Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-19 / 65. szám
1990. március 19., hétfő SOMOGYI NÉPLAP 15 SPORT Bravúros Tungsram-győzelem K. Tungsram—Ganz Danubius 3:2 (11, -3, -10, 9, 15) Röplabda NB I Magabiztos játék, fölényes győzelem Kaposvár, városi sport- csarnok, 200 néző. V.: Békési, Mészáros. K. Tungsram: Sántosiné, Novák, Marek, Halász, Gosz- tonyi, Magyarné. Csere: Nagy, Tuba, Zalavári. Edző: Simonná Kutas Zita. A kaposvári csapat kezdett jobban: előbb 4-0-.ra, majd 7-1-re vezetett. A vendég fővárosi együttes fokozatosan felzárkózott, 9-9- nél egyenlített, majd a vezetést is megszerezte. Ekkor újra magukra találtak a hazaiak, és remek hajrával megnyerték az első szettet. A második játszmában a K. Tungsram szerezte az első pontot, a következő nyolcat pedig a Ganz Danubius. Ebben a játékrészben már nem változott a játék képe: továbbra is a budapesti csapat játszott fölényben, így magabiztosan nyerték ezt a játékrészt. A következő játszma elején úgy tűnt, hogy „feltámadnak" a hazai játékosok. Hiszen 7-2-re, majd 10-4-re is vezettek már. Ekkor azonban érthetetlenül megtorpant . a kaposvári gárda. Az ellenfél egymás után szerezte pontjait *— sorozatban 11-et ([) — amire nem tudott váta'- szólni a Tungsram, Rejtély, hogy egy csapat 10-4-es vezetésről hogyan tud 19-iö-re kikapni... A negyedik játszmában úgy folytatta a Ganz Danubius, ahogy . azt az előzőben befejezte. 4-0Kifejező kép. A Tungsram valóban szinte a padlóról állt fel ©KAPOSKER r,a, majd 7-2-re vezetett, amikor megkezdte a felzárkózást a Tungsram. 7-7-nél sikerült az egyenlítés, sőt a vezetést is megszerezte a hazai együttes. Bár a fővárosiak még tudtak egyenlíteni 9-9-re, de innentől kezdődően a feljavult kaposvári gárda ellenállhatatlannak bizonyult, A mindent eldöntő ötödik szett drámai izgalmakat hozott, Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik sem tudott elhúzni ellenfelétől, majd a Ganz Danubius megugrott 13-8-,ra. A nézőtéren szinte mindenki elkönyvelte már magában a Tungsram vereségét; szerencsére azonban egészen másképp gondolkodtak a kaposvári játékosok. Előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, és végül Novák remek nyitásával megszerezték a győzelmet. Az ilyen találkozóra mondják, hogy a csapat a sírból hozta vissza a mérkőzést. Nagy bravúrt hajtott végre avval a K. Tungsram, hogy az utolsó játszmában 13-8-as vendégvezetésről a maga javára tudta fordítani a találkozót. A kaposvári csapatból] Novák és Marek játszott jól. Fenyő Gábor Könnyed Építők-siker Két hír a sportvilágból GARDA A múlt évi repülő hollandi Európa-bajinok Pomucz, Argay páros értékes győzelmet aratott . az olaszországi Garda-regattán. A versenyen öt nemzet 50 hajója vett részt, és az öt futamból három győzelem és egy második hely elegendő volt az elsőséghez. A verseny előtt erős szélben egy hétig edzettek a helyszínen a Bp. Spartacus sportolói, és mint mondták, ez csak újabb állomás volt — a cél termé(Folytatás a 14. oldalról.) mintaszerű átadását Pintér a rövid sarokba helyezte (1-1). Majd Nagy L. hatalmas kapáslövését védte jó reflexei az Építők kapusa. A 37. percben Reizinger hosszú kapukirúgását a hazaiak söprögetője elvétette, és Wéber azt a hálóba vágta (1-2). Az 53. percben a második kaposvári gól szerzőjét a 16-oson belül elka- szálták, a játékvezetői síp azonban néma maradt. A 69. percben az elmélázó kaposvári védők hibáját Nagy L. használta ki (2-2). Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor Boros egy szép csel után a hálóba továbbította a labdát (3-2). A jó napot kifogó vendégegyüttes a látottak alapján megérdemelte volna a döntetlent. Jók: Lauer, illetve Pintér, Balassa, Pilisi. K. Építők ifi—Paksi Atomerőmű ifi 2-1 Németh Tibor Csurgó—Nagykanizsai Volán-Dózsa 1-0 (1-0) Nagykanizsa, 200 néző. V.: Vavika. szetesen a barcelonai olimpia. NYUGAT-BERLIN A férfi párbajtőr viadalon két magyar vívó is a döntőbe jutott. Hegedűs Ferenc az elsőségért vívott asszó- ban 5:3, 5:1 arányú vereséget szenvedett a svéd Jerri Borgströmtől, míg Pap Szabolcs a 3. helyért — meglepetésre — győzött az olimpiai bajnok Arnd Schmitt ellen. A negyeddöntőben Hegedűs is legyőzte Schmit- tet (5:4; 5:4). Csurgó: Belovári — Tóth, Mészáros, Puskás, Beke — Kovács 11., Bódis, Buti, Balogh — Kovács 1. (Rituper), Novák (Gyurka). Edző: Nagy Lajos. Nagykanizsai Volán-Dózsa: Nagy — Szabó, Klungszber- ger, Hidi, Vágner — Szabó 11., Téglás, Kovács — Sörös, Csizmarik, Gréczi. Edző: Orosz József. Tapogiatódzó játékkal indult a mérkőzés. Jobbára a két 16-os között folyt a játék enyhe csurgói fölénnyel. A megszerzett vezetés után a vendégcsapatnak még voltak lehetőségei, de gólt ebben a ■ félidőben már nem sikerült elérnie. A második félidőben változatosabb leit a játék, cie újítani már egyik csapat sem tudott. A közepes iramú és színvonalú találkozót végül a tapasztaltabb csurgói együttes nyerte meg. Góllövő: Buti. Jók: Belovári, Tóth, Kovács II., illetve Nagy, Gréczi. Basics Ferenc További eredmények: Siklós—Somberek 3-1, Boly— Bonyhád 2-0, Mázaszászvár —Szigetvár 1-0, Dombóvár— Nagymánvok 1-1. Kaposvár, városi sport- csarnok, 100 néző. V.: To- manóczy, Kováts. K. Építők. Katona, Sárái, Jezeri, Méng, Bozóki, Búzás. Csere: Pácsonyi, Karagity, Torma. -Edző: Kozma Györgyné. Az . első játszma elején még úgy ahogy tudta a vendég debreceni együttes tartani a lépést, de aztán mind nagyobb fölénybe került az építős legénység. Már 11-2-re vezetett a kaposvári csapat, amikor a hazai játé- ikosok elkezdtek könny él- műsködni, és így 13-10-re föl tudott zárkózni a Debrecen. Ekkor azonban ösz- szekapták magukat az Építők játékosai, és nem volt kegyelem... A következő szettben is a hazaiak játszottak fölényben, az ellen— Isztambul április 4—8. 5 nap autóbusszal, szállodai elhelyezés, félpanzió, városnézés. A részvételi díj: 6600,— + költőpénz az iroda valutakerete terhére. Safari Park április 14. 1 nap autóbusszal. A részvételi díj: 600 Ft -f 15 ATS. Jelentkezés és. felvilágosítás: Expressz Utazási Iroda, 7400 Kaposvár, Ady E. u. 8. Telefon: 18-416. (110281) — A KAPOS VOLÁN kedvező feltételekkel lízingbe ad Ikarusz 256-os típusú autóbuszokat. ÉrTámad az Építők fél mindössze egyetlen pontot tudott szerezni.. A harmadik játszma ismét kaposvári vezetéssel indult, de a vendégek egyenlítettek, majd meglepetésre — . a mérkőzés folyamán először és egyben utoljára — a vezetést is megszerezték ".6-4- re. Ekkor újra rákapcsolt a hazai együttes; és nem lehetett vitás, hogy ki nyeri a harmadik játékrészt. A Kaposvári Építők gárdájának nem jelentett különösebb gondot a Debrecen legyőzése. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezen a találkozón melyik együttes győzhet. A K. Építőkből Katona, Sárdi és Méng játszót jól. F. G. deklődni a vállalat személyszállítási üzletág-vezetőjénél lehet: Kaposvár, Füredi út 180. Telefon: 16-111'144-es mellék. (9542) — Jövedelmező vállalkozáshoz előadást tart az UNIFLEX Kft. csigatenyésztés, teljes körű pré- mesállat-tenyésztés témakörökben. Vásárlási, szerződéskötési lehetőség a helyszínen. Az előadás helye: Vése, kultúrház. Időpontja: március 22-én, 17 óra. (9580) Labdarúgó NB III Kaposvári Építők—Debrecen 3-0 (10, 1, 8) Kaposcukor SE—Sopron 114-96 (58-46) Kaposcukor, városi sport- csarnok, 1000 néző. V.: Varga, Szűcs. Kaposcukor SE: Vojvoda (27), Monok (7), Michalik (20), Gosztonyi (24/12), Nagy (12/6). Csere: Kristinik (19/6), Stickel (2), Vitári (2), Stettner (1). Edző: Magyar András. Ezúttal nem úgy kezdett a Kaposcukor, ahogy azt megszokhattuk Hői ük a hazai találkozókon. Idegesen, kapkodva játszott az első percekben a kaposvári együttes, pontatlanok voltak a dobásaik. Így nem csoda, hogy a harmadik perc elején a vendégek vezettek 4-0- ra. A kaposvári kosarasok egyenlíteni tudtak 8-8-ca, de ekkor ismét a vendég soproniak percei következtek. Mind jobban elhúztak, és a 9. percben mér 10 ponttal 27-17 vezettek. Nem sokáig tartott azonban a vendégek öröme. A hazai csapat egymás után két hárompontos kosarat szerzett, s ekkor beindult a „Kaposcukor- henger”. A 11. percben már 27-27 volt az állás. Továbbra is a kaposvári együttes játszott fölényben: sorozatban szerezték a" kosarakat, és a 16. percben már ők vezettek 10 ponttal! Ekkor érthetetlenül megtört a hazaiak lendülete, és a Sopron felzárkózott három pontra. Egyetlen perc volt hátra az első félidőből, amikor valami hihetetlen dolgot produkált a Kaposcukor. A csereként pályára lépő Kristinik fél perc alatt két hárompontos kosarat dobot!, majd néhány másodperc múlva a remekül játszó Gosztonyi is dobott egy triplát. Máris 12 pontra nőtt a különbség a két csapat között, és a hazai játékosok a közönség zúgó vastapsa közepette vonulhatták a játékrész végén az öltözőbe. Kosárlabda NB I' A szünet sem törte meg a Kaposcukor lenületét: a mind jobban belelendült kaposvári játékosok szinte hiba nélkül játszottak, és a Soprorv csak 67-48-as állásnál tudta megszerezni első pontjait a második félidőben. A vendégek nemigen találták az ellenállhatatlanul játszó Kaposcukor ellenszerét. Elsősorban Vojvoda és a második félidőre feljavult Michalik kosarainak révén egyre n(jtt a különbség, s u 28. percben már 30 ponttal vezetett a Kaposcukor! Magyar András edző így minden játékosát pályára küldhette. A hazaiak ekkor már inkább a látványos játékra törekedtek. A Sqpron hiába kezdett el rohamozni mindent egv lapra föltéve — a félidő második részében öt hárompontos kosarat dobtak —, csak tetemes hátrányukból tudtak némileg lefaragni. Az utolsó percekben jogosan zúgott a közönség elismerő vastapsa és a „Szép volt, fiúk!"’. A mérkőzés első perceiben ráijesztett a Kaposcukor lelkes szurkolóira. Nehezen lendültek játékba a hazaiak, de amikor működésbe jött a „Kaposcukor-gépezet”, érezni lehetett, hogy ezen a találkozón csak a kaposvári együttes 'győzhet. Az a tény pedig, hogy a Kaposcukor 19 percnyi játékidő alatt a 10 pontos hátrányából 30 pontos előnyt tudott „varázsolni", önmagáért beszél. A hazai együttesből Vojvoda, Gosztonyi, Michalik, Kristinik és Nagy játszott jól. A Sopron legjobb dobói: Rozwadowski (20), Dok- manovic (16'6), Rákolczai (12/6). Fenyő Gábor Kaposcukor-bravúr a MAFC otthonában Kaposcukor—MAFC 119-113 (53-65) Budapest, 200 néző. V.: Weidingar, Harcsányi. Kaposcukor SE: Vojvoda (22), Kristinik (25), Monok (24), Michalik (35), Gosztonyi (7). Csere: ' Nagy (10), Stickel. Edző: Magyar András. A félidő első harmadában felváltva vezetett a két csapat. A MAFC csak a 8. perc végén tudott némi előnyt kicsikarni, ekkor 25-20 volt az állás. Elég volt a kaposvári játékosok némi megingása, és máris tovább nőtt a vendéglátók előnye. A 16. perctől kezdődően fokozatosan feljött a Kaposcukor, s 5 pontra megközelítette ellenfelét. Ekkor érthetetlen rövidzárlat keletkezett a kaposváriak védekezésében, így 12 pontos előnyt szerzett a fővárosi gárda az első félidő végére. A második játékrészben ott folytatta a MAFC, ahol az elsőt befejezte. Három perc leforgása alatt 20 pontra nőtt az előnye (75-55). A Kaposcukor azonban idegenben régen látott határtalan küzdeniakarással fokozatosan ledolgozta hátrányát: a 30. percben 6 pontra felzárkózott, majd 2 perc múlva kiegyenlített. Ismét némi megingás a kaposvári csapat soraiban és a MAFC zsinórban 10 pontot dobott. Mint később kiderült, ezen a mérkőzésen utoljára vezetett a budapesti együttes. Ettől kezdődően a pályán csak Monok és Michalik akarata érvényesült. A Kaposcukor két kiválósága az utolsó négy percben 22 pontot dobott, ezzel megpecsételték a hazaiak sorsát. Bár gyenge játékot hozott a találkozó, küzdeniakarásban a MAFC fölé nőtt a kaposvári gárda. A Kaposcukor győzelmét a mérkőzés végi jobb összpontosításával nyerte meg. Az egész csapat dicséretet érdemel, különösen Vojvo- dá, Kristinik, Michalik és Monok játszott jói. A MAFC legjobb dobói: Lesti (28) és Jenei (19). Szabó Gábor Újabb botrány Szolnokon! A Népsporttól kapott információ szerint a Szolnoki Olajbányász—Dombóvár találkozón 6 perccel a mérkőzés vége előtt (döntetlen állásnál) elszabadult a „pokol”, ezért félbe kellett szakítani a mérkőzést.