Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-27 / 72. szám

1990. március 27., kedd SOMOGYI NÉPLAP 3 Együtt élni a munkanélküliséggel Beszélgetés Tímár Jánossal, a közgazdasági egyetem professzorával A munkanélküliségről ma roppant szélsőségesek a vélemények. Van, aki jelenték­telennek tartja a problémát, és az alig 15—20 ezer nyilvántartott munkanélkülire hivat­kozik; mások azzal riogatnak, hogy hónapokon belül félmillió, később akár egymillió ember is az utcára kerülhet... Tímár Jánost, a közgazdasági egyetem munkagazdaság­tan-professzorát kértük arra, hogy a magyarországi munkanélküliség tárgyilagos be­mutatásában legyen segítségünkre. „Termelj mást és másként!” MEGÚJULÓ HAGYOMÁNY — Sokan nosztalgiával gondol­nak vissza az elmúlt évtizedekre, amikor valóban ismeretlen volt nálunk a munkanélküliség. Mi er­ről Önnek a véleménye? — A szovjet típusú kelet-euró­pai gazdaságoknak évtizedekig egyik jellemzője volt, hogy nem létezett társadalmi méretű mun­kanélküliség. Ezt a teljes foglal­koztatottságot és az ebből követ­kező létbiztonságot alapvetően a munkaerőpiacon kialakult túlke- reslet, az állandósult munkaerő- hiány tartotta fenn. E helyzetben évente 500—600 ezer ember cserélt munkahelyet saját elhatá­rozása alapján, s anélkül, hogy a munkanélküliség kockázatával számolnia kellett volna. Még csak „passzív fogyókúra” Vannak, akik azt mondják: ezekben az évtizedekben is volt munkanélküliség, csak éppen, úgymond, a kapukon belül. Ez a megfogalmazás azonban félreér­tésre adhat okot. Egészen más dolog, ha valakinek van állása és fizetése, csak épp a munkája nem eléggé termelékeny és hatékony, s más dolog, ha valaki nem jut munkához és nincs keresete. Ami az előbbit illeti: a munkaerő-kapa­citás rossz kihasználása, az ala­csony munkaintenzitás következ­tében a társadalmilag kedvező létbiztonságért nagy árat kellett fizetnünk; a munkafegyelem fel­lazult, a termelékenység még a formális statisztikai adatok sze­rint is alig emelkedett, gazdasá­gunk egyre kevésbé tudott alkal­mazkodni a gyorsan változó vi­lágpiaci követelményekhez. A hetvenes évek végére a gazdasá­gi növekedés és az életszínvonal emelkedése megállt. Még ennek a megrekedt állapotnak a fenntar­tásához is mind több külföldi köl­csönt kellett fölvenni, s a kölcsö­nök terhei a legutóbbi években már közvetlen okaivá váltak a reálkeresetek csökkenésének. — Kik azok, akik máraz utcára kerültek? Milyen összetételű a je­lenlegi munkanélküli réteg ? — A mostani kisszámú munka- nélküli többsége még nem a gaz­dasági szerkezet korszerűsítése miatt került az utcára, hanem a vállalatok „passzív' fogyókúrája” következtében. A vállalatok, ke­vés kivétellel, még nem kezdtek hozzá a belső tartalékok mozgó­sításához. Az elbocsátottak je­lentős része ún. marginális mun­kaerő. Ide tartozik például a cigá­nyok egy része, akik úgy visel­kednek ma a munkahelyen, ahogy az első magyar ipari mun­kások a múlt század végén: nem szoktak még hozzá az ipari mun­ka rendjéhez és fegyelméhez. Ehhez a csoporthoz tartoznak az alkoholisták, a betegek és a rok­kantak is. Ezt a réteget, jóllehet munkanélküli, igen nehéz tartó­san munkába állítani; s arra is kevéssé alkalmasak, hogy átké­pezzék őket. Jó részük nem je­lentkezik ezekre a tanfolyamokra, s aki mégis jelentkezik, hamar kimarad. —A jelentős, akár többszázez­res munkanélküliségről mi az ön véleménye? Szükség van erre a hatékonyság növeléséhez? — Én óvnék attól a tévhittől, hogy a munkanélküliség olyasva­lami, amit valakik szándékosan „csinálnak". Attól a feltételezéstől még inkább, hogy a gazdaság a munkanélküliségtől hatékonyabb lesz. Ha ez igaz lenne, akkor pél­dául India lenne a legtermeléke­nyebb ország a földön. Egyelőre azért nincs jelentősebb munka- nélküliség, mivel az úgynevezett „szocialista szektor”, mind a mai napig nincs igazából rákénysze­rítve a gazdaságos működésre. Itt most még köztes állapot van: gazdaságunk már nem tervgaz­daság, de még nem piacgazda­ság. Az állami és nagyszövetke­zeti szektor meg a költségvetés­hez tartozó intézmények adnak munkát az összes foglalkoztatott 80—85 százalékának. Ebben a szférában egyelőre alig-alig mozdul valami. Amilyen mérték­ben azonban érvényre jutnak a piaci hatások, úgy fog nőni egy ideig a munkanélküliség. Annál a néhány vállalatnál, ahol a külföldi tőke megjelent, a rendcsinálás egyik kísérőjeként jelentős leépí­tések kezdődtek, s közben a ter­melés gyorsan megnőtt. Ellentmondó ígéretek — Ezek szerint tehát tartós és jelentős munkanélküliségre kell számítanunk, hiszen a magyar gazdaság állapota nem tűr ha­lasztást. — Pillanatnyilag a foglalkozta­tottak alig fél százaléka munka- nélküli. Ha a kormány vagy az el­lenzéki pártok programjaiban szereplő szerkezetátalakítás komolyan megindul, körülbelül 50—100 ezer munkanélkülivel lehet az év végéig számolni. Ez még mindig alig 1—2 százalékos arányt jelentene, holott Európa legsikeresebb „szociális piac- gazdaságaiban”, Ausztriában és Svédországban ennél most is nagyobb az arányuk. Az NSZK- ban vagy Franciaországban 8— 10 százalék körül mozog; számos más országban, például Dániá­ban, Hollandiában még ennél is jóval nagyobb a munkanélküli­ség. Ráadásul ezeknek több mint a fele már egy évnél hosszabb ideje munkanélküli. — A tapasztalatok minden­esetre bizonyítják, hogy nem kí­vánhatjuk egyszerre a „szocialis­ta tervgazdálkodás” nyújtotta tel­jes foglalkoztatási biztonságot s a követendő mintaként előttünk álló nyugati piacgazdaságok gazda­sági sikereit és jólétét. Pártjaink választási programjai tele vannak egymásnak ellentmondó követe­lésekkel és ígéretekkel. Van olyan párt, amely egyszerre köve­teli a magántulajdon alapján álló, minden állami beavatkozástól mentes liberális gazdálkodást, s ugyanakkor azt ígéri, hogy ha hatalomra került „megszünteti” vagy „nem engedi meg” a mun­kanélküliséget. Reálisabb abból kiindulni, hogy amilyen mérték­ben a gazdaságunkat modern piacgazdasággá alakítjuk, ha­sonló munkaerő-problémákra kell számítani, mint Nyugat-Euró- pában vagy Észak-Amerikában. Ausztria, Svédország és mások példája ugyanakkor azt mutatja: a társadalomnak megfelelő politi­kai berendezkedés mellett lehe­tőségei vannak arra, hogy enyhít­se a fejlődést kísérő konfliktuso­kat. A legjobb eredményt azok az országok érték el, ahol erős szo­cialista, szocáldemokrata pártok és jól szervezett szakszervezetek működtek, s amely országok kor­mányai a szociális piacgazdaság társadalmilag ésszerű politikáját követik. Viszonylag rövid időn belül — Reálisnak tartja azt a prog­nózist, hogy a magyar vállalatok nagyobb része öt-hat év alatt képes hatékony működésre átáll­ni és folyamatosan felszívni a csődbe ment vállalatoknál fölös­legessé vált munkaerőt? — Abból kell kiindulni, hogy más dolog, ha valahol tartósan munkanélküliség van, és megint más az, hogy a munkanélküliek milyen hosszú ideig maradnak munka nélkül. Ha gazdaságunk­ban kellő teret kapnak a magán- vállalkozások, a külföldi tőke, a piaci verseny, a gazdaság föllen­dülésnek indul, s remélhető, hogy a munkanélküliek többsége ná­lunk viszonylag rövid időn belül újra el tud majd helyezkedni. Ugyanakkor avval kell számolni, hogy akár 2—4 százalékos mun­kanélküliség is tartós kísérője lesz a gazdasági haladásnak. Meg kell azonban említeni egy olyan demográfiai hatást, amely sajnos, épp a következő öt-hat évben még növelheti a munkanél­küliek számát. Most kerül ki ugyanis az iskolából az az igen nagy létszámú nemzedék, amely a hetvenes évek közepe után született. Most e hullám kezdetén vagyunk, s becslések szerint 1990 és 1996 között mintegy 150 ezerre tehető a kizárólag népese­dési okokból várható többletmun­kaerő. Ez átmenetileg nehezíteni fogja a fiatalok elhelyezkedését. Ami a kérdésnek azt a részét illeti, hogy mennyi idő alatt lábal ki a magyar gazdaság jelenlegi ba­jaiból, azt én nem tudom megjó­solni, de bizonyos vagyok abban, hogy hamarabb, mint a többi ke­let-európai ország (talán az NDK-t leszámítva). Most, a nagy választási csetepaték közepette háttérbe szorult a régóta folyó magyar gazdasági reform jelentő­sége. Pedig tény, hogy azzal, ami nálunk például 1968-ban, a Nyers-féle új gazdasági mecha­nizmus bevezetése óta történt, jóval megelőztük szomszédain­kat. Igaz, hogy nem jött létre még az igazi piacgazdaság, de a terv­utasításos rendszertől elváltunk. Míg a többi „szocialista ország­ban”, ahol a politikai-hatalmi vál­tás velünk egy időben zajlik, a gazdasági átalakításhoz jófor­mán még hozzá sem kezdtek. Az átépítés zűrzavara — Ön szerint tehát ami a felszí­nen ma olyan reménytelen és kaotikus a magyar gazdaságban, amögött már meghúzódik a ki­bontakozás folyamata? — Ha bemegyünk egy lakásba, amit átépítenek, újrafestenek, ott akkora a káosz, hogy az ember kétségbeesik. Nálunk most folyik az átépítés, a nagytakarítás. A zűrzavart növeli a politikai csatá­rozás, a programbeszédek egy része; ezek inkább zavart, sem­mint rendet csinálnak a fejekben. De ezzel együtt is: a mostani zűr­zavar nem abból ered, hogy a gazdaságban minden maradt a régi, épp ellenkezőleg: inkább abból, hogy úton vagyunk egy versenyképes, korszerű gazda­ság felé, még ha ennek elérésé­hez nehéz utat kell is megtenni. — Visszatérve a munkanélküli­ség problémájához: ön szerint mennyire jó a munkaerőpiac je­lenlegi intézményi rendszere 7 — A hazai munkaerőpiac intéz­ményei a legutóbbi néhány évben a nyugati országok mintájára épültek ki. A mi munkanélkülise- gély-rendszerünk nem rosszabb, sőt például a segély százalékos nagyságáttekintve, kedvezőbb jó néhány nyugat-európainál. Az átképzési és más rendszerek szervezeti keretei is kiépültek. A jelenlegi intézmények azonban még csak a mai kis számú mun­kanélkülire vannak méretezve. A százezres munkanélkülihez nemcsak jóval több pénzre, ha­nem sokkal több jól képzett mun­kaerőpiaci szakemberre is szük­ség van. És ami sok bajt okozhat a jövőben: egyelőre semmilyen lépés nem történt elavult oktatási rendszerünk korszerűsítésére. Pusztai Éva Ebben az évben augusztus 31-e és szeptember 9-e között ismét megrendezik az országos mezőgazdasági és élelmiszeri- pari kiállítást a budapesti vásár- központban. Ahogy ez az öté­venként sorra kerülő esemé­nyekkor az utóbbi időben lenni szokott, a rendezvénnyel együtt kerül sor a Budatrans- pack nemzetközi anyagmozga­tási és csomagolási szakkiállí­tásra is. A hagyomány tehát folytató­dik, s a fő cél is változatlan: az OMÉK mutassa be az agrárá­gazatnak a kutatásban, fejlesz­tésben elért eredményeit, lát­tassa meg a fejlődéshez szük­séges hazai és nemzetközi fel­tételrendszert. Ez utóbbi magá­ban hordozza a több évtizedes hagyomány mostani megújulá­sának legfőbb vonásait. Mert az 1990-es OMÉK-nak szólnia kell a szektorsemleges gazdálko­dásról, a versenyegyenlőség érvényesüléséről, a piaci viszo­nyok előtérbe kerüléséről épp­úgy, mint a táj- és környezetvé­delem mai feladatairól, a föld termőképességének megtartá­Jó meghallgatni a külföldiek véleményét, mert olyanra is fel­hívhatják figyelmünket, amit magunktól nem veszünk észre, talán nem is gondolunk rá. Ami­kor India budapesti nagykövete és felesége Kaposváron járt, ellátogatott a Balaton Füszért kaposvári raktárházába is. A vezérigazgató és a raktárház igazgatója mindent megtett annak érdekében, hogy az in­diai vendégek jól érezzék ma­gukat, s minél többet megtudja­nak a munkájukról. Mi sem természetesebb, hogy a nagykövet felesége há­ziasszonyként, a fővárosban áruházba járóként sokkal gya­korlatiasabb kérdéseket tett föl, apróságokra is felfigyelt. Az árubemutató-teremben például fölemelt egy Ózon fantázianevű környezetkímélő mosóport. Látta már Budapesten is a bol­tokban, azonban nem tudta, mi az, mert nincs rajta angolul. Nem volt könnyű megmagya­rázni, hogy miért hiányzik a magyar árukról a többnyelvű sa és fokozása érdekében tett intézkedésekről. Ezek a követelmények telje­sen új elveken nyugvó kiállítást és vásárszervezést igényelnek. Az elmúlt évtizedekben a ren­dezvény elsősorban termelés­központú, eredményeket és si­kereket bemutató kiállítás volt. Most a szervezők a Termelj mást és másként, a piac igényei szerint! elvet kívánják érvénye­síteni, előtérbe helyezve a vál­lalkozó mezőgazdaság és a napra kész piaci ismeretek fon­tosságát. Vagyis a termelő üz­leti tevékenység áll az idei OMÉK középpontjában. Emellett természetesen fon­tos helyet kapnak a falu megú­julási törekvései, az ember és a környezet kapcsolata, s azok a rendezvények is, amelyek a falu új funkcióival foglalkoznak. A magyar agrárgazdaságnak mindig is kiemelkedő jelentősé­gű eseménysorozata volt az OMÉK. Hogy az a hagyomány új módon tovább éljen, ország­szerte megkezdődtek az elő­készületek. (elsősorban a német és az an­gol) felirat. A nagykövet felesége moso­lyogva jegyezte meg, hogy az idegenforgalom, a Magyaror­szágon tartózkodó külföldiek számának állandó növekedése is megkövetelné ezt. Ha ott len­ne a többnyelvű felirat, sokkal több árut lehetne eladni, ez pedig végső soron föllendítené a gazdaságot. Sok ismerősömnek elmond­tam ezt az élményemet. Egyet­értve a külföldiek jogos igényét megfogalmazó nagykövetasz- szony véleményével, kiegészí­tették azzal: az sem ártana, ha bizonyos külföldi árukon — pél­dául női harisnyát tartalmazó dobozon stb. — magyarul is raj­ta lenne az, amit okvetlenül tud­ni kell. Akkor nem kellene ku­paktanácsot tartani az eladók­kal, ugyan megvegye-e az ember vagy ne, amit szeretne. L.G. A külföldi is szeretne vásárolni Kétnyelvű feliratokat a magyar árukon A kettes telep forgá­csolóüzemét, valamint a biztosítékszerelő mű­helyt telepítették át nem­rég a Kaposvári Villa­mossági Gyárban. Az áttelepítés során kor­szerűbb munkakörül­ményt biztosít a gyár a dolgozóinak. Fotó: Gyertyás László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents