Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-25 / 21. szám

1990. január 25., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 7 SPORT LABDARÚGÓ NB l-ES LIGAULES A S. Bányász az Intertotóban Közös osztrák—magyar bajnokság ? Kedden csak lapzárta után kaptunk hírt az MLSZ az­napi NB I-es ligaüléséről. Néhány érdekes — köztük a Siófoki Bányászt is érintő — hírről számolhatunk be. A somogyi együttes a liga jóváhagyása értelmében az idén is résztvevője lesz • a nyári Intertotó-mérkőzésso- rozatnak. Mellette az MTK- VM, a Tatabánya és a Va­sas vesz részt a küzdelem­ben. Ugyancsak somogyi vo­natkozású hír, hogy a kül­földi szerződések pontosítá­sa érdekében bizottságott ál­lítottak össze az előterjesz­tés elkészítésére. Ennek lett az egyik tagja Szigeti János, a Bányász elnökhelyettese. Talán a legnagyobb ér­deklődést — és minden bi­zonnyal vitát — az a javas­lat váltotta-váltja ki, amely egy közös osztrák—magyar labdarúgó-bajnokság lebo­nyolításával foglalkozik. Az elképzelés szerint nyolc­nyolc csapat indulna mind­két részről, a tervek szerint már a jövő év őszétől. Ter­mészetesen mindez még csak az elképzelés szintjén van, mert hiányzik az itt­honi jóváhagyás és nem is­meretes az UEFA állásfog­lalása sem, amely akár til­tó is lehet. Tény, hogy ha­sonló közös bajnokságra a labdarúgás eddigi történeté­ben még nem került sor. A hírek szerint máris számos hazai klub tiltakozik ellene, s ez részben érthető is. Mert mi lesz a többi csapat­tal? Milyen lesz az amúgy is gyenge hazai bajnokság színvonala, ha a feltehetően legjobb nyolc ebből is kivá­lik? Egyszóval sok még a kérdőjel. De ötletnek nem rossz, már csak azért sem, mert ha visszaemlékezünk az egykori közös osztrák— magyar húsvéti tornák szín­vonalára, az iránta megnyil­vánuló érdeklődésre, máris megéri napirendre tűzni ezt a javaslatot. * * * Az említett ligaülésen a siófokiak képviseletében részt vett Szigeti János is. Ötöle érdeklődtünk: a szó- banforgó közös bajnokság­ról hogy vélekedik. Azaz, mint a Bányász szakosztá­lyának irányítója, ebben a kérdésben milyen álláspont­tól képvisel. A sportvezető készséggel mondta el véle­ményét, amelyet ott a liga­ülésen is kifejtett. — Tehát, legyen-e közös osztrák—magyar bajnokság? — Aligha hiszem, hogy akad ma valaki, aki felelős­sége tudatában akár igen­nel, akár nemmel tudna er­re válaszolni. Én felszólalá­somban is hangsúlyoztam, hogy válasszuk ketté a gaz­dasági és a szakmai olda­lát a javaslatnak, habár e kettő nagyon szorosan ösz- szefügg. Tehát mindenek előtt azt kell megvizsgálni, hogy a megnövekedett ki­adások arányban lennének-e a kétségkívül megnöveke­dett bevétellel. Aligha akad ma klub idehaza, amelyik további anyagi terhet ven­ne a nyakába. Ha tehát nem rentábilis a közös bajnok­ság, le kell venni a napi­rendről. — Tegyük föl, hogy kifi­zetődő. — Akkor jönnek a szak­mai fenntartások. Elmegy nyolc csapat, de mi lesz a másik nyolccal? A jelenle­gi bajnoki rend szerint ez csak úgy lenne keresztülvi­hető, ha mindkét NB 11-es csoportból néggyel több együttes esne ki, hogy he­lyet szorítsunk nekik. lgen- ám, de éppen az indokolta a kétcsoportos második vo­nalat, hogy minél több te­lepülésnek legyen NB-s csa­pata, hisz az utánpótlásne­velés elsősorban az ilyen együtteseknél hatásos. Le­het, hogy amit nyernénk a réven, az elúszna a vámon. De még mindig nem beszél­tünk az UEFÁ-ról, amely­nek mégiscsak van beleszó­lása ebbe a kérdésbe. A li­gaülésen arról sem esett szó, hogy mi ezzel kapcso­latban az osztrák álláspont. Kiforratlan tehát még ez az egész és én nem tekintem többnek, mint egy kuriózu­mot. — Tehát eleve elvetendő? — Az alapelv nem. Ma­gam is amellett vagyok, hogy a két ország szinte példát­lan, nyolcévtizedes labdarú­gó kapcsolatait ápolnunk kell. Én a közös bajnokság helyett mást javasoltam. Vé­leményem szerint mindkét helyen játsszák végig a baj­nokságot akár az eddiginél sűrítettebb ütemben is. Te­hát iktassanak be több hét­közi fordulót. Ezt követően kerüljön sor egy közös ku­pasorozatra. Hogy ennek milyen legyen a formája, azt ki kell még munkálni. Lehetne például az is, hogy a két NB l azonos helye­zettjei oda—vissza alapon mérkőznének, de már kupa­rendszerű megoldás is elfo­gadható. Mindenesetre szó sem volt közöttünk valami­féle végleges állásfoglalás­ról. Abban maradtunk, hogy az MLSZ tájékozódik az UEFÁ-nál, s csak az euró­pai szervezet állásfoglalása után térünk vissza erre a kérdésre. J. R. Új név: Videoton—Waltham Érdekes bejelentést tett tegnap dr. Brávácz Ottó, a Videoton SC elnöke: a fe­hérvári klub ötéves időszak­ra reklámszerződést kötött a Waltham Elektronic Gmbh müncheni céggel. Ennek alapján a Videoton labdarú­gócsapatai (a többi szakosz­tály nem) a jövőben Video­ton—Waltham néven szere­pelnek a bajnokságban. SPORTHÍREK Három megye tizenkét labdarúgócsapata indult Székesfehérváron azon a teremtornán, amelyen me­gyénket a kaposvári Rákó­czi iskola két csapóba kép­viselte. Mind a hatodikos, mind a nyolcadikos csapat az első helyen végzett és az összesített pontversenyt megnyerve egy évig őrizhe­tik a vándorserleget, Ka­posvári különdíjasok: leg­jobb kapus: Milinte Árpád, legjobb mezőny jáitékos: Czinki Gábor, gólkirály: Csíkvár Csaba. A legered­ményesebb edzőnek Majos Gábor bizonyult. * * * Siófokon városi asztali­tenisz-versenyre került sor, középiskolások részére. Hu­szonkét leány küzdelméből Heffer Dalma (Siófok, Per- czel g.-, a tizenhét tagú fiúk mezőnyében Papp Lambert (Karikás g., Fo­nyód) győzött. A leánypá­rost a Heffer, Gigler (Par- czel g.) nyerte, fiúknál pe­dig a Kovács, Gruber (Sió­fok, 523-as szakmunkáskép­ző, kereskedelmi szakkö- zépisk.) kettős végzett áz élen. Röplabda NB I A-csoport, férfiak Az állás 1. Ü. Dózsa 13 12 1 38: 8 25 2. Nyíregyháza 14 11 3 35:16 25 3. Kapos V. 14 11 3 35:21 25 4. Szeged 14 8 6 27:22 22 5. Tungsram 14 6 8 26:31 20 6. Csepel 13 6 7 25:26 IS 7. Malév 14 5 9 26:33 19 8. Fab.-Vasas 14 5 9 19:32 19 9. Kecskemét 14 4 10 21:32 18 10. Dunaferr 14 1 13 10:41 15 Elmaradt mérkőzés: Csepel— o. Dózsa (január 24. , i 7 óra) NB I B-csoport, férfiak • Az állás 11. Szolnok 15 14 1 43: 9 29 12. Komép SC 16 12 4 41:18 28 13. K.-barcika 15 11 4 38:18 26 14. Veszprém 14 9 5 31:22 23 15. Kaposvár 14 9 5 30:24 23 16. ZTE 15 8 7 26:26 23 17. BKV Előre 15 6 9 27:32 21 18. Ganz-M. 15 4 11 20:39 19 19. DUSE 16 1 15 7:46 17 20. Szombathely 15 1 14 13:42 16 Elmaradt mérkőzés —Kaposvár (január : Veszprém 30.). Kosárlabda NB I B-csoport Az állás 1. K.-cukor 11 4 1348-1227 26 2. Dombóvár 10 5 1423-1351 25 3. AR Építők 9 6 1315-1328 24 4. Szeged 9 6 1302-1278 24 5. Pécs 9 6 1245-1213 24 6. Hódmhv. 7 8 1060-1099 22 7. Nagykörös 6 9 1268-1314 21 8. Dun. Kőolaj 5 10 1247-1267 20 9. Deko 5 10 1325-1377 20 10. Kecskemét 4 11 1253-1332 19 SAKK A siófoki Perczel Mór Gimnáziumban sakkszimul­tánt tartott Léhmann Zol­tán, a siófoki 2. Számú Ál­talános Iskola 8. osztályos tanulója. A nagy érdeklő­déssel kísért eseményen a 16 játszma a többszörös me­gyei úttörő- és serdülőbaj­nok győzelmével ért véget. Megyei sakkbajnokság A megyei egyéni felnőtt sakkbajnokság 5—6. fordu­lóját a hét végén bonyolí­tották le. Az állás: „A” csoport: 1. Csíki István 5 pont, 2—4. Szulimán Gyula, Heinrich Ferenc, Szoták László 4—4. „B” csoport: 1. Papp Ist­ván 5,5 pont, 2. Nádor Zol­tán 4,5. A 3—8. helyen 5 versenyző osztozik 4 pont­tal. A 7—8. fordulót az NB II-es forduló miat,t egy hét kihagyással, február 3—4- én rendezi meg a megyei sakkszövetség. Hannover után Várna az úticél A Wirth Gabriella révén szenzációs sikerrel zárult Európa TOP 12 viadal után újabb megméretés előtt áll a magyar asztaliteniszsport. Ma Várnában Európa Liga találkozó lesz Bulgária el­len, s az összecsapásra szer­dán Bérezik Zoltán szövet­ségi kapitány és Fülöp Ist­ván edző vezetésével uta­zott el a magyar együttes, Harczi Zsolt, Varga Sándor, Somosi Miklós, Wirth Gab­riella összeállításban. A múltban sok magyar sikert hozó Szuper Ligából két évvel ezelőtt esett ki a magyar válogatott, majd a második vonalnak számító Európa Ligában tavaly nem sikerült megszerezni a fel­jutást jelentő első helyet. Az idei mérkőzéssorozatban négy forduló után holtver­senyben a 3. helyen áll Ma­gyarország, s amint azt Hor­váth Tibor, a szövetség fő­titkára az MTI munkatár­sának elmondta, sok remény a feljutásra ebben az évben nincs, tekintettel arra, hogy a listavezető Belgiumtól nagyarányú (6:1) vereséget szenvedett a csapat. A főtitkár szerint a mai összecsapáson a házigazdák Asztalitenisz Németh Károly sérülése mi­att tartalékosán szerepelnek. Az Európa Liga állása: Lukov, Stefanov, Sztojanov, Gergelcseva összetételű csa­pata az esélyesebb, mivel a magyarok Kriston Zsolt kül­földi klubkötelezettsége és 1. Belgium 4 4 — 23: 5 4 2. Bulgária 4 4 — 20: 8 4 3. Magyarország 4 3 1 21: 7 3 Ausztria 4 3 1 21: 7 3 5. Olaszország 4 1 3 14: 4 1 6. Törökország 4 1 3 7:21 1 7. Dánia 4 0 4 4:24 0 8. Finnország 4 0 4 2:26 0 Foci-maraton — teremben Érdekes rekordjavítási kí­sérletről kaptunk hírt Ta- szárról. A hét végén a hon­védség helyi hivatásos és polgári alkalmazottai között harminchat órásra tervezett terem-labdarúgótornára ke­rül sor. A taszári tornacsar­nokban 26-án, pénteken reg­gel nyolc órakor kezdődik a maratoni küzdelem és a ter­vek szerint szombaton este nyolc órakor fejeződik be. Húsz-húsz fős kereteket je­löltek ki az ellenfelek, s eb­ből könnyű kikövetkeztetni, hogy egy-egy résztvevő menyi időt tölthet majd ét­kezései és pihenéssel. Re­kordjavításnak szánják ezt a játékot a honvédségen be­lül, mert a pápaiak koráb­ban egv harmincórás mér­kőzést vívtak hasonló felté­telek között. Hogy sikerül-e a kísérlet, arról a későb­biekben beszámolunk. Temesvári és Schultz az elődöntőben A teniszbajnokság női pá­ros negyeddöntőjében Te­mesvári Andrea a holland Brenda Schultz oldalán 6:4, 6:2 arányban győzött az ausztrál' Jo-Anne Faull, Ra­chel McQuillan kettős ellen. További eredmények: Női páros: Novotna, Sukova (csehszlovák, 1.)—Cammy MacGregor, Cynthia MacGre­gor (amerikai) , 7:5, 6:2, G. Fernandez, White (amerikai, 4.)—Medvegyeva, Meszhi (szovjet, 14.) 6:3, 6:1. Ve- gye^páros, elődöntő: Leach, Garrison (amerikai 2.)— Fitzgerald, Smylie (ausztrál, 3.) 6:1 6:3. Hat kaposvári ökölvívó a legjobbak között Énekes Árpár, a magyar ökölvívósport egyik ismert „mindenese” immár 24. al­kalommal állította össze a legjobb hazai ökölvívók rangsorát. A 12 súlycsoport­ban (mindegyikben a leg­jobb tíz sportolót rangsorold ták) 20 vidéki és 5 fővárosi egyesület ökölvívói találha­tók. Lehangolóbb lesz azon­ban a kép, ho hozzátesszük, hogy nyolc egyesület csupán egyetlen sportolóval szerepel a ranglistán. A legtöbb rang­sorolt versenyző — 14 — a H. Kun B. SE színeiben sportol. Őket a Borsodi Bá­nyász és az Újpesti Dózsa (egyaránt 12—12 ökölvívó­val) követi. A legjobb magyar ökölví­vók közé a Kaposvári Dó­zsa hat sportolója is beke- rült. A 48 kg-osok mezőnyé­ben Judás János a 9., az 51 kg-ban Árvái Rudolf a 7., az 54 kg-ban Orsós Ferenc a 8., az 57 kg-ban Lakatos Tamás a 6., a 63,5 kg-ban Laczkó József a 6., míg a 75 kg-ban Rákosa Ferenc a 9. helyen végzett a rangsor­ban. NEWT ARNOLD filmje a mozik műsorán VÉRES JÁTÉK Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm BLQQDSPORT Frank W. Dux életének valós története, aki 1975—80. között az önvédelmi sport világbajnoka, 629 győzelmet aratott é$ veretlenül vonult vissza. VÉRES JÁTÉK Dux személyét Jean Clauda Van Damme alakítja. Január 25-től Kaposváron a VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ műsorán. VÉRES JÁTÉK JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK! Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat (107776)

Next

/
Thumbnails
Contents