Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-01 / 51. szám

1990. március 1., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 7 SPORT Dzsúdósok az „ismeretlenségből" Az 1950-es években több, a cselgáncsért rajongó sport­barát elhatározta, hogy Ka­posváron cselgáncsszakosz- tálvt alapít. Az egykori ala­pítók neve — Horváth Ist­ván vagy ahogy csak a szak­ma ismeri, „Csoki", továbbá dr. Szentes József, aki je­lenleg a Somogy megyei munkaügyi döntőbíróság elnöike és Forintos László — bizonyára gyöngy betűk ke'! íródtak be megyénk csel­gáncscsoportjának arany- könyvébe. 1974-ben került Siklósról Kovács Ferenc a Kaposvári Dózsához: erre az időszakra esik a kapos­vári cselgáncssport másod- virágzása. Az ő szakmai felkészültsége hatalmas se­gítséget jelentett. A K. Dózsa színeiben ver­senyzett például Hadi Jó­zsef, Gulácsi Péter, dr. Ke­lemen László — mindhár­man a .válogatott tagjaként is szerepelhettek nemegyszer. Talán a legszebb somogyi cselgáncssikert a sokszoros ifjúsági és junior válogatott Berecz Zsolt érte el; az IBV-n ötödik helyet szer­zett. A maiak közül ki­emelkedik Börocz Zsolt, aki ezüstérmet nyert az úttörő- olimpián, s több érmes h'e=. lyet is szerzett már a ma­gyar bajnokságokon. Tóth Lóránt és Szabó Zsolt Zol­tán szintén többször ért el értékes helyezéseket. S ak­kor még nem is esett szó Varga Gyürgy, Sztankó And­rás, Poré Tamás és Pálfy Zoltán sikereiről. Hosszá évek óta a gyen­gébbik nem képviselői is rendszeresen látogatják a cselgáncsedzéseket. Még mi­előtt a női cselgáncs olim­piai sportág lett volna, a Kaposvári Dózsa hölgy ver­senyzői már különböző há­zibajnokságokon megmutat­ták, hogy ők is vannak olyan erősek és kemények, mint férfi társaik. Gordon Mónika, Kovács Rita és Her- czeg Katalin már eljutott a ’ válogatottságig, Zolnai Barbarát és Gombár Noémit pedig a juniorválogatott ösz- szeállításánál veszik rend­szerint figyelembe. S nem­rég bukkant fel egy őste­hetség Pál fai Anett szemé­lyében: ifjúsági kora ellené­re a junior országos verse­nyen bronzérmet nyert. (Pár évvel ezelőtt ki gon­dolta volna, hogy a Kapos­vári Dózsa cselgáncsszak-- osztályának eredményeit el­sősorban a ' nők szállítják ! Pedig tavaly ez történt! Csak néhány nagy,; emléke­zetes sikert említsünk meg: az Esztergomban rendezett Grand Prix versenyen a 61 kg-ban induló Gombár az ötödik- lett. Debrecenben az országos junior-bajnokságon a 61 kg-osok között Gombár a_ második, Zolnai a harma­dik helyen végzett; a 66 kg- ban Herceg a negyedik he­lyet szerezte meg, A Buda­pesten megrendezett • orszá­gos felnőttbajnokságon a 61 kg-osok mezőnyében Gom­bár a harmadik, Zolnai az ötödik, a 66 kg-osok között pedig Herceg a harmadik lett. Abszolútban Zolnai a második, Gombár a herma, dik helyet szerezte meg, Az 19í)9-ben elért szép sikerek alapján az országos felnőtt- rangsort Herceg vezeti a 66 kg-osoknál, míg Gombár a Bl kg-osok rangsorában a második, de ugyanakkor a junior rangsort ő vezeti. Zolnai a junior versenyzők rangsorában a harmadik he­lyen áll. Nem véletlen, hogy Gombár Noémi meghívást kapót if a junior EB-re készü­lő magyar válogatott keret­be. Ha az irigylésre méltó eredményekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a ..siker kovács" edzőről. Berecz Pálról és segítő tár­sairól. Dárifi Sándorról és Horváth Zoltánról sem, Berecz. Pál neve nem cseng ismeretlenül a csel- gáncssporttal csak eg.v ki­csit is foglalkozó sportked­velők körében. Kétségtelen: a mind nagyobb sikerek el­érése nagyrészt az ő és' kol­légái szakmai-nevelő mun­kájának köszönhető. Berecz két évtizede is­merkedett meg közelebbről e keleti küzdősporttal. Büsz­kén emlegeti, hogy az. első fogásokat a népszerű ,,Cso­kidtól leste el. Sokáig ver­senyszerűen űzte, majd je­lentkezett a Pécsi Tanár­képző Főiskola biológia-test­nevelés szakára. 'Pécsről már edzőként tért haza a Kaposvári Sportiskolához, ahol akkoriban szép ered­mények születtek. 1986-ban nem tudott ellenállni az. egy­kori Euröpa-bajnok, Tuncsik József hívó szavának. így került Paksra, ahol egy ál­talános iskolában kísérleti jelleggel a testnevelési órák keretében cselgáncsoktatás folyt. Az „atomvárosban" közelebbi ismeretséget kö­tött a számítógép-techniká­val, s ezt azóta is rendsze­resen használja edzői mun­kája során. 1987-ben ismét hazajött. Somogyba, hogy Kaposváron is megvalósítsa a Pakson tapásztaltakat. Ha­marosan a Toldj általános iskolában ■ megkezdődött a cselgáncs oktatása. A kez­llerccz IMI tanítványai körében A K. Dózsa csel gáncs szakosztályának két büszkesége: Pállal Anett és Gombár Noémi deményezés — akár csak Pakson — itt is ragyogóan bevált. Azóta már több ka­posvári iskola érdeklődött a módszer iránt. Felmérések és tesztek bizonyítják, hogy a cselgáncs hatékony részé­vé válhat az iskolai oktató­nevelő munkának: . elsősor­ban nem mjnt versenysport, hanem mint nevelési rend­szer épül be. A Pakson és Kaposváron elért szép sike­rek hatására Szolnokon és Kecskeméten is próbálkoz­nak hasonló kísérletekkel. Az eredményekre sok szakember fölfigyelt. így került 1988 januárjában a Kaposvári Dózsához.- Majd alig egy hónap elteltével kéthónapos amerikai tanul­mányúton vett részt. Az ott látottakat szeretné haszno­sítani a Kaposvári Dózsa cselgáncsozóinál. ' Közben elvégzett egy video-szer- kesztőí tanfolyamot. Tavaly augusztusban hazánkban járt Takahiro Abe 5 dános és Anzaj Etsuo 7 dános mes­ter. Berec/.ék erről készítet­tek egy kétszer háromórás oktatófilmet, s' ezt a leg­több, dzsúdóval foglalkozó egyesületben felhasználják. Most egy földharc-oktaló filmen dolgoznak; ezt--rövi­desen könvv formájában is .megjelentetik! • A keleti küzdősportok Ma­gyarországon ma a rene­szánszukat élik. Ez alól a. ' cselgáncs sem kivétel. A Kaposvári Dózsa cselgáncs! szakosztályának jelenleg több mint száz sportolója van.' köztük sok hölgy. A legfiatalabb versenyző alig 4 éves. Ottjártunkkor az első nagy meglepetés akkor ért ben­nünket, amikor beléptünk az edzőterembe: a tatamin nemcsak a gyerekek végez­ték a bemelegítést, hanem néhány szülő is. Azonban ez csak bennünket ért váratla­nul. Mint kiderült; hagyo­mány a Dózsa cselgáncsozói­nál, hogy a gyerekekkel együtt szüleik is sportolnak. Többek között ezt is tartal­mazza Berecz Pál edzői kon­cepciója. A gyerekek mind kevesebb időt tölthetnek együtt szüleikkel, g a csel­gáncsedzéseken egvütt le­hetnek. S ha már ök is ott vannak, miért ne mozoghat­nának egy kicsit? Büszkén mutatják az új, 400 négyzetméteres rugós tatamit. A cselgáncsszőnye­get nem a parkettre, hanem repülőgépgumikra fektették le. Hálával emlegetik azóta is Seres Ferenc és Katona István taszári repülök ne­vét. Az ö áldozatkész segít­ségük nélkül mindez nem valósulhatott, volna meg. Az országban eddig c^ak. három nagy fővárosi egyesület ren­delkezett ilyennel, s most már — elsőként vidéken — Kaposvár is. Ezekután már nem is lepődünk meg' azon, hogy a K. Dózsa egész csel­gáncsszakosztálya tagja a Magyar-—Japán Baráti Tár­saságnak. A közelmúltban hatalmas viharok dúltak a Kaposvári Dózsánál. Ügy tetszik, hogy az ökölvívók körül fölka­vart por nemcsak az öklöző- ket, hanem a cselgáncsozó- kat is „betakarta". Furcsa módon a cselgáncsozók va­lahogy mindig az ökölvívók árnyékában maradtak. Pe- dik a K. Dózsa fiatal dzsú- dósai — legalábbis a meg­szerzett olimpiai pontok azt bizonyítják — tavaly ered­ményesebben szerepeltek az ökölvívóknál. S most mind- annyiukat veszély fenyege­ti. Nemcsak az ökölvívó-, hanem a cselgáecsszakosz- tálv léte is bizonytalan. Úgy hírlik, rövid időn belül ér­re a nyugtalanító küldésre is választ kapunk ... Fenyő Gábor Kóló: Gang Róbert Rajt előtti találkozó az EMKÉ-ben A MÜOSZ sportújságírói szakosztályának szervezé­sében szerdán az EMKE ét­teremben összejövetelen vet­tek részt az MLSZ és az él­vonalbeli klubok vezetői, ’ a- lamint. a sajtó képviselői. A találkozót a tavaszi idény előtti baráti beszélgetésnek szánták, de mint kiderült: inkább személyeskedő vitá­vá alakult át a tájékoztató. Dr. Ijaczkó Mihály elnök •egy új alapítványról számolt be, amely a nehéz helyzet­be jutott vidéki klubcsapa­tok megsegítését szolgálja. Ez a kezdeményezés a Mai Nap című laphoz fűződik, s az elnök kérte az újságíró­kat, nyerjék meg a közvé­leményt az akciónak. Az elnök megemlítette: az utóbbi években sokat vitat­koztak arról, hogy a magyar labdarúgás jövője amatőr-, illetve profialapokon kép­zelhető el. Dr. Laczkó. sze­rint nem szabad visszalép­ni, már pedig ha a futbal­listákat amatőrré minősíte­nék, az semmiképpen sem szolgálná a fejlődést. Ma­gasabb színvonalú, tisztább bajnokságra volna szükség, s akkor talán a tavaszi idény sikeresebb lenne, mint az elmúlt időszak. Elhangzott: Kaszás Gábor­nak, a Videoton tragikus körülmények között elhunyt vezető edzőjének az emlé­kére március 14-én mérkő­zést szerveznek, ezen a vá­logatott kerettagok az. el­hunyt szakember tanítvá­nyai ellen lépnek pályára az. MTK-V.M Hungária kör­úti pályáján, Mészöly Kál­mán szövetségi kapitány kérte dr. Brávácz Oltót, a Videoton-Waltham elnökét: járuljon hozzá ehhez a ta­lálkozóhoz. (A jelen levők egyperces néma felállással adóztak Kaszás Gábor em­lékének.) Ezután a nehéz helyzetbe került székesfehérvári klub elnöke lépett a mikrofon­hoz; megköszönte a felaján­lásokat és azt a segítséget, amit a Videoton-Waltham kapott. A klubvezető később szólt az egyesület és egyik játékosa, Petres Tamás kö­zött kialakult anyagi termé­szetű vitáról is. Dr. Brávácz szerint nem az egyesület tartozik fizetséggel a játé­kosnak, hanem Petres volt az. aki az őszi idényben adós maradt a megfelelő teljesítménnyel. Ezt követően az egyesüle­tek vezetői és az újságírók felváltva kértek szót; kü­lönböző véleményekről, meg­állapításokról folyt a vita. Elhangzott: a magyar lab­darúgásban ellentmondásos helyzet alakult ki, mivel a klubok a pénzhiányra pa­naszkodnak, ugyanakkor .az élvonalbeli játékosok mil­liókért cserélnek gazdát. Okát a közönség nem érti, s ezen nem is lehet csodál­kozni. A Csepel képviseletében Kiss Imre elnök elmondta, hogy a megváltozott gazda­sági körülmények között az egyesületek vállalkozási le­hetőségei igen koráltozot- tak. Ezért a csepeliek úgy döntöttek, hogy az utánpót­lás-nevelésre összpontosítják az erőforrásokat, még akkor is, ha ennek következtében a csapat kiesik az. első osz­tályból. Az elnök szerint a magas átigazolási díjak azért botránkoztatják meg az embereket, mert a pá­lyán nyújtott teljesítmények nincsenek arányban a klub­cseréknél ' nyilvánosságra hozott milliókkal. SPORTHÍREK A hét végén Nagykanizsán első alkalommal rendezték meg az uszonyos- és búvár­úszóknak a Kanizsa-kupát. A versenyen a gyermek és serdülő, korcsoportosok in­dultak. A Kaposvári Hús­kombinát 44 versenyzővel vett részt a nagyszabású se­regszemlén. A somogyi spor­tolók jó szereplését bizonyít­ja, hogy a Kanizsa-kupa Ka" posvárra került. A Kapos­vári Húskombinát versenyzői közül Petöfalvi Lilla, He­gedűs Gábor és Kovács László szerepelt a legered­ményesebben. *■ * * Budapesten, a Honvéd Klapka utcai termében bo­nyolították le a cselgáncs ju­nior Magyar Kupát. A ver­senyen kiválóan szerepelt a barcsi Bonevácz. A +95 kg- osok mezőnyében induló so­mogyi cselgáncsozó aranyér", met nyert. * * * Kedden a Siófoki Bányász labdarúgócsapata az NB III Dráva csoportjában szereplő Marcali VSE ellen játszott előkészületi mérkőzést. A ta­lálkozó — némi meglepetés­re — ü-0-ra végződött. A Siófoki Bányász a következő összeállításban szerepelt: Bí­ró — Brettner, Kolovics, Óla" jós, Szabó B. — Keszeg, .(Varsányi), Zsadányi (Czi" gánv), Marozsán — Boros­tyán, Herczeg (Krausz), Ma­gyar. A FONYÖDI VÁROSI TANÁCS önkormányzati, törvényességi és jogi osztálya . Bala- tonfenyvesen a Vörösmarty utcában épülő, 24 helyi­ségből álló pavilonsor helyiségeinek bérletére versenytárgyalást tart 1990. március 22-én 10.00 órakor, a tanács hivatali helyiségében. A pályázati feltételekről a városi tanács hirdetőtáb­láján, valamint személyesen és telefonon lehet érdek­lődni: 84 60-666, 60-236 A pályázatok benyújtásának határideje: 1990. március 12. Cím: Fonyódi Városi Tanács V. B. önkormányzati, törvényességi és jogi osztálya (8642 Fonyód, Fő u. 19.) (141969) Sport és nevelés a K. Dózsa cselgáncsszakosztályában

Next

/
Thumbnails
Contents