Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-15 / 39. szám
1990.február 15., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 7 SPORT KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA A B. Honvéd jutott a döntőbe Horváth László az egyéni tekebajnok Horváth László — két aranyérem Bp. Honvéd—Kaposcukor SE 104-83 (44-33) Budapest, 200 néző. V.: Berki, Hajnics. Kaposcukor SE: Vojvoda (12), Kovács (10), Kristinik (18), Monok (8), Gosztonyi (17). Csere: Nagy (6), Michalik (12). Edző: Magyar András. Az első percek tapoga- tódzó játéka után a Honvéd ragadta magához a kezdeményezést és koncentráltabb védőmunkájával 13-6 ra elhúzott. A rendkívül gyengén dobó Kaposcukor ellen a félidő közepéig tovább növelte előnyét; ekkor 35-24-et mutatott az eredményjelző tábla. A játék képe a félidő hajrájára sem változott, és 11 pontos budapesti előnnyel fordultak a csapatok. A második játékrész elején kiegyenlített küzdelem után fokozatosan rákapcsolt a Honvéd, szinte pillanatok alatt állva hagyta a kaposvári gárdát. Tetszés szerint érte el két-, illetve hárompontos kosarait, és megérdemelten nyerte meg —■ ilyen arányban is — a találkozót. A kaposvári gárda mind védekezésben, mind támadójátékban mélyen a tudása alatt játszott. A Kapos- cukorból csak Kristinik játékát lehet dicsérni. A Honvéd legjobb dobói: Walke (17) és Heinrich (16). Szabó Gábor Ismét megnyílt az uszoda Kaposváron. 1989. május 1-jén kezdődött a felújítás; 13 millió forintot költöttek a megyeszékhely egyetlen 33 méteres fedett medencéjére és kiszolgálóegységeire. A nagyközönségnek azonban — helyhiány miatt — továbbra is osztoznia kell a versenyszerűen sportolókkal, akik az edzéseiket reggel 6—7-ig és 15 órától zárásig tartják. Ilyenkor csak egy pálya marad tömegsport céljaira, s ez előreláthatólag ismét kevésnek bizonyul. Örömünk tehát így piciny csöpp csak a gondok tengerében. Vízforgató berendezés, feszített tükrű, fedett ötvenméteres medence kellene... Bgv új uszoda, ami a gondokat egy csapásra megoldhatná, továbbra is hiányzik. Hidegék Ford Sierrával Kecskeméti és Hideg az új Forddal ÚJJÁALAKULT A SPORTLÖVŐK SZÖVETSÉGE IS A múlt héten Kaposvár város tekebajnokságát bonyolították le, ezúttal pedig a megyei egyéni és páros bajnokság került sorra. A versenyen több kitűnő eredmény született. A győzelmet végül a kaposmérői Horváth László (képünkön) szerezte meg hatalmas csatában klubtársa, Hász Mihály előtt. Kettőjük kiélezett párharcát mi sem bizonyítja jobban, mint az; hogy Horváth mindössze egyetlen fával bizonyult jobbnak a második helyezettnél. A megyei bajnokságon a papírforma érvényesült, hiszen azok szerezték meg az első hat helyet, akik Kaposvár város bajnokságán is az élmezőnyben végeztek. Az egyéni bajnokság végeredménye; 1. Horváth (Ka- posmérő) 906 fa, 2. Hász (Kaposmérő). 905, 3. Ládonyi (K. Közút) 884, 4. Varga (K. Közút) 874, 5. Mucsi (Kaposmérő) 865, 6. Székelyi (Kaposmérő) 848. Páros bajnokság: 1. Horváth—Mucsi (Kaposmérő) 1771 fa, 2. Hász—Székelyi (Kaposmérő) 1753, 3. Ládonyi—Illyés (K. Közút) 1715. Az egyéni bajnokság első három helyezettje vehet részt a Győrben március 16—17-én megrendezendő országos területi férfi egyéni versenyen. Birkózás Vasárnap Zalaegerszegen területi serdülő kötöttfogású versenyen döntötték el a 15—16 éves korú birkózók, hogy a délnyugati területről ■ kik vehetnek részt két hét múlva a Kalocsán sorra kerülő országos minősítő és egyben válogatóversenyen. A Kaposvári Sportiskola fiatal birkózói közül eredményeik alapján Öten szereztek jogot az országos döntőn való indulásra. Eredmények: 40 kg: 1. Takács László. .51 kg: 1. Gordon Péter. 70 kg: 2. Horváth Gábor. 83 kg: 1. Győrfi Róbert. 95 kg: 2. Teli Roland. 51 kg-ban Dietrich Norbert és 70 kg-ban Berta István a harmadik helyen végzett, de nem jutott tovább az országos döntőre. Nincs boldogabb autós páros ezekben a hetekben megyeszerte, mint Hideg János és Kecskeméti Zoltán, a Kapos Volán két rallizó- ja. Nyolcadik közös versenyzésüket végre egy hamisítatlan nyugati márkájú versenyparipával kezdhetik. Tanácsi és még jó néhány sponzor támogatásával már a ' birtökukbe került az a kétszázhatvan lóerős, négy- hengeres Ford Sierra RC Coswort, amellyel az N csoportban veszik föl a küzdelmet. Igaz, nem egészen új ez az autó, két verseny- évet már kiszolgált korábbi gazdájánál. De ők azt vallják, hogy most nem • ez a fontos ,hanem az, hogy végre az Európa-bajnoki mezőnyben is megmutathatják: nem töltötték tétlenül a közös esztendőket. Aki „váltott” már keleti kocsiból nyugatiba, az most átérzi Hi- degékörömét. A sportág, széles tábora is bizakodik, hogy ez a nagy tehetségű versenyzőpáros, mentesülve eddigi hátrányától, valami fényes eredménnyel rukkol elő az idén. Igaz, ők azt mondják, hogy ez az év inkább az ismerkedésé, de • gz korántsem jelenti azt, hogy lemondanak az eredményességről. Nem véletlen, hogy soha ilyen korán nem kezdték az évadot. Már a jövő hét végén Hannoverbe utaznak és Balatonszéplak, 150 néző. V.: Pápai I. Siófok: Bíró — Brettner, Aczél, Olajos, Marozsán — Keszeg, Zsadányi, Herczeg (Meksz) — Magyar, Czigány, Kirshmayer. Edző: Gellei Imre. A lelkesen és átgondoltabOlajbányász—K Kaposvár, 100 néző. V.: Szabó L. elindulnak az NSZK első idei bajnoki futamán, amely ötös szorzószámú. EB-futam is egyben. A versenyző páros és az autósport hívei ezt megelőzően „megismerkedhetnek” az új verseny kocsival. 16- án, pénteken Kaposváron a ban futballozó vendégegyüttes egyenrangú erzőpartne- re volt a csapatukat kereső hazai piros-feketéknek. A mérkőzés végeredményét döntően befolyásolta Bíró kapus jó teljesítménye, aki 11-est is hárított. A szerencsésnek mondható győzelmet — az utolsó percben — Czigány fejesgóljával szerezte meg a Bányász. Építők 2-1 (2-0) Góllövők: Göbölös, Pilisi, illetve Szőke. sétálóutcában, a Fotó Elektronika előtt, 10 és 18 óra között mindenki megcsodálhatja mind a verseny-, mind az edzőautót. A népszerű páros ez időben szívesen ad felvilágosítást terveiről, elképzeléseiről és természetesen a versenyko- csiról is. Bravúros hajrával nyert a Vasas Szerdán teljes fordulót rendeztek a női röplabdabajnokság „A” csoportjában. A nap slágermérkőzése a bajnok Vasas és az ezüstérmes Tungsram összecsapása volt. Az újpesti gyári együttes Megyeri úti otthonában 200 néző előtt lezajlott találkozó változatos, jó iramú volt, a labdabizto- sabb, lelkesebben játszó és jobban hajrázó Vasas lett a győztes. A bajnokcsapat ezzel megőrizte negyedik helyét a táblázat élcsoportjában. A Tungsram viszont hetedik vereségét szenvedte el és a hatodik helyre csúszott vissza. A piros-kókek 0:2, és a Tungsram 14:12-es vezetése után szerezték meg a győzelmet. Eredmény: Vasas—Tungsram 3:2 (—12, —13, 10, 14, 16) Nincs tévedés a címben. A szövetség országos közgyűlésén elfogadottak szerint módosult a korábbi név sportlövők szövetségére. Ez a szervezet alakult most újjá Kaposváron is. Feladatának tekinti a minőségi sport fejlesztését, egyes versenyágak tömegsporttá fejlesztését és az egész megyét Befejeződött a Vasas Sf által rendezett mini röplabda-bajnokság. Ezen a nagybajomi lányok is részt vettek. A két fordulóban összesen nyolc mérkőzést játszott, a megyénket képviA június 8. és július 8. között Olaszországban sorra kerülő 14. labdarúgó vb- döntő Ausztria rövid bemutatásával folytatódik. Ha nem is a legfiatalabb, de azok egyike lesz olasz földön a szövetségi kapitányok sorában Josef Hickers- berger. A 41 éves szakember 1987 februárjában került pályaedzőként a nemzeti legjobbak „környékére”. Nem kellett sokáig várnia — rá egy évre —hogy kinevezték a válogatott élére. Az 1986-os mexikói vb- re képtelenek voltak kijutni az osztrákok, amiben jelentős szerepet játszott a Me- zey György vezérelte magyar válogatott is. (Ausztria és Magyarország azonos selejtezőcsoportban szerepelt.) Szó ami 6ZÓ: „Hicki” — így becézik Hickensbergert — merész ötletektől sem visszariadó egyéniség. Az NDK elleni sorsdöntő, a Szovjetunió mögötti 2. helyet érő ppzíciót eldöntő záró, bécsi — az NDK elleni — selejtező előtt a védelem tengelyéből kivette a 34 átfogó versenyrendszer megteremtését. Megválasztották a vezető testületet is, A megyei szövetség elnöke Vadász János, a főtitkára pedig Agócs József lett. Héttagú elnökség irányítja a munkát. A felügyelőbi zottság elnökének Soós Lászlót választották. selő csapat, s a mérlege hat győzelem, egy döntetlen és egy vereség. így a Nagybajom 12 csapat közül zégül a harmadik helyet szerezte meg. éves Webert, s helyette a 23 esztendős Aignert. állította be. „Szentségtörés!” ■— hűltek el az osztrák lapok szakírói. Az is volt. De ellenkező előjellel! Weber rutinját ugyanis tökéletesen feledtette Aigner fiatalsága. Az a lendület, amivel tökéletesen meghálálta a szövetségi kapitány bizalmát... Hogy Weber még szerepel-e „Hicki” olaszországi keretében, hamarosan kiderül Amint az is, hogy az osztrákok újsütetű sokmozgásos, újjászervezett csapatjátéka mit ér majd olasz földön ... Azzal mindenképpen elégedett lehet Hickersber- ger, hogy Anton Polster személyében van egy olyan rettegett góllövő támadója, aki Hans Kranklt idézi. A 25 éves Polster 32 válogatott találkozóján 14 gólt rúgott. S hogy klubjában, a spanyol Sevillában is ontja a gólokat, az immár nem is nagy meglepetés, legalábbis az ibériai drukkereket nem lepi meg. A selejtezők során a törökök is nagy ellenfelek voltak; olasz fö'- dön pedig még nagyobb riválisok várnak Ausztriára LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés Siófok—Dorog 1-0 (0-0) Röplabda Ok huszonnégyen., AUSZTRIA