Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-10 / 35. szám
1990. február 10., szombat SOMOGYI NÉPLAP 7 KÖRNYEZETÜNK Vissza a természetbe ,,A természet varázsát ontja bőven: A fiiben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a Jöldön oly silány anyag, Mely így vagy ügy ne szolgálná javad: De nincs oly jó, melyben ne volna vész, Ha balga módra véle visszaélsz!” Egyre gyakrabban foglalkozik a tömegkommunikáció a környezet- és természetvédelemmel, s ezzel párhuzamosan a különféle káros, a természet harmóniáját megzavaró eseményekről napról-napra értesülünk. Sok embernek úgy tetszik, hogy az efféle információdöm- ping ellenére mégsem karolják fel igazán e régóta időszerű témát, s az erőfeszítések általi eredmény szintén csekély. A bennünket körülölelő természettel akarva-akaratlanul mindenki találkozik. Sokan környezetük iránti közömbösségből ejtik le az utcán a papírzsebkendőt, raknak tüzet a száraz avarban, szállítják tiltott helyre a szemetet, hogy csak a leggyakoribb ,,beidegződéseket" említsem. És ha a számszerűséget vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a szükségesnél jóval kevesebben vállalkoznak napjainkban -környezetünk védelmére, a természet nyújtotta kincs kellő megbecsülésére. Dr. Lang Miklósné, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola adjunktusa, nem közülük való. Évek óta azon munkálkodik, hogy a természet- tudományos tárgyak nyújtotta lehetőségeken kívül, a hallgatók minél több információt szerezzenek a természet- és környezetvédelemről. Ezeket az ismereteket a tanítójelöltek magukkal viszik az aprófalvak összevont osztályaiba, s a lakótelepi iskolák panelfalai közé. És tudjuk jól: a természet szeretetére és annak ezernyi értékének megóvására való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdenünk. A természettudományi tanszék egyik parányi irodájában beszélgettünk a tanárnővel. Rajta kívül még három kollégája tudhatja magáénak e zugot, ahol viszonylag keveset tartózkodnak, hiszen a szemléltetőeszközökkel gazdagon ellátott, a szak- tanterem melletti, tágasabb szertár az igazi élettér számukra. Részlet a diorámából (Shakespeare) — Környezetvédelemre nevelés. Ezt a fogalmat sokan használják így, véleményem szerint helytelenül — állapítja meg dr. Lang Miklósné. — Környezeti nevelésről kell beszélnünk, ami az előbbinél lényegesen tágabb fogalomkört ölel át. Természetesen a környezetgazdálkodást is. Környezetünket pedig akkor védjük igazán, ha ésszerűen gazdálkodunk vele! A környezetkárosodás benne foglaltatik a környezetvédelemben, s ennek alapismereteit, tanításának módszereit beépítettük a természettudományos tárgyak tananyagába és a környezetismereti tantárgypedagógia előadásain, szemináriumain is foglalkozunk vele. Ezek a tantárgyak egy bizonyos mértékig a környezetvédelem szakmai ismereteit rendszerezik, formálva a hallgatók szemléletét. Azonban én úgy érzem, hogy a friss diplomával kikerülő hallgatóknak ez nem elég! Mielőbb el kell érnünk, hogy a nálunk végzett hallgató aktív környezetvédő legyen! Mindez csak akkor valósulhat meg igazán, ha a pedagógusjelöltet egy belső indíttatás készteti környezetünk védelmére. — Ez a figyelemre méltó cél vezérelte akkor is, amikor az 1982—83-as tanévben beindította a környezet- és természet- védelmi fakultációt a harmadévfolyamosok körében. Milyen tematika szerint tartották a foglalkozásokat? — A fakultáció programját évről-évre az igények figyelem- bevételével terveztük meg. Neves környezetvédőket kértünk föl egy-egy előadás megtartására, s az ilyen témájú városi kiállításokon és előadásokon rendszeresen megfordultunk. Jó kapcsolatot alakítottunk ki a megyei múzeum természettudományi és környezetvédelmi osztályával. Ökológiai megfigyeléseket végeztünk a tokaji és a desedai parkerdőben, s minden csoporttal meglátogattuk a megyei köjál település-egészségügyi osztályát és laboratóriumait. Az ide jelentkezetteknek a tanév végére dolgozatot kellett készíteniük „Lakóhelyem aktuális környezetvédelmi problémái" címmel. — Hány taggal szerveződtek ezek a csoportok? — Az első fakultációs csoport 13 hallgatót számlált, majd ez 8Lemértük az Iharosberényl mamutfenyő kerületét lyót, az egyik legértékesebb természetvédelmi területünket. Megfordultunk Zalában, láttuk az Őrség megannyi csodáját, eljutottunk a Jeli és a Kámoni arborétumba, bebarangoltuk a Bakony és a Balaton-felvidék kies tájait is... — Egy-egy profi módon megszervezett országjáró körúton a természet nyújtotta látvány építészeti nevezetességek megtekintésével társult. Gyakran még a tájegységek népszokásaival, hiedelmeivel is megismerkedhetnek a tanítójelöltek. A szár- somlyói „ördögszántáshoz" milyen legenda fűződik? —A néphit szerint a szár som - solyói kövek azért kerültek felszínre, mert valaha az ördög megkérte egy özvegyasszony szépséges leányát. A bánatba roskadt anya viszont kikötötte, hogy csak az esetben adja feleségül gyermekét, ha a vójelölt kakasszóra felszántja ezt a hatalmas domboldalt. Az ördög, hogy minél előbb ellássa feladatát, segítségül hívta a macskákat, s így gyorsan haladt a nehéz munka. Meglátta ezt az özvegyasszony, s jóval pirkadat előtt elkukorékolta magát. A kakasszóra a falu összes kakasa harsány kukorékolásba kezdett, így jelezve a hajnalt. Az ördög — mivel nem kapta meg szíve választottját — az ekét lehajította a dombtetőről, amely mélyen a földbe fúródott, s a legenda szerint itt buggyant felszínre Harkány gyógyvize... A tanszékről a szertárba sétáltunk át, az első emeleü folyosó központi helyén csillogó dioráma vonzza magára a szemeket. Az üvegbe zárt szépséges világ egy táplálékláncot mutat be, a növényektől a csúcsragadozóig. Ez a szemléltetés csúcsteljesítménye! — Régi vágyunk vált valóra, amikor fél évi munka után végre idekerülhetett a biolgóiai egyensúlyt illusztráló dioráma. A madártani egyesület helyi csoportjával vettük fel a kapcsolatot, így segítségükkel viszonylag gyorsan és elfogadható áron megépülhetett ez az „üvegkalitka". Ha majd megunjuk a jelenleg bemutatott ökológiai rendszert, bátran felcserélhetjük „szereplőit", hiszen az élő természet sokféle lehetőséget sejtet. — A folyosó végén — melyet hamarosan összekötnek az épülő gimnáziumi szárnnyal — nyitottunk be a szertárba. Térképek, földgömbök, könyvek, folyóiratok tucatjai, tablók, diák, videokazetták özöne. Minden megtalálható itt, ami bármilyen segítséget nyújthat a tanítási gyakorlat óráihoz. Nemrég még élösarok is volt a folyosón, ám ezt az átalakítás miatt le kellett bontani, s áttelepíteni a szaktanterembe, az akvárium mellé. A takaros madáretető azonban megmaradt az ablak előtt: ottjártunkkor éppen egy zöldike szemezgetett a kínálatból. A szertár hangulata önmagáért beszél: az itt dolgozó oktatóknak valóban szívügye a környezet- és természetvédelem. Lang tanárnő asztallapnak beillő nagyságú albumot tesz elém. Színes fotók tárháza ez, melyek a kirándulások eseményeit örökítették meg. Túraruhába bújt tanárok és hallgatók ra csökkent, s az 1985—86-os tanévben ugrásszerűen 44-re emelkedett a létszám, s később is 20 körül mozgott. A 180—200 harmadéves hallgatónak csak egy csekély töredékét vonzotta az általunk felvázolt tematika, de ha az eredményt nézzük, akkor örömmel nyugtázhatjuk, hogy e falak között is megkezdődött az aktív környezetvédelemre irányuló képzés. Találkozásaink alkalmával víz-, levegő- és talajvizsgálatokat végzünk, megismertetve a hallgatókkal, hogyan kell anyagmintát venni, s ez milyen metodika szerint építhető be az alsótagozatos kömyezetismereti órák tananyagába. — Mennyire „népszerűek" a környezet- és természetvédelmi témák a szakdolgozatíráskor? — Örvendetes, hogy azok a hallgatók is, akik nem jártak fakultációra, szívesen foglalkoznak e kérdéskörrel, s a környezetvédelemre nevelés alsó tagozatos lehetőségeit és módszereit gazdagon illusztrálják dolgozatukban. Némelyikben a természetvédelmi területeket is bemutatták. E téma iránt tanúsított figyelemnek, és az általunk szervezett kirándulásoknak mindenképpen jelentős a szemlélet- formáló ereje. A velencei gránit ingókö vizsgálata — Milyen országjáró kiránduláson vehettek részt a hallgatók? — Kollégáimmal föltérképeztük közvetlen környékünket; iskolánk autóbuszával jártuk a vidéket. Ezeknek a túráknak a főrendezője Dávid János főiskolai tanársegéd volt. Jártunk Tö- rökkoppányban, Szennán, Ro- polyban, megismertettük Pécs és Komló környékét, SzársomA szarsomlyói „ördögszántás” Vissza a természetbe! közös élményéről mesélnek a képek, dokumentálva a természet iránti vonzalmukat. — A tanítójelöltek aktív környezetvédőkké való nevelése csaknem egy évtizede kezdődött a főiskolán. Milyen visszajelzéseik vannak? A már gyakorló pedagógusok — e falak közül kikerülve — valóban aktív környezetvédőkké lettek? — Sajnos, még nem jutott időnk arra, hogy ezt az úgynevezett követő-vizsgálatot elvégezzük. Munkánkat ellenőrizendő, következő lépésünk az eredmények fölmérése lesz majd. Lörincz Sándor ELET A JÉGÉN Fejezetek a természetjárás országos történetéből Füstforgacsok Úgy hiszem, hogy a jégen való csúszkálás a legrégibb természetszerető téli örömök közé tartozik. Talán olyan régi, mint maga ajég... Ismerünk a régi időkből furfangos jégjáró eszközöket, fából és csontból készült korcsolyákat, fakutyákat. Mert hiszen a mi vidékünkön ha hó nem is, de fagy mindig volt, csúszkálni pedig még a leghitványabb pocsolyán is lehetett. Csúszkáltak is. Régi leírások sok vidám történetről számolnak be. Grófok, bárók, nemes főurak által rendezett jégi mulatságokról, versenyekről, kirándulásokról a befagyott Dunán, vagy a Balatonon. A Balaton jegén átjárni a túlsó partra mindennapos foglalatosság volt, de azt is feljegyezték, hogy nem volt olyan tél, amelyik ne követelte volna meg a maga áldozatát, bizony az egyik esztendőben az urasági jégszánkót, a másikban egy egész lakodalmas menetet nyelt el a jég, lovastól, menyasszonyostul, násznépestül együtt. Ki tudja már, és ki hinné el, hogy a mostani vízszegény Kaposvárnak valamikor hatalmas tavai voltak?! Ott volt a Szokola a város és a Cser között, és az anyák réme, a Papsára, a tüskevári állomás környékén, egy régi agyaggödör a felgyülemlett vízével, amelyben igen sok kaposvári gyerek lelte a halálát csúszkálás közben. A sportszerű korcsolyázás egy ugyanilyen agyaggödörben kezdődött el, mégpedig a mostani Rákóczi sportpálya helyén, amikor 1880- ban Hodossy Lajos szolgabíró megszervezte az első városi korcsolyázóegyletet. Még ugyanebben az évben nagy farsangi csúszkálást rendeztek a jégen Szimpli- ciusz Barcza József cigányzenekarának kíséretében. A nagy érdeklődéstől felbuzdulva a következő télen a múkorcsolyázáshoz is értő Kellauer Gábor gyógyszerész, az azóta már lebontott Berzsenyi utcai patika tulajdonosa vette kezébe a korcsolyázás ügyét. Ezután a kaposvári farsangi jégünnepélyeket minden évben megtartották. Különösen a főgimnázium tanulói kedvelték ezt a sportot. Igazi jégpályát is csak akkor építettek a városban, amikor egy lelkes tanár, dr. Kocsis János vette kezébe a korcsolyaegylet irányítását. Egy évvel Kaposvárra költözése után, 1894-ben — ekkor már az egylet igazgatója — megszerezte kocsofyapályá- nak a volt donneri Herczeg- uszoda mögötti telket. A két folyó közötti rész kiválóan alkalmas volt jégpálya kialakítására. Rövidesen ház is épült itt, ebben volt a korcsoly akötöző terem, a szertár és egy kis étterem is. Ez az épület volt levente, cserkészotthon, most pedig a Gilice utcai óvodának ad helyet. Szemben vele, a pálya nyugati oldalán nagyobb fatribün is épült a közönség számára. A pálya előtt a katonazenekar muzsikált felváltva a cigányzenekarral. A közönséget pedig a 44-es gyalogezred natal tisztjei szórakoztatták „káprázatos kor- csolyatudásukkal”. A gimnazisták és a polgári leányiskola tanulói kis mécsesekkel a kezükben korcsolyáztak ki a jégre. A jég közepén lángoló tábortűz körül korcsolyázott és adta elő műsorát Gruber Kazi, a füttyművész. Néha-néha egy petárdát dobott a tűzikutyába, és a tűzijáték fényében „szemkápráztató látványt nyújtottak a hóesésben táncoló párok”. Hanem egyszer a szép Csalay Ilka olyan csábosán nézett a körbe korcsolyázó Gruber Kazi szemébe, hogy az zavarában a virágcsokor helyett a szurkos fáklyát dobta a közönség közé, amitől a fatribün leégett... Az első világháború után, 1920-ban újabb személyekkel találkozunk a korcsolyaegylet vezetésében: Si- poss Gézával, Dépold Bélával és Krieger Ödönnel. 1931-ben a Kaposvári Korcsolyaegylet Rt. a pályát eladta a városnak, a pénzből a Turul SK építette fel a Honvéd téri pályát, a későbbi Dózsa pályát. Volt idő, amikor öt korcsolyapálya is működött. Kaposváron ma jószerével csak egy van. No, de hová lett a tavalyi Lévai József
