Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-20 / 66. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. március 20., kedd Az NDK-beli választás végeredménye (Folytatás az 1. oldalról.) A négyszáz parlamenti helyért harcba indult 24 párt közül 13 jutott be a Népi Kamarába. A CDU és az SPD után a harmadik legnagyobb erő az egykori állampárt utóda, a Demokratikus Szocializmus Pártja lett, amely a szavazók 16,33 százalékának bizalmát nyerte el. „Hálátlanul bántak el a szavazók az októberi—novemberi fordulat tényleges elindítóival és szervezőivel, az Üj Fórum, a Demokráciát most, valamint a Béke és emberi jogi kezdeményezés nevű szervezetekkel. A három mozgalom Szövetség 90 elnevezéssel közös listán" indült — de nem élvezett nyugatnémet támogatást —, s a szavazatok 2,9 százalékát kapta. A választáson való részvétel minden előzetes várakozást felülmúlt. Bár az új választási törvény értelmében nem volt kötelező szavazni, a 12,37 millió választópolgár 93,22 százaléka ólt szavazati jogával. Meglepően jónak minősítette a keletnémet állampárt utódjának, a Demokratikus Szocalizmus Pártjának választási eredményét Gregor Gysi, a párt elnöke. A szavazatok 16,33 százalékát elérő DSP a CDU és az SPD után a harmadik legjelentősebb erő az NDK új törvényhozásában. Mint a Neues Déutschland hétfői számában megjelent interjúban Gysi kifejtette, a változások gyors menete miatt a párt mélyreható megújítását a választási kampánnyal egyidejűleg kellett végrehajtani, miközben minden párt elsősorban ellenük harcolt, Gysi szerint megdöbbentő és lehangoló, hogy a választásból az a CDU került ki győztesen, amelynek semmi szerepe nem volt az októberi—novemberi forradalomban. — Az emberek elhitték Kohl kancellárnak, hogy akkor juthatnak pénzügyi segítséghez, ha a CDU-t választják. Ez nem választási kampány, hanem üzleti tárLitvánia — szovjet manőverek Gorbacsov tárgyalni kíván Szovjet hadgyakorlatok folytak vasárnap Litvánia területén. Mihail Gorbacsov ezzel egyidőben azt hangoztatta, hogy továbbra is tárgyalni kíván az elszakadásra törekvő vilniusi vezetőikkel. A litván parlament szóvivője szerint a vilniusi kormány meglepetéssel értesült arról, hogy a szovjet haderő, harckocsioszlopok mozgásával, valamint repülőgépek bevetésével is járó gyakorlatokat folytat Litvánia déli részén. Magas rangú katonatisztek viszont azzal nyugtatták meg Vytautas Landsbergis litván elnököt, hogy a gyakorlatok előre be voltak tervezve. Litván források szerint a "harci gépek a nagyvárosok fölött is átrepültek. Ugyancsak vasárnap gondok voltak a külföldi telefonkapcsolattal. Az illetékesek „vonalkarbantartásról” beszéltek. Mihail Gorbacsov közben Moszkvában cáfolta, hogy pénteki üzenetében háromnapos ultimátumot intézett volna Litvániához a függetlenségi nyilatkozat visszavonása érdekében. „Folytatni fogjuk a párbeszédet” — mondta a szovjet elnök. Tisztelettel meghívjuk az 1990. március 21-én 18 órakor ’ Kaposváron, a Kilián Művelődési Házban tartandó. VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉSRE. Jelen lesz Pongráte Gergely, a Corvin köziek volt parancsnoka, aki hősiesen küzdött 1956-ban a szabadságért, DR. GUETH GYULA. , .a Szabadságpárt országos elnöke (Fizetett választási hirdetés) (9665) Ötödét fizeti — és viheti! 20" ,i előleg befizetésével! részletre megvásárolhatja az alábbi cikkeket: elektromos és benzinmotoros fűnyírók motoros háti és telepíthető permetezők - kapálógépek mélyhűtők mikrohullámú sütők 6 600—26 200 Ft-ig 22 500—32 000 Ft-ig 17 700—46 800 Ft-ig 25 900—33 400 Ft-ig 15 300—24 000 Ft-ig OTP-ügyintézés a helyszínen! Vas—Műszaki Kisáruház Kaposvár, Noszílopy G. u. 3. Telefon: 82/17-612 (110300) gyalás volt — vélekedett a DSP elnöke. Gysi reményét fejezte ki, hogy a szociáldemokratákkal összefogva meg tudják akadályozni „az NDK lakosságának érdekeivel ellentétes alkotmánymódosításokat”. Így sikerülhet elérni, mondta, hogy az NDK bekebelezése helyett egyesülési folyamat menjen végbe. A vasárnapi választás következményeként az NDK csak egy lábjegyzet lesz a világtörténelemben — mondta keserűen Stefan Heym író, aki a honeckeri szocialista német államban a betiltottak listáján szerepelt. A neves író, aki szókimondásával nagy tekintélyt szerzett magának, mind Keleten, mind Nyugaton az októberi fordulat után * az NDK mélyreható megújításáért és önállóságának megőrzéséért küzdők egyik zászlóvivője lett. Heym szerint a kereszténydemokrata- konzervatív erők azért győztek, mert a Bonnból irányított és szervezett választási kampányban ők ígérték a leghangzatosabb- ban a nyugati jólét Keletre érkezését. A dalénekes Wolf Biermann, akit a keletnémet hatóságok több mint tíz éve nem engedtek hazatérni, szintén mélységesen csalódott. Megdöbbentette, hogy az emberek az NDK-nak az NSZK általi gyors bekebelezése mellett voksoltak. Mindez, tette hozzá, a négy évtizedes NSZEP-diktatúra egyenes következménye. Az NSZEP vetett, a CDU arat. A nyugatnémet pártok részvétele lépten-nyomon érezhető volt a választási kampányban. A vezérszónokok mellett az NSZK-ból érkezett a választási anyag túlnyomó többsége is, tonnaszámra. A győztes Szövetség Németországért nevű koalíció támogatására a Helmut Kohl kancellár vezette nyugatnémet CDU több mint húszmillió röplapot küldött, a plakátokról nem is beszélve. Mindezek után már szinte természtesnek hatott, hogy a keletnémet kereszténydemokrata, szociáldemokrata és liberális vezetők a nyugati „nagybácsijaikkal” együtt álltak vasárnap este a kamerák elé, hogy büszkén, vagy lehorgasztott fejjel magyarázzák az eredményt. A CDU berlini győzelmi bálján már a jóléti egyesült Németországban érezhették magukat a résztvevők, ugyanis nyugat-berlini Schultheis sört csapoltak, a Klinika Brinkmann profesz- szora által reklámozott Haag kávét kínálták, s a harapnivaló jó részét is az omladozó fal túloldaláról küldték. Németh iMiklós miniszterelnök március 19-én a Parlamentben egyházi vezetőket fogadott. Képünkön dr. Schöner Alfréd, az Örs zabos Rabbi Tanács elnöke, Németh Miklós, Siarkadi Nagy Barna, az Egyházpolitikai Titkárság vezetője, Fixier Herman, a Budapesti Izraelita Hitközség ortodox tagozatának elnöke és Bakos Lajos, a Magyar Izraeliták Országos képviseletének ügyvezető |alelnöke. MTI-foto: Varga László Am Európai Zöldek budapesti találkozója Budapesten tartották tanácskozásukat az Európai Zöldek. A 21 európai környezetvédelmi párt koordinációs szervezetéinek szombat—vasárnapi találkozójáról hétfőn, a MTESZ székházában tájékoztatták az újságírókat. A tanácskozáson — a magyar környezetvédők bemutatkozása után — a megfigyelőkkel együtt jelen lévő^ 26 zöld-szervezet a helsinki tanácskozásra beterjesztendő Zöld Memorandumról vitatkozott. Végleges szöveget ugyan nem fogadtak el, ez egy következő megbeszélés napirendje lesz, de a főbb elvekben egyetértésre jutottak. (MTI) KÉPVISELŐJELÖLTEK Lapunk korábbi számaiban bemutatkoztak a megye egyéni országgyűlési választókerületeinek képviselőjelöltjei. Mint arról korábban már hírt adtunk, a kaposvári székhelyű 2. számú egyéni választókerületi választási bizottság két jelölt nyilvántartásba vételi kérelmét elutasította. Kiss Lea Gyöngyi, a Szociáldemokrata Párt képviselőjelöltje fellebbezésének az Oíszágos Választási. Bizottság' helyt adott, így ő már bemutatkozott lapunk hasábjain. Czeglédi József, a Somogyi Keresztény Koalíció képviselőjelöltjének ' fellebbezését az Országos Választási Bizottság is elutasította. 2. számú választókerület Czeglédi József (Somogyi Keresztény Koalíció) 1930-ben Mennyén születtem. Kaposváron érettségiztem. ' Az 1956-os forradalmat a Kaposvári Tejipari Vállalatnál értem meg, ahol a munkástanács titkárává választottak. Ma már tudjuk, hogy a munkástanács mindenhol demokratikus berendezkedést 'akart, de elsősorban termelni szeretett volna. Ezután következett a ' letartóztatás, internálás. Ezután fizikai munkásként, majd szakmában dolgozhattam. Először vidéki áfész- egységeknél, majd az Ag- rokernél, aztán a magyaregresi Kossuth Mgtsz-nél, majd 1971-től Somogyjádon az Alkotmány Mgtsz-nek. vagyok -a főkönyvelője. Programunk: Nem vagyunk párt, népben, nemzetben gondolkodunk: semleges, demokratikus Magyarországot akarunk. Tulajdonjogon alapuló földrendezést. Az országot megtestesítő föld: magán-, helyi önkormányzati és nemzeti részaránytulajdonra osztandó. A nemzeti E döntés ellen a jelölt kifogást emelt a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságánál. A Legfelsőbb Bíróság határozatában elrendelte Czeglédi József képviselőjelölt nyilvántartásba vételét. E döntés alapján — az esélyegyenlőség érdekében — bemutatjuk Czeglédi Józsefet is az olvasóknak. A hozzánk eljuttatott bemutatkozó írását változtatás nélkül közöljük. Kátai Ferenc, az MDF 5. számú választókerületben induló képviselőjelöltje bemutatkozó írását levélben adta fel szerkesztőségünk címére. A küldemény azonban nem jutott el hozzánk. Bemutatkozó írását a határvagyonérték*: a munkások, alkalmazottak — a helyi önkormányzatok — és a nemzet nevére részvényesí- tendők. ■ E célok megvalósítása csak fájdalmas vajúdásban születhet meg — a család, a nép boldogulásában hinni és bízni tudók akaratából. Képviselőjelöltként! indulásomat a törvény félre- magyarázatával meghiúsították, és csak egy héttel a választások előtt helyezett vissza jogainkba a Legfelsőbb Bíróság. A Hatalom a keresztény szellemiséget 40 évig mindig a sor végére áWítptta. A Somogyi Keresztény Koalíció jelöltjeit most is a 14. helyen találod szavazáskor. idő után személyesen hozta el. A Legfelsőbb Bíróság határozata kapcsán a Somogyi Kereszténykoalíció ügyvivője a következő megjegyzést fűzte az eljáráshoz: Esélyegyenlőség A területi és az Országos Választási Bizottság a törvény félremagyarázatával kizárta képviselőjelöltünket a választási küzdelemből. Bár a választási bizottságok tagjai társadalmi munkában végezték feladataikat, de a törvénysértéshez a megyei, tanácson működő 2. sz. választási bizottság, és Munkacsoport' jogászai nyúj5. számú választókerület Kátai Ferenc (Magyar Demokrata Fórum) Országgyűlési képviselő- jelöltünk 1945. augusztus 11- én született Jászapátiban. Budapest és Szolnok után 1976-tól dolgozik Csurgón a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és Óvónői Szák- középiskolában, mlint testnevelő tanár. A szó igaz értelmében pedagógus, aki megszállottként dolgozik. Számára a munka nem csak kenyérkereset, hanem hivatás. Elhi- vatás arra, hogy a_ magyar nemzet jövendő „gerincét”, a mai fiatalságot szeretettel formálja és nevelje. Szakmai munkája eredményességét sok-sok sikeres felvételi és országos bajnokság jelzi. Ám az ifjúsági nevelésén fúl maradt ideje a közösségért, szőkébb pátriájáért tenni. Régóta vállalja a szókimondáí nehéz terhét, amely gyakran megbélyegzéssel járt életében. Mindig az európai értékek, az emberi tisztesség és egyenesség, illetve magyar nemzeti értékeink mértéke tottak asszisztenciát. Jellemző, hogy döntésüket egy olyan állásfoglalásra alapozva hozták, ami két héttel a választási időszak kezdete előtt született. Végezetül igazságot a Legfelsőbb Bíróság hozött, bár ez a döntés tökéletesen megegyezik Szikra Péter véleményével, aki a választási bizottságban tevékenykedett. Ha a megbízottunk véleményét, nem is hallgatták meg, őt mindenképpen illett volna. A négy hétből már csak egy maradt a választásokig. Éljen az esélyegyenlőség ... Garbera István Somogyi Keresztény Koalíció szerint élt és gondolkodott. Ma is ezt teszi, am-ikdr az ön bizalmát kérjük felé! Személyes és családi élete, szakmai és közösségi munkálkodása a biztosíték arra, hogy méltán- képviselheti a választókerületében élők és ezáltal a magyar nemzet felemelkedésének nagy ügyét. Az ön bizalmára és szavazatára rqég szüksége van! kötelezettsége és tenniakaEmbersége, jelleme, elkötelezettsége és tenniakarása közös jövőnk záloga! Ö az, aki személyében hozzájárulhat jelszavunk megvalósulásához országunk érdekében: Ma az MDF a holnap!