Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
XLVI. évfolyam, 1. szám SOMOGYI NÉPLAP 7 SPORT KORHELY FUTÁS KAPOSVÁRON Nem volt szégyen a futás A kor nem számított, a hely adott volt Nem mindig szégyen a futás, sőt, többnyire hasznos is lehet. E gondolat jegyében gyülekeztek kiesük és nagyok, öregek és fiata- lodC, fiúk és lányok tegnap kora délután a kaposvári sétálóutcában. Apropó, kora délután... Már akiinek, mert akik például1 még a reggeli órákban is „temették” a most zárult évet. azoknak valóban kora volt ä meghirdetett három órái rajt is, míg mások — a ko- ránkelők — talán már ilyen tájt hajtották voltna szívesebben álomra isimét a fejüket egy hosszadalmas és fáradtságos délelőtti köszöntés után. De hát térjünk a tárgyra. Már jóval' a kezdés előtt hangosbemondó invitálta a kíváncsiskodókat az Arany Oroszlánhoz címzett platüka elé, ott gyülekeztek a kor- helyek és a nem korhelyeik', sokam korhű öltözékben. Itt miem számíttott a kor, azaz mégis, hisz a két „leg” is küliöndíjra tarthatott igényt. Csaknem kétszázam, vállalkoztak erre a szilveszteri rehabilitációra, de legalább mégegyszer annyian vették érdeklődve körbe e bátrakat. Akadt köztük kíváncsiskodó, volt családtag vagy éppen bátorító drukker. Pontban háromkor vágtak neki a résztvevők a távnak az1 úgynevezett „Józanság” útvonalon. A mintegy két kilométeres szakasz alaposan próbára tette a hárced- zetteket is. No nem mintha hóakadályok tornyosultak volna útjukban, sokkal inkább a csábító ajánlatok tették kétessé egyeseknek, hogy „háborítatlanul1” telje, síteni tudják a távot. Mert biz nagyon raffináltniak bizonyult a rendező városi ifjúsági és sportoszitály. Olyan útvonalat jelölt ki, melyet írd és mondd: kilenc vendéglátó hely övezett. Hát. aki netán otthon felejtette a „szilárd jellemét”, annak nehezebb volt megküzdenie ezekkel az akadályokkal. Éppen a rendező 6zerv egyik illusztris tagja volt kénytelen saját vermébe pottyanni. A mindenütt isCSIKY GERGELY SZÍNHÁZ — KAPOSVÁR — 1990. január havi bérlatszünetes előadásai: 11., csütörtök 19.30: Petra von Kant keserű könnyei Stúdióelőadás 13., szombat 19.00: Boldogtalanok Stúdióé lő adás 14... vasárnap 15.00: Hegedűs a háztetőn 15., hétfő 19.30: Boldogtalanok Stúdió előadás 16., kedd 19.30: Boldogtalanok S'tiídióelőadás 20., szom bait 19.30: Petra von Kant keserű könnyei Stúdióelőad ás 21., vasárnap 10.30: Holdbéli csónakos Gyerunekelőaidás 15.00: Hegedűs a háztetőn 1)9.30: Petra von Kant keserű könnyei StúdióeTőadás 26., péntek 19.00: Hegedűs a háztetőn Stúdióelőadás 19.30: Petra von Kant keserű könnyei Stúdióelőadás 27., szombat 19.00: Hegedűs a háztetőn 19.30: Petra von Kant keserű könnyei St ú dióelőadás 28., vasárnap 19.30: A kihallgatás Stúdióelőadás (107962) rnttíLs mert és kedvelt Péter Györgyöt az ősi ,^borvető” nemzetség sarját éppen a Va- sztary kávéház előtt „érte utol1” a holtpont. Mint mondta, motorja „ibekópte a gyertyát”, valószínű — bármily nehezem is érthető — egy kis váz kerülhetett az „üzemanyagába”. Nosza beugrott egy felesre és ettől újra felbőgött a „motorja”, és magasabb fordulatszám- mial érkezett a célba. Nem akadt ilyen üzemanyag gondja a fiatalabbak, nak. Nem véletlen, hogy az ismert sportolók, mint Go- lubics Zoltán és Pavlovics Gábor érkezett elsőként a célba. És rövidesen jött a nyomukba az első „kislány” is, az ugyancsak atléta Maj- zer Ildikó. No, ezzel' korántsem dőlt el minden, mert az üldöző boly még viaskodott a méterekkel. Sass Csaba, a rendező szerv vezetője is példát kívánt mutatni. Maga is sportcipőt „kötött”. A kérdésre, hogy mennyit fogyaszt százon, szolidan válaszolt: „takarékra állítottam a porlasztómat az éjjel, bfzok benne, hogy ez nem befolyásolja a teljesítményemet”. Századik lett... Előkerült a célban a szobamérleg, mert a legsúlyosabb egyéniség is különdíj- hoz jutott. Az egykori kézi. labdás Biber Józsefet senki sem tudta megverni. Amikor a többiek látták, hogy a mérleg nyelve a 113 kilónál ingadozik, a „századosok” megszégyenülten elsompolyogtak. A ,Jegek” vérsenyében két család került holtversenybe. Megyei tanácselnökünk, Gyenesei István ötödmagával futotta végig a távot, miként Simon Dénes is. A zsűri salamoni döntést hozott. A legnagyobb tapsot talán a legfiatalabb résztvevő szerezte. A kis Csizmadia Gabika a múlt évi futáson még az édesanyja hasában tette meg az utat, aztán január végén meglátta a nap. világot. Most szülei ölében „futott” imár másodszor. Méltán kapta a küiöndíjat. És méltó helyre került a leg" idősebbnek járó ajándék is. Matuszka József, a tájfutó szövetség egykori elnöke a mágia 63 événél fiatalosi lendülettel futott és még csak levegő után sem kapkodott a célban. Nagy küzdelem folyt a lagitalosabb . futó címért. Négyen voltak kemény harcban és a kiosztott szonda sokáig azonos szánt mutatott. De hát nem olyan fából faragták „hőseinket”, hogy ebbe csak úgy belenyugodjanak. Előkerült a belső zsebekből a doppingszer és tízperces külön .^gyógyszerelés” után végre ..kialakult a korrekt sorrend. Győzött a legélénkebb szint „csiholó” Fekete József. így jolyi le a második korhelyfutás Kaposváron. A nagy küzdelem után' egyeseik pihenőre tértek, míg a hírek szerint mások újabb harcba imduitiak. Legutolsó információink szerint a vendéglősök még állták a danat, A nemes küzdelem lapzártaikor is tartott... Nevet változtatott a Dinamo Bukarest Az AFP hírügynökség értesülése szerint a román főváros neves labdarúgócsapata, a Dinamo Bukarest nevet változtatott, ezentúl Unirea Txicottor néven kíván szerepelni, amelyet 1948-ig viselhetett. Ide kapcsolódó hír: elképzelhető, hogy a jugoszláv Partizán Beográd, a Dinamó, vagyis az Unirea KEK-ellenfele tiltakozni fog a névváltozás ellen, ugyanás az UEFA szabályai szerint .egy csapatnak egy-<egy kiírás időszakéiban egy és ugyanaz nevet kell viselnie. A kérdés valószínűleg március 7-ig, a keit osapait közötti első, ne- gyeddönltőlbeli találkozóig nyitva marad. Kaposvár, Vörös CslUag du. 3 és esite 7: TAMADAS A MARS ROL (mb, am). Szabad Ifjúság iu. 4: VIDEOKIVETÍTÖ: VAKÁCIÓ MALLORCÁN (dl—sp), du. 6: VIDEOKIVETÍTÖ: CSENDES ÉCKZENGÉS (am), esite 8: VIDEOKIVETÍTÖ: VAKRÉMÜLET (NSZK—sp, 16). Mozimúzeum f6: KÖHÖGÖK I—II. (rob, fr). Latinca mozi f5: A BOSSZÚ BÖRTÖNÉBEN (mb, am). Barcs este 7: DENEVÉR- EMBER (am), Marcali este 7: LESZÁMOLÁS (mb, am). Nagyatád 5 és f8: NE ÉBRESZD FEL AZ ALVÓ ZSARUT! (ír). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.25: Képújság. 8.30: Szünidei maitímé. 8.55: Alomboit. 9.45: Panoráma. 10.30: A klinika. L2.00: Delitoa. 12.30: Képújság. U6.45: Panmon. Krónika. 16.55: Hírek német nyelvem. 17.00: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja. 17.30: RTV Kö zönségszolgálat. 17.35: Szám-adás. 171.50: Sherlock Hoiimes és doktor Watson kalandjai. 19.1(0: Esti mese. 10.30: Híradó. 20.05: A klinika. 20.55: Stúdió ’90. 21.40: „Az utak őre.” 22.05: A pesti megyeháza. 22.20: Híradó 3. Budapest 2 117.00: Képújság. 17.15: Tv2. 1‘7.4'5: Bumm!!! 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.46: Tv2. H9.00: Az akairatt diadala. 20.80: Fejezetek: az első világháborúból. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 21.40: Napzárta. 22.26: John, Wayne — A halhatatlan herceg. 23.05: Tv2. Ősit rák Tv 1 13.95: A farkas üvöltése. 15.35: Alice Csodaca'szágbam. 16.00: Aru-tars-ténuisz. 16.20: Vif-zack. 16.55: Mtol tv-híradó. 17.10: Romjai, a rabló leánya. 17.55: Philipp, az egér. 18.00: A T szabadságon. 18.30: Lorentz és fiai. 19.30: Tv-híradó, sporthírek. 20.15: Univerzum. 21.07: ' fürge Getdi. 22.10: A máltai sólyom. 23.45: Hírek. 23.50: A brainstorm-terv. Amerikai film. 1.30: Hírék. Ositrók Tv 2 16.00: Az év sportja. 17.00: Tájékozódás. 17.30: A tökéletességet keresve. 18.00: Mexikó leggyorsabb egere. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gyászjelentés Tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy ÖZV. HOLLÓÉI JÓZSEFNÉ hamvait 1990. január 4-ére délelőttit 11 órakor helyezzük örök myugallamra a bárdudvarnok! temetőben. Gyászoló menye, unokái, dód'unokái és fia. • I * Tudatjuk mtodazotkkal, akik ismerték, hogy TASCHLER LÁSZLÓNK volt siófoki lakos hamvasz- tás utáni végső búcsúztatása január 4-én, 1)1' óraikor lesz a siófóki Kefe utcai temető ravatalozójában Ismerősei • • • Fájó szívvel tudiaifjük, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, diédike, VERNER LAJOSNÉ volt kadlartkúti lakos 61 éves korábam, 1 űrt elén elhunyt. Temetése január 4-én fél 4 órakor lesz a kaposvári Nyugati temétőbiein. A gyászoló család • • • Mély fáj danámmal tudatjuk, hogy édesanyánk, ÖZV. MAJLÁTH GYÖRGYNÉ Máris Anna rövid szenvedés után, 'december 25-én — távol szülőföldjétől — eltávozott szerettei koréból. Temetése 1990. január 5-én délelőtt Hí órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben1. Gyászéi,ják leányai, vejel és unokái. • • • Fáj dallamtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom és nagymamáink, ÖZV. BALOGH JÓZSEFNÉ Harangozó Mária Kaposvár, Kanizsai u. 8. sz. allatti lakos 1989. december 23-án, 64 éves korában váratlanam elhunyt. Temetése 1990. január 5-én fél 4 órakor lesz a kaposvári Kelleti temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét miniden kedves rokonnak, akik a kegyelet koszorúit, virágait helyezték RIBA PÁL volt igaűd lakos sírjára, és mindén ismerősnek, aki öt ultoílsó útjára kísérte. Gyászoló felesége, a Czlráki és Grózíi család. Kulturális hírek. 20.15: Izé. 21.07: Külpolitika: magazin. 22.00: Tv-híradó 2. 22.20: Sport. 22.4«: Klub 2. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Hangszemle. 8.20: Ismeretterjesztő műsor. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Naptközben. M.04: Postabontás, 11.32: A kígyó piillamttása. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? VZ.45: Viilághírlap. 1/3.00: Klasszikusok délidőben. 114.00: Hírek. 14.05: Poggyász. 14.36: Dzsesszmelódi- ák. 15.00: Ezredforduló. 15.28: N épdalí éldollgozások. 16.00: Ti- zemhiat óra. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20: Színi-tanoda. Próba — szerencse? 17.00: Váci Mi- In álliy versei. 17.05: Előretolt helyőrség. 17.30: A Szabó család. 18.06: Láttuk, hallattuk. 18.30: Esti magazin. 19.30: Hol volllt, hoíl nem volt. . . 19.40: Petrovics Emil: Magyar gyermekdalok. 19.50: Beszélni nehéz. 20.00: Gazdaságpolitikai műsor. 20.30: Gdldmiark Károly: Emlékek életemből. 21.19: A jóf nevelt rabló. 22.30: Dnahos Béli fuvolázik. 23.30: Szimfonikus táncok. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Slágerek rntodemlktoek. 8.05: Rivaldafényben: Kováik Kriszta. 9.05: Társalgó. 10.05: Operettkied velőknek. 11.05: Segíthetünk'? 11.40: Ki kopog? 12.00: Hírek. 12.10: Asztali muzsika. 13.05: popzene sztereóban. 14.00: Sokféle. 15.05: Csúcsforgalom. 17.05: Kaíaposta. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Pop- regiszter. 19.05: Talpalávaló. 19.30: Daráló. 20.00: Híres bűnesetek. 21.05: Perújrafelvétel. 21.20: „Nótasó.” 22.20: Válogatás a XIX. század magyar pony- . vairodialmából. 23.20: Zemekö- zeliben a haillgatő. 0.15—4.20: Éjféli után. BARTÓK RADIO 6.00: Muzsikáló reggel. 9.15 Magyar énekesek dalíelvételei- ból'. 9.50: Zenekari muzsika. 19.33: Lottika kalandjai. 11.00- Operarészletek. 12.05: Zenekari muzsika. 14.00: Pozsonyi Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál. 14.25: Zenei Tükör, 14.54: Évszázadok francia muzsikájából. 16.05: Richard Straiuss-mű- vek a Locke Rézfúvósegyüites előadásában,. 16.20: Donizetti: Szerelmi bájital. 18.30: Szerb- horvát nyelvű nemzetiségi mű sor. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.35; A Magyar Áll ami Hangversenyzenekar Beethoven-hangversenye. 21.30: Romantikus dalliaintok. 22.08: Magyar zeneszerzők. 23.00 : 2C Ürotíüsszeia. 24.00: Hírek. INGATLAN KAPOSVÁRON a I^aposfüredi út 84. sz. alatt háromszobás családi ház el-adó. (7974) SOMOGYMEGGYESEN a Fő u. Hlili. sz- alatt komfortos, kertes családi ház jó állattartási lehetőséggel eladó. Érdeklődni a helyszínen. (130635) KAPOSVÁRON a Kórház kö- zelébeii kétszobás, gázos tár- sasház-rész, garázs eladó, vagy nagyobbra cserélném. Érdeklődni a 82 112-195-ös telefonon (7920) JÁRMŰ GE-s DACIA 1310 (21 009 km- rel) eladó. Kaposfő, Kossuth L. u. 310. (476410) EGYÉB GYERMEKÉNEK felügyeletét vállalom az esti órákban Kaposváron. AjánJlatot a 7971. számira a kiadóba. (7971) HÍZOTT sertés eladó. Török- koppány, Dózsa u. 12. (7973) ALBÉRLET SZOBA albérletbe kiadó. Kaposvár, Damjanich u. 26. II4. Horváth Jánosmé. (7981) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK] Kft. fölvesz kőműves és ács szakmunkásokat, építőipari segédmunkásokat. Jelentkezni: Kaposvár, Tüskevári u. 3. (7946) A Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat központi irodaháza fölvesz takarítónőt. Jelentkezni a gond- nokságvezetönél lehet, Kaposvár, Malom u. 10. sz. alaitt. (107475) Lengyeltóti munkahelyre fölveszünk kőművest, kőfaragót, műkőkészitőt és segédmunkást. Jelentkezés DOLOMIT Kft. ügyvezetőjénél : Bonyhádi István, Lengyeltóti, Ifjúság u. 22. Telefon: 224, 16 óra után. (7796) Kaposváron a Búzavirág u. 19. sz. Napközi Otthonos Óvoda dajkát vesz fői. Jelentkezni az óvoda vezetőjénél lehet. (141866)