Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 16. szám
1990. január 19., péntek SOMOGYI NÉPLAP 5 TIPP, TÁJOLÓ, OLVASÓSZOLGÁLAT PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT Hogyan töltsük ki a felvételi jelentkezési lapot? A FELEDHETETLEN DÓMJÁN EDIT Több szülő kereste íöl szerkesztőségünket, hogy segítsünk eligazodni a pályaválasztás dzsungelében, a jelentkezési lap kitöltésében adjunk felvilágosítást. Iskolánként ugyanis egészen furcsa nézetekkel ismerkedhettek meg. Az általános iskola nyolcadik osztályosainak, illetve szüleinek az újságban való tájékoztatásában segítségünkre volt Tóth Lajos, a Somogy Megyei közoktatási irodájának főelőadója. Példánkkal talán sok, eddig homályban levő kérdésre sikerült választ adnunk. — Hány helyet jelölhet meg a felvételi lapon a diák ? — A középfokú oktatási intézményekbe jelentkező tanulók több iskolát is megnevezhetnek továbbtanulási szándékuk kifejezéseképpen Általában két-három iskola neve is a lapra kerül, óm előfordul, hogy a diák vtigy a szülő csak egyet jelöl meg. — Van-e úgynevezett zsákutca a középfokú oktatás megkezdésének lehetőségében ? — Nincsen: De hogy ezt világosan lássák a gyerekek és a szülők (és a pedagógusok), vezessük le egy péL dán! A továbbtanulni szándékozó tanuló első helyen a kaposvári közgazdasági szakközépiskolát jelölte meg, másodikként pedig valamelyik gimnáziumot. Legyen háromesélyes: ez is egy gimnázium. Mi történik? A közgazdasági szakközépiskolába február 16-ig- lehet jelentkezni. A döntésről a családot március 9-ig értesíti az iskola. Elutasítás esetén a közgazdasági szakközépiskola továbbítja a felvételi lapot a másodikként megjelölt gimnáziumba, március 10-től. Ott április 2-ig döntenek. Sikertelen kísérlet esetén a harmadiknak megjelölt gimnázium kapja meg a tanuló felvételi lapját, s ott április 27-ig eldől, hogy felvették-e a gyeteket, avagy nem. — Beszéljünk a fellebbezési lehetőségekről is! — Ha a tanuló csak egy helyet jelölt meg a felvételi jelentkezési lapon, akkor az elutasító értesítés kézhez vétele után nyújtható be a fellebbezés annál az Étkezzünk egészségesen Téli vitaminok A vitaminok egymástól eltérő szerkezetű tápanyagok. Egyesek, mint a C- és a B-vitamin vízben, mások — mint az A, D, E. K — zsírban oldódnak. Míg a zsírban oldódó vitaminokat a szervezet tartalékolni tudja — vagyis nem okoz zavart, ha a kérdéses vitaminhoz csak időnként jut valaki -—. addig a vízben oldódót, ha még oly sokat is fogyasztót belőle valaki, a napi szükségleten felüli mennyiséget a szervezet kiüríti, ezért naponta kell pótolni. Napi 200 milligramm C-vitamin nélkül nem lehet el sokáig a szervezet. gek egyike, amelynek zsírban oldódó gazdag A-vita- mintartalma van. de C-vita- mintartalma sem megvetendő, ha nyersen fogyasztják. Hogy sem az egyik, sem a másik élettani értéke ne vesszen kárba, megtisztítása, megreszelése után ajánlatos egy kis olajjal összekeverni, és kicsit megédesített citromlével meglocsolva salátának elkészíteni. Nyerges Ágnes Filmajánlatunk intézménnél1, ahol a diák továbbtanulni szeretett volna; a fellebbezés címzettje minden esetben a Somogy Megyei Tanács közoktatási irodája. Két iskola megjelölése esetén már csak a második iskola elutasító határozata fellebbezhető meg, az elsőé nem. Az első, illetve második elutasító határozatot április 2-a után lehet megföllebbezni. — Nincs-e olyan veszély, hogy a föllebbezések idejére betöltik a középfokú oktatási intézmények a létszámot? Mert ha így van, hiába keresi a szülő a másik (második) vagy éppen a harmadik lehetőséget. — Ha nem töltődtek föl az osztályok — ez elsősorban gimnáziumokban tapasztalható —. a második fellebbezési szakaszban is van rá mód, hogy a továbbtanulni szándékozó diák jelentkezését végüli is siker koronázza. Általában tíz százaléknyi helyet tartanak fönn a középfokú oktatási intézmények a fellebbezők számára; ez osztályonként két-három tanulót jelent. —- Megadhatjuk-e az ön telefonszámát a hivatalában, hogy további részletekről felvilágosítást adhasson még a szülőknek? — Igen; a Somogy Megyei Tanács központi számán (15-122) hívható a közoktatási iroda. Munkatársaimmal együtt szívesen adunk felvilágosítást minden továbbtanulással kapcsolatos kérdésre. — Köszönjük, a szülők nevében is. (Horányi) Mezőgazdasági áruforgalmi szak Szentlőrincen Pályaválasztás előtt rovatunk ezúttal bővebb terjedelemben jelenik meg. Igyekszünk a tanulókat friss információkhoz segíteni. A szentlörinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szak- középiskola (7940 Szentlő- rinc, Erzsébet u. 1.. tel.: 71- 035) továbbtanulási lehetőséget kínál a nyolcadik osztályt végzőknek, mezőgazdasági áruforgalmi szakán. A Dél-Dunántúlon csupán ebben az egyetlen intézményben folyik ilyen szakmai képzés, amit fölajánlanak a szomszédos megyék tanulóinak is. A'-tanulmányi idő: 4 év. írásbeli felvételi: matematikából, biológiából, kémiából. Szakmai tárgyak: mező- gazdasági termelés és feldolgozás, mezőgazdasági áruforgalmazás, agrárgazdaságtan. mezőgazdasági üzemtan. műszaki ismeretek. munkavédelem, közlekedési ismeretek és szakmai gyakorlat. A feldolgozó- és kereskedelmi vállalatok — húsipar, tejipar, állatforgalmi. gabonaipar, zöldség- és gyümölcskereskedelem — tevékenységi körébő) megismerik a hallgatók a felvásárlást, a minősítés rendjét, szabványait, bizonylatait. Az iskola a szakirányú továbbtanuláshoz is biztosít lehetőséget az agrártudományi egyetemeken és azok főiskolai karain (Gyöngyös, Szarvas), valamint a Kertészeti Egyetem kecskeméti főiskolai karán. Rovatszerkesztő: Horányi Barna Vörös Márta SZELLEMIRTÓK A névnapi köszöntők hétfőn a hegyi pincékben keresik föl a Vincéket, hogy az óbor kóstolgatása közben tanúi lehessenek a jövő évi termés becsülésének. Ha ugyanis langy időre ébredünk ezen a nevezetes napon, bő termés reményében kortyolgathatjuk a nedűt, mert „tele lesz a pince’’ — ezt tartja a népi időjóslás. A farsangi hetek előzetesének is tekinthetjük már a csurgói Csokonai Művelődési Központ ajánlatát; szombaton a Kávéházi délutánok sorozat keretében a kávéházi zenekar szórakoztatja a vendégeket. A szalonzenét a helyi zeneiskola tanárai szolgáltatják a gyertyafényes teremben. A kellemes csevely kora délután, 17.30-kor kezdődik. Arról nincs hírünk, hogy meddig tarthat a szórakozás. Arról ellenben értesíthetjük az érdeklődőket, hogy a csurgói népfőiskola legközelebb 22-én, hétfőn tartja foglalkozását. Nagyatádon a Gábor Andor Művelődési Központban február 4-ig tekinthető meg Varga Géza Ferenc szobrász kiállítása. Szerdán 20.30-kor mutatja be Pécsi Ildikó színművész Egyedül című műsorát, amelyben Dómján Editnek, a feledhetetlen színésznőnek állít emléket; a rendezvény helyszíne a helyőrségi klub. Az operakedvelők figyelmébe ajánljuk a siófoki Dél-balatoni Kulturális Központ szombat esti programját: a pécsi Nemzeti Színház társulata Verdi Trubadúr című operáját mutatja be. A spanyol romantikus dráma alapján készült, közismert operát azoknak is ajánljuk, akik csak ismerkednek a zeneirodalom klasszikus darabjaival. A kilencrészes Biblia-sorozat következő előadására Siófokon 24-én kerül sor; 18 órától Háló Sándor lelkész Gudrun von Klackreuth (NSZK) alkotása — a Sa- varia Múzeum kaposvári kiállításának anyagából a megváltásról, Isten titkáról beszél. Ugyanitt 25-én a nagy színházi és filmsikert megélt Száll a kakukk fészkére című Ken Kesey-re- gény drámai változatát láthatják Dale Wessermann földolgozásában, a Pécsi Nemzeti Színház tolmácsolásában. Ifjúsági táncestre invitálja a szórakozni vágyó fiatalokat a barcsi művelődési és ifjúsági központ vasárnap 19 órától. Közreműködik a Monitor együttes. Szerdán ugyanitt ismétli meg Pécsi Ildikó Dómján Edit-emlék- műsorát; a rendezvény 18 órakor kezdődik. Kaposváron a Latinca művelődési központban Nagy Lajos, Nagy László és Rozs- lay Géza fotókiállítása látható. Hétfőtől a marcali helyőrségi klubban a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet éj a Somogy Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács közös rajzpályázatának legjobb alkotásait ismerhetik meg a nézők. A Somogy Megyei Múzeum kamaratermében a szombathelyi Sa- varia Múzeum minitextil- gyűjteményének legszebb darabjaiból láthatunk válogatást. X Túrázzon velünk! Sokan nem tudják, hogy például a burgonyának is nagy a C-vitamintar talma, s ez — elkészítési módjától függően — csökken, kisebb vagy nagyobb mértékben. Hajában főve őrzi meg leginkább élettani értékét, Olcsó és gazdag téli vitaminforrás a savanyú káposzta. Leghasznosabb nyersen fogyasztani. Ha tölteni való leveleiből a vastag indát kivágjuk, akkor ezek kis bugyrokba formálva megtölthetők maradék daralát sült hús. keménytojás sós, mustáros elegyével vagy darált párizsival. A töltelék közé keverhetünk apróra összevágott savanyú káposztát is. és a bugyrocskákat egymás mellé rakva az. egészet leönthetjük tejföllel, mustárral vagy hígított kész, tubusos majonézzel. A fekete retek csípős ízén, átható szagán sokan úgy tikárnak túljárni, hogy hámozás és fölszélés után besózzák. aztán levéből kinyomkodva fogyasztják. Ezzel az eljárással nagyjából ki is lúgozták belőle az. élettani értéket. Ehelyett a szeletelt vagy megreszelt rétikét inkább valamilyen kö- zömbösítö ízű adalékkal — például almával vagy sós vízben íőzütt rizzsel — érdemes összevegyíteni: joghurttal, kefirrel és némi fűszerrel salátának elkészíteni. A sárgarépa azon zöldséCsütörtökön megmentjük a világot — irta filmje alcíméül Ivan Reitman amerikai rendező, aki ezúttal vígjátéki fordulatokban bővelkedő izgalmas filmmel kívánja szórakoztatni a mozik közönségét. Soha ennyi földöntúli lénnyel nem találkoztunk a filmvásznon, mint az. utóbbi hónapokban, hetekben. Gondoljunk csak a nem régen vetített, szintén amerikai Denevérember című filmre, amelynek a népszerűségével talán nem vetekedhet a Szellemirtók II, ám a hátborzongatóan kacagtató kalandoknak most sem leszünk híján. Hőseinknek vajon sikerül-e csütörtökön valóban megmenteniük a világot a gonosz szellemtől? Bizarr ötlet árulkodik a filmkészítők szándékáról : Miss Liberty kezében kigyullad a fáklya, a nevezetes Szabadságszobor pedig óriási léptekkel indul — csírájában eltiporni — az ártó szellemek fészkét. Főszerepben Bili Murray-t, Dan Aykroydot, Sigourney Wravert, Hatold Ramist és Rick Moranist látjuk. A f^m egészen friss: tavaly készült a Columbia Pictures cégnél-, s máris láthatjuk a hét végén Kaposváron a Vörös Csillag filmszínházban. A Kaposvári Természet- barát Turistaegyesület a napokban tartotta meg évi első közös klubestjét. A két szakosztályt (kerékpáros, gyalogos) működtető egyesület klubestjét egyrészt a TTE magyarországi fennállásának 80. évfordulójáról való megemlékezésre, másrészt a Kaposváron 1983 májusában újjáalakult egyesület eddigi eredményeinek felmérésére, a közeljövő alapvető feladatainak ismertetésére tervezte. Tóth Ildikó ifjúsági felelős röviden vázolta a magyarországi első TTE megalakulásának előzményeit, a TTE akkor kitűzött és ma is érvényes céljait, a szolidaritás és az öjsszetartozás érzésének fejlesztését, az egészséges életmódra nevelést. Az 1983-ban megalakult TTE vezetői közül a jelen levő Lebó Gábor az eltelt hat év eredményeiből elsőként azt emelte ki, hogy az egyesület rövid idő alatt megerősödött; ma már 218 tagot számlál. Ez a nagyarányú tagnövekedés egy-_ részt az évente gyarapodó vonzó programoknak, másrészt az alacsony tagdíjaknak és az ezekért nyújtható szolgáltatásoknak köszönhető. Büszkén említette meg, hogy a gyalogtúrázó szakosztály már évekkel korábban bekapcsolódott a Barátság nemzetközi hegyi túra teljesítési rendszerébe. A túra útvonalának hossza 2600 kilométer, s ennek a nyolc részre bontott túrának első négy szakaszát már teljesítették. Elsőként járták be Thüringia hegyeit, a Szász Svájc, az Elba vidékét, a Lengyel-Tátrát és 1989-ben Lengyelországban a Szudétákat. Az 1990. évi legnagyobb vállalkozásáról, annak már kész tervéről és a szervezés beindításáról Sármezei Ferenc titkár tartott rövid tájékoztatót. Ez nem más, mint a hegyi Barátság túri következő szakaszának (5— 6. kiemelt szakasz) bejárása, az Eisenach—Budapest Barátság nemzetközi hegyi túra. Ez a túra az Alacsony- Beszkideken és a Csergőhegységen át vezet a Bart- ne, a Duklai-hágó, Svidnik, Zboró, Bártfa, Hervartov, Zobrák, Eperjes útvonalon, egynapos eperjesi városnézéssel. A túra hossza Lengyelországban 65 kilométer, Csehszlovákiában 133 kilométer. A tervezett idő két hét. Az indulás napja: július 14-e. Befejezésül Pintér József, a kerékpárosrészleg szakosztályvezetője bejelentette, hogy idei programjukat január 20-án 14 órakor ismertetik klubnap keretében, a Kilián városi művelődési központban. Dr. Szendi József