Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-08 / 57. szám

1990. március., 8. csütörtök 4 SOMOGYI NÉPLAP Bankot avattak Barcson AKAPOSTÁJ TSZ AJÁNLATA OLASZ MEZŐGAZDÁSZOK SOMOGYBÁN Az udinei szövetkezetek szövetségének küldöttségét látták vendégül tegnap me­gyénkben. A delegáció elő­ször a toponári Kapostáj tsz-t kereste fel, s kivált az ottani növénytermesztésről érdek­lődött, de a szakemberek megnézték a szövetkezet zimányi tehenészetét is. Az Alpok-Adria Közösség segítségével létrejött találko­zó középpontjában a piaci kapcsolatteremtés állt, csak­úgy, mint az ipari vállalatok közötti, korábbi eszmecse­rékben. Mindenképpen meg­lepő és egyben elismerő is számunkra, hogy az olasz mezőgazdászok megfelelő­nek tartják a toponári tsz tech­nikai felszereltségét és kor­szerűbb, hatékonyabb tech­nológiát ők sem tudnának ja­vasolni. Más kérdés, hogy a termékeket el kell adni, jól fi­zető vevőt pedig Magyaror­szágon és Olaszországban is nehéz találni. Az együttműkö­dés részben az előbbi előse­gítésére irányul majd. A tsz munkatársai javasla­tot tettek: az olasz partnerek működjenek velük együtt a vetőmag-termeltetésben és szaporításban, emellett a napraforgó feldolgozásában is. Az olaszok amerikai gaz­daságokkal állnak kapcsolat­ban, már ami a vetőmag-ter­meltetést illeti, ám a magyar éghajlat ennek a mezőgazda- sági ágazatnak igen kedvező; számíthatunk az olasz gaz- dászok együttműködésére. Az olasz küldöttség tagjai minden bizonnyal hírül viszik majd a Magyarországon látot­takat és ahogy megtudtuk, rö­videsen akár viszontlátoga- tásról is szó lehet. A delegáció délután a bar­csi Vörös Csillag Tsz-be láto­gatott. (Faragó) Barcs mindig is kereskedővá­ros volt. A századelőn nemcsak kereskedőházak, hanem ban­kok tucatja is működött itt. Aztán jöttek az átkosnak nevezett évek, megszűnt a drávai hajó­zás is, és ezzel a település el­vesztette fontosságát. Aztán újabb nehéz évek jöttek, mikor beutazni is nehéz volt ebbe a térségbe. Most, 1990 március elején úgy tűnik, Barcs ismét kereske­dőváros lesz. Ez természetsze­rű: az országhatár itt húzódik. Eddig is voltak különböző gaz­dasági kapcsolatok a két or­szág között, de ezeket sokan fenntartással fogadták. A pénz­ügyi kapcsolatok rendezésére is történtek kísérletek, például a helyi áfész a legnagyobb ABC- áruházában is vállalkozott dinár beváltására. Ma már viszont nem éri meg nekik. Az idegen- forgalom azonban létezik. Va­lószínűleg ez is késztette az Országos Kereskedelmi és Hi­telbank Rt.-t, hogy megnyissa barcsi fiókját. A tegnap délutáni megnyitón Szigeti Miklós, első vezérigaz­gató-helyettes egyebek között arról beszélt, hogy az OKHB Rt. is vállalkozáspárti, támogatják azokat, akik jó ötletekkel állnak elő. Példa erre, hogy a nagyatá­di Tszker Rt. elképzeléseinek megvalósítását 25 millió forint­tal támogatják. Del-Fabro Edé­től, a fiókot megnyitó nagyatádi igazgatótól arról hallottunk, hogy más vállalkozások elől sem zárkóznak el. Tölgyesi Miklós fiókvezető elmondta, hogy ennek az üzletnek a kia­lakítása 20 millió forintba került, így 120 négyzetméteren fogad­hatják az ügyfeleiket, akik még a hétvégeken is válthatnak va­lutát. Segítik a lakossági beru­házásokat is. Természetes, hogy konkurensei lesznek a többi pénzintézetnek. Júliustól új cég a palettán Növényvédelemről évkezdéskor Már-már nem is számít rendhagyónak, ha egy nö­vényvédelmi tanácskozás a környezetvédelmi problémák feszegetésével kezdődik. így volt ez tegnap is Gálosfán, ahol a Rhone-Poulenc Agro- chimie (francia), az Agroker Vállalat, a Borsodi Vegyi Kombinát és a Somogy me­gyei MAE szervezésében tá­jékoztatták a megjelent szak­embereket az időszerű kérdé­sekről. Dr. Kádár Aurél MÉM-osz- tályvezető-helyettes védte a mundér becsületét, vagyis a kemizálás szükségességét elemezte. Előadásában kitért arra, hogy a felhasznált gyom­irtó szerek toxikológiai adatai (LD 50 értékek) lényegesen alacsonyabbak egyes élel­miszeripari termékeknél, mint a kávé, illetve nikotin vagy akár a konyhasó. Ezzel szem­ben a használatukkal elért és még elérhető termésnöveke­désről nem lehet lemondani! Előadását értékes adatok­kal támasztotta alá, bár való­színű, hogy a növényvédő szerek használatának ellen­zőit mindez nem győzte volna meg — a jelenlévőket pedig nem kellett meggyőznie, hisz ez a szakmájuk. Nagy érdeklődést keltett a második előadás. Dr. Magyari István, a BVK termékigazga­tója vállalatának legnagyobb partnerével, a Rhone-Pou­lenc céggel való egyesülésről számolt be. E hét elején ugya­nis a két nagyvállalat vezetője aláírta a vegyesvállalati szer­ződést, s július 1 -jével meg­kezdi működését a Rhone- Poulenc—Agro Borsod válla­lat. Az 50—50 százalék ré­szesedésmegoszlású új cég egész Közép-Kelet-Európát kívánja majd ellátni növény­védő szerekkel, bár legfonto­sabb feladatának a magyar megrendelések kielégítését tartja. A kapacitásbővítéstek tervei mindenesetre már el­készültek, így 1990-ben meg­duplázzák a borsodi gyárban előállított termékek mennyi­ségét. Számítanak a hazai kisgazdaságok, farmerok kia­lakulására, így a kiszerelése­ket is bővítik: 1,2,5 illetve 1ő kilós (literes) változatban is kaphatóak lesznek a termé­kek. A harmadik előadás volt tu­lajdonképpen a termékismer­tető, Wohl László a Rhone- Poulenc magyar képviselője a gabona gyomirtásáról tartott előadást. V. o. i ytt&ffteülL _____ Sí ! NÍVÓKER AKCIÓ! I Ismét olcsó bálás ruhavásár Kaposváron a Latinca Művelődési Házban | 1990. március 5-tó'l 14-ig, amíg a készlet tart! Ne hagyja ki, mert megéri! u I I I I I I (110141J _ _ J MENNYIT BÍR A NŐK VÁLLA? A Édes és keserű terhek Hajnalban ébredt, s mindjárt el­rohant a Kaposvár, Dimitrov u. 39-be, megnézni, hol tart a talaj­megerősítés. Sárközi András- né nosztalgiával szemléli a la­kást, ahonnan ki kellett költöz­niük, mert elvizesedés miatt megcsúszott a talaj a több eme­letes épülettel együtt. Mindent átvizsgál töviről hegyire, ahogy egy lakóközösség képviselőjé­hez illik. De messze is van még az ügy vége! Bíróság, vádak, védekezés következik. Vajon mikor derül ki, hogy a tervező vagy az építő volt-e a gondat­lan? Ki fizet majd, és mennyit? Jó lenne mártöbb örömhírt vinni a Füredi úti szükséglakásba, a talán éppen ébredő, nemrég operált beteg férjnek, a keres­kedőtanuló gyereknek, meg persze a joghallgató fiának, ha hazajön. Mar mindannyian na­gyon visszavágynak a régi hely­re. — Csak türelem, gyerekek! — nyugtatja a családot a reggeli kapkodás közepette, miközben gondolatai már a Kaposvári Ruhagyárban járnak: a fokapun beáramló nők seregén, meg négy beosztottján a munkaügyi osztályon, ahol csoportvezető. De már nemcsak az. Sárközi Andrásné egy idő óta a Ruha­ipari Dolgozok Szakszerveze­téből kivált független gyári szakszervezet vezetője is. A tagság egyharmadát tudhatja maga mögött. Attól a pillanattól, hogy ez a szakszervezet mega­lakult, már nemcsak a család, a munkaügyi csoport, hanem a gyár gondjai is vállára nehezed­nek. Az elszakadással járó iz­galmakon, az ezt kiváltó vitákon már túlvannak. Azon a nagyon- is központi kérdésen egyebek mellett, amit úgy lehetne rövi­den megfogalmazni, mennyi pénz maradjon a szakszerve­zet helyi kasszájában. Az elsza­kadok amellett voksoltak, hogy több maradjon itt, mint amennyit a Ruhaipari Dolgozók Szak- szervezete akar, és ez bizony rokonszenves volt a gyárban. Elképzeléseik helyeslesre, tá­mogatásra találtak. A múlté már a bérfejlesztési erőpróba is: elérték a 10 százalékos növe­kedést. Igaz, ebben partner volt a másik szakszervezet is. Persze, ezután sem maradtak munka és gond nélkül. Milyen különös világ is ez a mai: a gaz­dasági vezetés egyszerre ül le mindkét szakszervezeti veze­tővel, de előbb arra ösztönzi őket, lehetőleg alakítsanak ki közös álláspontot. Ez azonban nem mindig sikerül. De nem is baj, hiszen a munkások érde­két szolgálja a vita, azokét, akik ezen a reggelen is—ahogy ő is — kicsit már elfáradva érkez­nek. Mire eléri a portát, a munkásnő­ket már elnyeli a gyár. Csak a nagy gépmonstrumok zúgása hallatszik idekint, a varrógépe­ké odabent, amint a szalagon géppisztolysorozatokhoz ha­sonló hangot adva vágnak vé­gig hegyes tűikkel a szöveten. Felsiet az emeletre, munkatár­saihoz. A munkaügy különös világ; az emberi kapcsolatok­ban a gyár első vonalába tarto­zik. A napi gondok rendszerint itt csapódnak le. De Sárköziné tudja — különösen azóta, hogy szakszervezeti vezető—, hogy vannak olyan gondok is, ame­lyek nemigen kapnak hivatalos formát és nem jutnak el idáig. Nagy részük megreked például az orvosi rendelőben, ahol az üzemorvos mind több olyan betegséggel találkozik, ame­lyet a túlzott igénybevétel szo­kott okozni. A terhelés meg at­tól van, hogy egyre több jó mi­nőségű ruhát kell varrni, főként exportra, miközben szívszorí- tóvá válnak a családok anyagi gondjai. Túlóra, felgyorsult tempó. De az igazgatót is meg lehet érteni: vagy piacképes munkát adnak ki kezükből, vagy lehúzhatják a rolót. Ám a kamatadót és társait, a kony­hákba naponta belopakodó drága árakat aligha lehet elfo­gadni. Ezek kikészítik az em­bert. Vannak, akik még össze­szedik végső erejüket, és újabb túlórákra vállalkoznak, kisma­mák, akik a számukra szerve­zett szalagról átkéretőzködnek a kétműszakos üzembe, hogy valamivel többet hozzanak az egyre gyakrabban túl könnyűvé való családi bukszába. A szakszervezeti vezető — noha úgy látja, hogy szinte nap­ról napra növeli az állam a válla­lati terheket —, újra meg újra megpróbál kicsikarni egy kis pénzt a közösség számára. Már az is jelent valamit, ha az ő szakszervezetük is olyan térítés mellett üdültetheti tagságát, mint a Ruhagyári Dolgozók Szakszervezete. Számít, hogy a lakástámogatást valamelyest emelni lehet, ha másként nem, hát a kint levg lakáskölcsönök behajtásával. így, ilyen gondok közepette telnek a napok. Ki tudja, hogy munkaidő végéig egy csoportvezető hányszor emeli meg az aktákat, a tollat. Egy biztos, nagyon sokszor, és a számok, az újab jogszabályok nagyonis kimerítik az adminiszt­rációban dolgozókat. Sárköziné ennek ellenere hamar elfelejti, milyen színű ceruzával dolgo­zott, hányféle rendelkezés sűrű­jében vágott rendet egy nap alatt. A gondokkal küzdő asszo­nyok arcát, szemét, halk szavát, a segélyezésért bekopogni rös- tellők lehajtott fejét már nehe­zebb felejteni. Persze, hogy ott­hon is eszébe jutnak, hiszen azt csinálják, amit ő: vállukra veszik az ismert második műszakot, gondjával, bajával. Itt a könyv, az újság ritka vendég, legjobb esetben is a képernyő kék fénye hoz nyugtalan álmot szemükre. — Vajon mennyit is bír el a nők válla? — Már nem sokat — mondja Sárköziné, és lehet, hogy önma­gára is gondol, a szükséglakás idegesítő légkörére, a beteg férj­re, a gyerekkel járó gondokra, meg talán arra is, hogy mielőtt hazamegy, meg kellene még nézni, nem süllyedt-e tovább a Dimitrov utcai ház. — És miért nem menekülnek a nők e többszörös szorításból? — kérdem. — Nincs hová—mondja. — De ha lenne is, maradnánk. Tesszük a dol­gunkat. Ez a sorsunk. Szegedi Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents