Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-02 / 52. szám
1990. március 2., péntek SOMOGYI NÉPLAP 5 TIPP, TÁJOLÓ, OLVASÓSZOLGÁLAT AZ ORVOS VÁLASZOL Idült, nem fertőző betegségek Az egészség és a járványok új megfogalmazása (I.) Mestersége: színész Szombaton a képernyőn Molnár Piroska A ragályos fertőző betegségeket leküzdöttük, ma viszont az idült, nem fertőző betegségeknek olyan járványát éljük, hogy az általános vélemény szerint betegség nélkül már meghalni sem lehet. Pedig ez nem igaz, mert az. életnek minden betegség nélkül is van biológiai határa. Mindezek alapján alaposan megváltoztak mind az egészség megfogalmazását érintő, mind a járványtant fogalmaink. Az Egészségügyi Világ- szervezet álláspontja szerint az egészség ma már nem a betegségek és fogyatékosságok hiányát, hanem a testi, lelki, közösségi jó közérzetet jelenti. Másszóval: a régi megfogalmazás szerint egy idülten megbetegedett vagy már születésétől kezdve beteg ember is lehet feltételesen egészséges. ha testileg, lelkileg és a közösségben jól érzi magát. S a vele kapcsolatban levő közösségnek sem romlik a közérzete miatta. Mindezek megteremtésével az. egészségesekhez hasonlóan élhetik le életüket. UgyanIgazi zenei csemegét igéi' a filharmóniai hangverseny" sorozat hétfői hangversenye Kaposváron: a Bartók Vonósnégyes lesz. városunk vendége. A hangversenyt 19,30-kor a Liszt Ferenc 'Zeneiskolában tartják. Az Állami Bábszínház Nagyatádon a Gábor Andor Művelődési Központban szerepel 9-én, 14 és 17 órakor. Az óvodás és általános iskolás gyerekeket a Fólakkor számos orvosi vizsgálatnál betegséget nem találva egyesek egészségesnek és különböző munkakörökre, például gépjárművezetésre alkalmasnak találtatnak, munkavégzésük kapcsán pedig kiderül,' hogy nagyon is betegek. Ami a járványokat illeti, régen a tömegméretű kórokozók (baktériumok, vírusok) által terjedő fertőző betegségeket (pestis, kolera, himlő, tífusz, kiütéses tífusz, fertőző májgyulladás stb.) soroltuk ide, s az akkori járványtan ezek törvényszerűségeit, bioszociális, életközösségi összefüggéseit, valamint ezek leküzdésükét vizsgálta. A mai járványtan a tömegméretekben fellépő, nem fertőző, idült népbetegségek (elhízás, cukor- és zsíranyagcsere-zavarok, magas vérnyomás, szívinfarktus, rákos megbetegedések, csont-, izületi, máj- és ve- sebántalmak, valamint az egyre tömegesebb közlekedési balesetek és öngyilkosságok) járványát vizsgálja. A régi fertőző betegségek járványai folyamán kitanultuk, hogy ezeknek létrejöttöm és Fülenagy című mesejáték előadására várják. Gazdag hétvége lesz Kaposváron a Kilián György Városi Művelődési Központban. Ma és szombaton nőnapi virágkiállítást és vásárt rendeznek, 3-án 19 órától Cila diszkó. Négynapos kiállítás helyszíne lesz még a városi művelődési központ 5-től. Hongkongból érkezett selyemvitéhez. fertőző forrásra, fertőzést átvivő tényezőre és fertőzésre fogékony emberre van szükség. így ezek bármelyikének kikapcsolásával képesek voltunk e járványokat és terjedésüket leküzdeni, A fertőző betegség elkülönítésével (ka ran ten i/állásával) a fertőzőforrást, a terjedést az átvivő tényezők kiiktatásával (pl. a kiütéses tífusz esetén a ruha- tetű kiirátásával), a fogékonyságot pedig védőoltásokkal (mint a himlő esetén) képesek voltunk megszüntetni. A mai idült, nem fertőző betegségek járványában az öröklött hajlam és a külső, környezeti tényezők (életmód, táplálkozás) játsszák a legfontosabb szerepet. Az öröklött tényezők kiüszöbü- lése, illetve gyengítése ma még csak okos házassági tanácsadással képzelhető el. A környezet, valamint életmódunk és táplálkozásunk károsító hatásának kiiktatására viszont elsősorban magunk tehetünk sokat. lúgokból, dísznövényekből rendeznek kiállítással egybekötött vásárt hétfőn 10-től 18 óráig, A városi művelődési központ és a Somogy. Megyei Múzeum közös rendezésében Erkel László tárlata ugyancsak ma, pénteken 19 órakor nyílik meg a megyei mir zeumban. A megnyitón a Pankrátor balett-társulat működik közre. Curriculum vitae. avagy ars poetica? Koltay Tamás kérdései nyomán, azt hiszem, belepillanthat a néző a kaposvári színésznő életébe, megismerheti Molnár Piroska pályájának legfontosabb állomásait. A Csiky Gergely Színház művészével szerdán este beszélgettünk a színházi társalgóban — Orwell Állatfarm című darabjában láthatja legújabban a nagyérdemű az elismert színésznőt, aki tudatosan készülve a pályára, 1969-ban fejezte be tanul" mányait a Színművészeti Főiskolán. Ősztől Szegeden játszott: három évig volt itt maradása, mert Kaposvár hívta, várta. Hétévnyi hűség után négyéves szerződést írt alá a Budapesti Nemzeti Színházzal, majd két évig játszott a Katona József Színházban. öt éve ismét a kaposvári színház deszkáin játszik -— a közönség örömére. Szombaton este a televízióban Molnár Piroskával találkozhatunk — a Mestersége: színész sorozatban —, Kollégiumi napok a tanítóképzőben A hét eleje óta tartó kollégiumi napok nagyszabású rendezvénysorozata ma újabb érdekes programokkal várja az érdeklődőket. 19 órakor kezdődik az indiai zenét játszó Calcutta-trió műsora, majd 21 órától: Rocky-party. Holnap délelőtt kerül sor az asztaliteniszkupára; 14 órakor a városi sportcsarnokban megkezdődik az idei kollégiumi napok csúcspontja, a sportfarsang — ennek a díszvendége Fábián László olimpiai és világbajnoki öttusázó lesz. A megnyitót követően 14.15 órakor kezdődik el az „ügyesség-Jiátorság" verseny; Somogy két felsőfokú intézményének a kollégiumi csa- patán kívül részt vesz ezen egy, Kaposvár legjobb sportolóiból •— többek között kosarasokból. röplabdázókból — verbuválódott együttes is. 16.30 órakor pedig a tanítóképző főiskola tanárai a Csiky Gergely Színház színészei ellen lépnek pályára labdarúgó-mérkőzésen. A szervezők a rendezvény bevételét a kaposvári Siketek Átlalános Iskolájának és Nevelőotthonának ajánlották fel. Este — szintén a sportcsarnokban — diszkó várja az érdeklődőket. Vasárnap délelőtt kozmetika, fodrász, és masszázsszalon, valamint íitnesspróba szerepel a műsorban. Ekkor rendezik meg az unihoki-baj- nokságot is. Délután 5 órakor a CSIP-együttes panto- mimműsorát láthatjuk. Hétfőn bizonyára sokakat vonz majd u bolhapiac, a börze s persze a 16 órakor kezdődő palacsinta-party. Kedden 15 órakor az irodalmi teaház keretében Be- zerédi Zoltánnal és Helyey Lászlóval, a Csiky Gergely Színház két színművészével találkozhatnak az érdeklődök. Szerdán 20 órai kezdettel a Blues-kocsmával fejeződik be az 1990. évi kollégiumi napok eseménysorozata. Dr. Angeli István A Bartók Vonósnégyes Kaposváron Régi történet új köntösben A titkárnők a harmincas évek filmjeiben kedvenceknek számítottak, egy sor történet készült róluk — úgy tetszik, értük, mivel több. ségük révbe jutott hányattatása végén. Az amerikai Kevin Wade új köntösbe bújtatott titkárnő-történétét Mike Nochols ültette át filmszalagra. Dolgozó lány címmel vetítik 3-án és 4-én Kaposváron a mozimúzeumban. Tess és Katherine vetélv- társak. No, persze nem egyedül állnak egymással szemben, a férfiaknak is fontos szerep jut ebben a történetben: ám a csattanó itt sem marad el: a titkárnő arra ébred, hogy egy egész részleg vezetőjének nevezték ki ... Az én századoni címmel játsszák még ma, pénteken Kaposváron szintén a mozimúzeumban — Engedi Ildikó filmjét. Egy régi orosz népi legendát dolgozott föl az író-rendező, Dosztojevszkij lejegyzésére támaszkodva. A film számos díjat kapott 1989-ben; először a magyar filmszemlén ismerték el értékeit. majd Cannes-ban Arany Kamera díjjal jutalmazták, Edinburgban Chap- tin-különdíjbun részesült. Digneben fődíjat kapott. Las Filmajánlatunk a kaposvári kitűnő színészek közül elsőként. Képünkön: Jelenet az Oidipusz című darabból. Molnár Piroska és Lukáts Andor. Kaposvár nevezetességei — szombaton Túrázzon, versenyezzen velünk! Nagy érdeklődés kísérts tavaly a Kaposvári Természetbarátok Turistaegyesületének kezdeményezését, a városismereti versenyt. Ezért most szombaton Baranya. Somogy, Tolna résztvevőivel megrendezik a Kaposvár kulturális és történelmi nevezetességeinek megismerése vetélkedőt. A versenyen három kategóriában lehet indulni. Az I. kategóriában az általános iskolák 1—4. osztályosai, a II. kategóriában az általános iskolák 5—8. osztályosai, a III. kategóriában pedig a középiskolások, főiskolások, felnőttek indulhatnak. Valamennyi kategóriában egy-egy egyesület. iskola több csapatot is indíthat. Egy-egy csapat létszáma 3 fő lehet. A nevezési díj személyenként 10 forint! A versenyben részt vevők szombaton délelőtt 9 órakor gyülekeznek a megyei múzeum — Kaposvár, Május 1. utca 10. — nagytermében. Ott kapnak részletes tájékoztatót a versenyről. a teljesítendő feladatokról. A rajt 10-kor lesz. a megyei múzeum előtt, és a cél ugyanott. A feladatok megoldásán túl — például a megnevezett helyek felkutatása — az értékelésnél az idő is számít. Szempont az is, hogy a versenyzők külső segítséget (tanárok, rokonok stb.) nem vehetnek igénybe. Az eredményhirdetésre az I. kategóriában körülbelül 12-kor, a II—III. kategóriában körülbelül 13 órakor kerül sor. Kategóriánként az 1—3. helyezett csapatok tagjai (27-en) oklevelet kapnak és tárgyjutalmat. A győztes csapatok ezenkívül vándorserleget is. Az a csapat. amelyik három egymást követő évben vagy 'megszakításokkal öt alkalommal végez az első helyen, végleg elnyeri a serleget. Vegasbnn pedig elismerő ok. levelet. A film operatőre pedig a legjobb operatőr elismerést érdemelte. Enyedi Ildikó írja: —Gyanús és kényelmetlen, értelmezhetetlen dolog lelt a szeretet, a semmit sem követelő, egyszerű és feltételek nélküli szeretet, ami szelíd biztonsággal irányíthatná az embert egész élete során, A mesterséges iránytűk pedig: elvek, pártok, irányzatok, ideológiák olyan szégyenletes teljességgel kompromittálódtak éppen az utolsó száz évben, hogy mára az. ember végleg egyedül maradt. Pedig nem így indult ez az évszázad.