Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-29 / 74. szám
1990. március 29., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 3 A SZÖVETKEZETI JÖVŐ Beszélgetés Csete Lászlóval, az Agrárgazdasági Kutatási Intézet tudományos igazgatójával Milyen lesz a szövetkezetek jövője? Nehéz ma erre a kérdésre válaszolni, hiszen egyes politikai irányzatok a szövetkezetek szétveréséért, mások a megtartásukért csatároznak. A vitában elsikkadnak fontos érvek, háttérben maradnak a magyarországi szövetkezetek teljesítményei, megfeledkeznek a nemzetközi tapasztalatokról. Mindinkább előrenyomulnak a pillanatnyi politikai érdekek. A szubjektív megközelítések ilyen erdejét elhagyva, Csete Lászlóval, az Agrárgazdasági Kutatási Intézet tudományos igazgatójával beszélgettünk a nemzetközi tapasztalatokról, a szövetkezetek múltjáról és jövőjéről. Szétverni — újraépíteni? — Magyarországon most divat a szövetkezetek felszámolásáról a föld új tulajdonlásáról vitatkozni. Miként ítéli meg a vitákat? — Hazánkban hagyománya van a szétverni—újraépíteni ellentétnek. Erre jó példa a II. világháborút követő idő. A nagybirtok felaprózása, majd néhány év múlva a nadrágszíjpar- cellák erőszakos egyesítése szövetkezeti formában. A mostani szövetkezet-megszüntetésnek nincs történelmi indoka, magyarázata. Nyugat és Észak-Európában elterjedtek, jól működnek a szövetkezetek. Létrejöttüket az egész világon az indokolta, hogy az egyéni termelő nem volt versenyképes a nagybirtokkal szemben. Ezért az egyéni gazdák eszközeik beszerzésére, terményeik értékesítésére szövetkeztek. Későbbi gyakorlat, a skandináv országokban elterjedt módszer, hogy a termelők a feldolgozásban is együttműködnek, s ezáltal jobban győzik a versenyt. Magyarországon is egészen sajátos a szövetkezet múltja. Először a kincstári szállítok, vagyis a nagybirtokosok szövetkeztek az 1890-es években. A kisebb méretű termelésben csak később alakult ki a szövetkezés, példája ennek a Hangya. A gazdák itt is beszerzésre, értékesítésre, fogyasztásra, hitelezésre alakultak egy-egy csoporttá. A múlt egyik nagy tanulsága, hogy az állami részvétel aranya is tekintélyes volt a szövetkezetekben. A magyar- országi tejszövetkezet vagyona például 90 százalékban állami tulajdon volt. Érdekes vonása, hogy a tagság kényszerpályán mozgott a szövetkezethez való kapcsolatában, hiszen a család ellátásán felüli terményeit csak saját szövetkezetének adhatta el. — Magyarán a tag kiszolgáltatottja volt a szövetkezetnek... — Egyáltalán nem. A szövetkezet a tagságé is volt, a piac- politikát ők határozták meg. A szövetkezet révén előnyhöz is jutottak: egyes terméket olcsóbban vásárolhattak meg, év végén osztalékot kaptak. Vagyis az előnyök és a kötöttségek együttjártak. — Ha a múlttal nem is, a szövetkezetek jövőjét illetően sokan bizonytalanságban vannak. — A magyar szövetkezeti valóság elszakadt a nemzetközi tapasztalatoktól, és egyáltalán a szövetkezés valódi eszméjétől. Veres Péterék amikor a szövetkezetről álmodtak, a dániai típusú — értékesítő, beszerző, hitelező — szövetkezetekre gondoltak. Kezdetben szóba se került a kolhoztípusú szövetkezés, amely már akkor is létezett a Szovjetunióban. Az alakuláskor három típusban szerveződtek, de hamarosan leginkább kollektivizált, az állami tulajdonhoz legjobban hasonlítható szövetkezetek létét minősítették elsődlegesnek. Minden más próbálkozás visszaszorult, s hosszú évek teltek el, míg az egyszerűbb szövetkezeti forrnak bizonyíthatták életképességüket. Ilyen egyszerűbb, kezdetben nem szívesen látott szövetkezeti forma a ma is élő szakszövetkezet. Erre jellemző, hogy megőrizte a kisparaszt önálló életvitelét, és az európai típusú szövetkezést összekapcsolta a termelő típusú közös gazdasággal. Kiderült, hogy a szakszövetkezet minden tekintetben hatékonyabb a termelőszövetkezeteknél. — Van-e létjogosultságuk a termelő típusú szövetkezeteknek? — Nincs. A mindentől lefosztott termelés tipikusan kényszerpályás rendszer, amit a sztálini gazdasági irányítás valósított meg. Itt az elgondolás lényege az volt, hogy van, aki termel, van aki a feldolgozást végzi, s van, aki értékesít és megint mások egyeztetik, tartják kézben ezeket a folyamatokat. A következmény nyilvánvaló, ehhez példákat sem kell sorolni, csak szét kell néznünk Kelet-Európábán. Tulajdon és hasznosítás — Ha nincs jövője a termelő típusú szövetkezésnek, akkora 2—10 000 hektáros termelő- szövetkezetek sorsa is megkérdőjelezhető. S ez nemcsak a szövetkezetek szétverésére szító hangulatból következik, hanem gazdasági megfontolásból is. Mi legyen tehát ezekkel, a földjeikkel? — Nem lesz könnyű feladat, de a tagokat valódi tulajdonossá kell tenni. Ez egyáltalán nem új földosztást jelent. Sokan keverik a fogalmakat, pedig mást jelent a tulajdon és mást a hasznosítás. Magyarországon ma a termelőszövetkezetek területének 38 százaléka nevesíthető, ez a tagok tulajdonában van. E területet vissza kell kapniuk tulajdonosaiknak, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ők feltétlenül kiméretik eredeti parcelláikat. A szövetkezeti tag a számára megnevezett birtokrészt saját tulajdonaként tartja számon, de hasznosításra a szövetkezetben tarthatja. A szövetkezeti földek 58 százalékát már megváltotta a közös gazdaság; ahol van örökös és megtalálható, szintén nevesít- hetik e területeket. A tulajdonkeresés hangulatában azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy közben feltétlenül termelni kell ezeken a földeken, hiszen a kenyerünkről, a jö- vőnkről mondanánk le ellenkező esetben. A területek 4 százaléka van állami tulajdonban; ezt vissza lehet adni a községeknek, természetesen mezőgazdasági, közösségi hasznosításra. Egyénileg gazdálkodók — Az eddigi zárszámadó közgyűlések tapasztalatai szerint a tagság kevés helyen igényli vissza a földjét. Csendesek a jelenleg is egyénileg gazdálkodó parasztemberek, pedig az ő tapasztalatuk érdekes lehet a mezőgazdaság jövőjét illetően. — A múlt ősszel magángazdálkodókat kérdeztünk meg közérzetükről, a mezőgazdaság jövőjéről. A megkérdezettek többsége az első helyen említette, hogy nem érdemes a földbe befektetni, mert gyenge a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége, magas az adó, nehéz kölcsönökhöz jutni. A második helyen az értékesítés bizonytalanságait emlegették, s harmadik helyre került az az óhaj, hogy az állattartáshoz jó lenne a föld. A sorban rögtön ezt követi, hogy a föld műveléséhez szükséges felszerelések hiányoznak. Felmérésünkkor 52 gazdánál mindössze 8 traktort találtunk. Számításaim szerint ma legalább évi egymillió forintos bevétel kell ahhoz, hogy egy átlagos színvonalon gazdálkodó paraszt a bérből élők jövedelmének átlagát elérje. Kétmilliós bevételnél számolhat átlagot meghaladó színvonalú megélhetéssel s mintegy ötszázalékos vállalkozói haszonnal. E számokból semmiképpen nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a magántermelésnek nincs jövője, ezért mint gazdálkodási forma ellenezhető. — A földosztás és a farmergazdálkodás összetartozó foalom a köznapi szóhasználatán. — Ez a szóhasználat csupán divat, szavakkal való dobálód- zás, pontos tartalmi ismerethiányában. A farmergazdálkodás az Amerikai Egyesült Államokra jellemző, ahol szinte korlátlan földterületen gazdálkodhatnak. Európában családi keretben maradt a mezőgazdálkodás, egyes országokban még az örökösöket is korlátozzák, hogy együtt maradjon a családi tulajdon. Ez utóbbi felel meg a magyarországi modellnek is, vagyis nálunk a családi gazdálkodás valósulhat meg. — Sokan a családi gazdálkodástól azt várják, hogy vele elkerülhető a fenyegető munka- nélküliség. Reális elképzelés ez? — Ma egy aktív szövetkezeti tagra tíz hektár jut a közös földterületből. A jelenlegi körülmények között ekkora területen, átlagos gazdálkodást feltételezve, nem lehet megélni. Látható, hogy a lakosság 20 százalékos agrárnépessége a jelenlegi" termelési szerkezetben nem tartható el. Ezért irreális a családi gazdaságokat úgy kezelni, mint a teljes foglalkoztatottság megoldási módszerét. Egyébként a mai egyéni gzdál- kodók sem így gondolkodnak, gyerekeik jövőjét nem a mező- gazdaságban látják. Az ilyen elképzeléseket a nemzetközi tapasztalat sem igazolja, hiszen a fejlett nyugati államokban az agrárnépesség nem haladja meg a 3—5 százalékot. Szervezeti korszerűsítés — A közhangulat, a változások iránya azt erősíti, hogy átalakulóban van a magyar mező- gazdaság. Ön szerint milyen lesz az átalakulás üteme? — A szervezeti, érdekeltségi korszerűsítés nem maradhat el a mezőgazdaságban. Nézetem szerint a szövetkezetek egy- harmada, a jól működőek megmaradnak. Ezek a gazdaságok képesek eltartani tagjaikat, de a belső szervezeti megújulásra, a vállalkozás erősítésére náluk is szükség lesz. A szövetkezetek másik harmada, a gyengén gazdálkodók valószínűleg megszűnnek, s helyükön egyéni gazdálkodás indulhat. A szövetkezetek harmadik harmadánál ma még nem lehet pontosan tudni, milyen irányban dől el a sorsuk, képesek lesznek-e kitartani a szövetkezeti forma mellett vagy egyéni gazdaságokká alakulnak. Kívánatos, hogy 4—5 éven belül alakuljon át az agrárstruktúra, egyszersmind szaporodjanak a kis- és középméretű vállalkozások. Ennek persze feltételei vannak. Egész biztosan szükség lesz tőzsdére, szaktanácsadó, menedzselő irodákra, hitelszövetkezetekre. Az ugyanis a megújulástól független tény, hogy az agrártermelésnek jövője van Magyar- országon. Ezt a számok is megerősítik: a múlt évben .1,7 milliárd dollár értékű volt a mező- gazdasági export, az aktívum is elérte az 1,1 milliárdot. A mező- gazdasági termelés és export nélkül — meggyőződésem szerint — nem lehet kivergődni a jelenlegi gazdasági mélypontról. V. Farkas József Korszerű számítógép-vezérlésű — olasz gyártmányú — gépsoron készítenek műanyag pántolószalagokat a Kaposplastnál. Havonta 100 tonnányi szalagot gyártanak az üzemben. . VÁLASZTÁS, 1990 Rendszerváltás közben Végre választottunk! Több mint négy évtized után ez volt az első valóban szabad, demokratikus többpártrendszerű választás hazánkban. Békés forradalmunk fontos szakaszán jutottunk túl, amely egyben egy új szakasz nyitányát is jelenti. Vasárnap este, amikor e hon szavazóköreiben feltörték az urnazáró pecséteket, immár egy új Magyarország ígérete tűnt elő. A valóban nemes forradalom már csak ilyen. Az eseményeket megélni a kortársak feladata, s történelmet pedig csak a nép csinálhat. A nagy pillanatok is mindig munkában fogannak. Sokakkal együtt mi is dolgoztunk: igyekeztünk bemutatni, hogy szeretett szűkebb hazánk, Somogy hogyan viszi véghez hatalmas tettét. Őszinte örömmel nyugtáztuk, hogy polgártársaink szép számban vettek részt a választásokon. Elmentek szavazni, mert tudták és akarták: saját sorsáról valóban maga a nép döntsön. És sokadmagunkkal lestük, vártuk a választás eredményeit. A kaposvári megyeháza vasárnap késő délutántól inkább zsongó, tavaszt váró méhkashoz hasonlított, semmint a sokszor és sokat emlegetett hivatalhoz. Nagy volt a sürgésforgás. Dolgoztak a választási bizottságok, a pártok aktivistái. Tette a dolgát mindenki legjobb tudása szerint. Az első, amely szembeötlő volt, az a segítőkészség. Segítettek a választási bizottságok, a szakértők, a pártok képviselői, szinte mindenki, hogy az ország lakossága minél hamarabb értesülhessen a szavazás részeredményeiről. A többi nem rajtunk múlott. No, persze az újságíró furcsa szerzet, s talán ilyen is marad. Tárgyal, rohangál, adatokra vadászik, s eközben is agyába villan: milyen jó lenne tudósítani az itt folyó munkáról. E villanás csak egy pillanat. Mert most más a tét, és nem is csekély. Higgadt, kitartó embereket követelő feladat. Majd jő a hír. Nem mindenütt zárult le a hivatalos időben a szavazás. Kaposváron este tíz körül féltéglával „szavaztak” az MSZP irodájánál. Az üvegtörésről szóló információ megdöbbenést okozott. Azonnal indult a stáb, mert a legfontosabb a gyors és pontos tájékoztatás. A hír igaz volt. Sajnos. Talán senki sem várt ilyen szenzációra. Mert bizonyára sokan hisszük: nincs olyan demokrácia, amelybe ilyen tett belefér. S egy másik érdekes tapasztalat. A megyei tanácson amely szinte választási központ, minden párt képviselteti magát, ott nyoma sincs a pártharcoknak. Nem hiszem, hogy ennek az az oka, hogy a választási kampány során ennyire kimerültek volna. Itt és most ez már más. Ekkor már a segítőkészség dominál, bár szinte mindenki türelmetlen, a legfrissebb adatokra kíváncsi. Még akkor sincs pánik, amikor talán úgy hétfőn hajnali három körül szinte az egész számítógépes rendszer leáll. A központi gép nem fogadja a megyei adatokat. Ekkor a számítógépesek higgadtsága a szembetűnő. Hétfőn reggel egyre több a karikás szemű, kiadatlanul bóklászó ember. Már a kávé sem használ sem a választási bizottságok tagjainak, sem a szakértőknek, kisegítőknek, sem az újságíróknak. De így is dolgozni kell. A forradalom már csak ilyen. Mi csináljuk, emberek. Akarjuk! S most ne tovább! A forradalmak lelke a tett. Magam nem formálok ujjaimmal „V” betűt. A tollat szorongatom — erre szegődtem. A fáradtság is elmúlik lassan. A tett valóban történelmi. Nem vagyok párt, s nem akarok kormányozni, nem akarok magamnak koalíciót sem. Csak írni akarok. Szabadon, ahogyan választottam! Szabadon, hogy olykor botladozó toliamat semmi más, csak saját gondolataim vezérelhessék az április 8-i második forduló után is. Aki ígért, szaván fogjuk. Megéltem, megéltük. Ugye, megérjük...? Lengyel János DANUBE AIR Légitársaságot alapított az IBUSZ Danube Air néven 7 millió forintos alaptőkével saját légitársaságot alapított az IBUSZ Rt. az osztrák Viennair Polsterer Jet és a Repülőgépes Szolgálat közreműködésével. Az osztrák—magyar együttműködés eredményeként létrehozott cég székhelye Budaörs. A társaság 6—14 személyes JET-gépeket, a belföldi repülőterek elérésére alkalmas kis utasszállító repülőgépeket és amerikai gyártmányú helikoptereket tud ügyfelei rendelkezésére bocsátani. A Danube Air gépei a nagy utasszállító gépektől eltérően rendkívüli légi mobilitást biztosítanak Európán belül, de kívánságra akár azon túl is. Az osztrák partner számítógépe a rendelés felvétele után két perccel vissza tudja igazolni a rendelkezésre álló gép adatain és az útvonalon kívül a légifuvar árát is. A megrendelt repülőgép a rendeléstől számított egy órán belül már igénybe is vehető. Az IBUSZ a Budapest V., Vörösmarty tér 5. szám alatti Légiforgalmi Irodájában és a Ferihegy I. IBUSZ-kirendeltsé- gén vesz fel rendelést helikopteres vagy repülőgépes városnézésre, belföldi vagy külföldi kirándulásokra, illetve üzleti utakra Európa bármely országába, vagy a tengerentúlra.
