Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-23 / 19. szám

1990. január 23., kedd SOMOGYI NÉPLAP 5 Országos első díj Szombathelyről I Középiskolai műveltségi verseny „A haza minden előtt” GYŐZÖTT A TÄNCSICS gyűlés eseményéig sok mindenre választ vártak és kaptak. A küzdelem győztese a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium csapata, második a marcali Berzsenyi gimná­zium, harmadik pedig a ka­posvári Munkácsy gimnázi­um csapata lett. A verseny után a Táncsics gimnázium győztes triójává’ — Vist Tamás sál, Molnár Gáborral és Bogdán János­sal — beszélgettünk. — Nem számítottunk ek­kora sikerre, ugyanis némi hátrányt jelentett, hogy csu­pán másodikosok vagyunk — mondták —, a csapatok zöme idősebb volt nálunk. A gimnáziumokból huszon­hat induló csapatból kerül­tünk másodmagunkkal eb­be a fordulóba. Mivel a gimnáziumi tananyagban még nem értük el Kölcsey idejét, tudásunk félig-med- dig az általános iskolai örökségnek, másik felében pedig Böhm József és Vá­mos Zoltánná munkájának köszönhető. Szerintünk Köl­csey gondolatvilága, hala­dó szellemisége ma is ak­tuális. Csak nyerhettünk ab­ból, hogy talán valamivel töibbet tudunk koráról és reformkori kiemelkedő köl­tőnkről. Tudósításunkhoz még egy „apróság” hozzátartozik: a három diák matematika, spe­ciális tagozatra jár. Gra­tulációnk így kétszeres ... T.R. Honthy Hanna-díj A zene a világ- olyan dol­gai közé tartozik, ami nem ismer föld-rajzi határokat, mindenkit a hatalmába ke­rít, Van akit csak hallgató­ként, másokat a művelésé­vel ejt rabul. Az ő zene­szeretőtök bölcs gondviselé­sének igazi otthona a zene­iskola, melynek Kaposváron egy régi szép épület ad he­lyet. Amikor az apró hangok összekapaszkodnak, oly va­rázslatosan törik meg a csendet, hogy a tekintélyt- paranesoló épület egy pil­lanat alatt megszelídül. Ki­nyílik az ajtó, s csak most látni, milyen az óriás lelke. A zene apró foszlányai itt szárnyra kapnak, s maguk­kal ragadják a látogatót egy titokzatos világba, a zene' birodalmába. Az ajtók mö­gött valami megfejthetetlen titok lappang. Titok, mely naponta megittasul a zene erejétől s mégis józan fe­gyelemmel mesél a hang­szerek nyelvén. Szelíden, kedvesen, akár egy hegedű, vagy éppen határozottan pa­rancs olóan, mint a nagybő­gő. E titok tudói azok a mes­terek és tanítványok, akik nap mint nap előcsalogat­ják a hangokat a hangsze­rekből, úgy, hogy kezük alatt még szinte a csend is muzsikál. Közéjük tartozik KpAlas Kati, akinek kima­gasló tehetsége nem maradt a négy fal köteé rejtve. A nemrégiben Szombathelyen megrendezett Koncz János országos hegedűversenyen első díjat szerzett. — Harminc éve vagyok a pályán, de ilyen tehetséges tanítványom még nem volt — mesélte mosolygós arccal dr. Gyánó Béláné, Kati he­gedűtanárnője. A fonyódi gimnázium fel­újítása, bővítése csaknem 60 millió forintba került. A Makovecz Imre nevével fémjelzett tervezői munka- közösség olyan épületet adott ki a rajzasztalról, amely önmagában is eszté­tikai mérce; a szépet, az egyszerűt és a harmóniát szimbolizálja. Természetesnek tűnik te­hát, hogy a művészeti ne­velés sem szorulhat háttér­be egy ilyen iskolában. Idén először fordul majd elő, hogy rajz- és műalkotások elemzése tárgyból is vizs­gázhatnak azok az érettsé­gizők, akik erre a fakultá­cióra járjak és osztályvizs­gát is tettek. Lehelné Valent Éva kiváló pedagógiai mun­káját dicséri ez a tény. Az, hogy a képzőművészet for­manyelvében való jártasság nem csupán beszámolási kö­telezettség' lett, hanem el­hitette diákjaival; a művé­szet életünk szerves része. Bálint Lehel igazgató ar­ról beszél, milyen nagy orom számukra, hogy a fel­— öt éve tanítom hege­dülni a kislányt, s már hangszeres előkészítős korá­ban felfedeztem, milyen- te­hetségről Van szó. Nagynak éreztem a felelősséget, ezért úgy gondoltam, másnak is foglakozn-ia kellene vele. A h-eti négy hegedűóra mellett másfél éve hetente két al­kalommal Pécsire jár Papp György tanár úrhoz. Köny- nyen tanul, nagyon értel­mes és muzikális, csak ... — s ekkor a simogató sza­vak mögül előbújt a dor­gáló fejcsóválás. — Azért nevet így a ta- nár.néni — veszi át a szót Kati —, mert nem szeretek gyakorolni, csak hegedülni. Hetente négy hegedűórám van. és kétszer járok Pécs­re, ilyenkor már nem érek rá esténként gyakorolni. Több zenei táborban is részt vettem már, no meg verse­nyeken. Arra viszont még gondolni sem mertem vol­na, hogy Szombathelyen be­jutok a döntőbe. Mesél, mesél, s közben egy pillanatra sem tud nyu­godtan ülni a csu/pa-mosoly, pajkos kislány. Tágra nyílt szemekkel, felnőttes elegan­ciával így emlékezik visz- sza a versenyre: — Egész héten zsúfolt programunk volt. Nemigen maradt időm a pihenésre. A fellépés előtt sem aludtam sokat. No nem azért, mert izgultam, hanem különben sem vagyok alvós típus. Csodák-csodájára az abla­komba fészkelt egy madár, s én nem tudtam tőle alud­ni. Másnap szüleim, nagy- szüléim s a tanítónéni, mind izgultak a hangversenyen, csak én nem, pedig majd­nem elszakadt az egyik hú­rom a verseny előtt. Inkább gimiben újításkor olyan klubot is kialakítottak, amely alkal­mas a kiállítások rendezé­sére. A fonyódi alkotóház közreműködésével még az idén több tárlatot rendez­nek. Szabados János Mun- kácsy-díjas festő művészi és technikai segítséget ígért, valamint válogatott műveket az alkotóház anyagából. Látogatásom idején Hor­váth Olivér pécsi művész akvarell- és tűzzománcké­peiből rendezett kiállítás volt látható a galériában, aki a leendő iskolai képtár első műtárgyaként egy fest­ményét ajándékozta a gim­náziumnak. — Szeretnénk a helyi mű­vészeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítani. A közeljövőben Valent Éva, Erdélyi Ernő, Papp S. Gá­bor képeit, Pánczél Tibor fotóit tekinthetik ~meg az érdeklődők. Természetesen a fonyódiák is, hiszen 9-től 15 óráig a tárlat mindenki szá­mára nyitott, látogatható — mondta az igazgató. Süli az foglalkoztatott, hogy mi­lyen a frizurám, s hogyan fogok majd meghajolni... — Igaz, hogy nem izgult Kati, de meghatódott egy kicsit, amikor megtudta, hogy egy zsinagógában kell majd játszania — fűzi hoz­zá a tanítónéni. — S Kati remekelt. Négy kategóriában indultak a ver­senyzők, ahol ő az első kor- csoportosok — a 10—12 éve­sek — között szerepelt. A rendkívül erős mezőnyben a 24 induló közül SzaUU An­tal és Horváth Dezső mel­lett ő szerézite meg az első díjat. Szombathelyen meg­fogadta, hogy többet fog ezután gyakorolni,.. — Nemcsak a verseny volt csodálatos, hanem az itthoni fogadtatás is. Nagyon jól esett, ahogy az osztály­társaim örültek a sikerem­nek. Feldo-báltak a levegő­be, csokoládét hoztak, s megígérték, ezentúl minden hangversenyemre eljönnek. De nemcsak a gyerekek, a tanárok is gratuláltak. Kati sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban-, mint hogy a zenei sikerek mel­lett a sportban is jeleskedik. Tornatagozatos osztályba jár. a kaposvári Gárdonyi Géza Álltalános Iskola ötödik osz­tályos tanulója. — Régebben teniszeztem és tornáztam is, ebből ér­mem is van. De a hegedű már annyira leköti az idő­met, hogy nem érek rá ezek­kel- is foglalkozni. Szabad­időmiben- sokat olvasok, fő­leg vidám történeteket, mert nem szeretem a szomorúsá­got, Szívesen írok verseket a természetről, nagymamá­ról és a balatoni nyaralás­ról. Ha' megnövök, akkor a hegedűvel szeretnék foglal­kozni, de nem tanárként. Mellékállásban pedig csilla­gász leszek. A tanárnő féktelen gyie- rekszeretetérőll és türelmé­ről, azt hiszem Kati szavai vallanak a legmeggyőzőb­ben-: — Én még sohasem hal­lottam a tanítónénit kiabál­ni, mindent meg lehet vele beszélni. Még vicces gondo­latokat is kitalál. Csak ak­kor mérges, ha recseg-ropog a házi feladat... • Azon a szomorú ja­nuári délutánon a már kopaszodó férfi — hó­na alatt vaskos iratcsomó- val — dúltan tépte fel' fő­nöke hivatali szobájának párnázott, méltóságteljesen fekete ajtaját. Válla fölött rémült titkárnő tett tétova, mentegetőző mozdulatot a szánkógyár „vezére” felé, aki megütközve tekintett'föl a félig kiolvasott Ludas Matyiből’. Szája szögletéről előbb a vigyor illant el,' majd keze fejével a gép­sonkával1 bélelt kifli utolsó morzsáját is letörölte, Gon­dosan megjelölte az újság­ban, melyik poénnál tant, majd tekintélye maradékát összeszedve így 6ZÓlt: —Ne­kem nincs humorérzékem. Ki maga, és mit keres itt? — Én az ön helyettese vagyok, lassan már a nyol-» cadi'k éve — nyögte zava­rában a férfi. Kérem, ne haragudjon rám. Eddig nem akartam háborgatni, de most -félő, hogy nagy baj fog be­következni. Eddig megéltünk abból — folytatta „vezéré­re” nézve, aki egykedvűen piszkálta az orrát —, hogy megvártuk, míg rendesen, a terv szerint lehullott a hó. Aztán jó pénzért piacra dobtuk szánkóinkat, melye­ket a 11 asszony évente ösz- szegezett. Ezt 110-en lead­Tegnap Kaposváron a Gyergyai Albert Középisko­lai Kollégium adott otthont „A haza minden előtt” címmel megtartott művelt­ségi vetélkedőnek. A ver­senyt — amelynek ez volt a megyei fordulója — a Kölcsey társaság hirdette, s az ország valamennyi me­gyéjében tegnap zajlott le. A kétfordulós írásbeli küz­delem kérdéseit, feladatlap­jait Zalánfi Lászlóné és Olasz Istvánná megyei szak- tanácsadók állították össze — a diákok szerint igen sokirányúan, színvonalasan. — Nagyon elégedettek va­gyunk a diákok teljesítmé­nyével — mondta a két ítész a többórás verseny után. — A 19 csapat több mint fele 60 százalék felett teljesített. Elégedettségünk oka egy­részt az, hogy sokkal több csapat versengett, mint gon­doltuk, másrészt pedig fel- készültségük alapos és lelki- imeretes volt. Az egyik csa­pat — a siófokiak — elkés­tek, mert a vonaton a té­máról vitatkozva Kaposvá­ron túl mentek, aztán stop­pal érkeztek vissza. Jel­lemző momentuma lehet ez is a lelkes készülődésnek. A kérdések a történelmi sors­fordulóktól a jelentősebb reformkori művek ismere­téig, az 1832—36-os ország­minisztrálták, és kész. Nem tudom, hallott-e már róla, de időköziben a mi kis vá­rosunkat is elérte a szabad­ság, a demokrácia. Az asz- szonyok szóvivője most kö­zölte velem: csak akkor ké­szítik el fáradságos munká­val a szánkókat, ha már le­esett a hó ... A „vezér” méltóságtelje­sen, csiltítóan a magasba emelte a kezét. — Csak ennyi a baj? - kérdezte. — Hát intézze el, hogy essen a hó az üzem körül; Vagy miért kapja a fizetését? Aztán közönyösen elfor­dult a vdgyázzban álló fér­fitól, és hüvelykujját a szá­jába dugva újra az újságba mélyed! A kopaszodó férfi alig ért az ajtóhoz, őt máris rázta a röhögés. Kicsúszott lábunk alól a talaj — ol­vasta a karikatúra alatt, melyen egy nyugdíjas szán­kózott le a meredek, virá­gokkal! telehintett dombol­dalon ... A kopaszodó férfi magába roskadva vonszolta magát végig a gyárudvaron. Arra gontolt: az elmúlt időben sok mindent el kellett in­Dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter hétfőn a minisztérium fő­épületében átadta a Borsod - Abaúj-Zemplén Megyei Ta­nács V. B. Sáta község óvo­da-nevelőotthona négy dol­gozójának a Honthy Hanna- díjat. Az elismerést az a pedagógus, vagy nevelő kap­téznie. A hegesztőkkel pél­dául (tán még öt éve sincs) 20 hektáron szőlőt telepít­tetett a tél kellős közepén. A kárt azán kifizette a biz­tosító, ebből’ megéltek egy ideig. Amikor a központból jöttek ellenőrizni, mindig sikerült elhitetnie, hogy az üzemben komoly munka fo­lyik, Ennek érdekében az utóbbi években számos új épületet telepítettek a gyár­udvaron — a fal kintről a jólétet, bőséget hirdette, ben­ne, ahol a csillagok látszot­tak a tetőn keresztül, egy darab 60 wattos,, rosszul be­kötött villanykörte vibrálá­sa imitálta a hegesztést. (Ezért szabadalmat is ka­pott!) Legutóbb pedig kita­lálta: újságot alapít, annak hasábjain zúzza szét az el­lenük igaztalanul intrikáló- kat. De a legújabb parancs zavarba ejtette. Honnan sze­rezzen havat? . Másnap reggel a 11 sztráj­koló asszony egyszer csak észrevette: esik a hó. Az ablakhoz szaladtak, s cso­dálkozva látták, hogy a las­san kopaszodó kisfőnök gye­rekei hóembert építenek az hatja meg, aki árva, illető­leg intézeti vagy állami ne­velt gyermekek nevelésére hivatott intézménynél dol­gozik, és hivatásszeretetével pótolni tudta a család, az otthon melegét, tevékenysé­gével nagyban-elősegítve a rábízott gyerekek sikeres pályaindítását. udvar közepén. Az éjjeli­őrök és portások az utakat tisztították, amin sűrű sorok­ban érkezett zárt gépkocsik masíroztak. A nagy fehér­ségben alig látszott a szem­közti ablak, ahonnan néha- néha felvibrált a fény — ott biztos megfeszítetten dolgoznák — gondolták. — Na, asszonyok, nekiáll- hatunik — mondta a szán­kógyártásért. felelős hölgy. — Esik a hó. Van végre ér­telme a munkánknak. S az asszonyok boldog zsivajjal kezditek neki a szánkók gyártásának. Kinn a kocsik lassan a hátsó bejárathoz vonultak. Fehérbe öltözött munkások szedték le róluk a zsákokba csomagolt műhavat, s vit­ték sietve a tetőre, ahon­nan a hegesztők hintették az ablakok elé. Mellettük mosolyogva állt a lassan kopaszodó férfi — tar fejé­ről rövid ujjú ingére pöcköli egy játékos „hókristályt”. Büszikén nézett végig a se­rény seregen. Az én tanít­ványaim — futott át rajta jóleső érzéssel, és a nyáron látott Alpok virággal hin­tett domboldalaira gondolt. Ha meglesz a terv, február­ban oda viheti a családját szánkózni. Czene Attila Galéria a Bánfai Tantora Fotó: Kovács Tibor A tanítványok Én csak hegedülni szeretek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents