Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-09 / 292. szám
1989. december 9., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET Simon Borbála: Ádám és Éva — a paradicsomból Régen találkoztunk mái: Nem várok sokat ettől az alkalomtól. Fáradt vagyok, túlhajszolt, te pedig beteg vagy. Az a tehetetlen düh, amikor mondtad a telefonban és én nem tudok tenni érted, mert olyan messze vagy. Teát főzök neked, forralt bort viszek az ágyadba gondolatban, de te ezt nem tudod és nem leszeljobban tőle. A féltés pedig itt van a találkozás nélküli mindennapokban. Félele, hogy valami, ami mindennél fontosabb az életemben, elmúlhat; mindeggyé vagy közönnyé válhat. Beszéltünk róla, ha eljön az idő és már csalc bottal tudunkjám! akkor sem mondunk le egymásról Vajon így lesz-e? A sók emlék, kedves történet összekovácsol, melegséggel vesz körül bennünket. Tudom, szeretsz. Nem lehet másképpen. A szemedből mindig kiolvasom, még akkor is, ha a világ legegyszerűbb dolgairól beszélsz nekem és közben simogatóan rám tekintesz. Amíg a kisház megvan és van hová behúzódni, addig nincs haj. Májustól meg hozzám is eljöhetsz... ha akarsz. Akkor már a magaméban leszek. Biztosan eljössz. Olyan egyszerűen és tisztán szeretsz. Nincs benne semmi mesterkéltség. Ha előbb az asszonyt kivárja belőlem a férfitürelmetlenség, luit legyen... Az én Ádámom vagy, s engem, mint Évát neked teremtett az Isten. Ez a legfontosabb. Az Isten törvénye. Az ember törvénye nem mindig az Istené. Agyonmagyarázott, agyonindokolt. Saját magán, az emberen fog ki az ember. Hiányzik belőle a nemes egyszerűség, az isteni tisztaság. Nem akarjuk mindig ezt az egyszerűséget, a dolgok kristálytiszta logikájú egymásutánját. Mégis megtörténnek a dolgok, néha oly an egy szerűen, mintha a fügefaleveles paradicsomból soha el sem távoztunk volna. Azt gondoltam reggel, hogy ez a mai nap csak arra lesz jó. hogy megelevenedett arcod vonásait ismét magammal vihessem. A felajánlott presszóbeli ücsörgés azonban majdnem elvette a kedved, és a beígért meglepetés és erdei séta már sejtette velem a folytatást. A mi erdőnk kacskaringós ösvényein kedvesen zizegett lábunk alatt az avar, s ki tudja hányadszor csodáltuk az erdő gondoskodását, hogy milyen sokféle élőlénynek ad menedéket. Most újra csobogott a szurdokban a forrás. Biztosan az eső segítette megtalálni újra a régi útját. Az ágak között lepergett egy-egy elkésett falevél A nap langyos fényei bekukkantottak a fák közé. — Nincs meg a kisház! — rebbent fel benned a döbbenet. Azt hittem, tréfa. Nem láttamjól áfáktól, s előbbre lépve valóban nem láttam mást, csakfákat. Nem igaz! Ez suhant át rajtam, és kínomban felnevettem. Borzasztó volt hallani a saját nevetésem. Nincs ott. Hiába voltam engedékeny, Hiába jöttem ide, nincs ott. — Leégett — mondtad, és ez olyan biztosan hangzott, mint egy ítélet, amelyen nem lehet változtatni — Ne nevess, Annácska! Biztosan leégett. Nem lehet másképpen. Ez tragédia. Tudod te, hogy ez tragédia?Nincs hová menni.. Nem tudtam. Nem akartam tudni Ahogy közeledtem a tisztáshoz, megláttam az üszkös hamuval borított helyet. Mi lesz most? Nem lesz fedél a fejünk felett. A kis pelék, remélem, megmenekültek. Milyen vandál dolog. Ki tehette? Nem az a lényeg, hogy hiábajöttünk idáig; de ki tesz ilyet? Csak rnost kezdtem érezni valami szomorúságfélét, de felfogni nem tudtam. —Itt, az ágy alatt voltak a szerszámok... —a csizmámmal feltúrtam a hamut. A vermeskapa feje kifordult... Továbbléptem. Nem tudom, mit kerestem, de valamit szerettem volna találni Amit elvihetek. Minden elégett, meggörbült, elolvadt. A hamubóTZeiraj- zolódott a takaró szövetmintája. Nincs itt semmi amit elvihetnék. Nem lesz hát emlékem innen... Dehogy! Miért gondolok ilyet? Hisz becsukom a szemem, és minden a helyére kerül, ha akarom. Milyen furcsa. Nem tudomfelfogni. Miért? — Van róla fény képünk... Igaz? — Igaz. De hol foglak szeretni ezentúl téged? — Ne szomorkodj! Majd keresünk rá helyet. Kitalálunk valamit... Erre elmosolyodtál. De ez a mosoly... —Ne mosolyogj így! — Már késő volt ahhoz, hogy tiltakozzam. — Annácska! Szeretnék elbújni veled az erdőben. Úgy. Hát nekünk is otthont kell, hogy adj, erdő. — Mit szólsz ehhez? — néztem a sűrű felé. Csak afák között vettem észre, mikorfelpillantottam, hogy milyen kék ma az ég. Az én színem, az én kék egem. A fedél afejünk felett ma ez a kék ég lesz. Az öreg fák az út mellett ágaikat lengetve köszöntöttek bennünket. Ismerősök vagyunk. Mert melyik vénfa ne ismerné fel Ádámot és Évát a paradicsomból?! Képes kárpitok a XIX—XX. századból Két évvel ezelőtt, 1987-ben már rendeztek az Iparművészeti Múzeumban egy nagy sikerű kiállítást, ahol a magyar gyűjteményben föllelhető XVII—XVIII. századi képes kárpitokat mutatták be. Abban a brüsszeli, német, francia, olasz faliképeket felsorakoztató anyagban nem volt magyar munka, mert a legkorábbi kárpitok Magyarországon a XIX. század utolsó éveiben készültek. A sorozatot folytató s az Európai és magyar kárpitok (a XIX. század végétől a II. világháborúig) című kiállítás viszont jószerivel magyar müvekre épít. Már csak azért is, mert bár a múzeum a múlt század végén tudatos gyűjtőmunkával az európai kárpitok néhány élvonalbeli darabját is meg tudta szervezni, az I. világháború után már nem volt vásárlási lehetősége. Jelentős viszont a múzeum magyar kárpitgyűjteménye, amelyben valamennyi hazai irányzat képviselve van. Vaszary János: Vásár A XVII—XVIII. században oly népszerű falikárpit Európa- szerte a XIX. században nyerte vissza rangját. Épp az angol pre- raffaeliták iparművészeti érdeklődéséből következően, mert ez a művészcsoport a kor jellegtelen, gépi termékeivel szemben a kézművesség becsületét hirdette meg. William Morris manufaktúrájában bútort, ötvöstárgyakat, szőnyeget terveztek. Hasonló törekvések figyelhetők meg azoknál a francia mestereknél is, akik Gauguin köré gyűltek, és fával, kerámiával, üveggel dolgoztak, szőnyeget terveztek. E körből alakult ki a Nabi Próféta-csoport, amelynek stílusalakító törekvéseiben Rippl-Rónai József is részt vett. Skandináviából ered a népművészet motívumainak, a népi kárpitok egyszerű technikájának újrafölfedezése (skandináv gobelin). Rippl-Rónain kívül a magyaros szecessziónak Nagy Sándor, Horti Pál és-Vaszary János volt a Otto Eckman „Öt hattyú" című kárpitja megteremtője. Szőnyegterveiket az itthon és külföldön is sikert sikerre halmozó németeleméri műhelyben szőtték. Az angol preaffaeliták példáját követte az 1904-ben alakult gödöllői iparművészeti telep, melynek tagjai a nemzeti ipar fellendítését tűzték ki feladatul maguk elé, s ennek a megvalósítására a népéletben, a népművészetben találtak példát. Stílusuk a szimbolizmust és a szecessziót követte. A művésztelepet vezető Körösfői Krisch Aladár és Nagy Sándor mellett a Gödöllőn megforduló művészek — Mihály Rezső, Zichy István, Remsey Jenő, Hende Vince — is terveztek kárpitokat'. A két háború közötti időszak magyar szőnyegszövő művészetében három irányzatot emel ki a kiállítás: a festői stílust, amelynek Rudnay Gyula és Iványi Grünwald Béla volt a legjelesebb képviselője: a Pekáry István, Basilides Barna, Basilides Sándor és Domanovszky Endre által képviselt római iskola néven számontartott csoport törekvéseit; valamint az egy művész, Ferenczy Noémi nevéhez fűződő irányzatot. (Kádár) Kis kaposvári kultúrtörténet: Gyenes Izsó A székváros kedvence volt Hétfőn Kaposváron Albert Ferenc, Amerikában élő hegedűművész közreműködésével hangversenyt rendeznek Gyenes Izsó emlékezetére. Kevesen tudják ma már, ki volt Gyenes Izsó, és miért érdemesült arra, hogy Kaposvár közönsége megemlékezzék róla. Hegedűművész volt és pedagógus. Már 12 éves korától katonai, majd színházi zenekarokban működött. (Ó játszotta például a Vígszínházban az Ocskay brigadéros 1901. jan. 8-i premierjén és még száz estén át a színfalak mögött a Lavotta szerelme c. híres hegedűszólót.) Egyik alapítója az 1901-ben alakult Országos Magyar Zenészszövetségnek, amely a zenészek érdekképviselete volt 1945-ig. Sorsa 1903-ban a kaposvári színtársulathoz vezette. Egy háromtagú kis kamaraegyüttes (Kónyi Artur ügyvédjelölt, Mi- hailovics Emil banktisztviselő és Langsfeld Jenő fényképész) felkérte, hogy vezetésével alakuljanak át vonósnégyessé. Ez adta az alapot a Kaposvári Zenekedvelők Egyesülete létrehozásához, amely évtizedekig befolyásolta a város zeneéletét. Oktatóként Gyenes Izsót alkalmazták, akinek munkássága nagy hatással volt nemcsak a székváros, hanem egész Somogy megye zenei fejlődésére. Mert'nemcsak Kaposváron tevékenykedett, hanem hangversenyezett Barcson, Szigetváron, Nagyatádon, Csurgón: községekben, ahol addig legfeljebb cigányzenét hallhattak, Beethoven-, Men- delssohn-koncerteket játszott. És Bachot... Idézzünk Gyergyai Albert ,,A falutól a városig" c. önéletrajzi könyvéből! Az író ugyancsak tanult hegedülni a ,,székváros kedvencétől, a híres Gyenes Izsótól” (157. old.), aki „vonósnégyest alakított, hangversenyeket rendezett, tanított, és mindenütt ott volt, ahol zenei tanácsokat adhatott. A diákbálon bemutatta a frissen szervezett ifjúsági zenekart, amely Schubert Zenei pillanataival, meg Mozart Éji zenéjével szerepelt...” (160.old.) „Gyenes úr, bár művész volt, muzsikus,, nem hasonlított a bohémekhez. Külsőleg is gentleman volt, feleségével válogatta ruháit, amikhez ragyogó fehérnemű, finom ízlésű nyakkendő járult. Gyenes úr se nem ivotb.se nem dohányzott... Gyönyörűen hegedült, ö volt székvárosunkban a jó zene megteremtője, mert nélküle a székvárosiak még ma is csak Pete meg Fráter Lóránt nótáiban gyönyörködnének.” (163. old.) És sorra felhangzanak kapos- váron a hangversenyek, a kor nagy művészeivel (az énekesek: Szoyer Ilonka, Vasquez grófné, Sándor Erzsi a Waldbauer— Kerper vonósnégyes: az Egyesület új Bösendorfer zongoráját 1912-ben Thomán István avatta fel, Liszt Ferenc tanítványa, Bartók, Dohnányi tanára...), „mindannyi a fáradhatatlan Gyenes Izsó rendezésében”. (Gyergyai 218. old) Kanyar József is így ír egyik tanulmányában: „A Zenekedvelők Egyesülete kebelében kezdte meg működését az első hegedűtanfolyam is, a zene nevelésnek az a tervszerű munkája, amely Gyenes Izsó nevéhez fűződik..." Gyenes alapította meg 1904- ben a Kaposvári Zeneiskolát — kezdetben magán-, később váro- silag segélyezett intézményként. Először a Teleki utcai (ma Tanácsház u.) volt tűzoltószertárban, majd amikor abból evangélikus templom lett, a Fő utca (ma Május 1. u.) 8. sz. ház első emeletén működött. De 1920 elején meg kellett szüntetni. Igazgatója „megbízhatatlan" lett, mert a Tanácsköztársaság alatt részt vett a proletárgyermekek balatoni üdültetésének megszervezésében. (Az utolsó csoportot ö maga vezette 1919. júl. 18-tól aug. 1-jéig. — amikor a vasúti pénztáros már nem fogadta el a megbukott rendszer által kiállított ingyenjegyet, és táviratilag Gyenes tanár úrnak kellett ösz- szeszednie a pénzt a visszautazáshoz...) A zeneiskolának, amikor megszűnt (helyiségeinek jó részét darutollas tiszteknek utalták ki, és leállították a városi segélyt), több mint 300 növendéke volt. Gyenes persze tovább tanított a lakásán. De még 1919 végén létrehozta a Fő utca 4. alatt a Harmónia Zenemű és Hangszer Vállalatot, amely az első ilyen üzlet volt Kaposváron. Központja lett a város kulturális életének. Nemcsak zenei cikkek árusításával foglalkozott, hanem hangversenyrendezéssel is. Olyan művészeket léptetett fel rendszeresen, mint a Waldbauer- kvartett, Dohnányi Ernő, Telmá- nyi Emil, Basilides Mária, Medek Anna, Székelyhidy Ferenc stb. Ö rendezte az első operaelőadást: a Sevillai borbélyt, a főszerepekben Pataky Kálmán, Venczell Béla, dr. Dalnoky Viktor stb. Meg kellett ismételni. A koncerteknek törzsközönségük alakult ki. Egyedülálló az országban: 1925-ben Rádiószalont nyitott. A Fö u. 12. sz. alatti, ízlésesen berendezett alagsor falára szerelt konnektorokhoz fejhallgatót lehetett bérelni az újságokban meghirdetett műsorokra, Bécs- ből sugárzott operaelőadásokra stb. Közben mind több embernek lett saját rádiója — a vállalkozás megbukott. De hát Gyenes Izsó nem is volt üzletember típus, sose tudott bánni a pénzzel. Tönkremenve hagyta el Kaposvárt 1928-ban. Győrött, Budapesten, végül — még 87 éves korában is — Balassagyarmaton tanított. Olyan oktatási módszert dolgozott ki, amellyel hallássérült, nehezen nevelhető, sőt szellemileg visz- szamaradt gyermekeket is meg lehet tanítani bizonyos fokig hegedülni, gyógypedagógiai eszközként. Ehhez új hangjegyírási formát dolgozott ki (számokkal, vonalakkal), és feltalálta a „Vonóshangszerre szerelhető kéztá- masztót", amely az intonálási segíti elő. Ezt szabadalmaztatta, pedagógiai módszerét újításként fogadták el, megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Főbb művei: A ritmusóvoda, A ritmizálás iskolája. A hegedű óvodája, tanulmányok, cikkek. Apja emlékezetére Madridban élő fia. Juan Gyenes fotóművész — aki tudvalévőén szülővárosának állandó kiállítást ajándékozott — 1962-ben ,.Premia Isidro Gyenes” díjat alapított; ez 1968 óta állami díj, s évente versenyeznek érte a fiatal spanyol hegedűsök. Érdemes elgondolkozni: Kaposvár zeneéletének egyik megalapítója nem érdemelne-e meg egy emléktáblát az Ezredév utca 15. sz. házon, ahol 1914—1928- ig lakott. (Reményi)