Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-08 / 291. szám
6 Somogyi Néplap 1989. december 8., péntek SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Értékek a ládafiából Novák József és a falu Irta: BÁNFAI TAMARA Fotó: CSOBOD PÉTER Pogányszentpéter kicsi falu Somogybán. A bágyadt novemberi napfény aranybama színeiben úgy pompázik, mint egy kincsesdoboz. Zárt világ, melynek ha felpattan a fedele, látható a kincs, amelyet magában rejt. Ez nem gyémántból vagy drágakőből van, egyszerűen csak emberből. „Józsi bácsi”, így emlegetik a faluban. Hiszen, ha a falu anyakönyvébe több tucat József is van bejegyezve, „Józsi bácsi” Pogányszentpéteren csak egy van. Novák Józsefalakja mára eggyé nőtt a faluval, elválaszthatatlan tőle. Nem jelentkezett világmegváltó ötletekkel a találmányi hivatalban, nem alkotott semmiféle csodaszerkezetet, amely híressé tette volna őt. Csupán egyetlen felfedezést tett, mellyel akaratlanul is lehullott róla az ismeretlenség szürke fátyola. Ő fedezte fel azt, hogy ha megmozdítjuk a tenni akarás sok-sok évtizede berozsdásodott rugóit, s felszínre hozzuk á ládafiában őrzött értékeket — éltre kél a falu.. Csizma, kockás ing, fején az elmaradhatatlan sapka — így fest tekintélyt parancsoló vidéki egyszerűségében megérkezésünkkor. Bár járása friss, ő maga már 67 éves. A lágyan omló ősz hajszálak és arcán a ráncok, az évek barázdái mind arról tanúskodnak, hogy régi idők nagy ismerője ő. De hát ki is ez a fiatalos lendületű ember, akinek a mosoly és az életkedv egy pillanatra sem tűnik el az arcáról? Aki élesen vágó esze és talpraesettsége révén tekintélyt vívott ki magának? Egy pillanat alatt végigtekint emlékei képzeletbeli erdejében, s máris megelevenedik előtte ifjúkora és azok a dolgok, melyek végigkísérték életét. Tekintetében az emlékezés különös fénye ragyog, ahogyan mesél: — Pogányszentpéteri vagyok, parasztcsalád gyermeke. Korán árva lettem, édesapám hétéves koromban meghalt. Kilencen voltunk testvérek, bennünket egyedül édesanyámnak kellett felnevelnie. Bizony nehéz volt az életünk, nagyon szegények voltunk. Télen favágással, nyáron mezőgazdasági munkával kerestem a kenyeret. Evangélikus elemi iskolába jártam, ahol hat osztályt végeztem. 16 éves koromban már önálló gazda lettem. Könyvek segítségével igyekeztem a régimódi gazdálkodásból továbblépni. Korán bekapcsolódtam a közéleti tevékenységbe. Előbb az ifjúsági, majd a leventeegylet tagja lettem. Itt említeném meg, hogy az iskolai nevelés meghatározója a fiatalok életvitelének. Az „én tanítóm" egy életre szóló bölcsességgel és kitartással a tarisznyámban bocsátott útra. Öreg tanitóm a mai napig példaképem. Az emberekkel való kapcsolata, mozdulatai, gondolatai ma is elevenen élnek bennem. Nemcsak mint tanító, hanem mint ember is kimagaslott a többiek közül. Sok esetben apám helyett apámnak éreztem, mikor bölcs tanácsaival segítségemre sietett. Az 1947—48-as években az erdöbirtokos- sági vezetőség tagja, majd később az elnöke lett. 1957-ben tanácstaggá választották, s így még aktívabban kivehette részét a falu arculatának alakításából. S hogy nem ment minden zökkenőmentesen, és voltak életében nehéz időszakok, melyek emléke még most is fájón érinti, ezt egy percig sem titkolja. Még ma is keserű mosollyal kísért hitetlénkedés ül az arcára, amikor azt a kis plakátot rakja elém, amelyen kuláknak minősítették irigyei, s meghurcolták az egész falu előtt. Volt idő, mikor a jó szándéknak ez volt a fizetsége. A haragosok azonban nem tudtak kifogni rajta. A közösségért való küzdelem, harc, amelyre gyerekkorában nevelte példát adó tanítója, mindvégig jellemzője maradt. A buktatók csak újabb erőt adtak munkájához. A közéletben a mai napig is aktívan részt vesz. — Legutolsó közéleti tevékenységem az egyesület és a népfőiskola megszervezése volt. Mindig késztetést éreztem magamban arra, hogy a falu szellemi életét valamelyest próbáljam fellendíteni, kiemelni a tespedés- ből. Mert nálunk is folyt falurombolás! Csak itt nem buldózerekkel semmisítették meg az apró településeket,- hanem szellemi sorvadásra ítélték őket. Én ez ellen igyekeztem tenni, amikor azt a célt tűztem magam elé, hogy közművelődési egyesületet kell alapítani a faluban. Kemény Bertalan feladata volt akkoriban Somogy kistelepüléseinek felkarolása. Vele vettem fel a kapcsolatot 1983- ban, amikor is közös erőfeszítéssel megalapítottuk a II. Rákóczi Ferenc Közművelődési Egyesületet. 1984 januárjában volt az alakuló ülés, majd számos buktató után tavasszal végleges formát öltött a szervezet. Persze az irigység, féltékenység akkor sem maradhatott el. „Vigyázzanak, úgy szervezkedjenek, hogy mi figyelni fogjuk, mit tevékenykednek!" — ilyen fenyegetések hangzottak el akkoriban. A kezdeti nehézségekhez az is hozzájárult, hogy ennek az egyesületnek nem volt épülete, ahol összejöhetett volna a tagság. Felajánlották ugyan a kultúrházat erre a célra, de ez amolyan mindenes épület volt inkább, mint a kultúra háza. Nem volt alkalmas nyugodt beszélgetésekre, a programokra, így más megoldást kerestünk. A népfront, a művelődési központ és a helyi szervek anyagi támogatása, a rengeteg társadalmi munka eredményeként épült fel a jelenlegi otthonunk, ahol kényelmes körülmények között tudunk dolgozni. A működéshez szükséges összeget részben az évi 200 forintos tagdíjakból, részben társadalmi munkával biztosítjuk. Az erdészettől is sok segítséget kapunk: a téli fűtéshez szükséges fát ingyen adja, nekünk csak el kell szállítanunk. S hogy figyelni fogják a tevékenységünket! Hát tessék! Célunk csupán a községben lakók művelődésének a szolgálata, a hagyoÖregek napja — 1973 mányok ébren tartása. Rendeztünk öregek napját, bemutatkoztak néptáncosaink, s emellett még számos színes rendezvényt bonyolítottunk le. Sőt: táncosaink tévéfellépéssel is dicsekedhetnek. A jövő nyárra egy háromnapos kárpátaljai kirándulást szervezünk, s felvesszük a kapcsolatot az ott működő egyesülettel. Megszerveztük a népfőiskolát is. Néhányan a korábbi években átjártunk Csurgóra, az ottani művelődési házba előadásokat hallgatni. A bejárás nehézkes volt, s úgy gondoltuk, ha van rá lehetőség, helyben mi is próbálunk létesíteni egy népfőiskolát. így az is eljöhet, akinek eddig nem volt lehetősége átjárni Csurgóra. Igény mutatkozott rá, s az idén már a második évfolyam kezdte meg a munkát 20—25 fős létszámmal. Novembertől márciusig 10—12 előadásra kerül sor. Többek között Budapestről, Kaposvárról érkeznek előadók, akik jobbára politikai jellegű előadásokat tartanak. Természetesen szerepel a programban falutörténet, mező- gazdasági téma is. Tavaly és az idén is 10 ezer forint támogatást kaptunk a TIT országos központjától. Mesél, mesél, s arcáról a boldog megelégedés sugárzik. Szemei nyitott könyvként tárulnak elénk, melyből csupa nagybetűvel olvasható: egyetlen olyan perc sincs az életében, amikor bánta volna, hogy ezt az utat választotta. Nem is munkaként tekint vissza rá, szenvedély ez inkább. Szenvedély, mely a szürke hétköznapokat is ünnepnappá varázsolja. — Annak örülök a legjobban, ha valamit tenni tudok a faluért, a közösségért, ha segíthetek másokon. Amolyan ezermesterféle vagyok, barkácsolok, a műhelyben dolgozgatok, no meg persze a háztájimban szorgoskodom. S ha esténként van egy kis szabad időm, az egyesület dolgait intézem vagy olvasgatok. A politika nagyon érdekel, igyekszem lépést tartani a világgal. Honnan az erő a munkájához? Ez az 6 megmagyarázhatatlan titka. Elfáradásnak, öregedésnek nyoma sincs rajta, talán nem engedte meg magának. A házavatón, 1986 novemberében Falragasz 1959-ből Fellépés a televízióban
