Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-01 / 27. szám
1990. február 1., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 5 EGY HETESI PORTÁN „Minigazdaságot szeretnék" A hatalmas fekete kutyát mintha valami vad, boldog delirium szállta volna meg: lafa fülei röpültek a bohó- kás állat után, tappancsai tenyérnyi nyomot hagytak a felázott talajon. A hetesi ház gazdasszonyának, Jäger Im- rénének nincs túlzott tekintélye, a kutya érezve a szándékot, nem hagyja magát behajkurászni a sufniba. — Ne tessenek félni tőle, nagyon jámbor állat! — nyugtait bennünket, és megpróbálja megóvi ruhánkat a kutya féktelen szeretetétől. — Még kölyök, de a termetét és természetét újfund- landitól örökölte. A porta az utcáról semmi különlegességet nem árul el, ám belépve — mintha az „időgép” jóvoltából több évtizedet utaztunk volna visz- sza — egy régi-régi parasztház belseje • tárul elénk. Igaz, nem kemence adja a meleget, hanem központi fűtés, ám ez egy csöppet sem töri meg az érdekesen kialakított lakás stílusegységét. A szekrény tetején hatalmas cserép lekvár és tejesbödönök, a falakon kézzel festett tányérok, a fűszerespolcon pedig különleges formagazdagságú fiaskók sorakoznak. Hasonló kép fogad a következő helyiségben, ahol a modern étkezőgarnitúra jól megfér a századforduló idejéből való komóddal, az intarziás, szintén régi fésülködőasztallal. — Kilenc éve költöztem ide Kaposvárról, egy lakótelepi lakásból — emlékezik Jáger Imréné. — De még a foglalkozásom — fogtechnikus — is túl városiasnak hat ebben a környezetben. Ám erre az életmódra jellemző, hogy faluról származó férjem alig három évig bírta, és inkább búcsút intett. A falunak is, nekem is. — A kérdés magától adódik: nem dolgozik a szakmájában, egyedül van két, szinte felnőtt gyermekével. Miből él? — Sokkal többet dolgozom, mintha fogtechnikus lennék; gazdálkodom. Nemrég angóranyulakkal foglalkoztam, de az „nem jött össze”, tízesével döglöttek. Hálisten túl vagyok rajta. Most szeretnék belevágni a falusi turizmusba, ám ehhez még „ki kell pofoznom” a lakást. Egyébként itt a munka, mint égen a csillag: a területemen van kaszáló, gyümölcsös, vannak csirkék és disznók. Most pedig szeretnék egy tehenet vásárolni. Bumm! — dübörög a konyhaajtó. Alex, a kutya nem igazán örül, hogy kizárjuk a társalgásból. A macska azonban minden rossz előjel ellenére ki szeretne menni. — Alex nem bántja a macskát, bár tavaly nyáron is agyonnyalogatott egyet — mondja odapillantva a ház asszonya, majd visszatér a mindennapokhoz: — nagyon szeretem az állatokat, s tervem egy igazi minigazdaság létrehozása. A gyűjteményemről csak any- nyit: a zömét itt, a faluban szedtem össze. Egy szép tálalószekrényt a szomszédtól kaptam, kihajították volna a szemétre. Sok padlást is végigjártam, de még egy-két portán szívesen válogatnék. Igaz, ami igaz, én sem adnám oda az örökségül kapott régi tárgyaimat senkinek. — Hogyan fogadták annak idején a faluban a városi embert? — Hamar befogadtak. Nagyon megkedveltem ezt a falut, nem is tudnék, nem is akarok többé „városi” lenni. Itt is zajlik az élet. Karácsonykor például „benézett” hozzánk egy IFA. Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy örültem; becsúszott az egyik szobába, és leszaggatta a központi fűtés csöveit. A lakást elárasztotta a víz ... Hát mit mondjak? Nem volt igazán karácsonyi ajándék. A családjáról elmondja, hogy 22 éves lánya fodrász, Kaposváron él. A hetesi ház 20 éves fiának és 15 esztendős lányának jelent otthont. — Vidám kis család vagyunk mi, a fiamnak remek humora van. Nagy Feró után szabadon magnóra vett „je”-jétől a múltkor eldobta magát a papagáj. Szegénykém halálát — bevallom őszintén — nagy nevetés kísérte. De ha körülnéznek a lakásban, látják, van itt mindenféle állat; tengerimalac és macska, üvegketrecben tartott csirke, és újabb papagáj. No, meg Alexnak is bejárása van a lakásba. Mintha hallotta volna a nevét, a kutya újabb rohamra indul az ajtó ellen. Kicsit. összerezzenünk. — Hát igen, ezt meg kell szokni — mondja mosolyogva Jáger Imréné. Búcsúzóul — már ameny- nyire Alex engedi — megnézzük a külső falat borító régi paraszti szerszámokat, a szakajtókat, szitákat. Távozásunkat egy kedves, mosolygós asszony tekintete és bánatos kutyaszemek kísérik. Tamási Rita Fotó: Gyértyás László EGY VIZSGÁLAT TAPASZTALATAI Az alkoholizmus világ- jelenség. Terjedése fokozódó társadalomipolitikai, egészségügyi, gazdasági probléma. Ellene a kialakulása előtt lehet a leghatásosabban védekezni. Az egyre szélesebb körben terjedő „népbetegséget” megkapni sem lehet, de egyszerű eljárással „kigyógyítani” sem lehet azt, aki megbetegedett. Ma 400 ezerre tehető az alkoholbetegek száma és félmilliót meghaladja a nagymértékben ivóké. A jog bástyái Az alkoholizmus elleni küzdelem jogi eszközei kiterjedtek: fellépnek a 'jogellenes magatartások ellen, szigorúbban büntetik az ittasain elkövetett cselekményeket, védik a munkahelyet az italozó rendbontó magatartások ellen és a családot, a gyermeket az alkoholista szülőik) magatartásával szemben. Az alkoholisták kötelező gyógykezelésének elrendelése és végrehajtása az államigazgatási hatóság és az egészségügyi intézmények feladata. A gyógykezelés végrehajtását és az ezzel kapcsolatos állampolgári jogok érvényesülését — a megyei főügyészség felkérésére — a közelmúltban a megyei tanács társadalompolitikai főosztálya vizsgálta. „Azt az alkoholistát, aki rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásából eredő magatartásával családját, kiskorú gyermekeinek fejlődését, saját egészségét, környezetének biztonságát veszélyezteti vagy a közrendet, illetve munkahelyén a munkát ismételten súlyosan zavarja, az egészségügyi szerv jogosult gondozáson való részvételre kötelezni, illetőleg elrendelni a gyógykezelésnek kórház alkoholelvonó osztályán (részlegén) történő foganatosítását”. (1972. évi II. törvény). E rendelkezés keletkezésekor nem számolt még a betegség tömegméretű elterjedésével, s az intézményi fejlesztés, a szakemberképzés az igényektől elmaradt. A feltételekkel és az eredményességgel nem elégedett sem a társadalom, sepa az egészségügy. Jogszabály lehetővé teszi a hatósági kényszer nélküli önkéntes gyógyulás igénybe vételét. Az alkoholizmus elleni küzdelemben a család, a munkahely és a közvetlen környezet segítsége jelentős volna, ha hozzájárulna elhatározásához, hogy önként gyógyíttatja magát: a beteg és gyógyintézmény együttműködésén alapuló gyógyítás ugyanis eredményesebb. Az esetek többségében azonban éppen ez a segítség hiányzik. Az önkéntesség kibúvó ? A család — sajnos — inkább tűri, szégyenli, hosszú ideig takargatja az alkoholista magatartását, akkor fordul csak a hatósághoz, amikor már nem tudja elviselni a beteg magatartását és a családi élet helyrehozhatatlanul megromlik. Az alkoholista erre az időpontra már elvesztette ítélőképességét, betegségének a belátását, és gyakran a munkahelyét is. Az indulat és a harag rossz tanácsadó. A bejelentők egy részét már nem a segítő szándék, hanem a mindenáron való szabadulás vezérli, és az alkoholista ellen kezdeményezett eljárást kívánja felhasználni más ügyeknek kedvező intézésére. így gyákran például előnyt szerezni a válóperben a gyermek elhelyezése, láthatása során. Hasonló a munkáltatók jelentős részének a magatartása is: alig van előrelépés a munkahelyi alkohol- fogyasztást tiltó előírások betartásában. A felügyeleti vizsgálat adatai szerint a megye öt városában 1988- ban hat, 1989-ben, pedig egy esetben kezdeményeztek eljárást kötelező gondozásra. Közben folyamatosan növekszik a krónikus alkoholisták között a hivatásos gépkocsi- vezetők és jogosítvánnyal rendelkező száma. Álhumá- numból a munkahely „közös megegyezéssel” szünteti meg ilyenkor a munkaviszonyt. Érdektelenség a jellemző az egyéb szervek esetében is. Az önkéntes kezelést vállalók túlnyomó többsége nem jelenik meg a gyógykezelésen. A gyógykezelés önkéntes vállalása időhúzásra alkalmas, a hatásági eljárást ugyanis akkor meg kell szüntetni. A lakosság ilyen esetben a hatóságot tehetetlennek, az egészségügyi intézmény munkáját eredménytelennek minősíti. Az alikoholügyek „specialitása”, hogy a kötelezett ellenérdekű fél környezetével és a hatósággal szemben is: nem érzi gyógyulása szükségességét és súlyos sérelemként éli meg a társadalom „beavatkozását”. Egyre gyakrabban hivatkoznak „szabadságjogaikra”: azt mondják, hogy a jövedelmükből joggal isznak, egészségükkel, családjukkal „rendelkeznek”, a tettlegességet és az italozás mértékét nem tartják túlzottnak, illetve saját „bel- ügyüfcnek” tekintik. A hatóságnak nem könnyű a bizonyítékok (tanúk, szakértők, munkáltatók és egyéb vélemények) alapján dönteni. Nincs hely, kevés a szakember Nehezíti, helyenként lehetetlenné teszi a korszerű pszichiátriai, pedagógiai módszerek alkalmazását a hely- és a szakemberhiány. Társadalmi összefogás nélkül .— kizárólag hatósági kényszerrel (és egyéb jogi eszközökkel) — nem várható az alkoholizmus visszaszorításában számottevő eredmény. Várhatóan hő a munkanélküli, a fiatalon munkaképtelen nyugdíjas, személyiségzavarral küszködő, a családjuk ellátásáról gondoskodni képtelen emberek száma. Az alkoholizmus elleni hatékony föllépést nem erősítették a társadalmi folyamatok, esetenként a jogi változások (pl. a szeszes ital forgalmazásának liberalizmusa), a munkáltatók, az állami, társadalmi és egyéb szervek érdektelensége. Az alkoholizmus szenvedélybetegség: rabjai mindent elkövetnek szükségletük „kielégítésére”. Ezért fontos a megelőzésben a lakosság, a munkáltatók, a hatóságok, a családvédelmi szervek, a pártok összehangoltabb, aktívabb föllépése. Dr. Kaszás Anna Mária a megyei tanács főeOJőadiója Hetvenéves a Kárpáti Igaz Szó Hetvenedik születésnapját ünnepelte tegnap a Szovjetunió kárpátalji területének magyar nyelvű napilapja, a Kárpáti Igaz Szó. A közel negyvenezer példányban megjelenő — két éve hazánkban is előfizethető — újság — ' kollektíváját köszöntötte magyar- országi testvérlapja, a Szabol cs -Sza tmár-Bereg megyében megjelenő Kelét- Magyarország szerkesztősége is. A Kárpáti Igaz Szó elődlapja, az Ungvári Munkás Újság első száma 1920. jai- nuár 31-én jutott el az olvasókhoz. A magyar nemzeti kisebbség érdekeit felvállaló baloldali lapot többször betiltották, majd 1965. július 1-jéig csupán fordításos kiadványként jelenhetett meg. Akkor — mostani nevén — önálló magyar napilappá vált, azóta tölt be nagy szerepet a Kárpátalján élő magyarok nemzeti öntudatának fomtólásában és kulturális életének szervezésében. Készül a Lábodi Tűkor (Tudósítónktól) A múlt évi közművelődési munka tapasztalatait értékelve a lábodi tanács-vb. Tartalmas közművelődési tevékenységről szól az összegezés, és ehhez — a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is — jó színvonalon biztosították a feltételeket. Lábodon, valamint a két társközségben — Nagykorpádon és Rinyabesenyő- ben — egy év alatt 36 ismeretterjesztő előadást tartottak. Ezeken 1300-an vettek részt. Elsősorban a sorozatok vonzották a hallgatóságot. Nagy volt az érdeklődés a szőlész- és borászkor, a méhészklub, valamint a színházbaráti kör tevékenysége iránt. Tagjaik szakmai kirándulásokon is részt vettek. Sok érdeklődőt vonzottak a különböző képző- művészeti kiállítások és a filmszínházi előadások. A három községi könyvtárnak az év végén 641 olvasója volt, s 16 ezer kötetet kölcsönöztek 1989-ben. Az új évre is tartalmas feladatokat fogalmazott meg az intézmény vezetősége. palánki László igazgatótól erről a következőket tudtuk meg. — 1990-ben elsősorban a szülőfölddel kapcsolatos tudnivalók terjesztését tartjuk kiemelt feladatunknak. Ügy tervezzük, hogy Lábodi Tükör■ címmel kiadványt szerkesztünk és adunk ki. Bemutatjuk a község természetföldrajzát; tanulmányokat, cikkeket közlünk a község történetéből a legrégibb időktől napjainkig. Lesz benne néprajzi dolgozat is, és közreadjuk a helybeliek meg az elszármazottak vallomásait a szülőföldjükről. Folytatjuk a szülők iskoláját. Nagy érdeklődés mellett tevékenykedik a kisállattenyésztési, a szőlészeti és a málnatermesztési szakkör; a kistermelőknek 80 órás növényvédő tanfolyamot szervezünk. Programunkban több szakmai kirándulás, kiállítás is szerepel. Népes a gyermek-néptánccsoportunk, a fotó-, a bélyeggyűjtő- és a képzőművészeti szakkör is. A napokban szerveződött újjá az ifjúsági klub; ez nemcsak szervezeti, hanem tartalmi -változást is hoz. Sokan nyúlnak a pohár után
