Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-30 / 75. szám

5V£í? Ára: 4,30 Ft / XLVI. évfolyam, 75. szám 1990. március 30., péntek Ülést tartott a Minisztertanács Szóvivői tájékoztató Bár a kormány a választások első fordulója után működésének „finisébe” érkezett, a csütörtöki kormány­ülés zsúfolt napirendje egyáltalán nem tükrözte ezt. A Minisztertanács több mint húsz témát vitatott meg, köztük számos olyan előterjesztést, amely már a kor­mányváltás előkészítését is szolgálta. Bajnok Zsolt szóvivő első­ként az állami tulajdonú bérlakások elidegenítésének helyzetét és a lakóépület­fenntartás ésszerűsítésének feladatait elemző előterjesz­téssel ismertette meg a szo­kásos szóvivői értekezleten összegyűlt újságírókat. A Minisztertanács meg­állapította, hogy az állami tulajdonú tanácsi bérlakások jelenlegi bérleti rendszerét, a bérlakások értékesítésének feltételeit, az épületek fenn­tartásának, felújításának, korszerűsítésének és kezelé­sének szervezeti rendszerét az önkormányzati és a, tulaj­doni törvény hatályba lépé­sével egyidejűleg új alapok­ra kell helyezni. A lakás- bérleti viszonyokat illetően olyan rendszer kialakítására van szükség, amelyben ér­vényesül a hatékony tulaj­donosi magatartás, a tulaj­donos és a bérlő jogai és kötelezettségei egyértelműen szabályozottak. A bérlaká­sok elidegenítésének feltéte­leit a jövőben a helyi önkor­mányzatoknak a változó körülményekhez igazodóan kell szabályozniuk, és a bér­lőkkel való szoros együttmű­ködésben önállóan kell ki­alakítaniuk az , épületek fenntartásának és kezelésé­nek leghatékonyabb szerve­zeti formáit. Az önkormányzati tulaj­don kialakulásáig tartó át­meneti időszakban a bérla­kások elidegenítésének sza­bályozását a Minisztertanács szerint nem szükséges mó­dosítani. Ugyanakkor felhív, ja a .tanácsok figyelmét ar­ra, hogy az adott jogszabályi keretek között, a bürokrá­ciát a lehető legkisebb szint­re 'szorítva, folytassák az ál­lami tulajdonú bérlakások ésszerű értékesítését. Az ingatlankezelést rend­szer korszerűsítésére a Bel­ügyminisztérium az érdekelt kormányzati szervekkel együttműködve részletes irányelveket dolgozott ki. Ezek szerint a jövőben a lakóépületek fenntartását nem kizárólagosan egy szer­vezeti forma — az IKV — keretében kell ellátni, ha­(Folytatás a 2. oldalon.) VÁLASZTÁSOK 1990 A szavazás végeredménye Az arszágyűlési képvise­lők választásáról szóló tör. vény rendelkezése szerint az MTI nyilvánosságra hozza a pártok területi listáira le­adott szavazatok végleges eredményeit. A területi listákra 5 083 086 választópolgár sza­vazott. Az érvényes szava­zatok száma 4 011 241, az érvénytelen szavazatok száma 171 845. A területi listákra leadott, országosan összesített ada­tok szerint a pártok ered­ményei : A szavazásra jogosultak Érvényes szavazatok szá- száma Somogybán: 263 938. ma: 159 939. Érvénytelen Szavazók száma: 164 742. szavazatok száma 4803. érvényes szavazatok 1. Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 2. 'Magyar Szocialista Párt 3. Magyar Demokrata Fórum 4. Szabad Demokraták Szövetsége 5. Fiatal Demokraták Szövetsége 6. Agrárszövetség 7. Somogyi Keresztény Koalíció 8. Magyarországi Szociáldemokrata Párt 9. Magyar Szocialista Munkáspárt 10. Vállalkozók Pártja 11. Hazafias Választási Koalíció 12. Magyarországi Zöld Párt 13. Szabadság Párt 14. Magyar Néppárt 30 316 28 796 26 204 25 137 12 281 7 564 5 966 5 351 5 012 4 418 2 471 2 322 2 224 1 877 ervenyes szavazatok százalék Magyar Demokrata Fórum 1 214 359 24,73 Szabad Demokraták Szövetsége 1 050 799 21,39 Független Kisgazda-, Földmunkás­és Polgári Párt 576 315 11,73 Magyar Szocialista Párt 535 064 10,89 Fiatal Demokraták Szövetsége 439 649 8,95 Kereszténydemokrata Néppárt 317 278 6,46 Magyar Szocialista Munkáspárt 180 964 3,68 Magyarországi Szociáldemokrata Párt. 174 434 3,55 Agrárszövetség 154 004 3,13 Vállalkozók Pártja 92 689 1,89 Hazafias Választási Koalíció 91 922 1,87 Magyar Néppárt 37 047 0,75 Magyarországi Zöld Párt 17 951 0,36 Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt 9 944 0,20 Somogyi Keresztény Koalíció 5 966 0,12 Magyarországi Szövetkezeti és Agrárpárt 4 945 0,10 Független Magyar Demokrata Párt 2 954 0,06 Szabadság Párt 2 814 0,06 Magyar Függetlenségi Párt 2 143 0,04 Hazánkból is távoznak a kubai vendég- munkások Az év végéig Magyaror­szágról is távozik a hazánk­ban dolgozó mintegy 800 kubai vendégmunkás. Az AFP francia hírügynökség szerdai jelentése szerint. a kubai kormány úgv dön­tött, hogy hazahívja a Csehszlovákiában foglal­koztatott kubai munkáso­kat. Galambos Sándor, a magyar Külügyminisztéri­um munkatársa a hírt kom­mentálva csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a havannai döntés csupán egy lépés a Kubai Kommunista Párt 1986-os kongresszusi határozatának végrehajtá­sában. A tanácskozás ak­kor a külföldön dolgozó ku­baiak hazahívása mellett foglalt állást. A kubai fél tavaly nem hosszabbította meg azt az egyezményt, amely alapján kubai vendégmunkásokat foglalkoztattak Magyaror­szágon. így a négyévi munka után hazautazottak helyett már nem érkeztek újabb kubai dolgozók, s a magyar vállalatoknál még foglalkoztatottak is hazatér­nek ez év végéig. (MTI) Drága a hitel, lehetne olcsóbb is „Kis a pénzpiac viharában Sajtótájékoztató a Takarékszövetkezet Bank Rt-nél A lassan élénkülő hazai pénzpiac legfiatalabb részt­vevője a múlt év nyarán 259 takarékszövetkezet ál­tal egymilliárd forintos alap­kőkével létrehozott Magyar Takarékszövetkezet Bank Rt. Az. hogy a hétfői rész­vényesi közgyűlésen 476 milliós bruttó nyereségről adhattak számot, valamint az, hogy az alaptőke meg­duplázásáról és uz osztalé­koknak az eredeti 16-ról 18 százalékra való emeléséről dönthettek, arra utal: ez a kis bank biztos alapokra tett szert a pénzügyi élet elbi­zonytalanodásának hónap­jaiban. Ez derült ki dr. Majoros Anna vezérigazgató tegna­pi Budapesten tartott saj­tótájékoztatójából. Mint el­mondta, megalakulásukkor egy már eloszlott pénzpiac­ra léptek be, így esélyük főként a banki szolgáltatá­sok még meglevő kis rései­nek betöltésében volt. ön­magában is lehetőségeket kínált számukra, hogy a ta­karékszövetkezeti fiókok hálózatán keresztül 2000 te­lepülésen vannak jelen. Számoltak azzal, hogy a pénzzel rendelkezők a gaz­dasági élet bizonytalansá­gai miatt elsősorban a rö­vid távú befektetési lehető­ségeket keresik. Hogy így van, mutatja: novembertől kibocsátott pénztárjegyük állománya már meghaladja a 600 millió, januárban ki­adott értékjegyüké a 150 millió forintot. Hiteleiket elsősorban rövid lejáratra nyújtják. Működésük első fél évében 2,5 milliárd hi­telt adtak ás 3,5 milliárdnyi váltót számítoltak le. A kamatok mértéke en­nél a banknál is gyorsan változott. A 15 milliárdot kitevő vállalati ■— főként takarékszövetkezeti — be­tétjeikbe 2 éves lekötés esetén 18,5 százalékkal in­dultak, októberben 20, ja­nuárban 24, márciusban 25 százalékra emelkedett a ka­mat, április l-jétől pedig 28 százalékos kamatot fizetnek. Ez egyben azt is jelenti: hogy a pénzpiaci verseny­ben megőrizték pozícióikat, vállalták a 3 százaléknál kisebb kamatrést. Az új lakossági hitelka­matok mértéke egyéves le­járatnál 28 százalék. Hát ez bizony magas, mondhatja — és mondja is — bárki. Az „uzsorakamatok” miatti há­borgás címzettjei a bankok, s mint hallottuk, ez ko­rántsem igazságos1. A pénz­áru értékét is a kereslet— kínálat alakulása szabja meg, mégsem törvényszerű — mondta Radnóczi János vezérigazgató-helyettes —, hogy a banki szolgáltatás ilyen drága legyen ... December közepén az állam egyik napról a másik­ra 6 százalékkal emelte a kincstárjegyek kamatát, s ezzel pénzügyi káoszt idé­zett elő. A 3—6 és 9 hóna­(Folytatás a 2. oldalon.) Tőkés Lászlót május 3-án iktatják hivatalába Tőkés László temesvári lelkészt, a nagyváradi köz­pontú, Királyhágó-melléki református egyházkerület új püspökét május 3-án ik­tatják be hivatalába — kö­zölte a Magyarországi Egy­házak ökumenikus Taná­csa az MTI-vel. A kolozsvári központú re­formátus egyházkerület ugyancsak püspökválasztás előtt áll. Az egyházkerület április 20-i közgyűlésén döntenek egyrészt az újon. nan létrehozott egyházme­gyékről, valamint a püspök­választás áprilisi, illetve legkésőbb májusi lebonyolí­tásáról. Keletnémet írók szolidárisak Sütővel Az NDK írói szolidaritá­sukról biztosították a ma­rosvásárhelyi magyarelle­nes megmozdulások során súlyosan megsebesült Sütő' András írót. Az írószövetség vezetősé­ge által közzétett nyílt le­vél európai hírű íróként méltatja Sütő Andrásit. (MTI) 1 Kétnapos budapesti tartózkodás után '.március 29-én indult tovább a Temesvárról Párizsba gyalog igyekvő román fia­talok csoportja. A ikétezer-hétszázötven kilométeres béke­menet résztvevői július 14-ére, a forradalom 201. évfordu lójára érkeznek a francia fővárosba. Felvételünk Budapes­ten készült, 'a Hősök terén Már most gondoljon a HÚSVÉTI AJÁNDÉKOZÁSRA! A siófoki Divatáru boltból hölgyeknek pólókat, rövidnadrógokat, melltartókat, férfiaknak rövidujjú ingeket, pólókat, sortokat kínálunk! Most érkeztek ADIDAS táskák, melegítők! Import fonalak széles választékban! Siófok, Fő u. 162. (110433)

Next

/
Thumbnails
Contents