Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-22 / 68. szám

1990. március 22., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 5 ROMÁN FIATALEMBERT KEZELNEK SIÓFOKON A szemtanú hitelességével Vincze Győző hazatért Színek, mozdulatok, a szép vibrálása, talán ennyi elég is lenne, hogy Vincze Győ­ző alkotásait bemutassuk. A pillanatnyi hangulatok vará­zsát, realista szemléletét tük­rözik azok a képei, amelye­ket hétfőtől a nagyközönség is láthat a Magyar Honvéd­ség Kaposvári Helyőrségi Klubjában. Különösebb hírverés nem előzte meg a megnyitót, az érdeklődés így is nagy volt. Képeivel újból visszatért ar­ra a helyre, ahonnan elin­dult ezen a pályán 1925- ben. A Kazsokban született somogyi ifjú templomfestő- nek készült. 1940—44-ig a nyári szünidőben Leszkovsz- kv György mellett -dolgozott a kaposvári belvárosi temp­lom freskóim és ornamentá- Lis díszítményein. Az Ipar­Ki jogosult a támogatásra? A rosszabbodó életkörül­mények mindinkább meg­követelik, hogy a szociális támogatás az igazán rászo­rulókhoz kerüljön. Siófokon a lakosság egy része paza­rul megél a Balaton nyúj­totta lehetőségekből, miköz­ben a többség azért is (!) szegényedik, mert itt na­gyobbak a megélhetés költ­ségei. Ezért okoz súlyos ér­zelmi viharokat a gyerme­két nehéz körülmények kö­zött nevelő szülőben pél­dául. ha azt látja: az álta­lános iskola előtt megáll egy csillogó-villogó, nyugati márkájú autó, kiszáll belőle egv, a legújabb divat sze­rint öltözött és felékszere­zett hölgy, a gondnoki iro­dába sétál, és fölveszi a ne­héz anyagi helyzete miatt gyermekének megítélt rend­kívüli segélyt. Vannak olya­nok is, akik nem a kozme­tikusnál, hanem a kocsmá­ban költik el a „soron kívül szerzett" jövedelmet. Miköz­ben annak, akin ez a pénz rengeteget könnyítene, nem jut. Dr. Pongor Tamással, a Siófoki Városi Tanács ható­sági osztályának vezetőjével arról beszélgettünk: mit tesz (mit tehet?) a hivatal az egyre romló életszínvo­nal szorításában a legeleset­tebbekért. „Fekete” pénzek, jövedelmek — A Balaton-parton is sok család egészíti ki a csa­ládi kasszát „feketén" szer­zett jövedelmekkel — mond­ta. — Sokan nem jelentik be minden esetben, ha ki­adják szobáikat vagy hét­végeken másod-, illetve harmadállásban dolgoznak. A szekrény aljában tartott ,.dugi’’ takarékbetétköny­vekről, csúszópénzékről az elosztást végző szervezet­nek nincs dokumentációja, ezért, sajnos, előfordulhat az említett eset. Én súlyo­sabb problémának tartom azt, hogy sok, nehéz anyagi körülmények között élő művészeti Főiskola elvégzé­se után 1949-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurél osztá­lyába került. Egy év eltel­tével a betegség, s az anyagi gondok miatt Pécsre költö­zött, ahol a Nemzeti Szín­ház szerződtette díszletter­vező-festőművésznek. Innen ment nyugdíjba. A Baranya Megyei Ta­nácstól 1962-ben ösztöndíjat kapott, s az idő eltöltésére a Bikali Állami Gazdaságot választotta, ahol azóta is műterme és állandó kiállí­tása van. A természethez akart visszavonulni a zajos nagyvárosi életből. Negyven önálló kiállítása volt, többek között Svédor­szágban és Ausztriában is be mutat között. ember nem jelentkezik se­gítségért, mert szégyelli a helyzetét. Ezért tavaly ta­vasszal nekifogtunk egy vá­rostérkép elkészítésének; ezen feltüntetjük a 4500 fo­rintnál kevesebből élő nyug­díjasokat, a gyesen és gye­den levőket, illetve a há­rom- vagy többgyermekes családokat. Ezek a kategó­riák jelenthetik leginkább a rászorultságot. Majdnem négy és fél ezer családnál fordultak meg a felmérés­ben részt vevők, hogy meg­vizsgálják életkörülményei­ket. Az értékelést most vé­gezzük. Számolunk azzal, hogy a veszélyeztetettek száma már a közeljövőben ugrásszerűen növekszik. Egy olyan információs rendszer kiépítésén fáradozunk, amely azonnal jelezni fogja az újonnan rászorulókat. A működés zavarainak oka az a tény is, hogy az elmúlt évtizedekben a taná­csi munka nagyon elhanya­golt területévé vált a szo­ciális gondoskodás. Mert ugyan miképp fordulhatnak elő megélhetést megkérdő­jelező zavarok egy, a kom­munizmus felé haladó or­szágban ? Segély és segítség Tavaly a szociális étkez­tetésen túl mintegy 9 millió forintot fordítottak az em­berek segítésére Siófokon. Sokan úgy vélekednek: ez a támogatási forma a cigá­nyoknak van kitalálva. Megnéztük: 1989-ben 46 sze­mély részesült rendszeres anyagi juttatásban, s közü­lük 7 volt cigány. Rendkí­vüli segélyt 544 embernek ítéltek: közülük 225-en 70, 151-en 60 éven felüliek. Dr. Pongor Tamás elmondta: a szociális ellátás településen belüli megszervezése az a kérdés, amit a tanács nem testálhat át senki másra. Ha az idén sokszorosára emel­kedik a jogos igények szá­ma, akkor annyit kell biz­tosítani erre a célra. A se­gélyezésben azonban nem A siófoki kórház sebé­szeti osztályán fekszik Vio~ rel Catargiu, 32 éves fia­talember, aki a temesvári harcokban sebesült meg. Utókezelésre vettük föl. Magam is meglepődtem, amikor a temesvári klinika jelezte: sebesültet külde­nek. így érkezett február 28-án Viorel, temesvári térképész és lelkes forra­dalmár Siófokra. Szeren­csétlenségében is rendkívüli szerencséje volt. A szekus golyója úgy hatolt át a térdízületén, hogy csontot nem sértett. Most az ő vallomását írom le, a szemtanúét. .. — 1989. decemberig nem­igen érdekelt a politika. Ceausescut és rendszerét szívből utáltam sok ezer román temesvárival együtt. Tőkés Lászlóról december elején hallottam először. A háza előtt többször is el­mentem, s észrevettem, egyre több magyar és ro­mán veszi körül. A hangu­lat egyre puskaporosabb lett, Tőkést el akarta távo­lítani a szeku. Így jött el december 16. A ház körü- •li tüntetők közül sokat le­tartóztattak és elvittek, ám az emberek, a tüntetők ma­gyarok és románok 17-én még nagyobb számban je­lentek meg, hogy testükkel védjék Tőkés Lászlót, az szabad összekeverni az ál­lam, az önkormányzat és a különböző társadalmi szer­vezeték (Vöröskereszt, egy­házak, politikai csoportok) szerepét és feladatát. Azzal nem ért egyet, hogy az ön­hibájukból lecsúszottakat nem szükséges, nem sza­bad (?) segíteni. A csavar­gót is támogatni kell, aki a fél életét a kocsmában töl­ti el és semmit sem dolgo­zik. De csak minimális mér­tékben. És ez az állam fel­adata. Az önkormányzaté az alacsony nyugdíjból élők segítése. A jövőben kategó­riákat kell kialakítani, és ezen belül normatív módon elosztani a pénzt. — A döntéselőkészítésbe több embert be kell majd vonnunk — folytatta —, de a tévedéseket a jövőben sem lehet teljesen kiküszö­bölni. Gyakran kerülünk szembe határesetekkel. Vé­leményem szerint a kevés­bé rossz az, ha valaki igaz­ságtalanul jut pénzhez, mintha akárcsak egy olyan családtól is megvonnánk a segítséget, amely nagyon rászorul. Eredményt csak egységes szakigazgatással lehet elérni. Ma nincs ilyen. Mert a szociális támogatás­hoz tartozik a lakás- és a munkaerő-gazdálkodás, az átmeneti szállások működ­tetése, a társadalmi szerve­zetek segítése, az étkezte­tés, a gondozás, a pénzbeli segélyezés és még számtalan dolog. Ma ezekkel a felada­tokkal a tanács több osztá­lyán foglalkoznak. A végle­ges megoldás a gondozási központ létrehozása lehet; ennek megvalósításán már egy éve töprengünk. A prob­lémák kezelése sok esetben ugyanis nem hatósági kér­dés. Egy pszichológussal való beszélgetés, egy csa­ládlátogatás a bajok kezde­ténél nagyon jelentős segít­séget jelenthetne. A leg­többször azonban későn szereznek tudomást a prob­lémáról a családon kívül élők: csak akkor, amikor már elmérgesedik a helyzet. Feltétlenül szükséges, hogy ellenállás szimbólumát. A diktatúra ekkor vetette be a rohamrendőröket, hogy gu­mibottal bírja jobb belátás­ra a tüntetőket. Ám azok megostromolták a tanács épületét. A rendőrök visz- szaverték az ostromot. A nép a katedrálishoz vonult és itt szabadult el a pokol. Valahonnan megérkezett a tűzparancs — a mészárlás rettenetes volt. Katonák — elsősorban tisztek —, sze- kusok, és rendőrök váloga­tás nélkül lőttek. A tömeg kétségbeesésében, a gyer­mekeket próbálta előrehoz­ni, abban a reményben, hogy rájuk nem fognak lő­ni. Tévedtek. Mindenkire, korra való tekintet nélkül osztották a halált. December 18-án folytatódott a vé­rengzés. A tömeg ismét a katedrálisnál gyülekezett, de most már maga is véde­kezett a maga módján, ben­zines palackok repültek a házakból a nyitott páncélo­sokra és néhány fegyver is előkerült. A lakosság a Te­mesvár melletti katonai alakulatokhoz fordult, hogy legalább ők ne támadják a lakosságot, maradjanak semlegesek. A Securitate remekül fel volt fegyverez­ve, páncélos gépkocsikkal, helikopterekkel és a legmo­dernebb haditechnikával rendelkeztek. Volt olyan lő­a magánvállalkozók bekap­csolódjanak a szociális ellá­tás munkájába. Az új léte­sítménynek önállóan gazdál­kodó szervezetnek kell len­nie. Megkapják az alapítvá­nyi pénzeket, a tanács erre a célra elkülönített pénzét, és ide kerülnek a magánsze­mélyektől vagy vállalatok­tól átutalt összegek is. Egy ilyen összpontosítás láttatni fogja, hogy a pénzek hová vándorolnak; mindez segít­heti az^emberek bizalmának visszaszerzését. A megoldás első lépcsője egy családse­gítő központ létrehozása le­het; ez a megelőzést fogja szolgálni. Ki döntsön az eTosztasról ? Az is vita tárgyát képezi: ki döntsön a pénzek elosz­tásáról. Az iskolák például azzal érvelnek, hogy ők is­merik a legjobban a náluk tanulókat, így illesse őket a döntés joga. Az osztályveze­tő véleménye erről más. — Ha a gyereket rongyok­ban küldik az iskolába, az még nem minden esetben jelenti azt, hogy a családot anyagilag kell segíteni. A gyerek veszélyeztettsége ugyanis nemcsak szociális, hanem például egészségügyi is lehet. Ezzel kapcsolatos információval pedig az is­kola nem rendelkezik. En­nek ellenére a pénz egy ré­szét tavaly átadtuk: dönt- ség el ők, miképp osszák el. Ez a munka azonban fele­lősséggel jár. Nem értek egyet azzal, hogy az isko­lák alsó tagozatos diákjai­kat kivétel nélkül ingyen ellátták tankönyvekkel. Ez így nem igazságos! Vannak- családok, ahol nem okoz gondot a tanszerek megvá­sárlása. A rászorultakat kel­let volna jobban támogatni. A segély persze akkor se­gít igazán, ha a bajbaju­tott időben megkapja. Most 1990-et írunk ... Czene Attila állás, gépfegyverfészek, amit távolból irányítottak, egy közeli házból. Lehetet­len volt kilőni. A lakosság nagy tömegben kereste föl a kórházakat, klinikákat el­tűnt hozzátartozóit keresve. A zűrzavar teljes volt. A szeku a halottasházakból, illetve a kórházak hulla­kamráiból elvitette az el­esetteket, azért, hogy meg­gyalázva, tömegsírba he­lyezze őket, vagy egyszerű­en eltüntesse, nehogy az ál­dozatok száma regisztrálha­tó legyen. — A Securitate eközben keményen felkészült a vé­delemre, hisz Temesvárt, a „bűnös várost” a Konduká- tor nagyon keményen óhaj­totta megbüntetni. De há­rom nap múlva elhallgat­tak a fegyverek. A városra „síri” csönd borult. A ha­lotti csendet azután de­cember 22-én újabb fegy­verropogás törte meg. A diktátor bukásának és me­nekülésének napja. A ka­tonaság átállt a forradal­márok oldalára és ez el­döntötte a felkelés sorsát. Az üldözőkből üldözöttek lettek. Viorel december 23-án sérült meg a belvárosban. Egy páncélos jármű mögött Barkas gépkocsi igyeke­zett. Megállították ellenőr­vészes gyorsasággal vál­toznak az idők. Ma már a kommunista jelző a legsú­lyosabb sértések egyike, köz­vetlenül az „anyázás” után. Plakáton hájasodik elénk egy tarkó, tányérsapkában végződő disznófejjel, és ci­rill betűs (!) orosz nyelvű fölirat adja tudtunkra: „Elvtársak, vége!” Lám osak, az időközben háttérbe szorult orosznyelv-oktatás mégsem volt annyira ha­szontalan : lehet piszkálni a halottnak vélt oroszlán, fark­bojtját, a fölszabadítóból megszállóvá minősült hatal­mat, s hazai „szekértolóit’' bosszantva-fenyegetve. Két­ségtelen: a tarkó — tarkó- lövést juttat a plakát néző­jének eszébe (ha olyan idős már, hogy e „hagyomány" is tudata részét alkotja), s ha­bár az is kétségtelen: a föntebb jelzett hatalom tel­jében a tarkólövés millió­szám a szokásos megtorlás volt, ma egy efféle asszo­ciáció nem éppen a békés rendszerváltás, átmenet kép­zetköréhez tartozik. S a tüntetések. Jó esztendeje még egy­maga vonult föl a Kossuth Lajos téren (ahol legújab­ban disznókonda látogatása is várható) egy hölgy, táb­lát . emelve Dobray György dokumentumtfilmjének, a kéjnőkről szóló K-nak a be­mutatása ellen. Nemrégiben már népes tüntetés zajlott a pesti mozi előtt, azzal a szándékkal, hogy haladék­talanul tiltsák be az illeté­kesek Scorsese amerikai— olasz filmrendező művének miagyarországi vetítését, a másutt is olykor botrányt támasztó Jézus Krisztus utolsó megkísérlését. Hát igen, így van ez: tün­tetések árán megszületett a tüntetés szabádsága. S most már néha olyasmi ellen is tüntetnek, ami pedig egy széles ízlésskálán mozgó de­mokratikus társadalom — például a Magyar Köztársa­ság — értékrendszerétől ko­rántsem lehet idegen. Ezt az amerikai filmet magyar papok vallásügyi szakértő csoportja előzete­sen megtekintette (az erő­zésre. A közeli házak egyi­kéből ebben a pillanatban tüzet zúdítottak az ellen­őrökre. Viorelnek a jobb térdét lőtték át. A barátja haslövést kapott, szerencsé­re ő is túlélte az orvtáma­dást. Viorel elmesélte, hogy bajtársaival 250 terroristát „gyűjtöttek be”. A szekuso- kat átadták egy laktanyá­ban. Két hét múlva érdek­lődtek, mi van a foglyok­kal. Kiderült, hogy a kato­naság elengedte őket az utolsó emberig, mondván, nem tudták miből élelmez­ni őket. Viorel temesvári, ebben a városban született. Élénk fekete szemű, fekete hajú, kreol bőrű vidám ember. December óta büszke, hogy temesvári. Ebben a város­ban románokon kívül ma­gyarok, németek és szerbek is élnek. Egyetemi város. Az, hogy a forradalom itt tört ki, nem egészen vélet­len. Az egyetemistáknak, az ipari munkásságnak vég­leg elegük volt a zsarnok­ságból. Viorel és barátai, har­costársai nem akarják elfe­lejteni a decemberi csodá­latos napokat. Persze, ha akarnák, sem tudnák fe­ledni. Térdlövése egy éle­ten át figyelmeztetni fogja őt. dr. Oláh Vilmos szakfilmek s hasonlók ese­tében filmforgalmazásunk még nem. ennyire elővigyá­zatos), és jóváhagyólag nyi­latkozott; más papok véle­ménye szögesen eltért ettől, ám e más papok állítólag nem látták a vitatható moz­góképet, s mire megnézhet­ték volna a moziban, mór a tüntetés élén találták ma­gukat. Scorsese —- megesik üszőm — izgalmas és nagyon szép filmet készített Jézus Krisztusról, aki mártírhalá­la óta minden kor emléke­zetében mint időszerű hős jelent meg, hatalmas érzel­mi hullámokat kavarva, ro- konszenv és ellenzés köze­pette. Ernest Renan a múlt ^század második felében az emberiség vallását megala­pító Jézust forradalmárnak tekintette, őt és követőit valamiféle „lenge kommu­nizmus hívének — s mind­ezt Renan, az egykori pap. az elismerés hangján emlí­tette. Mauriac katolikus író 1936-ban ezt írta Jézus-re­génye lapjain: „Ma sok em­bert csak a tudatlansága tart vissza attól, hogy meg ne tagadja Krisztust. Ha is­mernék, nem bírnák elvi­selni." Ehhez képest Scor­sese — s a görög regény­író Kazantzaki$4 akinek művét a filmrendező alapul vette — nem állít meghök- kentőbbet. Jézus itt kezdet­ben a rómaiak megrendelé­sére ácsol kereszteket, így menekülne Istentől rárótt végzete elől. Aztán egy vég­ső látomásban a túlélés kép­sorai peregnek le, s a meg­váltás úgy magyaráztalak, mint az egymást követő nemzedékek láncolata. (Ma­dách Luciferé is hasonló­képp gondolkodik — bár viccet farag ebből.) El kellene jutni odáig, hogy a vallás csákugya.n emberi joggá, egyéni döntés kérdésévé váljék. És ne erőltessék rá a vallásossá­got arra, aki ezt nem akar­ja. Legyen emberi jog az ateizmus is, de agresszív ér­vényesítésének álljuk útját csakúgy, mint bármilyen agressziónak. Kőháti Zsolt Gondozási központot létesít a siófoki tanács A demokrácia kultúrája, a kultúra demokráciája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents