Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-14 / 63. szám

1990. március 14., szerda SOMOGYI NÉPLAP 3 ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELŐJELÖLTJEI táji és kisegítő gazdaságokban végzett munka becsületét. Or­szágos nagybani piac létrehozá­sával fel kell számolni az ezzel kapcsolatos ,,lánckereskedel­met” és korrupciót. Nem értek egyet a kormány pénzszűkítő és magas kamatláb­politikájával, mivel az ország adósságállományát elsősorban exportképes termékek előállítá­sával tudnánk csökkenteni. Eh­hez új beruházásokra, gépekre van szükség, amihez pénz kell. (Ilyen magas kamatok mellett azonban a vállalatok nem fognak fejleszteni.) Esetleg várunk továbbra is a külföldi működő tőkére, ami jó lenne, ha már működne. Magam is ahhoz a korosztály­hoz tartozom, amelyiknek nem sok beleszólása volt az ország jelenlegi helyzetének kialakulá­sába, de valamennyien felelős­séggel tartozunk gyermekeink sorsáért, népünk boldogulásáért, a jövőnkért. Koszorú József Vállalkozók Pártja Koszorú József, a Vállalkozók Pártjának 6. sz. választókörzet­ben induló képviselőjelöltje mu­tatkozik be Önöknek. 1941-ben születtem Szekszárdon. Iskolái­mat Kaposvárott és Pécsett (Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola) végeztem. Baranyába, Sellyére kerültem dolgozni 1973-ban, há­zasságkötésem évéljen, majd 1983-ban Barcsra az ESZKV-hoz mint főépítésvezető. Itt elveimmel sok esetben ellentétesen kellett cselekednem, amivel természe­tesen nem értettem egyet. Elsősorban munkáscentrikus a beállítottságom, ami abban nyil­vánul meg többek közt, hogy: ará­nyos bért a végzett munkáért, de csak a végzett munkát fizessük ki a dolgozónak, és a végzett mun­kát azt fizessük meg. 1983. de­cember 4-én bejegyezték a cég­bíróságon a „KOVA" Építőipari Szolgáltató GMK-t, melynek — • mint fizikai dolgozó—alapító tag­ja és közös képviselője lettem. Azóta is eredményesen vezetem a 21 főé vállalkozó kollektívát. 1990. januárjában léptem be a Vállalkozók Partjába, és ennek közakaratból képviselőjelöltje let­tem. Semmilyen más pártnak nem voltam és nem vagyok tagja. A Vállalkozók Pártja nem politikai párt, elsősorban gazdasági, vál­lalkozói, közgazdasági, család­megerősítő politikát hirdet, köte­lességet és jogot hirdet. Kötelességünk DÖLGOZNII Legyen jogunk DOLGOZNI! Bí­zom abban, hogy instabil helyzet­ben levő országunkat piaccentri­kus, vállalkozó szemléletű, maxi­mális erőbedobást igénylő szelle­mi és fizikai munkával megerősít­hetjük. Lipták Béla Magyarországi Zöld Párt Életem meghatározó élménye — a forradalom — húszévesen ért a Műegyetemen. Résztvettem a 16 pont megfogalmazásában, a Belügyminisztérium lefegyverzé­sében, majd nov. 4—5-én a Kör­tér védelmében, ahol fogságba estem. Amikor onnan megszökve hazaértem, apám megkért, hogy meneküljek el, mert az AVH na­ponta keres. Az USA-ban feleségül vettem Szacsvay Mártát (annak a Szacs- vay Andrásnak a leszármazottját, aki Gábor Áron ágyúihoz a lőport gyártotta). Márta keramikus mű­vész. Adám fiam újságíró és ügy­véd, Ágnes lányom festő és grafi­kus. Nekem mérnöki irodám van, két egyetemen tanítok, s 14 köny­vem között van az USA Környe­zetvédelmi Kézikönyve. A Ma­gyar Környezetvédelmi Alap el­nöke s a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségének elnöke vagyok. Megválasztásom esetén — mint Közép-Európa egyetlen ket­tős állampolgársággal rendelke­ző képviselője — emlékeztetni fogom második hazám népét, hogy a magyar nemzet kapja meg Bush elnöktől azt a segítséget, amit 1956-ban hiába vártunk Ei- senhowertől. Kérésem természe­tesen csak akkor nyer meghallga­tást, ha Magyarország élen olyan erős kormány áll, amely a nép bi­zalmát élvezi. Somogy megye érdekeinek védője s a magyar környezetvé­delem lelkiismerete leszek, megí­gérem, hogy lefogom annak a vízügyi maffiának a kezét, amely szennyvíztisztítás és ivóvízter­melés helyett még mindig építi betonszörnyeit. Javasolni fogom, hogy legyen Magyarország első a világon, ahol minden iskolában kötelező tantárggyá teszik a kör­nyezetvédelmet. A djurdjeváci erőműre szánt milliárdokat kapja meg Somogy, hogy abból modernizálhassuk a mezőgazdaságot, rendbehoz­hassuk leromlott földjeinket és a tarvágások által meggyalázott, kirabolt erdőket. Dr. Magyar . Kálmán Somogyi Keresz­tény Koalíció A somogyi tanító és az egysze­rű szőlő-földműves, iparos-ke­reskedő ősök mellett, a számta­lan munkatapasztalat és a mosta­ni megdöbbentő találkozások miatt érzem magam elkötelezve a gyorsan pusztuló faluközösségek megmentésére. Agrárszakértők­kel együtt részletes programok készültek az ottani földterületek, s a velük kapcsolatos értékek ún. tulajdonosi jogának a gyors visz- szaállítására, valamint bizonyos kártalanítások meghatározásara. Ezek mellett most nagyon fon­tosnak tartom a régi Dráva-menti termelői és az ún. piackörzetek újraszervezését is, pl. a jugo­szláv—osztrák és a hazai áruk­nak a vámmentesen történő ela­dását, s a megfelelő bel- és a kül­földi tőke mozgásának, érdekelt­ségének a beindítását. (Ennek az előkészítésére utaznánk április­ban az U. S. A.-ba és Canada- ba!) Nem lennék történész-régész, ha nem hinnék abban, hogy a kü­lönböző gazdasági kérdések megoldásának az alapjához nem tartoznának az új emberi, a ke­resztényi értékrendek visszaállí­tása. Pl. az oktatás-nevelés ke­resztényi erkölcsre, tudatra épülő „felépítése”. Ehhez szükségesek az új városi és'falusi, akár feleke­zeti alapon is működő iskolák. És természetesen sorolhatnánk... Rendezni kell a család, az anyaság és a gyermekszaporo­dás kérdését. A keresztényde­mokrácia fő elveire támaszkodó alkotó munka, a helyes értékrend, az igaz emberség, a nemzeti ösz- szetartó erő nélkül nem lehetünk urai a fojtogató szociális helyzet­nek. Csak ez adhatja a szilárd, a vidékre épülő új Magyarország bázisát! Nagybocskai Tamás Magyar Demokrata Fórum 1948-ban születtem a pilisi evangélikus lelkész második gyermekeként. Édesapámat 1958-ban az Ordass-ügyben ta­núsított kiállása majd („ellenfor­radalmát” minősítéssel) állásából felfüggesztették, majd később Békés megyébe helyezték. Az el­lenzékhez való tartozásomat te­hát korán eldöntötték. A Debrece­ni Agráregyetemet 1972-ben vé­geztem el, és ekkor lettem somo­gyi. A Délsomogyi Á. G. Somogy- tarnócai kerületében kezdtem el dolgozni. KISZ-nek, MSzMP-nek nem voltam tagja. 1975 óta nős vagyok, feleségem orvosi könyv­táros. Két gyermekünk van. 1988 óta vagyok az MDF-nek tagja, annak a mozgalomnak, amely nem ideológiai vagy világ- nézéti jellegénél fogva, hanem nemzeti és demokratikus prog­ramjának mozgósító erejénél fog­va alkalmas minden olyan törek­vés összefogására; amely az ál­lamszocializmussal szemben áll és amely a demokratikus állam­berendezkedés megvalósulását lehetővé teszi. Véleményem sze­rint a program egyik legfontosabb eleme a demokrácia alapjának is tekinthető önkormányzat. A vá­lasztókörzet mind a 44 települé­sének joga van minimum alsóta­gozatos iskolára, orvosi rendelő­re, de az önkormányzatiságnak más területen is érvényesülni kell. Az MDF híve a piacgazdaság megteremtésének, gazdasági esélyegyenlőségnek, támogatja a családi vállalkozások, kis- és középüzemek létrejöttét. Az egészségügynek és környezet­védelemnek elsőbbséget kíván adni, szorgalmazza az anyaság, mint hivatás elismerését. Az ideo­lógia-mentes tanítás-nevelés fel­adatát ellátó, megújuló közokta­tást stratégiai ágazatnak tekinti. Céljai közé tartozik a szociális biztonság megteremtése, a csa­ládi jövedelmek védelme a min­denkori jövedelemelvonó szán­dékoktól. E program megvalósításához az egész társadalom erkölcsi megújulására is szükség van, amelynél ismét jelentős szerepet kell, hogy kapjanak az egyházak. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm, hogy ajánlószelvé­nyük eljuttatásával, átadásával támogatták jelölésemet.) Orzsi Zoltán Szabad Demokraták - Szövetsége 32 éves néprajzos múzeológus vagyok. Feleségem szállodapor­tás. Szilvia lányunk 4 éves. Hor- vát származású nagyapám, né­met községben történt nevelteté­sem a nemzetiségekhez köt. Több nyelven beszélek, amely lehetőve tette számomra azt,- hogy közelebbről is megismer­kedhessek Európával. Történelmi-néprajzi, valamint külföldön szerzett tapasztala­taim, egész eddig leélt életem, politikai ismereteim és meggyő­ződésem késztet arra, hogy min­den egyes embernek lelkiismere­ti, gazdasági és politikai szabad­ságjogokat, a kultúrának európai mércével mérhető szerepet, a vidéknek szabad önkormányza­ton nyugvó dinamikus fejlődést, azaz, egy jó-létí, polgári demokra­tikus társadalmat harcoljak ki. Barcs és környéke, az egész Belső-Somogy az ország perifé­riájára szorult. A Dráva, amely valaha • országokat kapcsolt össze, ma nemzeteket választ el egymástól. Az egykor pezsgő, kis- és középvállalkozásokon ala­puló élet mára elült, felváltotta sokaknál a közöny, a közömbös­ség, a félelem. Meg kell teremteni azt a lehető­séget, hogy az itteni emberek újra saját kezükbe vehessék Önnön sorsuk irányítását. Ehhez azon­ban törvények garantálta lehető­ségek kellenek, s ehhez az első lépcsőfokot a március 25-i vá­lasztások jelentenek. Dr. Sípos Imre Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Foglalkozása: körzeti állator­vos; lakáscíme: 7555 Csokonya- visonta. Széchenyi u. 67. 1944- ben született Csokonyavisontán. 1951 telén származása miatt a vörös terror szüleivel és 6 hóna­pos testvérével Hortobágyra tele­pítette ki. Onnét szabadulva isko­láit Siklóson, Pécsett, majd szár­mazása miatti viszontagságok után az Állatorvosi Egyetemen végezte 1968-ban. Azóta Csoko­nyavisontán él és körzeti állator­vosként dolgozik. A Kisgazda Párt programjával egyetértésben küzd és harcol a demokratikus, független szabad Magyarországért. Ennek újta a föld értékének és becsületének visszaszerzése, a földtulajdon és magántulajdon igazságos rende­zése. Az országot, népünket csak a virágzó mezőgazdaság húzhatja ki a bajból. Szívügyének tekinti: a nyugdíjasok életkörülményeinek javítását a kis nyugdíjak emelésé- . vei. Egészségügyünk gyökeres reformját, az oktatás teljes kor­szerűsítését, az ifjúság kersztyén erkölcstani alapon való nevelé­sét, mely elengedhetetlen feltéte­le a jövő generációjának, a ma­gyar haza felvirágoztatását meg­teremtő nemzedék nevelésének. E program megvalósulása ér­dekében küzd a Kisgazdapárt győzelméért. % Dr. Solti Pálné Szabadságpárt Tanárnő vagyok, férjem körzeti orvos. Lányunk egyetemi hallga­tó, fiunk gimnazista. 17 éve, la­kunk Barcson. A SZABADSÁG- PÁRTBA januárban léptem be, mert programja a család, a haza és az emberek tiszteletére, meg­becsülésére épül. Az egyszerű magyar embert a tisztesség, a szorgalom, a másokon való segí- teniakarás jellemzi. Sajnos veze­tőink még ma is elherdálják, kira­bolják az országot a magyar nép minden verejtékével együtt. Mit kell tennünk jövőnk érdeké­ben: — A tönkretett gyárak, TSz-ek vezetőinek felelósségrevonása nem évülhet el nyugdíjbavonulás vagy áthelyezés miatt. — A régi vezetőket le kell válta­ni a korrupció csírájában történő elfolytása miatt. A szakmai tudás és a vezetői rátermettség dönt­sön az előmenetelnél. (A SEFAG barcsi gyáregységének vezetője ennek az elvárásnak nem felel meg, sikerül csődbe juttatni a gyárat és a Dráva környezetét tel­jesen beszennyezni. A SEFAG vezérigazgatója ellen még a jó­zan ész sem cselekedhet, pana­szolták a gyár dolgozói a kópvise- lőjelölti beszélgetésen.) — Felül kell vizsgálni a párt és a munkásőrség által nyugdíjazot­tak, de nyugdíjkorhatárt el nem érők nyugdíjazásának jogossá­gát. — A jogtalanul felvett magas vezetői prémiumok visszafizette- tése az államkasszába. Az igaz­ságtalan vezetői premizálás megszüntetése. Képviselőjelöltsógem e rövid ideje alatt is naponta felkeresnek szemberek jogos igazságke­resés céljából. Minden erőmmel azon leszek a jövőben is, hogy a tisztességes, becsületes embe­rek érdekeit szolgáljam hitem szerint. Szabó Mária FIDESZ Barcson születtem, és iskolái­mat is itt végeztem. Már fiatal ko­rom óta élénken érdeklődtem a körülöttem zajló világ eseményei iránt. Családomban is gyakorta megtárgyaltuk a politikai élet tör­ténéseit, a háttérben rejlő mozga­tórugókat, a magyarországi rendszer hibásságából adódó igazságtalanságokat. Élénken foglalkoztatott a történelem, a gazdasági élet fejlődése, ezért jelentkeztem a JPTE Közgazda­ságtudományi Karára. Tavaly nem sikerült a felvételim, de nem adtam fel. Jelenleg Homokszent- györgyön nevelőtanárként dolgo­zom. Tavaly ismerkedtem meg a Fia­tal Demokraták Szövetsége vagy ahogy mindenki mondja a FI­DESZ Alapító Programnyilatko­zatával, majd ősszel a II. Kon­gresszus által elfogadott részle­tesprogrammal. Ezek voltak azok a gondolatok amelyekről titokban mindenki tudott, a jelenségeket felismerték, de a kivezető utat ilyen világosan és reálisan csak a FIDESZ tudta megfogalmazni. Hiszek abban, hogy ezeket a konkrétumokat a választópolgá­rok megismerik, és nem az ígér­gető, jelszavakat felvonultató, programjukban kívánságlistát le­író pártokra fognak szavazni! Minden választópolgárnak két szavazati joga lesz. Legalább a listán egy higgadt, szakértők által kidolgozott programra adják vok- sukat! Előre is tisztelettel meg­köszönöm, ha valaki érdemesnek találja személyemet, és rám sza­vaz. Úgy gondolom: Tisztalappal, ITT ÉS MÁST! Dr. Visnyei Sándor Agrárszövetség Dr. Visnyei Sándor homok- szentgyörgyi körzeti állatorvos 1944-ben született Kapospulán. Szülei magángazdálkodó közép­parasztok voltak 1959-ig, így az ötvenes évek elején mint iskolás­gyermek élte át azt az időszakot, amit tegnap még az iskolák törté­nelemoktatásából is igyekeztek kihagyni. 1959-ben, a tsz-szerve- zések időszakában a Kaposvári Mezőgazdasági Technikum tanu­lója volt, tapasztalhatta, mennyire volt „önkéntes" a kollektivizálás... Az Állatorvostudományi Egye­temen 1967-ben kapta meg a dip­lomáját. Munkába állása óta Somogy mezőgazdaságát, ezen belül is az európai színvonalra törekvő állattenyésztést szolgálta mint a homokszentgyörgyi állate­gészségügyi körzet hatósági ál­latorvosa. 1971-ben nősült, fele­sége pedagógus. Két középisko­lás gyermekük van, akiknek a jö­vőjéért különös felelősséget érez. Mint pártonkívülit soha nem nyerte meg a politikai élet zavaros világa, de a közéletből—amikor a körülötte élő egyszerű emberek érdekeit kellett képviselni — min­dig kivette a részét. Jelenleg is az a célja, hogy azokat szolgálja ebben a halmozottan hátrányos térségben —- csak magasabb fó­rumon —, akik között él és nap mint nap dolgozik: a magyar vidé­ket, a falusi embert, a parasztsá­got. Az Agrárszövetség képvise­lőjelöltjeként a gyökeres politikai és gazdasági rendszerváltozás híve.

Next

/
Thumbnails
Contents