Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

1990. március 15., csütörtök

SOMOGYI NÉPLAP

15

SPORT

NEMCSAK KÁVÉJÁRÓL...

„Aranyos" történet ezüst fényben

Hogy kinek mi jut eszébe a Frank névről? Van, akiknek az egykori birodalom, vagy a konvertibilis valuta, másoknak a kávé... Nekem pedig a Béla. Különösen mostanában. Az a Frank Béla, akit sokan sikerei ellenére balszerencsés embernek tartanak, mondván, hogy ez a fiú rosszkor szüleitett. Sportpályafutása ugyanis egybeesett azzal a korszakkal, amelyet az asztaliteniszben Klampár, Jónyer és Gergely neve ragyogott be. Igaz, a mögöttük tülekedő trónkövetelők, az időnkénti „zendü- lők” csoportját többnyire ő vezette, de hát ez sovány vigasz. Kövérebb legföljebb csak akkor lehet, ha olyan eredményekkel rukkol ki, mint a nemrég lezajlott országos bajnokságon.

A többszörös magyar bajnok azzal a díszes bronztállal kopogtatott be szerkesztőségünkbe, amellyel lapunk köszöntötte őt nem mindennapi eredményeiért. Amikor hivatalosan, át kívántuk adni elismerésünk eme relikviáját, éppen külföldön tartózkodott, így csak szakosztályvezetője vehette át helyette. Tervezett beszélgetésünk ezért is „csúszott",

Béla nem mindennapi bravúrt vitt végbe az idei országos asztalitenisz-bajnokságon, Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Statisztika csarnokában a február 10-1 zárónapon -kevés nevet emlegettek annyit, mint az övét. Pedig nem számított semmi rendkívülire. Csendesen készült, a tőle megszokott alapossággal. És elsősorban nem is az OB-ra, hanem a bajnoki rangadóra. Aztán csak úgy illendőségből, meg hát jogot is szerzett erre, elment a legjobbak vetélkedőjére, és ott egy csiuipásra elfeledett mindent. Eszébe sem jutott, hogy m-ár 35 éves, hogy esetleg nem neki verették az érmeket, meg arról is, hogy a „menők” közül többeknek ennél az éremszerzésnél is nagyobb a tétje, azaz felkerülni az EB-re utazók listájára. Frank Béla tehát csak úgy ... ment... látott ... (játszott) ..., és győzött. .. Utólag tudta meg, hogy milyen szakállas somogyi csúcsot döntött meg, mert hát keveset beszéltek arról, hogy még ő, az „öreg róka” sem volt a világon, amikor hasonló bravúrból utoljára kijutott a somogyiaknak.

Az elcsépelt kérdés, hogy számított-e ilyen sikerre, most kivételesen helyénvaló. És nemcsak azért, mert tőle ezt senki sem várta. Igaz, egy évvel korábban is elhozott egy bronzot az OB-ról, de hát ez mégsem ugyanaz. Válasza egyébként kézenfekvő.

— Aki ennyi évet eltöltött a kis fehér labda világában. az mindenre számíthat. Még arra is, hogy nyer. Ez a lehetőség benne lakozik az emberben, de hát a sikernek sok-sok összetevője van. Én most is, mint mindig, nemcsak szerettem volna, hanem akartam is nyerni. Ezúttal bejött, és nem lepődtem meg, sőt...

Itt egy kis hatásszünetet tart, halvány mosoly kíséretében, miközben önkéntelenül is kibuggyan belőlem az újabb kérdés: — Csak nem elégedetlen?

A mosoly nem tűnik el arcáról, de a homlokán redők jelennek meg, úgy folytatja.

— Hogy jó, avagy rossz tulajdonság bennem, nem tudom, de én sohasem vagyok magammal elégedett. Most sem az aranyérmemet simogatom, hanem az elveszett másik miatt; zsörtölődöm. Ott volt a talán soha vissza nem térő lehetőség a kezünkben a férfi párosok döntőjében. Az első 6imán megnyert szettünk után egyik ellenfelünk, Somos! Miki összeszólalkozott az edzőjével. Ilyen késhegyre menő küzdelemben, ahol minden nüansz számít, ezt meg kellett volna lovagolnunk. Sajnos, ekkor már én is elhittem, hogy kétszeres bajnok vagyok. Hát ez az arany így aztán szépen kicsúszott a kezünkből — mondja némi malíciával, s közben a mennyezetre téved tekintete, mintha ott vélné megtalálni elveszett aranyát. Arról azonban nagyon sportszerűen hallgat, hogy nem rajta múlott. A szemtanúk szerint élete egyik legjobb formájában játszott, sajnos, ezúttal a társa volt halványabb a szokottnál, Amikor ezt szóba hozom, egyszeriben fölcsap védőügyvédnek.

— Kettőnk közül én voltam az előnyösebb helyzetben. Nekem a táskámban mát ott lapult a vegyes páros aranyérme; Nyugodt voltam, és felszabadult, mi több. jókedv! Ilyenkor

menni szokott a jutek. A társamnak, Berta Zolinak — aki velem egykorú — talán élete utolsó nagy lehetősége volt ez a bajnoki cím megszerzésére. Érthető hát az idegessége, ezért hibázott gyakrabban. Én ezért nem bántottam őt, inkább megértettem; bizonyára én sem lettem volna higgadtabb az ő helyében.

— Igaz, igaz, nagyszerű eredmény ez a férfi páros ezüstje is, de ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy. Apropó, még erről az „evésről” nem is ejtettünk szót. A csúcsot azért mégis csak a vegyes párosban elért országos bajnoki cím jelenti. Gondolom, hogy társnőjével, Pidl Zitával már régóta tart a közös „szerelem”, hogy most is így egymásra találtak.

— Valóban régebben kezdődött, már vagy hat évvel ezelőtt játszottunk vegyes párost, de később mindegyikünk másik partnert keresett. Én az utóbbi években többnyire Bolvári Katival indultam, mígnem tavaly ismét összehozott a sors Zitával. Érmet nyertünk a Budapest-baj- nokságon, így aztán az OB előtt egyőnk sem gondolkodott a párválasztásnál. Ne tartson senki szerénytelennek, de én a párosok között eléggé kapós vagyok, többek között a balkezességem miatt. Takáccsal mi már megvertük a Klampár —Jónyer kettőst is. Párosban nagyon gyorsan zajlanak az események, és ez kedvező nekem — az ember észre sem veszi, és máris veszített.

— Azaz az önök esetében máris nyer — vágom közbe, amelyre nem késik a sűrű fejbólintásokkal kísért egyetértő válasz,

De hát Béla nemcsak ezeknek a „villám” páros mérkőzéseknek köszönheti a sikereit, mert ha jól tudom, éppen tíz évvel ezelőtt egyéniben is nyert már országos bajnokságot.

— Beélt szerint évtizedenként van beprogramozva egy-egy aranyra?

Mint a volánt, ügy megforgatja a kezében a díszes tálat, majd a nyomaték kedvéért néhányat kopog Is rajta, ügy felel,

— Azt hiszem, hogy nem kell újabb tíz év. Én most valóban úgy érzem, hogy még eg>' páros-arany összejöhet, és ez nem nagyképűség,

— inkább kritika a mezőnyről? — dobom be a provokatív kérdést,

Nem kapja föl a „vizet", de válaszából sejthető, hogy érzékeny pontra tapintottam. Minden indulat nélkül folytatja -.

— Amikor a nyakamba

akasztották az aranyérmet, sokan gratuláltak ... „Jól van, öreg, megmutattad”, mondogatták. Aztán valaki odajött, és csak úgy odabökte, hogy ez a magyar asztailiteniszsport szégyene, hogy én... azaz mi, szóval így 35 évesen már kifelé a korból... Ej, mit kerteljek, ez egy edző volt. Most már sajnálom, hogy nem csaptam le a „magas labdát”, amit adott. Meg kellett volna kérdeznem tőle, hogy miért nem tanítja meg úgy játszani a fiatal versenyzőit, hogy megverjenek bennünket.

Lassan indulatba jön, amíg ezt mondja, észrevehető, hogy ezt a megjegyzést mégsem tudta csak úgy lenyelni. Kissé a saját mag- nyugtatására így folytatja:

— Én hosszú évek óta

minden országos seregszemlén párosban ott vagyok az érmesek között.

Hogy hány medália fityeghetne a nyakamban, ha mind fölraknám, meg sem tudom mondani. Hát ha ez a sportág szégyene...?

Vigasztalni akarom, de beszélgetésünk során először közbevágott, ezzel is érzékeltetve, hogy e témához van még hozzáfűzni valója.

— Megmondom, mikor

Lenne ez az asztalitenisz szégyene. Ha mi mondjuk

strundpupuesbun, kiv.lsep- rflvel álltunk volna oda az asztalhoz. De én amióta pingponggozom, nap nap után alaposan készülök. Rengeteget futok, súlyzózom, és skálázom a teremben is, Nekem nem hullott az ölembe egyetlen siker sem. Amikor nyolcvanban az egyéni győzelmemkor Klampár és Jőnver is a vert mezőnyben voit, tudja, mit mondtak ók utólag? Hogy sérültek voltak. És nem azt. hogy „rosszul játszottunk", Pedig nem történt mas, mint hogy akkor az en felkészülésem és formaidőzítésem sikerült a legjobban. Csak ennyi, és nem több; ettől ők keften még akikor is a világ legjobbjai között voltak, ahol engemet viszont nem jegyeztek, Hát ilyen egyszerű ez a játék, amit többnyire az intrikákkal tesznek komplikálttá.

Témát változtatunk.

'— Nem fájt egy kissé, hogy az arany és az ezüst ellenére szóba sem került az EB-küldetésnél?

Nemet int a fejével, majd kis idő múlva ezt mondja:

— Nem, nem, ez fel sem merült bennem. Ahhoz egészen másként kellett volna készülnöm. Aki ma egy ilyen kontinensversenyen eredményt akar elérni, annak kétszer annyit kellene edzenie naponta, mint amennyire nekem ma időm jut. Nem is nálam van a baj, hanem azoknál a fiúknál, akik ezt a többletmunkát nem akarják vállalni, így aztán ők sem rúghatnak labdába ott, az EB-n. Én inkább ezt tartom a sportág szégyenének. És nem a pénztelenségét. Pénz? Egy frászt! A „mi időnkben” (így mondja a friss bajnok) eszünkbe sem jutott a pénz. Mi csak játszottunk, s akkor még az a cél sem lebegett előttünk, hogy ez egyszer majd sok manit hozhat. Ma ez kézenfekvő, és mégsem vállalják a munkát.

— Ezek szerint sötéten látja a sportág jövőjét?

— Eléggé! Kétségtelen, hogy vannak tehetségesek ma is, de mindegyikből hiányzik valami, ami a kiugró sikerhez kell. Az egyikből a szorgalom, a másikból a kitartás, a harmadiknak a keze nem olyan. Ne legyen igazam, de egy ideig Klampáréknak nem akadnak majd követőik.

— Hát így már értem a jóslatát, miszerint újabb tíz év sem kell, hogy megint csak megpályázzon egy bajnoki aranyat.

— Ha hiszi, ha nem, ha ez az ára, szívesen lemondanék róla.

Jutási Róbert

NAGY VÁRAKOZÁS SIÓFOKON

Gellei Imre: Háromesélyes mérkőzés...

Szívesen tekintenek az NB I-es bajnoki tabellára manapság a siófoki labdarúgóbarátok. A Bányász ötödik helye valóban okot ad az elégedettségre. A két eddigi mérkőzésen begyűjtött maximális pontszám önbizalmat és nyugodtságot kölcsönözhet a folytatáshoz is. Ez a véleménye Gellei Imre edzőnek, s játékosaival együtt várakozással tekint a szombati hazai mérkőzés elé, amikor a legjobban menedzselt magyar csupat, az MTK-VM játszik Siófokon. És reméljük, hogy nemesük a fővárosiak játszanak!

— Van törlesztenivalónk a pestiekkel szemben — mondta a szakvezető, és hangsúlyozta, hogy máris mutatkozik teljesítményükön az alapos felkészülés hatása. A két csapat eddigi kilenc találkozójának ered- ménysoía kétségkívül fővárosi fölényt mutat, s hát

itt a lehetőség a statisztika javítására.

Az edző szerint csapata nyugodtan játszhat; nem nyomasztja a mindenáron való győzelmi kényszer súlya. Görcsös igyekezet helyett átgondolt, de mindenképpen szív—lélek játék szükséges a nagynevű ellen, fél elleni sikerhez. Gellei Imre háromeséiyesre taksálja a mérkőzést. Elmondta még, hogy játékosai közül Palkovics még mindig nem teljes értékű harcos, Szabó B. pedig sárga lapjai miatt vonul kényszerpihenőre. Miután több nap van még a mérkőzésig, csapatot nem tudott mondani, csak annyit jegyzett meg, hogy nem tervez alapvető változást. — Az MTK-VM elleni keret: Bitó, Horváth, Ko- lovlcs, Aczél, Olajos, Brett* ner. Murozsán, Keszeg, Zsa- dányl, Meksz, Czlgány, Magyar, Klrchmayer, Krausz, Varsányi, Herczeg.

Atlétika a nosztalgia jegyében

Kaposváron, a Kinizsi ált. isk. DSK-ja a szülői munkaközösséggel karöltve nösztalgiasportnapöt rendezett, Az atlétikai vetélkedőn az iskola tizenöt csapatának kétszáz tanulója mérte össze tudását, ügyességét, A versenyek során a város atlétikai edzőivel, Völt válogatott atlétákkal ismerkedhettek meg a taTEKE NB III

K. Építőit—Szekszárdi Víztársulás 5:3 (2287:2224) Pécsi Bázis—K. Fáklya

6:2 (2440:2240)

nulők, majd az eredményhirdetést követően kisorsolták azokat a dijakat amelyeket a patronáló vállalatok, intézmények ajánlottak föl;

Programváltozás

Előrehozta az április lire kisorsolt NB 1-es asztalitenisz-mérkőzést a Ka- posplast női együttese. A Medosz Erdérttel március 16-án, pénteken mérkőzik Kaposváron a női csarnokban, 11 órai kezdettel.

A magyar sport Csípés szemével

A szöuli olimpia magyar bajnokai közül hármat szólaltatott meg az MTI munkatársa arról, hogyan látják a magyar sport, illetve saját maguk helyzetét a társadalmi változások: fényében. Mi közülük Csipes Ferencnek, a Bp. Honvéd 25 esztendős olimpiai- és hatszoros világbajnok kajakosának a véleményére voltunk kíváncsiak.

— Tapasztalataim szerint a sportra, legalábbis a kajak-kenura soha nem, volt elég pénz — mondta. — Az egyesületemnek mindig is sok gondja volt a felszerelésekkel, utaztatásokkal, edzőtáborozásokkal, ráadásul csak a mi generációnk be- érése óta vallhatja kiemelkedően sikeresnek magát a Bp. Honvéd kaják-kenu szakosztálya. Pedig, ha a sport Magyarországon értékének megfelelő hangsúlyt és elbírálást kap, talán jobb szervezéssel több pénzt is lehetne szerezni az eredményesebb sportágaknak. Tudom, hogy még a legszebb kajak-kenus sikerek sem tudják feledtetni azt a tényt, hogy korlátozott népszerűsége és szűk bázisa miatt a mi sportágunkban nincsenek hatalmas reklámlehetőségek.

— Veszélyezteti-e a sportéletet a súlyos gazdasági helyzet?

— Az élsportra mindig kell juitnia és lesz is elegendő pénz, de iélő, hogy a legjobbak mögött hatalmas űr tátong majd pár év múlva. Engem azonban már

nem hiszem, bogi’ érint. Remélem, hogy a pályafutásomhoz szükséges feltételeket továbbra is zavartalanul biztosítani 'tudják a sportvezetők.

— Arányosnak érzi-e a megbecsülését a teljesítményével?

— Erkölcsileg is, anyagilag is. Mindent, amit elértem, a sportnak köszönhetek. Nemrég építkeztünk, van egy szép házunk, tehát a jövőnk biztosítva van, de szülői segítség nélkül nem boldogultunk volna. Egyelőre használt Ladámat sem tudom jobbra cserélni, mivel havi 20 ezres keresetemnek egy jelentős része törlesztésre megy el. Igaz, ha jó évet zárok, az érmekért járó prémiumból, jutalmakból akár 200 ezer tö- rint is összejöhet, de ehhez évről évre hozni kell magamat.

— Mit gondol, tud-e hasznot húzni a jövőben abból, hogy olimpiai bajnok?

— Címre ma már nem adnak állást, sem posztot; igaz, még nem is gondolok a befejezésre. Egy biztos; a visszavonulás Utáni gondtalan folytatáshoz minél több tőikét kellene összeg.vűjte- nem, amíg lehet. Nem panaszképpen mondom, de a nyugati országok nagymenői megtehetik, hogy négyórás munka mellett hódoljanak a kajakozásnak, mert a rövidített munkaidő alatt is megkeresik a megélhetéshez szükséges pénzt. Amit a sport révén szereznek, az már csak ráadás ...