Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-31 / 26. szám

1990. január 31., szerda SOMOGYI NÉPLAP 5 TOLLFOSZTÓ APRÓ KEZEK ségesen válaszolnak érdek­lődő kérdéseikre. Ha most — ebben a kor­ban — megmarad a kicsi­nyekben valami féltett kin­cseinkből, népi hagyomá­nyainkkal szembeni adóssá­gunk némileg csökken. S ez végre méltán kezelt örökség az aprók fejéből már ki nem törölhető. Tamási Rita Fotó: Csobod Péter Bemutató a karádi óvodában csak egyszer élik meg — fűzte hozzá Csikvár József —, hanem évről évre vala­mivel nagyobb tudásanyag­gal bővülnek ismereteik. S ez tart össze igazán egy kö­zösséget. A munkaközösség vezető­je, Holovics Erzsébet bala- tonföldvári óvónő elmondta: gyűjtőmunkájuk során a portákon szívesen fogadják őket, az idős emberek kész­örökül kapott hagyomá­nyaink megőrzésének igen szép példáját láttuk tegnap délelőtt a karádi óvodában. Régi-régi falusi esték toll­fosztó, vidám hangulatát idézték a bájos kisgyerme­kek, s apró kezük szorgo­san dolgozott. De vajon mi is az előzménye ennek az óvodában meglehetősen rit­kán látott foglalkozásnak? 1988 szeptemberében a Siófok városkörnyékén, va­lamint Tab és környéke óvodáiban dolgozó tizennégy óvónő megalakította a Ka­láka hagyományőrző mun­kaközösséget. Céljuk a már- már feledésbe merült tárgyi és nyelvi hagyományok gyűjtése, megismerése, illet­ve mindezek felhasználása az óvoda életében. Hiszen népszokásaink, népi játé­kaink, mondókáink és dala­ink mindennapi életünket gazdagítják. Magukra vál­lalták azt a napjainkban igen becsületre méltó mun­kát, hogy a környékükön, falujukban élő idős embe­rektől érdeklődjenek a jeles napokhoz fűződő szokás­anyagról. Gyűjtésüket, ku­tatásukat Csikvár József, a Somogy Megyei Művelődési Központ főmunkatársa által összeállított útmutató segí­ti, amely kérdéseivel, utalá­saival és példáival vala- ) mennyi jeles napra kiter­jed. Minden óvodai „bemuta­tó” után összeülnek és meg­beszélik kutatómunkájuk eredményét, céljaikat, ter­veiket. Ezeken ‘a találkozá­sokon dr. Winkler Ferenc, a megyei múzeum néprajzosa és Csikvár József látja el őket szakmai tanácsokkal. A tegnapi foglalkozás elő­készítése — mint azt Ellen- berger Jánosné karádi óvó­nő elmondta — már tavasz- szal kezdődött: a kicsinyek a tojástól, a kislibák tolla- sodásától végigkísérték a fejlődési folyamatot, s a tollfosztás hagyományaihoz A munkaközösség tagjai havonta találkoznak egy- egy óvodában, ahol az ap­róságok mindig más jeles napokhoz kapcsolódó régi szokásokat mutatnak be. Természetesen mindez az óvónők gyűjtőmunkájának eredménye. Elmondták, hogy a szülők, nagyszülők szíve­sen segítenek a kellékek gyűjtésében, s az ünnepé­lyeken részt vevő idős em­berek örömmel ismerik föl, illetve egészítik ki fiatalko­ruk kedves szokásait: meg­osztják tudományukat a legfiatalabbakkal. kapcsolódó verseket, mon- dókákat tanultak. Dr. Wink­ler Ferenc szerint ez a mun­ka többek között azért is jelentős, mert a helyi ter­mészeti-emberi környezetet „viszi be” az óvodába; s ez az országos útmutatók gaz­dagítását is . jelenti. Több mint négy évtized után vég­re magyar kultúrát tanul­nak a gyerekek. — Ezt az élményt nem­Jó szándék, hátulütőkkel EGY ELMARADT TÜNTETÉS MARGÓJÁRA Futótűzként terjedt a hír a megyeszékhelyen: tünte­tést szerveznek a kaposvári egészségügyi dolgozók a me­gyei tanács előtt. Tegnap délután két 'órára ígérték a demonstrációt, ez azonban — legalábbis egyelőre — el­maradt. Kik és miért indít­ványozták a figyelemfelkel­tés eme módját? Ennek pró- páltunk utánajárni. Dr. Ujsághy Erzsébet me­gyei főorvos és dr. Orbán Istvánná, a megyei egész­ségügyi szakszervezetek szö­vetségi titkára egy megle­hetősen békétlen hangulatú pénteki ülésre hivatkpzott. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetségé­nek megyei ülésén ugyanis, az 1990. év központi bérpo­litikai intézkedésének vég­rehajtásáról tájékoztatták az egészségügy állami és szakszervezeti veztőit. A ta­valy elindított, három lép­csőben megvalósítandó bér­emelések második terveze­tét kellett itt a nyilvánosság elé tárni és elfogadtatni. Ez, mint kiderült, nem ment olyan egyszerűen. A megyei egészségügyi osztály vezetői ugyanis — a szakszervezettel egyetértés­ben — a múlt évi bérfej­lesztés során egy kis módo­sítást hajtottak végre a bé­rek elosztásánál. Tették ezt — ahogy ma is állítják — azzal a szándékkal, hogy mielőbb pénzhez juttassák az alapellátásban dolgozó szerény . jövedelmű egész­ségügyi szakembereket. A jó szándék azonban visszájára fordult. Az intézmények számára fenntartott bérfej­lesztés egy részét átcsopor­tosították ugyan az alapel­látásban dolgozók bérének emelésére, de egy feltétel­lel: a következő évi bérfej­lesztésnél a már béremelés­re fordított összeg hiányá­ban emelik csak az érintet­tek jövedelmét. A megyei főorvos és a szövetségi titkár azt állítja, hogy amikor ez a döntés ta­valy megszületett, akkor minden jelen levő állami és szakszervezeti képviselő be­leegyezését adta a dolgok ilyetén való elrendezéséhez. A főorvosasszony döntését egy, a minisztérium által kibocsátott intézkedés is alátámasztani látszott. Eb­ben ugyanis azt kérik a megyei vezetéstől, hogy a tőle telhető módon támo­gassa az alapellátásban dol­gozó hátrányos helyzetű ré­teget. A döntés óta eltelt egy év, és sok minden megvál­tozott. Többek között az akkori egy személyben vok­soló szakszervezeti vezető szerepét most négy vette át. S úgy tűnik, ők, valamint a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője nem emlékeznek -az egyezségre, holott a jegyzőkönyvben ezt akkor aláírásukkal igazol­ták. Váltig állítják, érdekeik és a dolgozók érdekeit is védve; azt az egy szót, hogy „megelőlegezés”, ők nem hallották. Az idén ugyanis az alap­ellátásban dolgozók kapták volna az egységes béreme­lést. De mert tavaly soron kívül is részesültek bizonyos hányadban, a megyei veze­tés úgy döntött — ismét sa­ját hatáskörében —, hogy a megelőlegezett összeget le­vonva utalja ki részükre a pénzt. Jogtalannak tartanák ugyanis, hogy az intézmé­nyeknek, amelyektől az ösz- szeg egy részét elvették, ne adják vissza, amit tavaly elvontak, s mivel most már teljesen egyértelmű, hogy ez esetben „nem lakhat jól a kecske úgy, hogy megma­radjon a káposzta”, az alap­ellátásban dolgozó kaposvá­ri egészségügyisek követelik a teljes jussukat... A demonstrációt figyel­meztetésnek szánták: hall­gassák meg őket az illeté­kes megyei vezetők. A gesz­tus nem maradt el, de egyez­ség és béke nem született. A dolgozók úgy döntöttek, hogy beadvánnyal fordulnak a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz, hangsú­lyozva : az alapellátásban dolgozók bére nagyon ala­csony, s gondjaikra orvos­lást várnak. A válasz megérkezéséig eltekintenek a demonstrá­ciótól. (Várnai) ÚJ LEHETŐSÉG KÜSZÖBÉN Egynapos látogatásit tett kedden Bukarestben Berend T. Iván, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke. Ha- érkezésekor a Ferihegyi re­pülőtéren az MTI munka­társának elmondta: a kül­földi akadémiák közül a magyar az első, amely Bu­karestben hivatalosan meg­kereste a Román Tudomá­nyos Akadémia vezetőit, a román tudományos élet képviselőit, kezdeményezve a kapcsolatok újrafelvételét. Az utóbbi években is volt kapcsolat a két akadémia között, de ez megrekedt a formalitások, a nagyon sze­rény kutatócsere keretei kö­zött. Most viszont lehetőség nyílik a kapcsolatok újjá­építésére. Javasoltuk — mondotta Berend T. Iván —, hogy a következő két hónapban a tudományos intézmények megkérdezésével készítsük elő a kétoldalú megállapo­dást. Tudományos delegáci­ót . hívtunk meg Magyaror­szágra, hogy megalapozhas­suk a közös kutatást, mű­helymunkát előirányzó egyezményt, amelyet ez év nyarán vagy őszén írhatnánk alá. Felajánlottam: segítjük a román tudományos közös­ség visszatérését Európába, hiszen a magyar kutatók je­lentős szerepet töltenek be ’S nemzetközi tudományos szervezetekben. TV-NÉZÓ Vessetek a mókusok elé! A nagyszerű Woody Allen Annie Hall című filmjét annyiszor láttuk, hogy akár meg is unhattuk volna, ha nem lenne ilyent jó. A rend­kívül eredeti filmíró, film­színész és filmrendező 1977- ben készített és Oscar-„esőt” hozó művéről szinte mindent megírtak már; néhány meg­jegyzés mégis ide kívánko­zik. Igaza van Woody Al- lennek: teljesen, mindegy, hogy az Annie Hall ön­életrajz-e vagy fikció. A témát az életből vette, és ez a lényeg. Tartalmas mulatság volt ez a másfél óra. A. hét­köznapi életben minden bi­zonnyal trágárságnak minő­sülő tömör véleményeknek is helyük volt a filmbeli helyzetekben. Mert igazak és hitelesek; mert magunk is ilyenek vagyunk ... Nem így lehet reagálni az intel- léktüelnek álcázott sznob szövegekre? Muszáj Fellinit tudományosan agyonmagya­rázni? Vagy máshol: nem mindennapos, hogy mást mondunk és mást gondo­lunk? Emlékezzünk csak — például — Annié és a fő­hős hódító beszélgetésére! A magas röptű eszmecsere va­lójában egyikőjüket sem érdekelte, mert a cél egé­szen más volt. Hogyan néz­het ki Annie meztelenül? — ez járt Allen fejében, mi­közben az okos hódítót ad­ta. A szexualitás központi té­ma Woody Allen filmjei­ben, mint ahogyan a lelki jelenségek vizsgálatai is, pszichoanalízissel fűszerezve. A groteszk helyzetekben alapigazságokat mond ki életünk mindennapjairól. Csupa lélekbemarkoló, idő­szerű kérdés! És nem úgy van? Az élet rettenetes (ha például vakok vagyunk), és nyomorult. Vagy hogy a szerelem irracionális és abszurd dolog, mégis vá­gyunk utána. Allen „kita- lációit” keresi a valóságban, és a csetlő-botló emlberi lét problémájára ad választ. S most néhány tanulságos „aranyköpés” a filmből: — Soha nem lennék annak a szervezetnek a .tagja, amely beválaszt. — Aki nem tudja csinál­ni, az tanítja; áki tanítani sem tudja, abból lesz a tor­natanár. — H. E. T. — háború ese­tén túsz leszek. — A felfokozott szexuali­tás az élet egyéb területén levő ürességet kompenzálja. — Kilőttem a táram, vé­ge! — Vessetek a mókusok elé! • * • Csurka Istvánt egykor nem- a mókusok elé vetet­ték. A kiváló drámaíró Dög­lött aknák című darabját láthattuk szombaton este a Katona József Színházból. Az 1971-es bemutató után 1982-ben rögzített előadást Major Tamás emlékére, 80. születésnapja alkalmából su­gározta a televízió. Az egy évtizedig műsoron levő darab — amelynek folytatását Major halála akadályozta meg — Csurka egyik legkiválóbb drámája, s Iglódi István rendező ér­deme a két feli találat: Ma­jor Tamás és Kállai Ferenc főszerepe. Sok év eltelt a bemutató óta, a dráma is veszített valamit időszerűsé­géből, mondandója azonban 1990-ben is érvényes, nem is beszélve társadalmunk csökevényeiről. Az egy kórházi szobába kerülő „győzni fogó osztály” tagja, Paál Károly (Kállai Ferenc) és a reakciósnak számító nyugdíjas speku­láns Moór (Major Tamás) a darab végén egy plat­formra jut. A bohózat old­ja fel azt a drámát, aho­gyan ez a két ember a ké­sőbbiekben egymásra talál, mert mindkettőjük igazsá­gának vannak érvényes té­telei. Mindez azért jutott eszem­be, mert változik a világ, szerencsére értékrendjeink­kel együtt. Talán megszűnő­ben a „fekete-fehér” kate­gória. Ebben a darabban új­ból bebizonyosodott: Csurka István viharokat kavaró po­litikai megnyilvánulásai mellett is legjobb dráma­íróink egyike. Major Tamás pedig — még ha színházve­zetőként kudarcot vallott is és vitatták brechiti, epikus színházi törekvéseit — szí­nészként élvonalbeli volt, mestere a szakmának. Varga Zsolt Koncert 12,50-éri „Főszereplői" a gimnazisták voltak Már jó ideje tartott az if­júsági hangverseny a siófo­ki Dél-balatoni Kulturális Központban. A művészi színvonalon játszó, Veszp­rém megyei zenetanárok látható megkönnyebbüléssel hagyták el gyors meghajlás után a színpadot. Mert hiá­ba idéztek a súlyos barokk, a könnyed rokokó vagy akár a szenvedélyes roman­tika világából, egyik mű sem kötötte le a közönséget. Siófok és térsége általános iskoláinak, valamint a helyi Perczel Mór Gimnáziumnak a diákjait nem tudta bűv­körébe vonni sem a gitár, sem a xilofon, sem a fagott szárnyalása. Könnyed be­szélgetés, nevetgélésekkel tarkított zsongás uralta a nézőteret. Ha volt is olyan tanuló, akit érdekelt a na­gyon jól megszerkesztett műsor, az sem tudott fi­gyelni : szüntelenül csendre kellett intenie társait, hogy hallhasson valamit. Vajon mit tett volna eb­ben a helyzetben Liszt Fe­renc? Szinte látom, ahogy egyre jobban ráfeszül zon­gorájára (kinéz a közönség­re: még ez sem elég?), lába vadul tapossa a pedálokat, frakkjának szárnya őrjöng­ve lobog a levegőben (ki­néz a közönségre: még ez sem elég?!) ... Aztán gyöngyfutamokat maguk előtt görgető ujjai hirtelen megállnak. A Mester föláll, megtörli verejtékes homlo­kát, beletúr hajába és fáj­dalmasan fanyar mosollyal így szól: „Hölgyeim és Uraim! Agyő!” A fellépő művészek ezt persze nem tehették, mert szerződést kötöttek. A vi- háncoló nebulók pedig miért távoztak volna? Aki nem jött közülük koncertre, az most valamilyen órán (tán épp kémián) szenved. Jó buli: az ötvenforintos bér­let négy előadás látogatásá­ra (négy tanóra ellógására) hatalmazza fel tulajdono­sát. A tudósító volt az, aki „lelépett”. Mert nagyon szé- gyellte magát. (Czene)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents