Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-31 / 76. szám

ÁLÁSZTÁS I ÍREK Horn Gyula, az MSZP 4. sz. választókerületben induló kép­viselőjelöltje április 2-án, hétfőn Buzsákon, Balatonszentgyör- gyön, Vörsön, Balatonberény- ben, Balatonkeresztúron és Balatonmáriafürdőn ismerkedik a választók által felvetett helyi problémákkal. Ezt követően 17 órakor Somogy udvarhelyen, 18 órakor Berzencén találkozik a választópolgárokkal dr. Such- man Tamásnak, az MSZP 5. sz. választókerületben induló kép­viselőjelöltjének vendégeként. Majd 19 órakor közös választá­si nagygyűlést tartanak Csur­gón, a Csokonai művelődési házban. * * * Beke László, a 6. sz. válasz­tókerület képviselőjelöltje prog­ramvitára hívja Nagybocskai Tamás és dr. Sípos Imre képvi­selőjelölteket. Javaslata a vita időpontjára: április 6-a, péntek 18 óra, a helyszín: Nagyatád. A nyilvános vita időpontjáról és helyszínéről közösen új megál­lapodást is köthetnek. PIACI KÖRKÉP Márciusi orgona A kaposvári hetipiac kelle­metlen meglepetése volt, hogy a primőrfélék ára — a remélt tavaszi mérséklődés helyett — ismét emelkedett. Egy — igaz, szemkápráztató — töltenivaló paprikáért például 30 forintot is elkértek. 18-nál olcsóbban még a hegyes erős darabja sem volt. Jottányit sem mozdul a paradi­mint a 24 forintos festeni valóra. Az extra gyümölcsfélék kínálata ámulatba ejtő újdonsággal, 440 forintos barackkal bővült. A szó­ló szőlő 380 forintos ára élném í- tott. (A piac kapuján kívül 2,50-et sem adnak meg a tojásért, míg a helypénz sújtotta részeken 2,80—3 forintot kértek érte. Amit ügyes alkuval 20 tojás vásárlásán nyerhettünk, elve­szítettük az élőbaromfi-piacon, ahol 110-re szökött a vörös pecsenyecsirke kilója. 190-ért nyílt meg a fazékhoz vezető út egy jól táplált tyúk előtt. 260-ért tukmáltak élő kacsát, 420-ért konyhakészét. A halárudában tisztított ke­szeget kínáltak 66-ért. S volt busa, heck és ponty, kilónként 50,70, illetve 100 forintért. A virágpiacon már széltében- hosszában 10-ért árulták a szegfűt, 15-ért volt rózsa és 5- ért tulipán. Az első orgonacsok­rokért 15-öt fizettünk. B. F. PREMIER „ 90 éve született Miskolcon, és Budapesten hunyt el Szabó Lőrinc (1900— 1957) költő, az Ady utáni nemze­dék egyik legkiválóbb lírikusa, akinek életművét Kossuth-díjjal ismerték el. Eredetileg gépész- mérnöknek készült, de később a budapesti egyetem bölcsészka­rára iratkozott be, ám csak rövid ideig tanult ott. 1921-ben belé­pett Az Est szerkesztőségébe, ahol Mikes Lajos baráti támoga­tása révén gyorsíróból aktív új­ságíró, később olvasószerkesz­tő lett. Először műfordításaival tűnt föl, de már 1922-ben megje­lent első verseskötete Föld, erdő, Isten címmel, a következő esztendőben pedig a Kalibán. Maradandó költői egyénisége teljességgel A sátán műremekei (1926), majd a Te meg a világ (1932) című versesköteteiben bontakozott ki. 1927-ben Pando­ra címmel művészi és kritikai fo­lyóiratot indított, a folyóirat azonban csak fél évig élt. Nagyszerű, míves versfordí­tásait Örök barátaink címmel tet­te közzé. 1944-ben publikálta a Tücsökzene című kötetét. Ösz- szegyüjtött versei 1960-ban je­lentek meg kötetben. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a lottó 13. játékhetének nyeremé­nyösszegei a következők. Ötta- lálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó juta­lom összege 10 millió forint. A négytalálatosokra egyenként 333 066 forintot fizetnek; a hár­mas 1699, a kettes 51 forintot ér. Március 31 Szombat Árpád A nap 6.26 órakor kél, és 19.11 órakor nyugszik; a hold 8.39 órakor kél, és —.— órakor nyugszik. Többórás napsütés Változóan felhős, túlnyomóan napos, a reggeli órákban szórványosan párás, ködös idő lesz. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 14 és 19 Celsius-fok között alakul. A szellem és a lélek tartozéka... Borrendi tanácskozás Bogláron A Bonus Bonorum a dél-bala­toni borvidék borrendje — bog­iári székhellyel. Ilyen alliterá- ció után a BB márkajelzés már bizonyára nem meglepetés... A bogiári borrend pénteki ülése nemcsak szakmai tanácskozás volt, bár a beszélgetés fő vonu­lata természetesen a bor körül mozgott. Szendrődi Győző iz­galmas kultúrtörténeti előadása után valószínűleg az elkötele­zett antialkoholisták is pohár után nyúltak volna. — A bor a szellem és a lélek tartozéka — mondta többek között —, s a társadalom mora­litásának tükre. A szőlőültetés mindig az emberiség optimiz­musát jelzi... A rend tagjai a kulturált borfo­gyasztás apostolai kívánnak lenni. Vendéglátói szakközép- iskolákban, szakmai oktatási intézményekben tartanak elő­adásokat, hogy a jövő szakem­berei már ne essenek a mosta­niak hibájába. Az előadó példa­ként hozta fel, hogy még a Hil­ton pincére sem tudta, milyen bort szolgál föl. A borrend tanácsaira érde­mes fölfigyelniük a háziasszo­nyoknak is, mivel a vendéglá­tásban az ő szerepük a megha­tározó. Nagyon fontos az italok hőmérséklete: a fehérborokat 8—10, a gyengébb vörösboro­kat 14, a márkás csersavasakat 18—20 fokon szervírozzuk, míg a pezsgő és a martini 4—5 fokon ideális hőmérsékletű. S egy gondolat még a tanács­kozásról: a kulturált borfo­gyasztás nem pénz, hanem igény kérdése. (Süli) — Esztergom és osztrák partnervárosa, Pöchlarn kö­zös kulturális rendezvénysoro­zaton mutatkozott be Bécsben, a Collegium Hungaricum ma­gyar intézetben, és a Raiffeisen Bank vele szomszédos székhá­Borisz Godunov csőm 300 forintos ára. A hóna­pos retek- mutatósabb csomó­iért 25 forintot fizettünk, ám tíz­zel olcsóbbért is volt — töpörö­dött. Az egész télen 5 forintba ke­rülő petrezselyem csokráért helyenként már 8-at is elkértek. A legolcsóbb fejes saláta 15-öt kóstált, ám a zsengébb áruért. 20-aí fizettünk. A hajunk is égnek állt a 60 fo­rintos leveszöldség ára láttán. 30—36-ért fogyott a sárgarépa. A csúnyulással arányban drá­gul a fogyóban levő fejes ká­poszta. 24-ért mérték, s már csak egy forinttal volt drágább a kel. Változatlanul 12 forint a bur­gonya, 14—15 a főzőhagyma. A Zöldértnél 24-ért kínáltak paszternákot. A gomba és az ára egyaránt szép. 130-ért tehettünk szert laskára, 170-ért sampinyonra. Vélhetően nem a vásárlók szépérzékének hiánya okozta, hogy a 8 forintos vevőriasztó almára nagyobb volt a kereslet, Puskin drámáját, a Borisz Godunovot mutatta be tegnap este a kaposvári Csiky Gergely Szín­ház társulata Lukáts Andor rendezésében. Képünkön: az egyik látványos jelenet az előadás­ból. A címszerepben Koltai Róbert érdemes művész. Fotó: Csobod Péter Rendőrségi felhívás — Lakásokat, házakat, nyaralókat bérbe veszünk. IBUSZ Siófok, Kálmán I. sétány 3. (A templom mögött az ud­varban.) (131822) — Értesítjük a lakoságot és a közü- leteket, hogy április 1-jén, Kaposvá­ron országos állat- és kirakodóvásár, Csurgón országos kirakodóvásár, Boglárlellén és Tabon autóvásár lesz. (110152) — Termelőszövetkezetünk kápta­lanfa! nyűlfeldolgozója a helyszínen vásárol fel nyulakat, minden hétfőn 15 órától 19 óráig. Helyszíni átvétel ese­tén a költségtérítés kg-onként 7 Ft. (110323) —A TIT Somogy Megyei Szervezete április közepén országjárásvezetö- képzö és amatőr fotósok részére hiva­tásos szakemberek vezetésével tanfo­lyamot Indít Kaposváron. Cím; Kapos­vár, Dózsa Gy. u. 18. Telefon 20-621. (110358) — Utazás Velencébe autóbusszal. Időpont: május 6—7—8. Részvételi díj: 1200 Ft + 17 DEM. Jelentkezés COOPTOURIST Utazási Iroda, Kapos­vár, Kossuth L. u. 8. Telefon: 12-038. (110396) — Megalakult Nagybajom­ban a Magyar Demokrata Fó­rum helyi szervezete 14 taggal. A szervezet élén 3 tagú ideigle­nes vezetőség áll. A RÁDIÓ JUVENTUS BALATON HÉTVÉGI MŰSORA Középhullámon a 810 kHz-en, 13-tól 15 óráig Szombat: — Gyurgyeváci vízlépcső = Nagymaros? — Parancsnokváltás a nagykanizsai határőröknél. — Mezőgaz­daság. ahogy a gyakorló közgazdász lát­ja. — Mi lesz veled, Somogyország? — Játék, hírek, információk. — Juventus- slágerlista. Vasárnap: Lesz-e piarista gimnázium Veszprémben? — Állam és egyház, ahogy a somogyvári plébános látja. — A szívinfarktus és a nők.—Művelődési ház felújítása Szárszón. — Tervek nélkül hát­rányos helyzetben. — Zenés postaláda. Garázdaság és rongálás vét­ségének alapos gyanúja miatt büntetőeljárást folytat a rendőr­ség ismeretlen tettes ellen, aki mácius 25-én, vasárnap — a választás napján — 21 óra 45 perckor téglával bezúzta a Magyar Szocialista Párt, Ka­posvár, Beloiannisz u. 4. sz. alatti irodájának ablakát. A rendőrség kéri annak az ala­csony, sovány, szemüveges idős hölgynek a jelentkezését, aki a történteket látta, és az iro­da dolgozóinak a tettesre vo­natkozóan felvilágosítást adott, majd a helyszínről eltávozott. Az ügyben tanúként szeretnék kihallgatni. Személyesen vagy a 14-422- es, vagy a 07-es telefonon kérik azoknak a jelentkezését is, akik a történtekről további felvilágo­sítást tudnak adni. * * * Március 28-án 05 óra 35 perc­kor Kaposváron a Május 1. utcá­ban a Hársfa utca keresztező­désénél levő kijelölt gyalogátke­lőhelyen egy személygépkocsi gyalogost ütött el. A kaposvári rendőrkapitányság közlekedési alosztálya kéri, hogy akik látták a balesetet vagy bármit tudnak róla, jelentkezzenek a rendőr- kapitányság közlekedési alosz­tályán személyesen vagy a 14- 422-es telefonon. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 785 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 248 Trabant Lim. Spec. (Bp.)22 719 (Debr.)19 463 (Győr) 17 953 (Szeged)1666 Trabant Combi Spec. (Bp.) 9080 (Debrecen) 7169 (Győr) 7005 Wartburg Stand. (Bp.) 6469 (Debr.) 4395 (Győr) 4276 Wartburg Spec. (Bp.) 6988 (Debr.) 5959 (Győr) 4859 Wartburg Spec. t. (Bp.) 17 973 Wartburg Tour. (Bp.) 6235 (Debr.) 3474 (Győr) 2203 Lada 1200 S(Bp.) 54174 (Debr.) 38 792 (Győr) 20 120 Lada 1300 S(Bp.) 25 667 (Debr.) 21 200 (Győr) 10 745 Lada Sz. 2108 (3 a.) (Bp.) 8732 (Debr.) 5908 (Győr) 4054 Lada Sz. 2109 (5 a.) (Bp.) 651 (Debr.) 688 (Győr) 228 Lada 1500 L (2107) (Bp.) 22 713 (Debr.) 18 337 (Győr) 7617 Lada C. (2104) (Bp.) 2750 (Debr.) 1595 (Győr) 1060 Lada Niva (2121) (Bp.) 1512 Skoda 105 L (Bp.) 12 889 (Debr.) 9632 (Győr) 9636 Skoda 120 L(Bp.) 36 938 (Debr.) 19 205 (Győr) 23 799 Polski Fiat 126 (Bp.) 10 275 (Debr.) 5352 (Győr) 4756 Polski Fiat 1500 341 Dacia TX 1310 (Bp.) 20 301 (Debr.) 19 622 (Győr) 17 206 (Szeged)248 Dacia C.(Bp.) 10 091 (Debr.) 5777 (Győr) 4585 (Szeged)28 Dacia TLX 1310 (Bp.) 21 835 (Debr.) 13 049 (Győr) 13 414 Zastava 20 538 Volga Lim. 78 Volga Combi 50 Opel kadett 1564 Volkswagen Golf 809 Maruti 990 Biztos fellépés — A férjem rendelt ma­guknál egy lakosztályt! Úgy tudom, a százhatost! — lép oda egy vidéki szál­loda portásához a kihí­vóan öltözött ifjú hölgy. — Megkaphatnám a kul­csot? —Természetesen asz- szonyom. Milyen névre is lesz? — Csapó vagy Csató... Mit csinál egész nap? A férj hazatérve a hiva­talból szörnyű rendetlen­séget talál otthon. — Margit! Mi történt itt? — ordít magából kikelve. — Mindig azt kérdezed, mi a fenét csinálok egész nap idehaza — feleli az asszony. — Hát most lát­hatod. Azt, amit ma nem csináltam... A férfi a szemével... A villamoson egy férfi fel­tűnően hosszan és kihí­vóan mustrálja a szemközt ülő, kétségkívül csábos idomú hölgyet. Tetőtől tal­pig végigméri többször is. Egyszer csak a nő meg­szólal: — Volna szíves most már felöltöztetni? A követ­kező megállónál le kell szállnom... Akkor már egyszerűbb A hírhedt táncdaléne- kesnő villát építtet a Ró­zsadombon. Amikor már minden kész, a lakatossal különleges biztonsági zá­rat szereltet a bejárati ajtó­ra, és ötven kulcsot kér hozzá. — Ötven kulcs? — ké­ped el a mester. — Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de akkor már egyszerűbb volna egy csapóajtót föl­szerelni... soMögyI NÉPLAT MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: TRÖSZT TIBOR Főszerkesztő-helyettes: DR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31.7401. Telefon: 11-644, telex: 13-360 Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ igazgató Készült | a Somogy Megyei Nyomdaipari i Vállalat üzemében ! Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC • igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u, 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautal­ványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents