Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-11 / 60. szám
1990. március 11., vasárnap SOMOGYI NÉPLAP 7 SPORT Kaposvár, városi sport- csarnok, 1000 néző. V.: Major Gy., Nagy J. Kaposcukor: Vojvoda (28), Kristinik (1), Monok (26 9), Mcihalik (26), Gosztonyi (17). Csere: Nagy,- Stickel (7 3), Vitári. Edző: Magyar András. A szokásos koreográfia szerint alakult a mérkőzés eleje. Mint az a Kaposcukor hazai mérkőzésein már megszokottá vált, a kaposvári csapat villámgyors letáma- dásos játékával elhúzott, s az első perc végén már 8-2 állt az eredményjelző táblán. Hatalmas dobópárbaj alakult ki, s az 5. percben már 21-15 volt az eredmény’. Fokozatosan feljött a ' vendégegyüttes, s két ponttal megközelítette a hazaiakat. Ekkor azonban ismét a kaposváriak percei következtek, akik elhúztak 9 ponttal. Továbbra is a Kaposcukor játszott fölényben. A 17. percben aztán jött a fordulat. Több téves játékvezetői ítélet borzolta a játékosok és a nézők idegeit, s a Videoton kiegyenlített. Ekkor hosszú percekig állt a játéft, Kecskemét, 200 néző. V.: Rlbizsár, Zutch. Kapos Volán: Stefik, Kántor, Schmidt, dr. Pridál, Czifra, Czotter. Edző: Lasz- czik Iván. A csütörtökön megnyert mérkőzés előnyével indult a Kapos Volán Kecskemétre, és ez a győzelem reményt adott a kaposváriaknak. Sajnos a mérkőzés ném így indult: az első két játszmában a Kapos Volán játékosai egyszerűen képtelenek voltak felvenni a versenyt a hazaiakkal. Rosszul elütött labdák és gyenge sáncmunka jellemezte a kaposváriak játékát, mert a közönség egy emberként hangosan tüntetett a két bíró ítéletei ellen. A kellemetlen közjáték alaposan felpapriikázta a hazai játékosokat: Stidkel vezeté sével 8 pontos előnyt szerezték a félidő végére. A második játékrészben úgy folytatták a Kaposcukor kosarasai, mint ahogy azt az első félidőben befejezték. Rövidesen már 15 ponttal vezettek. Azonban ez az előny sem bizonyult elegendőnek, mert a vendégek megint fel tudtak zárkózni, és a 35. percben két pontra csökkent a kaposvári előny. A helyenként durván védekező Videoton játékának — sajnos — meglett az eredménye. A ponterős Michalik megsérült, s le kellett cserélni. Rendkívül izgalmasan alakultak az utolsó percek. Zúgott ,a „Mindent belel", s a hazaiak új erőre kaptak. Fokozatosan nőtt az előny, miközben a Videoton a hárompontos dobásokat erőltette sikertelenül. Egy másodperccel a mérkőzés befejezése előtt a nagyszerűen A harmadik játszmában megtört a jég: 2-ű. Kecskeméti vezetés után a vendég Kapos Volán 8-1-rs elhúzott. 11-7-re még ugyan feljöttek a kecskemétiek, de a játszmát végül a kaposvári együttes nyerte. A következő szettben „kaposvári csodának” lehettek szemtanúi a nézők, A Kapos Volán az idegesen játszó Kecskemétnek egyetlen pontot sem engedett szerezni, így 15-0-ira nyertek! A mindent eldöntő ötödik játékrészben drámaivá vált a küzdelem, A Kapós Volán folytatta az előző két játszmában nyújtott jó játéjátszó Stiokel állította be a végeredményt. A sérült Kovácsot nélkülöző Kaposcukor jelesre vizsgázott ezen a mérkőzésen. A kaposvári játékosuk egymást múlták felül lelkesedésben, s ha időnként hibák is csúsztak a játékukba, a küzdeni kát és 8-3-ra elhúzott. A Kecskemét azonbar# mind jobban magára talált: fokozatosan ^ledolgozta hátrányát, és 14-12-re feljött. Ekkor egymás után kétszar is hibázott dr. Pridál, . majd 15-16-os állásnál egy olyan ütést adtak meg a játékvezetők, amely a játéktéren kívül ért földet, s így 16-16 lett az eredmény, A kaposváriak nyitottak ezután, de a Kecskemét tudott végül pontot szerezni, s ezzel az alföldi város csapata nyerte meg a mérkőzést. Ez volt az a tipikus találkozó, amelyet nem a hazaiak nyertek meg^ hanem a vendégek veszítettek el. A Kapos Volán az első két játszmában nyújtott teljesítményével nagy hátrányba került. Már az is szinte csodának számított, hogy talpra tudtak állni és kiegyenlítettek, Kis szerencsével a Kapós Volán is megnyerhette volna a mérkőzést. A Kecskeméten elszenvedett vereséggel így a két győztes mérkőzésig tartó párharc 1-1-re alakult. A mindent eldöntő harmadik találkozóra ma 17 órakor Kaposváron, a Városi Sport- csarnokban kerül sor, A győztes a legjobb négy között folytathatja tovább, míg a vesztes együttes az 5—8. helyért küzdhet, Minden bizonnyal hatalmas csata várható a mai találkozón. Nagyon sokat jelenthet a szurkolók segítsége is. Ezért a Kapos Volán játékosai kérik a szurkolókat, hogy a mai összecsapásra minél többen jöjjenek el és biztatásukkal segítsék a kaposvári csapatot. Gelle József tudásra nem lehetett panasz. A kaposvári csapatból Michalik, Monoik, Gosztonyi, Vojvoda és Stickel játszott jól. Az ellenfél legjobb dobói: Varga (26), Masura (21 3) és Makó (16 3). Fenyő Gábor Fotó: Csobod Péter Befejeződött a kézilabda-vb Svédország a világbajnok 6. Magyarország Tegnap véget ért Csehszlovákiában a kézilabda- világbajnokság. Férfiegyüttesünk már korábban elérte a kitűzött célt, az első nyolc hely egyikének megszerzését, amely egyben meghívó is a következő olimpiára. Az 5—6. helyért vívott -mérkőzésen -válogatottunk 23:19 arányban kikapott a spanyoloktól, így a hatodik helyen végzett. A harmadik helyért: Románia —Jugoszlávia 27:21, Az első helyért: Szovjetunió— Svédország 23—27. Az első nyolc helyezett jogot szerzett, hogy induljon az 1992-es barcelonai olimpián. Ugyanezek a csapatok, kiegészülve a 9, helyezett Franciaországgal kivívták a következő 1993- as, Svédországban esedékes világbajnokságon való részvétel jogát is. A 10—13, halyen végzett válogatottak indulhatnak az 1992-es ausztriai „B" világbajnokságon, a 14—16. helyezetteknek pedig előbb a konti- nens-selejtejőkön kell bizonyítaniuk. Dr. Dobrovics Péter, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének egészen rövid véleménye a csapat szerepléséről: — Meggyőződésem, hogy a játékosok erőn felül teljesítettek, így minden”elismerést megérdemelnek. Ettől a fiatal, átalakulóban lévő gárdától a 6. helyezés nagyon szép siker. Azt hiszem, a torna kezdete előtt valamennyien boldogan kiegyeztünk .volna ezzel az eredménnyel. Gyászjelentés Fájdalommal megtört szívvel tudatom mindazokkal, a/kik ismerték, szerették és tisztelték, hogy drága jó férjem, SZOLLAK LAJOS nyugdíjas pénzügyőr, volt igali lakos szerető szíve életének 74. évében, hosszain tartó, gyógyíthatatlan betegségben megszűnt dobogni. Földi maradványát március 13-án 11 órakor helyezzük örök nyugalomra az igali temetőben. örökké gyászoló felesége. * * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismertéi és szerették, hogy BARDOSI FERENC Kaposvár. Vörös Hadsereg útja 7. sz. alatti lakos életének 70. évében elhunyt. Drága halottunkat március 14- én, szerdán délután 15.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön* értesítés helyett. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk hogy a mindenki által sze-' retett Lajos bácsi, WOLF LAJOS 84 éves korában eLhuniyt. Temetése március 13-án 13 órakor lesz a siófoki Kele utcai temetőben. M A I MŰSOR l'siky urrurly Színház 19 urakor: ALLATFARM. Siófokon. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5: EGYIK KOPO MÁSIK EB (mb., am.), 7: FREDDY VISZ- SZATÉR (mb., am., 16). Szabad Ifjúság Í4, Í6 és 18: ÖKÖLHARCOS (mb., am.) Latinra mozi f6: MELYTENGERI SZÖRNYETEG (am., 16). Mozimúzeum f4: A KÉTÉLTŰ EMBER (SZ,), f6 és fö: ELÖJATSZAS: f6. f8: A HERCEG MENYASSZONYA (mb., am.). Barcg du. 5 és 7: VAKLARMA (mb. am.). Marcali du. 6: AMERIKAI NINJA 8. (mb., am.). Nagyatád du. 6 és 18: ü ÉS 1/3 HÉT (am„ 16). TILE VÍZIÓ ■«dopest 1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak, o.io: a nyugdíjasnak sosincs ideje. 6.39: A hét. 10.35; Delta. 11.00: Képújság. 16.30: Képújság. 16.40: Déli videóüjság. 16.59: Stirl. 17.00: Tizen Túliak Társasága. 17.45: szám-adás. 18.00: Kalendárium. 18.50: Esti mese. 18.00: Cimbora. 19.30: Híradó. 20.05: padam. padam, padam..." 31.00: Választási vilamüsor. 32.00; Panoráma. 22.45: Híradó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.13: Tv2. 17.45: Mozaik. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25; Gyerekeknek. 19.00: Szimfónia. 20.00: A pécsi körzeti stúdió. műsora. 21.00: Híradó 2. 21.30s TeVesporl. Kb. 23.00: Tv2 Napzárta. Outiak Tv f 14,00: orchideák. 14 20; Batman, 14,45: Ház a* Eaton téren. 15,35; Kum Kum, 16.00: An- tan-té-nusz. 18.30: Mini színpad. 16.30: Vif-zack, 16.55: Mini tv* híradó. 17.10: Egyedül a vadonban, 17,35: Mini tudósítás, 17,55: Philipp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: Falcon Crest. 19,30; Tv-hiradó. 20 00; Sporthírek. 20-15: Hétfő: sport. 21.15: Hunter. 22.10: George nővér meggyilkolása. 0.25: Hírek, 0.30: Miami bűn. Ondók Tv 1 15,00: Műkorcsolya vb Gála. 16.40: Müvészlextkon, 16.45; Az élő bolygó, 17,30: Hársla utca, 18.00: slnha Moca. 18.30: Wurlitzer, 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Hotel Paradies. 31.15: Schilling. 22.00: Tv-hiradó, 22.25: Test-lé- lek-tudat, 23.20: Éjszakai atúdió 0.20: Hírek. A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ közkívánatra ismét bemutatja 3:1 a szerelem javára (operett) 1990. április 6-án 19 órakor, 7- én 19 órakor, 8- án 15 órakor. Jegyek a jegyirodában válthatók. KAPOSVÁR, Május 1. u. 8. Telefon: 11-113. (110179) Jugoszláv Tv 1 12.40: Elmulasztották, nézzék! 14.50: Hírek. 15.00; Az éjszakai program ismétlése. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tv-napló. 17.20: Oktatumüsor. 17.50: Sorozat gyermekeknek. 16.20: Számok és betűk. 18.45: Dokumentumprogram. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.05: B. Nusle vígjáték ciklusából. 21.10: Külpolitikai műsor. 21.40: Tv-napló. 22.05: Éjszakai program. 0.05: Hírek. Jug«ulév Tv 2 17.50: Tv-naptár. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.20: Körzeti programok. 19.30: Tv-napló. 20.00: A sport világa. 20.50; Tv- mix. 21.00: Háborús sorsok. 21.55: Dokumentumest. 23.25: HatárnélkUll álom. KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.06: Hangszemle. 8.20: A hét zenemüve. 8.50: A hét költője, 9.00: Napközben. 11.05; Hagyományápolók. 11.35: Utazás a koponyám körül. 12.00: Déli krónika. 12.39: Ki nyer inai 12.50: Házunk tája. 13.00; Klasz- szikusok délidőben. 14.05; A tolerancia forradalma. 14,23; Egy lélegzetnyl oxigén — Konrad Györgynél, 14.35: Kóruspödium. 15.00: Dráva szögi magyar nép- költészei. 15.30: Lehoczky Éva operettfelvételeiből. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: A Nyitnlkék postája. 17.00: Eco-mix. 17.30: Századok muzsikája. 16.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk, 18.30; E9tl magazin. 19.20: Sportvllág. 19.30: Hol volt, hol nem volt.., 19.40: Népdaluk. 19-50: Gong 20.UO: Agora, 21,00: A Nagy imre-per lanáosvezetö bírája voltam, 21.50: aeígor György trombitán Játszik, 22.00: Hírvilág, 22.30: Mi a titka? 23.33: Barangolás régi hanglemezek között. 24.00: Hírek, 0.15—4,20; Éjfél utánPETŐFI RADIO 4.30—6.60: Reggeli zenés műsor. 7,35: Sportreggel, 8.00: Hírek. 8.65: Rivaldafényben, 9.U5: Bakaruhában. 6.35: Sanzonpó- dium. 10.00; Magyarán szólva. 1045: Operettpaládé. 11,05: Hogv tetszik lenni? 11.35: Népszerű tuvósmuzsika. 13.00: Hírek. 1340: Nóták. 12.53; Kis magyar néprajz, 13,00: Hírek. 13.05: siágsr- műzeum. H.oo: Kettőtől üti«.. 17.00: Hírek. 11,05; Kölyökráűió. 17,30; ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter, 18.08: Viasza . . 19.35: Mese-zene gyerekeknek, 19.59: Senki többet? Harmadszori 21.95: -Sikorlemezek, CD-n. 22.00: Ez botrány?! 23.00; Hírek, sporthlradó, 23.20; Az élő népdal. 23.30: Gitármánia, 045- 4.20: Ejfél után,SPORTHÍREK A finnországi Kajaniban a házigazda északiak ellen játszotta utolsó Európa Liga-mérkőzését a magyar asztalitenisz-válogatott, A zárófordulóban jó játékkal 6:l-re nyert a csapat, amely végül is második lett a ligában Belgium mögött. A részletes eredmények; Scmosi—Ikonén 2:0 (10, H), Varga—Valasti 1:2 (19, -20, -14), Wirth G.—Suomalainen 2:0 (14,13), Somosi, Varga —Valasti, Ikonén 2:0 (20, 11), Varga, Wirth G.—Valasti, Soualainen 2:0 (11, 20), Varga—Ikonen 2:1 (21, -16, 17), Somosi—Valaski 2:0 (20:17). * * * Neubranderburgban befejeződött a hagyományos nemzetközi női kézilabdatorna, amelyen a magyar válogatott a zárónapon az NSZK ellen kétgólos győzelmet aratott, s ezzel az értékes második helyet szerezte meg. Az elsőséget a világbajnok Szovjetunió harcolta ki. A szombati eredmények: Szovjetunió—NDK 26:20 (11:13), Magyarország—NSZK 21:19 (10:11), Bulgária— Csehszlovákia 26:25 (13:13), Norvégia-----Hollandia 22:15 ( 11:9). * * » Egy válogatott és négy kupamérkőzést játszottak szombaton a magyar vízilabdázók. Sor került a magyar és szovjet ifjúsági válogatottak első találkozójára, amelyet a magyarok 11:10 (1:1, 4:3, 2:1, 4:5) arányban megnyertek. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosporl 6.00: Üzleti vllághiradó, . 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: DJ Kát show, 9.30: Eurosport-étlap. 10.00; Atlétiku. 11,00: Műkorcsolya VB. 12,00: Labdarúgás. 14.00: Forma—1. ÍS.OO: Lovasshow. 17.00; Sí Világkupa. 16.00: Jégkorong. 20.00: Nemzetközi autó- és motorsport. 21.00: Micsoda hét! 22.00: ökölvívás, 23.00: Jégkorong. l.oo: Body building. Super Channel 7.00: Napkezdet, 8,00; Egyveleg. 16,00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.40; Idölánc, 20,00: Szuperva- káclók. 20,30; A környezet kilátásai. 21.30: Q, E, D. Riportok az orvostudományról. 22.00: Hírek. 2245 l Vad tél. Természetfilm. 22.45: Thaiföldi panorama. 2345: Panoráma, 23,45:- A nagy korallzátony. 045: Hírek. 0.30: Kék éj, H30; Idöláne, 1.40: Egyveleg. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT l-gyel! 8 30; Szomszédok, 9.00: Hírek, 9.05: Szeretethajó. 9.50: Utazási magazin. 10.05: Music News. 10.30: Ágyúgolyó futam. 12.35: Szerencsekerék, 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Pixi az égi kakukkfészekben. 14.30: Háztartási tudnivalók. 14.40: Szeretethajó, 15.30: Boldog napok, 16.05: Daniel Boone, 1740: Szomszédok, 17.35: ötletek természetbarátoknak. 17.50; Édes méreg, 18.45: Hiradó, 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Törtető John, az orvos- tudor, 21.00; A szomszéd kertjének cseresznyéje. 22.35; Sporthírek. 22.43: Sztorik. 23.25; Tv- tökör. 23.53: A kasztiltaiak. 1.23: Vallásos szemszögből, RTL plut 6.23: Halló Európa, jó reggelt Németország! 8.35; Telebutik. 940: A Springfleldek története, 10.05; Játékshow, 10.35: Dr. Who. 11.00: Rajzfilm, 11.05: Mindig van egy holnap, 12.30: Klasszikusok délldőben. 13,00: Telebutik, 13.30; Kaliforniai klán. 1449: A Springfleldek története. 18,00: Kedves Bili bácsi! 15.30: Játssz velünk! 15.40; Üzleti hirek. 16.00: Álarc. 16.30: A hatmillió dolláros férfi, 1740: Játékshow. 17.45: csillagtallér. 18.00; A doktor kórháza. 1945; A 214-es csendes-óceáni repülöszázad, 2045: A főnök. 21.93: Csata Midway-ért. 23,30: Kulturális magazin. 040: Férfimagazin. 0 45- Pankrácló. Röplabda NB I Ma 17 órakor: K. Volán—Kecskemét a városi sportcsarnokban Kecskeméti SC-Kapos Volán 3-2 (10, 2,-8, 0, 16) Kosárlabda NB I Lelkesedésből jeles Kaposcukor SE—Videoton 105-96 (56-48) Monok szerez kosarat a Videoton-játékosok gyűrűjében