Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-02 / 52. szám
1990. március 2., péntek SOMOGYI NÉPLAP 15 SPORT Rajtra kész a Siófoki Bányász Jól sikerült a felkészülés, bizakodó a hangulat Győzelmet vár csapatától, a Siófoki Bányásztól az NB I tavaszi nyitányát jelentő Veszprém elleni mérkőzésen Gellei Imre vezető edző. A visszaszámlálás megkezdődött: holnap délután fél háromkor kifutnak a küzdő felek a stadion gyepére. Labdarúgó és szurkoló egy-', aránt izgatottan várja a rajtot. A három pont sorsát persze nem a szerencse fogja eldönteni, hanem az: miképp sikerült a csapat felkészülése. — Ez volt az első jól sikerült alapozási időszak, mióta Siófokon edzősködöm — mondta Gellei Imre. — Egy évvel ezelőtt a hollandiai teremlabdarúgó-világbajnokságon vett részt a csapat gerince, s a játékosok egy része itthon, a másik külföldön készült az idényre. Nyáron az Interto- tó-kupában szerepeltünk, ezért nem végezhettünk folyamatos alapozást. Most Kilenc hét állt a rendelKeze- sünkre, hogy kellően felkészüljünk. Célunk a bajnokság végéig megtartani jelenlegi jó pozíciónkat, a 8. helyet. Ez nem lesz könnyű, mert a mezőnyben sok a közel azonos képességű csapat. A Veszprém elleni mérkőzés is „helyosztónak" minősül. Az ellenfél önmagát sem kímélő, harcos, agresz- szív futballt játsszik, de nekünk is sikerült eredményesen végigdolgozni a kilenc hetet. A Bányász február elejéig tiszta alpozási munkát végzett. A játékkészség fejlesztését abban az időszakban teremlabdarúgó-tornákon való részvétel szolgálta. Majd egyhetes jugoszláviai túrán vettek részt, s öt alkalommal léptek pályára különböző játékfelfogást képviselő — erős'— ellenfelek ellen. Közben „lazításként" tovább végezték az edzéseket. — A célunk az volt. hogy sorozatmérkőzéseken, kapjanak a játékosok jelentős fizikai megterhelést — folytatta a vezető edző. — A fiúk ezért nem éppen kipihenten léptek pályára, ennek következménye* hogv egy győzelemmel és két-két döntetlennel, illetve vereséggel zártuk a sorozatot. Hazatérve Budapestre utaztunk. hogv a testnevelési főiskolán orvosi terheléses vizsgálatokat végezzenek a játékosok. Mindenkiről kiderült: hol tart, sőt az is, hogy a korábbi vizsgálatok eredményeihez mérten mennyit fejlődött. Legtöbbjüknek nőtt a dinamikus lábereje. A csapat most friss, és szerkezetében is összeállt. Az előkészületi mérkőzések során a vezető edző minden játékosnak igyekezett megadni a bizonyítás lehetőségét. Volt meccs, ahol bizony szerencsével győztek, de az első osztályba aspiráló Oroszlány ellen már jó néhány szép akciót vezettek, s biztató jelek mutatkoztak az összjátékban is. S az eredmény: két győzelem. Komolyabb sérülés nem történt az alapozási időszakban. — Jugoszláviában a fizikai felkészítés mellett kollégáimmal közösen minden játékossal elbeszélgettünk — mondta Gellei Imre. — Ügy érzem, többüket sikerült kimozdítanunk a lelki holtpontról. A holnapi rajtnál szeretnék számítani a meggyógyult Czigányra, és szóba jöhet csereként Borostyán, Krausz, Brettner, valamint Varsányi is. Néhány korábbi játékos nevét nem találni' a névsorban. Még az ősszel Győrbe távozott Freppán, most tavasszal pedig Szabó Lászlót igazolta át a Szombathely, így a tartalékcsapatból előbbre lépett Herczeg Zoltán, Buzsáki László és Varsányi Sándor. Az első mérkőzésen három sárga lapja miatt hiányzik majd a csapatból Meksz is.'— A vég- elszámolást tekintve is nagyon fontos, hogy sikerrel vegyük az első akadályt. Szeretném, ha a csapat és közönsége már a Veszprém elleni mérkőzésen egymásra találna — mondta végül Gellei Imre. Czene Attila Befejeződött a VDN-kupa Férfikézilabda-vb Úttörő és mini fiúröplabda-kupa Kaposváron A hét végén a Somogy Megyei Röplabda-szövetség szervezésében országos meghívásos úttörő és mini fiú- röplabda-kupának adott otthont Somogy megyeszékhelye. A küzdelmekben mirtegy 250 fiatal rüplab- dázó vett részt. Az úttörő csapatok mezőnyében 12 együttes indult. Az első három hely sorsa rendkívül szoros küzdelemben dőlt el: ugyanis a négyes döntő végére kereszt- beverés alakult ki. mindhárom csapat azonos pontszámmal végzett. Ezért számolásra volt szükség. Kiderült, hogy a kecskemétieknek a legrosszabb a szettarányuk, így végül ők .lettele a harmadikok. A szegediek csak egyetlen ponttal (a játszmákon belül szerzett pontokat tekintve) előzték meg a kaposvári sportiskolásokat. és ezzel ők hódították el a kupát. Az úttörő csapatok küzdelmének végeredménye: I. Felsővárosi Általános Iskola, Szeged;' 2. Kasi „A", 3. Molnár Erik Általános Iskola, Kecskemét; ... 5. K. Építők, ... 11. Kasi ,.B". A Kasi ,,A" csapatában szereplő Karlovics Péter támadójátékos különdíjat kapott. A miniknél tíz csapat nevezett be, s itt is kereszt- beverés volt az. első három helyen. Á kaposvári Toldi iskola csapata csak rosszabb játszmaaránya miatt szorult te a dobogó legfelső fokáról. A mini együtteseknél a Támad a Kasi (fehér mezben) — a Szeged elleni mérkőző-, sen következő sorrend alakúit ki; 1. Kővágóörs; 2. Toldi Általános Iskola, Kaposvár; 3. Dunaújváros; ... 5. Kasi ..C"; fi. Kasi „A"; 7. K. Építők, 8. Kasi „B". Zrídór Tibor tanítványa, Varga Péter különdijban részesült. Röplabda junior bajnokság hat majd a ZTE. a Kazincbarcika és a Szolnok csapataival együtt. Dunaújvárosban a „C" csoport — ebben szerepelt a K. Építők — csapatai mérték össze tudásukat. Akár. csak a Kapos Volán, az Építők is vereséget szenvedett mindegyik találkozón: Dunaferr SE—K. Építők 3-0, Csepel—K. Építők 3-1, Debreceni Universitas—K. Építők 3-2. Az építős legénység a csoportküzdeimek során három pontot szerezve a továbbiakban a 13—18. helyért mérkőzhet a Csepel, a BKV Előre és a Veszprém ellen. TEKE NB III A héten véget ért a labdarúgó VDN-kupa küzdelemsorozata. A Kaposvári Honvéd a nyolcadik helyen végzett. Má/.aszászvári Bányász— K. Honvéd 2-1 (2-0) Labdarúgás Mázaszászvár, 100 néző. V.: Bata. Góllövők: Szigeti 2, illetve Szenczi. Csehszlovákiában szerdán megkezdődött a XII. férfikézilabda-világbajnokság. A magyar válogatott a sörgyártásáról híres Plzen városában Franciaország ellen lépett pályára, és nagy küzdelemben győzött. A találkozó végeredménye: Magyarország—Franciaország 19-18 (9-7). Torna A diákolimpia területi elöntőjében -Somogy megyét a győztes barcsi tornászlá- n.vok mellett a Knltay Éva .által fölkészített siófoki Per- czel Mór Gimnázium „A" csapata fogja még képviselni. PÉNTEK Röplabda NB. I, női: Bp. Spartacus —K. Tungsram. Budapest, 15.30 óra. Kosárlabda NB II: Sió ÁG Medosz— Szombathelyi Falco. Siófok, foki iskola, 18 óra. SZOMBAT Kosárlabda NB I: Kaposvári Gazdász —Szekszárd. Kaposvár. Munkácsy gimnázium, 11 óra. Kézilabda Magyar Kupa megyei férfi selejtezőmérkőzések. Csurgó. 1. számú iskola tornacsarnoka: Csurgó II.—Segesd R óra. KVGY Vasas SE—FoA férfi NB I-es utánpótlás röplabdacsapatok lejátszották az elődöntő mérkőzéseit. A csapatokat eddig eredményeik alapján négyes csoportokba sorsolták, s kör- mérkőzéses formában döntötték el, hogy a végső sorrendet meghatározó — április 9-én és 10-én sorra kerülő — döntőben melyik helyről rajtolhatnak majd. A Kapos Volán juniorcsapata Tatabányán a „B" csoport tagjaként mérkőzött' A kaposvári fiatalok mindhárom találkozón • veszítettek: Komép—Kapos Volán 3-1, Nyíregyháza—Kapos Volán 3-0, ZTE—Kapos Volán 3-0. A kaposvári együttes három pontot szerzett, s így az 5—8. helyért játsz-' nvód 9.10 óra, Kéthely—H. Szőnyi SE 10.20 óra, Siófok —Csurgó I. 11.30 óra. Nagyatád—H. Szőnyi SE 12.40 óra, Fonyód—Segesd 13.50 óra, Kéthely—Csurgó I. 15 óra, KVGY Vasas SE—Siófok 10.10, óra, Csurgó II.—Nagyatád 17.20 óra. Asztalitenisz 1990. évi megyei ifjúsági egyéni bajnokság. Kaposvár, Kaposplast női csarnoka. 9 óra. Sakk Városi-körzeti sákkésapat- bajnokság. Marcali. MVSE- klubterem, 8 óra. Labd arúgás NB I: Siófoki Bápyász— Veszprém. Siófok. Bányász- sporttelep. 14.30 óra. V.: Lázín (Bay. Pillér). TartalékSzombaton a Kaposvári Fáklya Dunaújvárosban, a Dunavidéki Vendéglátók csapata éllen lépett pályára, és gyenge játékot nyújtva vereséget szenvedett. ' , mérkőzés: 12.30 óra (Csön- dör). Előkészületi mérkőzések: Kaposvári Rákóczi—Kaposvári Honvéd. Kaposszer- dahely, 10.30 óra. Kaposvári Építők—MÁV NTE. Kaposvár, Arany utcai sporttelep, 15 óra. Marcali VSE—H. Latinca SE. Marcali, MVSE-sport- telep, 11 óra. öregfiúk teremlabdarúgótornája 6 csapat részvételével. Fonyód, 9 óra. Tömegsport Sportfarsang a kaposvári városi sportcsarnokban. 14.15 óralAn' ,,ügyesség, bátorság" verseny kaposvári élsportolók részvételével, 16.30 órakor színészek-tanárok labdarúgó-mérkőzés. VASÁRNAP Röplabda NB I: K. Építők—BKV Előre. Kaposvár. városi sportcsarnok, 11 óra. NB Dunavidéki Vendéglátók— Kaposvári Fáklya 6,'2 (2250:2115) Ld.: Juhász 381, Bekkel' 366, Tóth 360, Németh 357. Teke NB II: Kaposvári Közút —Soproni Sör. Kaposvár, Közút-pálya, 9 óra. Kaposmérői Spartacus— Soproni Sör. Kaposvár, Köz- út-pálya, 13 óra. NB III: Kaposvári Építők —Komlói Bányász II. Kaposvár, Építők-páJya, 9 óra. Labdarúgás Magyar Kupa mérkőzések. Az elöl álló csapatok a pályaválasztók. a kezdési idő 13 óra. öreglak—Kapösgép-Texti- les SE (Dunkler). Inke— Barcs (Pecsét). Kastél,vosdombó—Csokonyavisonta (Dr. Csapó), Kaposfő—Nagyatádi VSE (Polecsák), Somogy vár—Balatonszent- györgy (Cservögyi), Balaton, földvár—Fonyód (Pálfy), Ka rád—Balatoni Vasas (Ju- sits), Böhönye—Somogysárd (Majdanics). Tömegsport Családi sporthétvége, Sió. fok. IV. Számú Általános Is. kola tornacsarnoka, 9 óra. HIRDETÉS A Somogy Megyei Adófelügyelőség értesíti az adózókat, hogy részükre az alábbi helyeken és időpontokban ügyfél- szolgálatot tart, ahol egyidejűleg adóbevallásaikat is átveszi. IDŐ 1990. március 5., 8—16 óra HELY Városi Tanács Barcs, Bajesy- Zsilinszky u. 46. Városi Tanács Marcali, Rákóczi u. 11, Városi Tanács Csurgó, Széchenyi tér 12. Városi Tanács Tab, Kossuth L. u, 17. Gáz. és Olajszállító Vállalat, Siófok, Tanácsház u. 5. 1990. március 7., 8—16 óra 1990. március 7., 8—16 óra 1990. március 8., 8—16 óra 1990. március 9., 8—16 óra Az adófelügyelőség munkatársai az adóbevallással kapcsolatos kérdésekről az alábbi helyen és időpontban tájékoztatást tartanak: ifjúsági ház Kaposvár, Csokonai Vitéz Mihály u. 1. 1990, március 5.. 17.30 óra (110109) SPORTMŰSOR