Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
1990. január 6., szombat SOMOGYI NÉPLAP 9 IRODALOM, MŰVÉSZET Dr. Csapiáros Zsuzsa: Élve eltemetve A bírósági idézés megérkezett. Az asszony tudta mi áll benne, olvasat- lanul, határozott mozdulattal vágta zsebre. Oly mindegy, hogy az urát háborús bűnösként fogják perbe, vagy legénysége feljelentése alapján ítélik el. Ha beindul a gépezet, nem látja többé. Hitte, hogy ura parancsra cselekedett, mikor a dezertálást kemény kézzel megtorolta. A férj nem jelent meg a tárgyaláson. A nyomozók egymásnak adták a kilincset, az asszony mindanynyiszor vállat vont, nem'tudja hol az ura, rebesgetik, hogy Jugoszláviába szökött, Titónak ajánlva fel szolgálatait. Ahogy múlt az idő, a, ,fent- röl jövők” felhagytak a zaklatással. Az asszony gyógyszerészként a patikák államosítása után gyakran vándorolt egyik faluból a másikba, ahol éppen szükség volt rá. A hurcolkodások megtépázták régi bútorait, néhány közülük el is maradozott, nem így egy durván ácsolt utazóláda, mely mindig a holmik tetején foglalt helyet. Súlyos terhét nyögve emelték a rakodók. — Óvatosan bánjanak vele! — mondta ilyenkor az asszony. — Tán kincs van benne? — kérdezték vissza azok. — Igen, féltve őrzött családi érték! Az élet folyt a maga medrében. Az emberek jöttek- mentek, ki gyógyszerért, ki látogatóban, mások egy jó tarokkcsata erejéig, ilyenkor zengett a ház a „Pagát”!, , ,Tous les tros!” felkiáltásoktól, nem sejtve, hogy karnyújtásnyira; mások által nem láttatva, egy mohó szempár kíséri a játékot, egy néma ajak vágja rá a 21 fogást. Esténkint, mikor a falu mély álomba szenderúl, s kutyaugatás sem hallik, rej- tekajtó nyílik, testetlen árny suhan az udvaron át, 20 lépés előre, 20 vissza. Áruló fény nem világít, társa a súrú sötétség. Teste minden atomjával szívja az éltető levegőt, de ahogy a hold sarlója az első rendet vágja az égi mezőkön, eltűnik. Surranó, rettegő test, elhagyatott, üres lélek. Egyedüllét. A falon túl a külvilág megfoghatatlan fluidum csupán. Magárazárt cellaajtó. Önkéntes száműzetés. Hamis áltatás. Élve eltemetés. Bíró és rab egyszemély- ben. Nincs rács, mit áttörjön, őr, kit megvesztegessen. Cselekvő férfierejét feláldozza egy abszurd ötletnek. Meddig bírja még? Mikor lesz már vége? Evek? Évtizedek? Az idő alaktalan masszává zsugorodik. Nyomorúság. Nincs jelen és nincs jövő, napfény... virágillat... gyermekkacagás... meleg emberi kézszorítás... a jól végzett munka öröme... semmi sincs. Tükrében látja a múlt keserű emlékeitől megőszült haját, áttetsző bőrét, fénytől hunyorgó szemét. Hallja, mint kérik meg felesége kezét, ordítani szeretne, de már azt sem tud, utoljára a fronton tette: „Előre!” visszhangzik lelkében a sokszor átélt kiáltás. Most is ezt kellene tenni, feltépve az ajtót kirohanni és torkaszakadtából üvölteni: — Itt vagyok! Lőjetek agyon! Tegyetek velem, amit akartok, csak ezt ne... ezt ne tovább...! Az idő homokóráján élete lepergett. Utolsó hónapjait lelki gyötrelmei mellett testi szenvedés is súlyosbította. Fájdalmában a falat kaparja. Orvost kellett hívni. — Doktor úr, adja szavát, hogy amit lát, nem mondja el senkinek! — kérte az asz- szony. Szekrény mögött rejtekaj- tó nyílik, a kamra titka feltárul. Az ágyon hamuszúrkén, beesett arccal, csontsová- nyan fekszik a zászlóalj parancsnok. — Rák — fordul csendesen az asszonyhoz az orvos — már késő... talán, ha előbb hívnak... talán... Pár hét múlva halottas- kócsi gördül ki a patika udvarából. Az utazóláda most aranyozott. Bácsay Zoltán élt 70 évet — olvassa a falu döbbenten. Nem tudják, hogy már húsz éve halott. Kerék Imre • • Örmény kolostor reménység ostromálló erődje sziklavára hősöket vértanúkat teremtő igék háza kardokkal kaszabolt nép utolsó menedéke fellegek között szálló sasoknak rejtő fészke törődött horgas vének virágzó ifjú lányok imáival megszentelt kiontott vérrel áldott az Idő ront lerombol kőbércet sziklaszálat mi könnyből vérből épült annak dühe nem árthat annak falát erős hit habarcsa fogja össze égbe-figyelő tornya állni fog mindörökre Eleven életmű A Németh László-sorozatról Sokszor idézzük a bölcs latin mondást: habent sua tata iibelli — azaz a könyveknek is megvan a maguk sorsa —, de ritkán annyi okkal, mint éppen mostanában, Magyarországon. Az 1989-es esztendőben jött azoknak a könyveknek az áradata, amelyek „korábban”, azaz többnyire 1948-tól kezdődően nem jelenhettek meg. A tilalmi listán szerepelt már 1945- től kezdve Németh Lászlónak is nem egy műve. Azon aligha csodálkozhatunk, ismerve az író enciklopédikus műveltségéből is következő reális helyzetelemző képességét, hogy ő már a háborús években előre látta, hogy mi vár azokra a műveire, amelyek a magyarság sorsproblómáival foglalkoznak, s általában is mi vár a magyar értelmiségre. S ma már azon se nagyon lepődhetünk meg, hogy mindezek ellenére, egész 1945 utáni szégyenletes félreszorított- sága ellenére a hatvanas évek végén túlságosan derűlátóan ítélte meg e vitatott műveinek közeljövőjét. Történt ugyanis, hogy azokban a „csodálatos" hatvanas években a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó közös vállalkozásban elindította Németh László műveinek teljességre törekvő sorozatát. Éppen húsz éve, 1969 könyvhetére jelent meg az első kötet, s veié együtt az egész, 18 kötetnyire tervezett sorozat terve is. Akkor úgy gondolták, hogy öt év leforgása alatt az egész sorozat megjelenhet, a vége felé a Sorskérdések című kötettel is. Az öt évből éppen húsz lett; e könyvet most vehetjük csak kézbe. Időnként felröppentek hírek; most már igazán megjelenik, végül minden maradt a régiben. A pártállam kultúrpolitikája nem bírt elviselni semmit, ami létét, vagy akárcsak tökéletességét kérdőjelezte meg. Vitatták Németh László nézeteit már megjelenésükkor. S ez természetes, hiszen éppen azért írta e munkáit, hogy gondolkodásra, vitára serkentsen a magyarság jövőjének ügyében. Hogy e közben tévedett? Hogy akadtak súlyos melléfogásai is, hogy a szándék néha visszájára fordult? Soha nem is tekintette magát isteni ki- nyilatkoztatónak. S e néhány tévedést éppen azok hányták folyamatosan, nemegyszer kiátkozó, máglyára küldő indulattal a szemére, akikről ma már nyilvánvaló, hogy — nemcsak ez ügyben—folyamatosan tévedtek, hibáztak, bűnöztek. S éppen lényegi kérdésekben. Németh László maga úgy látta, s e kötethez 1968 táján írt bevezetésében meg is fogalmazta, hogy e viták alapja a politikus és a gondolkodó különbsége volt. Az is, természetesen, de a baj mélyebb gyökerű, hiszen a kizárólagosságra törekvő, diktatórikus gondolkodással legalább annyi baja lehetett, mint bármifajta politikával. De nem volt baja a szocializmus eszmekörével. Mint az említett előszóban is leírta: „A szocializmussal nálam nem volt baj, mint többször megvallottam: szocialista voltam, amit meg kellett hirdetni: az a minőség forradalma volt. A szocializmus XIX,. századi formája a marxizmus volt: ez szívta a szocializmusba a XIX. század előítéleteit is; a feladat megint nem az, ami a gyakorlati marxistáé, a marxizmus továbbfejlesztése, hanem kicserélése úgy, hogy a szocializmust megőrizze, valami korszerűbbel: amikor egy perlekedő vitára kényszerít, ezt vallom a Marxizmus és szociallz- mus-ban. Mi az, amit a szocializmushoz hozzá akarok adni? Gazdaságilag az egyéni vállalkozás érvényesítése a nacionalizált tömegtermelésben. Az én szocializmusom azonban épp abban különbözik a XIX. századitól, hogy nemcsak a termelés, hanem az élet forrdalma; nem hiszi, hogy a termelési módok megváltoztatása magában az életet is megváltoztatja; az emberek idegdúcaihoz szól, azokat akarja átvillanyozni.” Már e rövid vallomásból is kihámozható, hogy Németh László — mint minden igazán jelentős, rendszeralkotó gondolkodó — utópiát épített, olyant azonban, amely egy világot hódító utópia életidegen elemeivel szállt vitába, s egy „számunkraszabott”, reálisabban járható utat kínált a maga módján — művészként is és gondolkodóként is — egy olyan világba, amely akkor természetesen utópia volt, s amely ma is az. Félévszázad történelmi tapasztalatainak birtokában mégiscsak azt mondhatjuk, hogy a Németh László által ajánlott úton sokkal előbbre juthattunk volna, hogy ezen az úton ma-Európa részei lehetnénk. Nemcsak azért, mert eleve szá- munkraszabottabb volt ez az út, hanem azért is, mert ez a gondolatrendszer nem volt kirekesztőleges, hanem magába tudott volna fogadni minden célszerű korrekciót. Ellene vethető persze az is, hogy szép mindez, de Jalta fényében már nem is utópia, hanem légvár. A történelem menetét utólag megváltoztatni már nem lehet, az elképzelhető variációkat azonban utólag is célszerű sorra venni, hiszen okulhatunk belőle, a magunk kárából is. S ha már nem arról van a vita, hogy múltunk zsákutcás „fejlődés" volt-e, hanem arról, hogy mikortól kezdve, akkor ebben a vitában rejtve benne van Németh László gondolkodói teljesítményének elismerése is. Hiszen ma már aligha vitatható, hogy Németh László teljes életműve — amely végül is 23 kötetben jelent meg — a huszadik századi magyar kultúra egyik legnagyobb teljesítménye, amelynek máig eleven hatása szinte felmérhetetlen . Az egészséges emberek egészséges társadalmát szerette volna megteremteni a bármiféle elnyomás társadalmaival szemben. Számára ez volt a harmadik út lényege. Vasy Géza Regényei félmilliós példányszámban keltek el... Erotikus poétalóny Erdős Renée fiatalon, sikerei teljében A könyvpiac sikerlistáján a szépirodalmi művek között negyedik helyen Erdős Renée „A nagy sikoly" című kötete állt néhány héttel ezelőtt. Azóta elkapkodták, és még az utcai árusoknál sem lelhető. Ez történt a Lysias című regényével is, két kiadása sem elégítette ki a mai olvasók érdeklődését. Megismétlődött a szerző hajdani sikere, amikor a harmincas-negyvenes években olyan olvasótábora volt, hogy egyetlen író sem tudott hasonló népszerűséget elérni, mam- mutpéldányszámban jelentek meg művei, negyven kötete a félmilliós példányszámot is meghaladta. Kritikusok, irodalmárok, de maga a közönség is találgatta, minek tulajdonítható ez a roppant, szűnni nem akaró siker- sorozat, az írónő személyének, regényei atmoszférájának, rendkívül széles és végletes olvasói táborának? A századforduló irodalmi életének feltűnő, zajos eseménye volt a hirtelen híressé vált, erotikus költőnek nevezett ifjú poétalány és az őt körülrajongó nagyságok kapcsolata. Három, a maga nemében rendkívüli férfi, a legendás Bródy Sándor, a különös életű Fülep Lajos — akihez később férjhez ment —, a nagykunsági bojtárból világhírű szobrászművésszé vált Finta Sándor mély érzelmi szálakkal kötődött a kor szellemében „megméretett és könnyűnek találtatott" költőnőhöz. A korabeli lapokból, életrajzi adatokból kiderül, hogy ez a kapcsolat küzdőtér volt valamennyiük számára, ahol hitvallásaik, egyéni érzelmeik fölé emelkedtek, ez határozta meg jövőjüket^ és útjaik szétváltak. — Anyám üstökösként tűnt fel a századforduló irodalmi életében, hogy aztán hulló csillagként tűnjön el, mert a szerencse igen hamar elhagyta — emlékezik Erdős Renée-re, leánya, Fülep Kornélia. —■ Első kötetének szokatlan őszintesége megbotránkoztatta a közönséget, Eötvös Károly írta az ajánlást, Ady zseniális poétalánynak nevezte, Babits verset írt hozzá: _ „Izzószívű poétalány, minden dala a szívemet érte." Merész témái miatt különös piedesztálra helyezték, de a mindössze néhány évig tartó diadal Bródy Sándorral történt szakítása után véget ért, roncsolt idegekkel, kiábrándulva a világból, a költészetből, külföldre menekült. Az élet királynőjének tartott költőről megfeledkeztek Pesten a könyvkiadók, az újságszerkesztők. Csaknem egy évtizeddel később, Fülep Lajossal kötött házassága és két leányának születése segítette ki válságából. A próza felé fordult, német, olasz kiadók jelentették meg műveit, és itthon is egymásután adták ki új írásait. — Rákoshegyi magányunkban robotok) írónővé vált, apám már nem volt velünk, ő pedig naphosszat dolgozott, olvasói azt hitték, átélte mindazokat a szerelmeket, szenvedélyeket, amelyeket papírra vetett, irigyelték érte, felnéztek rá, de csak az írógépének esküdött örök hűséget. A hajdani karcsú, fiatal lány majanem száz kilóra meghízott, jo étvágyú, fehér hajú nénikévé vált, aki azt vallotta: egyet kerestem egész életemben, a harmóniát saját lelkemmel és a világgal. — Meg kellett érnie, hogy származása miatt betiltottak műveit, álnéven dolgozott tovább, Réz Bálintként több első díjat nyert pályázatokon, és elkapkodták ezeket a regényeit is. Ugyanakkor menekülni kényszerültünk otthonunkból, ahányan voltunk, annyifelé bujkáltunk, idegeneknél húzódtunk meg. 1945-ben fejezte be utolsó munkáit, amelyek még abban az évben megjelentek. Bölöni György biztatására történelmi regénybe kezdett, de húgom halála miatt nem tudott tovább dolgozni. 1956- ban egy könnyűnek vélt megfázás áldozata lett. Ilyen volt titokzatos élete, amelynek örömeit, fájdalmait sohasem takargatta, ifjúkorában a verseskönyveiben írta ki magából elragadtatott érzéseit, majd nyolckötetes életrajzi regényében pályafutását ismerhette meg a közönség. — Tudomásom szerint nemsokára megnyitják családunk egykori villájának kapuit Rákoshegyen, és anyám személyét, életművét idéző sarkot is kialakítanak benne. Erdősi Mária Weintrager Adolf rajza
