las­san elhúzott 81:50-re. Ettől kezdve már a közönségnek játszott a hazai csapát, ola­jozott csapatmunkájuk re­mek egyéni teljesítmények­ből állt össze. A kaposvári csapatból Mo­nok, Kovács és Michalik játszott jól. A Szolnok leg­jobb dobói: Berkics (40 3), Fésűs (26), Abeljanov (23). Néder István Úszás Kedden a felújított kapos­vári uszodában rendezték meg a megyei diákolimpia úszódöntőit. A nagyszabású seregszemlén (két korcso­portban) mintegy 300-an in­dultak, s közülük az egyes számok nyertesei jutottak az országos döntőbe. A me­zőnyből kiemelkedett Petö- falvi Lilla, aki mind a négy számban magabiztosan lett első. Az első helyezettek: 1—4. osztályosok, leányok: 50 m gyors: Kardos Éva (Kapos­vár, Zrínyi iskola) 0:39.02. 50 m hát: Benkő Zsuzsa (Ka- posvár, Gyakorló Iskola) 0:48.85. 50 m mell: Hirth Katalin (Kaposvár, Bartók iskola) 0:52.84, 50 m pillangó: Kardos Éva (Kaposvár, Zrí­nyi iskola) 0:47.89. Fiúk: 50 m gyors: Sárkány Roland MÁRCIUS 10-ÉN KEZDŐDIK A TAVASZI FOLYTATÁS Rajt előtt a megyei labdarúgócsapatoknál A megyei (első osztályú) labdarúgó-bajnokságban is megkezdődik a tavaszi foly­tatás. A legelső fordulóra március 10-én, szombaton kerül sor. Mint közismert, a KVGY Vasas és a Somogyi BSE a bajnoki küzdelmek során visszalépett, így 14 csapat folytatja tavasszal a csatározást. Az egyesületek háza táján elsősorban ar­ról érdeklődtünk, hogy a téli holtszezonban milyen változások történtek a játé- koskeretben, a szakosztály vezetésében, illetve miként módosult a bajnokság ele­jén meghirdetett célkitűzés? Az ősszel a Balatonszent- györgy csapatta szerepelt a legeredményesebben. A Ba- laton-parti együttesnél sem « játékoskeretben, sem a vezetésben nem történt vál­tozás. A csapat célja, hogy a bajnokság végén dobogós helyen végezzen. A tavaszi folytatásra január 9-én kez­dődött meg a felkészülés he­ti öt edzéssel. A második helyen álló Csokonyavisontán mind­össze annyi változás történt, hogy leigazolták a Homok- szentgyörgyön játszó Tóth Ernőt. A nagyszerű őszi sze­replés alapján módosult az eredeti célkitűzés: a végel­számolásnál az első öt között szeretnének végezni. Az el­ső edzés január 16-án volt, és a csapat heti négy ed­zéssel készült. Barcson is történt válto­zás a játékoskeretben. Berda Homokszentgyörgyre igazolt, helyette a szentgyörgyiek labdarúgója, Bencsik érke­zett u határ.város csapatába. A cél továbbra is az arany­érem megszerzése. Január 8-án kezdődött a felkészü­lés; a barcsi játékosok he­ti öt alkalommal .találkoz­tak. Semmiféle változás nem történt a Nagyatádi VSE együttese háza táján, s a célkitűzés is a korábbi: az­az az első öt között lenni a bajnokság zárásakor. Ja­nuár 10-én találkozott újra a csap»at, hogy heti öt ed­zéssel készüljenek a tavaszi feladatokra. A Fonyódt Pető/i játékos- keretéből hiányzik Borbély, akiről még egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja. Nem változott viszont a bajnokság elején megállapí­tott cél: az 1—5. hely meg­szerzése. Január 9-től kezdő­dően heti három, utána egy hétig öt, majd négy edzéssel készültek a rajtra. Samagysárdon nem történt változás. A cél továbbra is a 6—8, hely megszerzése. Január 20-ári volt a legelső edzés, s hetente háromszor gyakoroltak a labdarúgók. A Kapolyi Kiss János SE hat játékosa leszerelt feb­ruárban. Közülük Baricz Zoltán és Kovács János a Siófoki Bányászban folytat­ja. Az egyesület Ladiszlait kiadta a Tabnak, ugyanak­kor a tabi Majkó a Kiss Já­nos SE-t erősíti. A kapolyi honvédegyüttes az első tíz között szeretne végezni. Ja­nuár 23-án kezdődött meg a felkészülés heti négy ed­zéssel. Tabon is történt jónéhány változás. Szabó Sándor he­lyett újra Nagy Károly lett a felnőtt csapat edzője. Sza­bó Sándor az ifjúsági együt­tes edzéseit irányítja. A já­tékosok közül Németh 1. An. docsfa, Barczi Nágocsra iga­zolt. A Tabi MSC a közép­mezőny elején (az 5—6. he­lyen) szeretne végezni. A vezetés további célja, hogy néhány fiatal játékost be­építsen a csapatba. _A felké­szülés január 4-én kezdődött — heti 3 alkalommal, majd január 19-től egy hétig tartó edzőtáborban vett részt a gárda Verőcemaroson. Nagybajomban egy játékos távozásáról számoltak be: Németh J. új egyesülete a ' K. Építők SC. A cél a biz-, fos bentmaradás. Január 20- án találkoztak a nagybajo­mi labdarúgók, s heti négy edzéssel készültek. Február 3-tól pedig hetente egy edző- mérkőzés is szerepelt a prog­ramban. A Kaposgépnél a télen megváltozott az egyesület neve. A korábbi Kaposgép VL helyett idén mér Kapos- gép-Textiles SE néven sze­repel a csapat. Sem a szak­osztály vezetésében, sem pe­dig a játékoskeretben nem történt változás. A célkitű­zés az, hogy jó középcsa­pattá váljanak. Január 15-én kezdődött a felkészülés he­ti négy edzéssel. A Balatonföldvár — Kő­röshegy csapatáról csak annyi a hír, hogy a lábtö­rést szenvedett Mikó újra elkezdte az edzéseket. Az együttes az első nyolc kö­zött szeretne végezni. Janu­ár 24-én tartották a legelső edzést, és hetente három ed­zéssel, valamint egy előké­születi találkozóval készül­tek. Alapos vátlozások történ­tek a Homokszentgyörgy já­tékoskeretében. Tóth E. Cso- konyavisontára, Bencsik Barcsra, Gömöri pedig Ka­darkáira távozott. Érkezett viszont helyettük Berdu Barcsról, Brandtmüller Ka­darkáiról és Kiss E. Sziget­várról. Megváltozott a szak­osztályvezető személye is. Takács Sándor helyett Van- gvia Attila tölti be ezt a posztot. A célkitűzés mi más lehetne, mint a bentmara­dás. Ennek érdekében janu­ár 9-től kezdődően heti öt edzéssel készültek Homok- szén tgyörgvön a csapat já­tékosai. Somogyszobon nem történt változás, a cél pedig a bentmaradás. A tavaszi folytatásra való felkészülés január 17-én kezdődött heti két edzéssel. Dr. Vida János helyett -a Marealiból érkezett Nagy Lajos lett a Lengyeltóti új edzője. A játékosok közű! senki nem igazolt más csa­pathoz, viszont több új arccal is lehet találkozni. Andermann Boglárlelléről. Garai Táskáról került Len­gyeltótiba, Haszon Attilának pedig nem volt korábban egyesülete. Az ifjúsági ke­retből Bessenyei, Tóth J.. Szi- raticza és Lascu került fel a nagyokhoz. A gyenge őszi szereplés ellenére is a 10-11. hely megszerzése a végső cél. Január 15-én kezdődött meg a felkészülés hetente háromszori edzéssel, vala­mint egy előkészületi mér­kőzéssel. F. G.

Next

/
Thumbnails
Contents