Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
1990. január 2., kedd SOMOGYI NÉPLAP 5 Kapcsol- gattunk.. Egy, kettő; egy kettő,egy; egy kettő, egy. Nem, nem menetet vezényelek, osupán a szilveszteri televíziónézé- semire próbálok meg visszaemlékezni. Elgy, kettő, egy... Hogy is volt? Szóval kapcsoltam. Illetve kapcsolgattam. Merthogy most ez volt a menő. Amióta a Magyar Televízió mindkéj programja állítólag teljes," azóta sokszor okozott már dilemmát, melyiket is nézzem, hisz a nézhető műsorok általában egyazon időben kezdődnek mindkét programon. Az óév utolsó napján a kapcsolgatás kérdését magára vállalta nagylelkűen a szerkesztő- gárda, legalább erre ne legyen gondunk a nagy ünneplésben. Kezdődött a kettes csatornán. Párparádé. Én is ahhoz a — feltehetően nagy számú — nézősereghez tartozom, aki nem ért rá két nappal Szilveszter előtt té- vézgetni, így ebből a kitűnő vetélkedésből eleinte egy szót sem értettem. Ki kivel van, illetve ki ellen? Mindegy, kapcsoljunk egyet rá, hisz tudtam előre, nem maradhatok én sem vetélkedő nélkül ma este. 'Hohó, krimi. Ismét kapcsoltaim! Mármint ide-oda, attól függően, hogy az okos nyomozónő, vagy az erős nyomozó útját kívántam követni. Követhetetlen volt. De végül minden jóra forduult, hisz együtt tartóztatták le a gyilkost. Majd az ismétlésben jobban figyelek, hová és miikor kapcsoljak. . Ez itt a veítéllkedő, amire vártam! Házaspárbaj. Párok labirintusban, jégen és víz alatt, ök aztán mindenhol megélnék. Áldott legyen a szerkesztő neve, sikerült végre négy olyan: házaspárt kiválasztania, akik valóban értenek a mulattató shoz. A jó poénokat és a felhőtlen mókát csupán az zavarta meg, hogy időközben elkezdődött a kettesen a film, így ismét kezdetét vette a kapcsoláséi. Antal Imre és az ő show- ja, az olasz film kellős közepén tört ránk, s bár ón a magyar tévé legnagyobb komikusának tartom, Nino Manfredivel nem könnyen cseréltem föl. De sebaj, mert itt is csakhamar feltűnt a népszerű műsorvezető a Bongósorsoláson. Szelvényem nem lévén visszakapcsolás az egyesre, ahol immár sokadszor élvezhettem Jack Lemmon és Tony Curtis játékát, nem is szólva Marilyn. Monroe szőkeségéről és alakjáról a Van aki forrón szereti című filmben. Kapcsolás, Arkus és a Szuperbola. Keblek és politika. Bár az utóbbiból kevesebb volt, pont annyival, ahány kebellel többet láttunk. Lehet, hogy jó csere volt? Éjfél, himnusz. Szerencsére Mindkét programon. Ezt legalább kapcsolás nélkül megálltuk. S remélem: álltuk. Csakúgy, mint a Gál- völgyi-show alatt, hisz az egyes lazított, átadva: a nézőket a másik programinak, a filmnek és az Egy pere teremek. Üj év, új játék Tere. Mily szerencse, hogy nincs telefonom* így végr? a t tehettem, amire egész éj • j' 1 vártam:. Kapcsolhatok Le és ki. V. O. Szilveszter '89 BÚCSÚZOTT AZ ÓÉV Lankadatlan lambada — Csillagszóró-, és petárdaeső Embert próbáló, eseményekben gjazdiagi óévtől búcsúzott megyénk Lakossága szilveszterkor. Az évtized- fordulót előkészítő évre em- Hékezive bizony nem elégséges csupán a történelem kerekének forgását felidézni. A közelmúlt hatásai, a ha- tallmasi, emberi léptékkel már-már szinte feldolgozhatatlan eseménytömeg, az egyéni életfeltételekben bekövetkezett, ám társadalmi méretű nehézségek, úgy tetszik, felemésztették az emberek energiáját. Ki-ki ugyan szabad akarata és lehetőségei szerint Vehetett búcsiűt a 80-as évektől, ám a valóság szorító fogságéból1 való szabadulás által megtermékenyített jövőkép még e napon is továbbgondolásra késztetett. Mert az ember már csak olyan, hogy viszonyít. Viszonyít az elmúlt évek szilvesztereihez is. A nagy, önfeledt mulatozások emlékképei csak pillanatokra kerítették hataltmukha az embert, mert az a fránya valóság!... Kaposvár utcái december utolsó napján alig mutatták, hogy szilveszter van, az óév búcsúztatása következik. Az ilyenkor szokásosan teltházas szórakozóhelyekre igyekvők sem lepték el az utcákat, s nemcsak a ködösen szitáló eső miatt. Elsőként a Kapós étterembe tértünk be, ahol: már este 10 óra előtt jó hangulat fogadott. Vincze Lajos, a Somogy Megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója elmondta: a korábbi években sokkal nagyobb volt az érdeklődés1, hetekkel a jeles ünnep előtt már nem ltehetett helyet adni az igénylőknek. A Kapos komplexum éttermi részében 300 vendég fogadására készülitek fel. A Kapós Volán Tours szervezésében külföldiek is töltötték megyénkben a szilvesztert a vendéglátó vállalat egységeiben. A Kapósban 50, a Szabadság Park étteremben’ 80 jugoszláv vendég szórakozott, a nagyatádi Hotel Solarban 80 osztrák állampolgárt fogadtak. ■ A tavalyihoz képest változatlan áron — ami mostanság nem kis dolog — 500 forintért foglalhattak személyenként asztalt a vendégek. Az ősrégi vendéglátós szokásnak megfelelőéin Harangozó József, a Kapos ve- vezetője fogadta és kísérte helyükre az érkezőket. Elmondta, a tavalyi árat csak úgy tudták tartani, hogy a kínálatból csák a szokásos műsor maradt ki, mert ez ma már szinte megfizethetetlen. Az étlap nem lett szegényebb. A narancskoktél - és az előétel után három főételből lehetett választani. Volt szilveszteri vegyestál, kolozsvári töltöttkáposzta és sertésborda Kapós-módra. Majd „búék-szelet”, gyümölcs és kávé egészítette ki a vacsorát. Éjfélkor a már szokásos virslit fogyaszthatták a vendégek.- Akik nem kívántak vacsorázni, azok a Kapós presszóban a pezsgőbárban tölthettek el idejüket és költhettek el pénzüket, A Csokonai söröző üzletvezetője, Kiss György, műsor szervezésével is kedveskedett a törzsközönségből, barátokból álló 60 fős társaságnak. Szilveszter előtt egy héttel már minden: hely elkelt 400 forintos áron. A vacsora után — az elhízásit elkerülendő — Szekeres Mónika és Krusniczky- Ervin latin-amerikai táncokból álló bemutatót tartott. A csa- csa-csa, a passodoble és a rumba bemutatása után kezdetét vette a legújabb slágertánc, a la mbada -bemu - tató és -tanfolyam, melyre kollégánkat ugyan nem sikerült „beiratni”, ám sokak sikerrel elvégezték. A tisztelt publikum a kemény és félkemény rock zenéjére rophatta a táncot. A Béke sörözőben éjfél után a már hosszú évek óta megszokott jó hangulat fogadta a betérőt. Már jóval szilveszter előtt elkelt minden hely, az 500 forintos „beugró” ellenére Somagy- vári János, az üzflet vezetője a későn. jelentkezőket már kénytelen volt átirányítani más, még fogadóképes szórakozóhelyre. A tudósátó- pak úgy tetszett, hogy a 120 vendég mindegyike ropja a táncot, hiszen a .pllaccon” csiak nehézségek árán eike... úgy közlekedtek tegnap déltájban kísebb-magyobb embercsoportok Siófokon, jelezvén: ezúttal is sikeresen elbúcsúztatták az óévet. Jegyen bármiféle gazdasági és politikai helyzet... A ricsajos ünneplés már 30-ám megkezdődött: papír- trombiták rekedt hangjait sodorta szerte az alig lengedező szellő. A felújítás zűrzavarát tetézve a vasútállomás előtti téren, sátorrüit átküzdenie magát. A gazdag menü és kínálat csak fokozta a hangulatot. A tombolasorsoláson a fő- díj nyertese, MereteI János és asztaltársasága — visító újévi malac helyett —fényképezőgépet nyert. S mivel a szerencse nem jár egyediül, nyertek még hozzá1 egy ébresztőórát is. Ám mégsem az ébresztőóra, hanem Ludvig Henrik zenekarának teljesítménye marasztalta ki- világos-kdvirradltig a tisztelt publikumot Az éjfél utáni szokásos «agy népvándorlás helyett most csak kisebb, újévet köszönteni igyekvő csoportokkal! találkozhattunk. A lakások ablakaiból hulló csillag- szóró- és petárdaeső mindenütt mérhető, ám le nem írható hatásokat váltott ki többekből. A lengyelpiacon vásárolt petárda sem szólt .kisebbet, mint az aszfalthoz vágott sörös és pezsgősüveg. Egy fiatalokból álló csoportnak arra is volt energiája, hogy a még égő csillagszó- rőkat a Füredi lakótelepen a szemétgyűjtő konténerbe hajítsa, s ennek a hatása sem maradt el'. A nyílt lánggal égő szemét „illata” köszöntötte a lakótelepen az újévet. A petárdaháború költségei hamarosan beépülnek: a lakbérbe. Bár ki tudja jövőre mire futja, illetve mire nem a családi költségvetésből. ... (Lengyel) városiban szerezhették be szilveszteri sisakjaikat, álarcaikat, trombitáikat, szerpentin és komfettikészitetei- ket az emberek — már 1990-es áron! A jeles papon több vendéglátó egység szervezett kiemelt programot. Még a Delta étterem is, ahol a nyárról a Matróz étteremben jól ismert sikerzenekar, alz Alfa goup szolgáltatta a taílpaláVaJát. A néhány télen is üzemelő üdülőben szintén bált rendeztek: a SZOT Csepeliben például idegenforgalmi irodák által beszervezett vendégek is búcsúztatták a sokak által' átkoznák, mások szerint azért eltvdselhetőnek minősített 1989-es esztendőt. Akadtak, akik házibulin vettek részt, mások otthoni a tv-készülé- kek előtt töltötték a jeles órákat. Éjfélkor — minden előzetes intelem ellenére — petárdák robbantak, az emeletes házak ablakaiból esi lllagszóróeső hullott, s az utcára özönlő emberek ismerősöknek, ismeretleneknek egyaránt boldog új évet kívántak. Ránk fér! • (Gyarmati) SIÓFOKI FÉNYEK Hint a mérgezett egerek... A negyvenesztendős Somogy Táncegyüttes jubileumi műsorából Táncszínház Ünnepi csokorba kötötte jubileumi műsorát a Somogy Táncegyüttes. Pénteken este a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán a közelmúlt táncainak tükrében idéződött föl a negyvenéves múlt, aminek kezdete épp oly sikeres és jelentőségteljes volt, mint a Mosóczi István vezette együttes utóbbi évekbeli országos elismertsége. Az együttes nemcsak „átöltözött” az utóbbi években a fenntartók áldozatvállalása jóvoltából, hanem stílust is váltott.. Amit jelenleg produkálnak, az táncszínház a javából. Amikor negyven évvel ezelőtt dr. Kanyar József megalakította a Somogy Megyei Népi Együttest, azt hagyományőrző szándékkal cselekedte nemesül. A Somogy Megyei Népi Együttes szolgálhatott például az utóbbi években megszaporodott hagyományőrző együttesek számára, noha — már több generációs váltás után — a Somogy Táncegyüttes az új utat járja. Kivált a hagyományőrző együttesek sorából, az eredetiből építkezve korszerű táncszínházi A Somogy Táncegyüttes táncszínházi törekvése azon- bah mindaddig nem teljesedhet ki, amíg nincs állandó fórumuk, amíg a hagyományos fellépésekre, rangos versenyekre készülnek csupán. produkciók létrehozására képes. Mit is jelent ez számunkra ? A tánchagyományok közös gyökeréből olyan új hajtás nőtt, amelyen fölismerhető az eredet, ám mának szóló üzenetet hordoz. A táncok koreográfiája, az előadás minősége avatta már korábban táncszínházzá az együttes produktumát, ám — mint az pénteken este kiderült — eddig nem 'élhette meg igazán sorsát, amit önmaga jelölt ki maga számára. A mintegy háromórás előadás épp úgy bővelkedett élményt nyújtó táncok előadásában, mint ismétlődő „jelenetekben”, ami nem csak a néző számára volt figyelmet megterhelő: a táncosok is belefáradtak a monstre műsorba. A Mosóczi-koreográfiák többsége ötletes, érett, a tánchagyományokon alapuló, a ma emberének szóló. Csupán példaként idézhetjük a Kötelékek című táncjátékot, " vagy akár — a számomra talán legkedvesebb — Tavaszi szél... című varázslatos előadást. Sem az egyik, sem a másik nem születhetett volna meg a rábaközi, a somogyi, a' póvidéki, a szatmári táncok ismerete nélkül. Ünnepi köszöntőjében dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Tanács elnöke ta'á- lóan fogalmazta meg: — Nem az a kérdés, mennyi pénz kell a kultúrához, hanem az, mennyi, s milyen kultúra kell a pénzhez. A kaposvári, úgy is mondhatom, a somogyi táncszínház alapjait megvetette a Somogy Táncegyüttes. Jövőjét így tűzte ki, de vajon beteljesül-e az álom? A Somogy Táncegyüttes nyomában már ott a jövő ígérete, a Somogyi Aprók, Németh Ágnes vezetésével. A jubileumi műsor kedves színfoltja volt az alapítók köszöntése, megemlékezve dr. Kanyar József, Csik- vár József, Orbán Csaba, Vida József munkásságáról, Tegyünk többet Somogyért elismerést kapott az együttes. Szocialista kultúráért kitüntetést vett át Rónai Csabáné, Fodor Zsuzsanna, Szerecz Róbert, Tóth György, Tóthné Báli Klára, Mércéi István, Merczelné Puskás Beáta, Kaposi Katalin, Balázs Sándor és Fran. csics Attila. Miniszteri. dicséretben részesült Husi Gyula, az együttest kísérő Zengő együttes tagja. Herényi Barna Fotó: Kovács Tibor