Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
1990. március 30., péntek SOMOGYI NÉPLAP 5 TIPP, TAJOLO, OLVASÓSZOLGÁLAT AZ EGESZSEGTELEN TÁPLÁLKOZÁSRÓL © Az előző két cikkben a mai 4 kórokozó tényező közül a mozgásszegény étetmódról volt szó. Ezt másodikként az egészségtelen táplálkozás követi. A nők csinálták és csinálják a történelmet, mert mindig az éhség és a szerelem kormányozta a világot. A kettő közül azonban mindig az éhség volt a nagyobb úr, mint ahogy azt már Villon megírta a Nagy Testamentumban: „Szerettem, igaz, és szeretnék ma is: de szívem nyavalyog, s a gyomrom, amelyben ritka vendég a jó vacsora, úgy korog, hogy nőre nem gondolhatok...” Evésre, táplálkozásra a természet önfenntartó ösztönével kényszerít bennünket, de ezt az ösztönös cselekvést az ember, egyre több érzékszervének a bevonásával, az élvezetek fokozására fejlesztette ki. S itt különül el az éhség az étvágy- tót; ezért lehet még étvágya valamire a teljesen jóllakott embernek is. Ezért Shakespeare Hamlet-monológjával élve: régen az enni a ,,lenni”-t jelentette. A mai egészségtelen táplálkozás pedig, az embert már las-' san a megsemmisülésbe, a „nem lenni”-be viszi. Baj van a táplálkozás gyakoriságával, elosztásával, mennyiségével és milyenségével. Ritkán, de akkor túl nagy mennyiséget, egyes tápanyagokból túl sokat, másokból túl keveset eszünk. Ami a napi étkezések gyakoriságát illeti: ugyanaz a táplálékmennyiség napi egy étkezésben elfogyasztva sokkal nagyobb testsúlygyarapodással jár, mintha azt napi három vagy főleg öt evésben ennénk meg. Ugyanakkor az ebből fakadó elhízást tekintve a kövérek 15—20 évvel rövidebb ideig élnek, 70 százalékuk magas vérnyomásban, megközelítőleg egyharniaduk magas vérzsír-, koleszterin- és húgysav- szinttől szenved. 30 százalékkal több közöttük az autóbale- setes, 62 százalékkal a szív- és az érrendszeri, 100—200 százalékkal a műtéti és 300 százalékkal a cukorbeteg-halálozás. A betegségeket tekintve a cukorbetegek 90 százaléka, a köszvényesek 65 százaléka, a magas vérnyomásosok 50 százaléka elhízott. E szomorú betegségstatisztikát még csak fokozza a falánk, gyors és kevés rágással járó táplálkozás, a túl szegény reggeli és a túl bő vacsora. A szénhidrátfogyasztáson belül ennek a felét teszi ki a cukorfogyasztás, holott ez csak 5 százalék lehetne: évente több mint 40 kg cukrot eszünk meg fejenként, holott legföljebb 23 kg volna az egészséges. Még a szénhidrátfogyasztáson belül is, sajnos, túl kevés rostot, korpát és kevésbé kiőrölt gabonakészítményt eszünk. A cukor- fogyasztás túlzása az elhízás kísérőbetegségein kívül a rákos megbetegedésben, így a nők egyre gyakoribb emlőrákjában is szerepet játszik. Érdekes megfigyelés, hogy a cukornádvágó zulu négerek, akik a cukornád rágása által nálunknál sokszorosan több cukrot fogyasztanak, nem kövérek, nem cukorbetegek és nincs szívinfarktusuk. Igen, mert a cukornádból annak életfontosságú kísérőanyagait, az anyagcserében fontos káliumot és krómot is kirágják. És hiába keverjük össze a cukornád ma már ösz- szes ismert anyagát és adjuk táplálékként, ez semmit sem ér, FILMELOZETESUNK Az év leg..., leg..., leg... Pauline Collins megérdemel három ,,éljen”-t és egy Oscart az év legmulatságosabb, legaranyosabb és legőszintébb alkotásáért — lelkendezett a Daily Express kritikusa a Shirley Valentine című filmben nyújtott ragyogó színésznői alakítását megcsodálva. A kaposvári Szivárvány filmszínházban már csütörtöktől vetítik Lewis Gilbert alkotását, és április 4-ig tartják műsoron, hogy minél több nézőhöz eljusson a Willy Russel forgatókönyve nyomán készült amerikai film, amelyről a Time Out kritikusa is csak felsőfokon tudott nyilatkozni. — Russel novellája megnevettet és megríkat bennünket, s végsősoron arra ösztönöz, hogy figyeljünk egymásra. Willy Russel egyszemélyes darabja a liverpooli Everyman Színházból indult világhódító útjára. Előbb a West Enden aratott nagy sikert, majd a New York-i Brodway közönsége tapsolhatott a főszereplőnek, Pauline Collinsnak. A filmben Pauline ugyanolyan ellenállhatatlanul kedves egyéniség, mint amilyen színpadi alakításaiban volt. Immár a filmvilág legrangosabb díjának az Oscar-nak is várományosa volt, hiszen a legjobb női alakítás kategóriájában ajelöltek között szerepelt. A film története dióhéjban: a liverpooli háziasszony az unalmas hétköznapokat megunva brátnőjével Görögországba utazik, s ott megismerkedik egy kisvendéglő tulajdonosával, és Shirley beleszeret — az életbe... mert nincs benne atermészet, a teremtés... A fehérjék közül a sok hús károsító hatása ma már egyértelmű, ezt a világ 1 milliárd vegetáriánusa igazolja. A hús hizlaló és rákkeltő hatásán kívül a köszvény és egyéb reumás megbetegedések alapját képezi. Jellemzésül: a régebben szaga miatt szidott szójaolajnak van a legerősebb koleszterin- csökkentő hatása, puffasztó tripszin inhibitortartalma pedig a szójának kifejezetten rákellenes. A zsírfogyasztásban elsősorban a telített állati eredetű zsiradék (tejszín, vaj, sertés- és baromfizsír, valamint a koleszterin) érkárosító, szívinfarktust okozó és rákkeltő hatása kedvezőtlen, a többszörösen telítetlen, növényi olajok és halolaj (makréla, busa) pedig kedvezőek. Túlzott sófogyasztásunk érkárosító, magas vérnyomást, érelmeszesedést, szívkárosodást és rákot okozhat. Japánban, ahol viszonylag kevés húst esznek, a legritkább a vastagbélrák, de legtöbb a gyomorrák — a túlzott pácolt és sózotthal — fogyasztása miatt. A konyhatechnikában a túlzott füstölés, sütés és így a táplálékok nagyobb benzpirén- és kátránytartalma bírhat rákkeltő hatással és növeli élelmiszereink amúgy is nagyobb telí- tettzsírsav-tartalmát. S ezt a rákos veszélyt segítik elő a műtrágya, a permet- és a színezőanyagok, valamint a tartósítószerek is az élelmiszerekben. A szomjúság oltásában a legideálisabb ivóvíz fogyasztása szinte teljesen kiment a divatból; a felnőttek a szeszes italokkal mérgezik magukat, gyermekeinket pedig túlcukrozott és mesterséges színezőanyagokkal festett üdítőitalokkal károsítjuk. Az alkoholfogyasztásról és annak károsító hatásáról a következőkben írunk. Dr. Angeli István Mátyás király Nagyatádon „... mihelyt meghala, minden ember ottan dicsérni kezdé'őt. Mert mindjárt meg kezde bomlani a békesség az országban. Ottan megelevenülnének a törökök is, és az ország egyik nyavalyából a másikba esék. Akkoron kezdé minden ember megismerni, micsoda jeles fejedelem volt az Mátyás király...” — idézi meghívójában Heltai Gáspárt a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központ, amely Hunyadi Mátyás halálának ötszázadik évfordulója alkalmából április 5-től egyhónapos rendezvénysorozatot szervezett az igazságos király emlékének fölidézésére. Április 5-én 10 órakor apródtoborzóval kezdődik a rendezvénysorozat; a gyerekek játékos történelmi vetélkedőn vehetnek részt 10 órától. Másnap reneszánsz estre várják az érdeklődőket 18 órától. Minősítő hangversenyen mutatkozik be szombaton 18 órakor Kaposváron két somogyi kórus: a Pedagógus Férfikar és a Vikár Vegyes Kar a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában rendezendő hangversenyen. Két kicsi pingvin — ez a címe annak a bábelőadásnak, amelyet ma délelőtt két előadásban is bemutat az Állami Bábszínház Barcson a művelődési központ kamaratermében. Ezen a napon érkezik Barcsra a sins- heimi protestáns gyülekezeti kórus; ez öt alkalommal mutatkozik be a Dráva menti városban és környékén. Komlósdon április 1-jén a budapesti reforRovatszerkesztő Horányi Barna Vörös Márta Túrázzon velünk! A Kaposvári Természetbarátok Turistaegyesülete szombaton nyílt kerékpárostúrákat szervez a Zselicbe. A hosszabb túra 40, a rövidebb 20 kilométer. Mindkét túra 9.00-kor indul a Jókai-liget bejáratától. Gyülekezés és eligazítás 8.30-tól. A 40 kilométeres túra útvonala: Kaposvár, Simonfa, Ropoly, Zselickisfalud, Szenna, Kaposvár. A 20 kilométeres túráé: Kaposvár, Kaposszerdahely, Zselickisfalud, Szenna, Kaposvár. Látnivalók: a zselici tájvédelmi körzet, a kapolyi talpasház, a szennai szabadtéri néprajzi múzeum. Pihenő és ebédszünet a zse- lickisfaludi Vándor turistaházban. Főzési és szalonnasütési lehetőségeket biztosítanak. Itt ismertetik a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetségének ez évi programját, a közelebbi és a távolabbi terveiket. Visszaérkezés: 15 óra körül. Minden érdeklődőt tisztelettel várnak a túravezetők: Dombai Ferenc és Pintér József. A Kaposvári Természetbarátok Turistaegyesülete nyílt gyalogtúrát is szervez Történelmi utakon a szigetvári várnáié Inevezéssel. Gyülekezés szombaton a távolságiautóbusz-pálya- udvaron, a 9-es kocsiállásnál. Indulás: 7.50-kor busszal Szigetvárra. A délelőtti program: séta keretében ismerkedés a történelmi hangulatú város nevezetességeivel, Zrínyi szobrával, az 1848-as emlékoszloppal, a vá- roskúttal, a keleti kapuval, a ferencestemplommal és annak freskóival; Horváth Stancsics Márk várkapitány szobrával, Ali pasa dzsámijával, Török Bálint egykori lakóházával az oroszlános szoborral, az északi kapuval, Tinódi Lantos Sebestyén szobrával, a vármúzeummal, Szulejmán szultán dzsámijával, Zrínyi Miklós lovas szobrával, Istvanffy Miklós szobrával, a barokk toronnyal, Kapoli Antal fafaragó népművész szobrával. Ebéd egyénileg étteremben. Délután: fürdés a várfürdőben, amelynek vizét 1966-ban fedezték föl. Avíz gyógyhatású. Alkalmas csonttörések, reumatikus betegségek, mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok gyógyítására. Visszaérkezés: 16.10-kor. A buszjegyét mindenki maga váltja meg! Minden érdeklődőt tisztelettel vár: Szép József túravezető. A Somogy Megyei Természetbarát-bizottság propaganda-albizottsága megjelentette a Vándor című kiadvány első számát. Ebben visszatekintést ad a Somogy megyei természetbarát-mozgalom elért múlt évi eredményeiről. (Szendi) Gárdonyi Tibor festőművész alkotása mátus teológiai akadémia kamarakórusával közösen mutatkozik be a vendégegyüttes 11 órakor, Barcson szombaton 18 órakor a római katolikus templomban hallhatjuk a sinsheimi kórust. Balatonszárszón Költészetnapi randevú címen háromnapos találkozó kezdődik ma. Szombaton műhelyfoglalkozásokat tartanak a somogyi versmondóknak; 19 órakor a helyi református templomban a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium leánykara ad hangversenyt, majd a Somogyi Teátrum tart előadást a Nikex-üdülőben. Vasárnap a helyi tanács épületének aulájában kiállítás nyílik a költészet napja tiszteletére, és délelőtt 10 órától kezdődik a tanács dísztermében a József Attila versmondóverseny. ’ Kaposváron a Kaposvári Galériában szombaton 16 órakor nyílik meg Gárdonyi Tibor kaposvári festőművész tárlata. Szabadegyetem - kutyatartóknak Az Állatorvosok lapjában a közelmúltban jelent meg egy írás; szerzője tudtunkra adja, hogy hazánkban növekszik a kedvtelésből tartott állatok száma. Az okok az idős állatbarátok körében az elmagányosodással magyarázhatók, de a fiatalok is szívesen döntenek a kutya, a macska, a kanári vagy az ékszerteknős mellett. A kaposvári Kilián György Városi Művelődési Központ április elejétől a kutyatartók részére szervez szabadegyetemet. Az országban egyedülálló előadássorozatról dr. Kádár Tamást, a kaposvári Állategészségügyi Intézet állatorvosát kérdeztük. — Heti két alkalommal találkozunk a kutyatartókkal. Ösz- szejöveteleinken olyan információk hangzanak el, amelyekről általában csak szakmai körökben beszélgetünk. Szó lesz például az ebek táplálkozásáról és arról, hogy milyen diétát kell alkalmaznunk, ha kedvencünk megbetegedik. A főbb fertőző és nem fertőző betegségekről is szót ejtünk majd. A tematikából természetesen nem maradhat ki a készülő állatvédelmi törvény sem, amely minden egyes állatfajra tartalmazza a tartás előírásait. Az állatok életkörülményeinek javítása terén (is) közelítenünk kell a nyugat-európai színvonalhoz... Dr. Kádár Tamástól megtudtuk, hogy kollégáival együtt egy állatvédő egyesület és egy ku- tyamenhely létrehozását tervezi, s budapesti mintára a tulajdonosok igényei alapján minden kutya nyakörvére azonosító szám—védérme — kerülne; ez megkönnyítené az elkóborolt ebek utáni kutatást. A keddenként és péntekenként tartandó előadássorozat április 3-án kezdődik. (Lörlncz)