Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-07 / 290. szám

1989. december 7., csütörtök Somogyi Néplap 7 SPORT Csel-gáncs-birkózás KI KÖLTÖZIK A DÓZSA-CSARNOKBÓL(-BA)? December 3-án múlt ki­lenc éve, hogy felavatták. Azóta városszerte úgy sze­repel a koztudatban, hogy Dózsa-edzőcsarnok. Kapos­vár sportiában komoly sze­repe volt, az első modernnek számító ilyen jellegű létesít­ménynek. Az egykori ka­zánházból és széntárolójából .hihetetlen gyorsasággal, röp­ke egy év alatt varázsoltak korszerű munkacsarnokot a lila-fehér sportolóknak. Szé­les körű összefogással való­sult meg minden. Pénzét adta az Állami Ifjúsági és Sportbizottság, az OTSH, a megyei és a városi tanács, a Sáév és az Ingatlankezelő Vállalat, hogy csak a leg­fontosabbakat említsük. Még felsorolni is nehéz lenne, ki és kik szorgoskodtak ott építésekor az egy év során. Az 1500 négyzetméteres csar­nokban a Dózsa cselgáncs-, ökölvívó-, birkózó- és röp­labdaszakosztálya egyaránt megtalálta a helyét. Dolgoz­tak is szépen; mi több, eredményesen. Az utóbbi években azonban megjelen­tek a gondfelhők is. Előbb röplabdásaihoz keresett tár­sat az egyesület; ők át is költöztek a Tóth Lajos is­kola tornacsarnokába. Az­tán így is szűknek bizonyult az a hely, amely korábban a négy szakosztálynak is kényelmes veik A Bézsa ez év január 1-jéyel — nem kis meglepetésre — megvált a birkózóktól is- Hogy mi indokolta ezt a döntést, nincs egészen tisztázva. A „hiva­talos” vélemény szerint, az egyesület anyagilag nem tu­dott megbirkózni ezzel a szakosztállyal. A benfentesek azonban tudták, hogy nem erről volt szó elsősorban. Sokan tudni vélik, hogy sze­mélyes torzsalkodások ve­zettek a váláshoz. A birkózószakosztály azóta elváltán is él és dolgozik. De milyen körülmények kö­zött? Csak annyit mondha­tunk: egyáltalán nem méltó e szép somogyi hagyományú sportághoz. Nem is nyugod­tak bele a birkózók, hogy ily számkivetettek lettek. Jogos követelésnek tekintet­ték, hogy ők is megfelelő otthonban készülhessenek. Harcuk egyidős a kilakolta­tásukkal. Az év eleje óta folyik a küzdelem, megany- nyi szerv bevonásával. Kéz­zelfoghatónak látszott volna a megoldás, hogy a Dózsa, ha nem is az egyesületébe, de a csarnokába fogadja vissza a birkózókat. Nos, ez Amikor még békésen elfértek ők is a kérdés, amelyben nem si­került egységes álláspontot kialakítani. Az egész ügy a városi tanács nyakába sza­kadt. Számos tárgyalás, vizsgálat, eredménytelen kí­sérlet után október 13-i dá­tummal megszületett a ta­nács igazgatási osztályának határozata, e szerint a Dó­zsa jogszerűtlenül használja a csarnokot és abból kila­koltatják. Tehette, mert a csarnok tulajdonosa a ma­gyar állam, kezelője pedig HÍV, Be hót akkor milyen jog­alapon használta ennyi ideig a kaposvári klub? Van a Dózsa kezében egy, még az avatást is megelőző megál­lapodás, mely szerint a vá­rosi testnevelési és sport­felügyelőség használatba ad­ta a létesítményt az egye­sületnek. Ennek alapján birtokolták a dózsások, an­nak tudatában, hogy ők a kizárólagos tulajdonosok. Épp ezért lepte meg őket az említett kilakoltatási hatá­rozat, amely nyolc napot adott a távozásra. Termé­szetesen a Dózsa ezt meg­fellebbezte, de a megyei ta­nács törvényességi és jogi főosztálya november 9-én elutasította. Az ügy ezzel korántsem zárult le, mert a Dózsa felülvizsgálati kérel­met nyújtott be a megyei tanács vb-titkárához. Itt tart jelenleg az ügy. Miután jogerőre a kilakol­tatás még nem emelkedett, maradt minden a régiben. De meddig? És miként lesz később? Enyhén szólva mi is furának tartottuk a váro­si tanács első határozatát. Nem is tudjuk elképzelni, miként gondolták, hogy a Dózsa három szakosztályé­KOSÁRLABDA val csak úgy kipakoljon az utcára. Kissé komolytalan­nak tartottuk ezt a döntést, s mint később kiderült, eb­ben nem voltunk egyedül. Ennek tudatában kerestük föl dr. Kéri Lajost, a városi tanáes igazgatási osztályá­nak vezetőjét. Tőle is azt kérdeztük először: valóban komolyan gondolták ezt a kilakoltatást? Az osztályvezető homlo­kán megjelenő redők is sejt- tettéjs, hogy e téma bája is már sokadszor kerül terí­tékre. Kertelés nélkül kifej­tette véleményét: — Ez a határozat már valaminek a következménye volt. Az év során sokszor napirendre került. Jogosnak tartottuk a birkózóknak azt az igényét, hogy ők is kap­janak méltó edzéslehetősé­get. Más megoldás nem kí­nálkozott, mint hogy visz- szakerüljenek régi ottho­nukba, bár .továbbra sem a Dózsa szakosztályaként. Eközben tisztázódott végle­gesen — amit a Dózsa nem fogad el —, hogy ők nem kizárólagos tulajdonosai a csarnoknak. Most ne firtas­suk, hogy milyen mulasztá­sok történtek annak idején a csarnok és a Dózsa jogi helyzetének tisztázásával kapcsolatban. Ami a lényeg: nem az egyesület tulajdona. A másik tény, hogy annak idején, amikor használatba vették, érthetően a birkózó- szakosztálynak is helyet kellett benne biztosítaniuk. Számos beszélgetés, egyez­tetés során kiderült, hogy e szakosztály menesztését bizonyos személyi ellentétek motiválták. De hát a város Siófokon a három helyi általános iskola és a vendég budapesti Csíki Üti Általános Iskola csapatainak részvé­telével Télapó-kupa kereté­ben mini-kosárlabdatornát rendeztek.- ' TEKE Marcaliban első ízben ren­deztek hivatalos nagygolyós tekeyersenyt a H. Latinca SE otthonában 7 csapat rész- -vételével. A háromfős csa­patok _ küzdelméből a Mar­cali I. csapata (Csór, Csór­ná, Ilácsa) végzett az első helyeh 430 fával. Meszteg- nyő lett a második, míg a harmadik helyen a Petőfi laktanya csapata végzett. Az egyéni küzdelmekben Csór Attila (Marcali) nyert 174 fával. Végeredmény: 1. I. számú iskola fiúcsapata, 2. Buda­pesti Csíki Üti Általános Is­kola fiúcsapata, 3. II. számú iskola fiúcsapata, 4. I—II. számú iskola vegyes leány­csapata. NB III Dráva csoport Ifjúsági bajnokság őszi végeredmény 1. Kaposvári Rákóczi 13 13 — 48- 3 39 2. P. Atom 13 10 1 2 41-14 31 3. Csurgó 13 9 3 1 35-14 30 4. N.-mányok 13 7 1 5 53-25 22 5. Dombóvár 13 5 6 2 29-22 21 6. Kaposvári Építők 13 6 3 4 18-13 21 7. Boly 13 5 3 5 16-25 18 8. Somberek 13 2 7 4 20-22 13 9. Szigetvár 13 3 2 8 19-31 11 10. Bonyhád 13 2 5 6 18-33 11 11. Boglárlelle 13 3 2 8 13-42 11 12. Marcali 13 2 3 8 19-35 9 13. Siklós 13 1 5 7 15-34 8 14. M.-szászvár 13 1 3 9 11-42 6 azért nem építhet még egy csarnokot, mert két-három Röplabda A hét végén Dunaújváros­ban rendezték meg a Szó­ród Márton fiú úttörő- és minikupát. A versenyen Kaposvárt a Toldi általános iskola és a Kaposvári Sport­iskola növendékei képvisel­ték, akik az alábbi helye­zéseket érték el: Minik (12 induló csapat): ... 2. Toldi általános isko­la, 3. Kasi I. csapata. Kü- löndíjban részesült Hosszú Róbert (Toldi isk.) és Szita Kornél (Kasi). Üttörők (7 induló csapat): ... 2. Kasi, ... 6. Toldi is­kola. Karlovics Péter (Kasi) különdíjat kapott. ember nem tud békésen meglenni egymással. Ne­künk — egyeztetve a me­gyei és városi sportszervek­kel — az a véleményünk: ha kezdetben négy szakosz­tály elfért a csarnokiban, akkor most háromnak is „helyet lehet ott szorítani”. Valóban mi sem gondoltuk komolyam, hogy a Dózsa a határozatunk értelmében ki­pakol. Mi ezt nem is akar­tuk, de jogilag csak így le­het lerendezmi. A Dózsának tisztában kell lennie végre a saját jogi helyzetével. Legutóbb november 8-án foglalkozott ezzel a kérdés­sel a városi tanács-vb, és állást foglalt: a birkózóknak helyet kell kapniuk a csar­nokban. Tehát végső soron maradna a Dózsa is, de a társbérletet vállalnia kell. Az edzőcsarnok felépítése olyan, hogy leválasztható az a rész, amely a birkózóké lenne. Szeretném világosan megfogalmazni: ez a döntés nem egy klub ellen, hanem a város sportjának az ér­dekében született. Jelenleg ea a legcélszerűbb megol­dás. Másokkal egyetemben meggyőződésem, hogy ha az említett személyes ellenté­tek nem volnának, békésen meg lehetett volna oldani ezt a vajúdó kérdést. Nem e? a véleménye a Dózsának. Legalábbis ügy­vezető elnöke. Mészáros Jó­zsef jogszerűtlen döntésről, igazságtalanságiról és a kö­rültekintés hiányáról beszél, öszerinte a Dózsa a csar­nokot kárpótlásul kapta, és így is alig férnek el benne, s ha a birkózókat vissza­erőltetik, áldatlan állapotok keletkeznek. Mint mondta, ők elmennek a legvégsőkig is igazuk védelmében. Hát így áll ma ez az ügy. Ember legyen a talpán, aki tisztán lát benne! Mi sem kívánunk döntőbírók lenni, de úgy véljük, akad még tisztázni való. Amivel egyet­értünk: meg kell oldani a méltatlan körülmények kö­zött dolgozó birkózók gond­ját. Talán célszerű volna létrehozni egy olyan pártat­lan bizottságot, amely vizs­gálatot végezne a csarnok­ban és végül is a fontossági sorrend figyelembevételé­vel tenne végső javaslatot a megoldásra. Ami bizonyos: könnyen tengerikígyóvá válhat ez az ügy. Ha csak... Ha csak az indulatok és sérelmek sutba dobásával nem az észérvek kerekednek felül. Jutási Róbert TEKE NB III UDVARIATLAN VENDÉGLÁTÓK A Kaposvári Építők Du­naújvárosban a Dunavidéki Vendéglátók csapatától vere­séget szenvedett, majd ha­zai pályán legyőzte a Pécsi Hunor együttesét. Eredmények: Dunavidéki Vendéglátók —K. Építők 6-2 (2329-2259) L. d.: Illés 392, Mettner T. 383, Monok 382. K. Építők—Pécsi Hunor 6-2 (2304-2229) L. d.: Mettner T. 408, Il­lés 403, Monok 375. Olimpiai napok Nagyatádon Befejeződött az olimpiai napok ez évi nagyatádi ese­ménysorozata. A rendezvé­nyeken összesen 2004-en (gyalogtúra: 630 fő, futás 759 fő, kerékpároszás: 615 fő) teljesítették az élőírt kö­vetelményeket. A próbákon nagyrészt a helyi és a kör­nyező általános iskolák tanu­lói indultak. A legtöbben — 449-en — a II. számú isko­lából vettek részt, míg a Ba- bay iskolából 416-an, az I. sz. iskolából pedig 360-an teljesítették a követelménye­ket. A környező községek kö­zül kiemelkedő volt a taranyi pedagógusok és tanulók részvétele: valamennyi ren­dezvényen képviselték is­kolájukat és 276 fővel elsők lettek a vidéki iskolák kö­zül. A megyei sportiroda ajándéktárgyait 74-en vették át. A szervezőket dicséri, hogy — két község általános is­kolájának kivételével — minden iskola bekapcsolódott' a rendezvénysorozatba. Kö­szönet illeti a Babay és a II. számú iskola, illetve az Ipari Szakmunkásképző In­tézet nevelőit a sportesemé­nyek lebonyolításában való közreműködésért. RÖPLABDA Megalakult a játékvezetők és az edzők szervezete Bár a Magyar Röplabda­szövetség csak hétfőn érke­zik fennállásának egyik je­lentős állomásához, az újjá­alakuló közgyűléshez, de a szervezet újjászületését meg­előzte két fontos esemény: megalakult a játékvezetői testület és az edzői kollégi­um. Először az edzők „léptek”: november 20-án létrehozták önálló hatáskörrel rendel­kező szakmai, érdekvédelmi szervezetüket. A 9 tagú tes­tület, amelynek vezetőjéül Beregszászi Szabolcs mester­edzőt választották, ő irá­nyítja majd az edzői kar munkáját. A játékvezetők vasárnap alakították meg szövetségüket, ennek fel­adata a játékvezetők tovább­képzésének és felkészítésé­nek megszervezése. A hétta­gú szervezet elnöke Rádi Gyula lett. Comaneci: szökés szerelemből Ha nehezen is, de az ame­rikai sajtó végül is szóra bírta Nadia Comanecit, az esztendő „legnépszerűbb po­litikai menekültjét”. Töb­bek meglepetésére a Romá­niából megszökött montrea­li olimpiai bajnoknő először is azt hozta az újságírók tu­domására, hogy szíve válasz­tottját követte, amikor az Egyesült Államokban kért letelepedési jogot. Az illető honfitársa, Constantin Pa- nait, aki egyben a „nagy szökés” előkészítője és szer­vezője volt. Panait nős em­ber, de válni készül, s ha a hivatalos procedúra lezaj­lik, semmi akadálya, hogy Nadiával együtt élhessen. Panait és Comaneci először két éve Bukarestben egy fo­gadáson találkozott. Az idén 34 esztendős Panait 1980- ban hagyta el Romániát, jelenleg Hallandale-ban él és dolgozik. Nadia azt is elmondta, hogy a közeljövőben szemé­lyes ügyeinek intézését te­kinti legfontosabb feladatá­nak, azaz nem készül mun­kába állni, elfogadni egyko­ri mestere, Károlyi Béla ajánlatát, aki az egyik leg­népszerűbb — és legdrágább — amerikai magán tornász­iskola vezetője Houstonban. Arról sincs szó, hogy Coma­neci leszerződne az Egyesült Államok tornaszövetségéhez, s ott tanácsadói tisztet vál­lalna — legalábbis a közel­jövőben. Sportrendezvények Barcson Ezúttal ötödik alkalommal rendezte meg a barcsi váro­si művelődési, egészségügyi és sportosztály szombaton a „Fut a Barcs” elnevezésű utcai futóversenyt. A hideg idő ellenére 547-en teljesí­tették a 3,5 kilométer hosz- szú távot. Minden célba ér­kezőt forró tea várt, majd különböző sportszereket és játékokat sorsoltak ki az in­dulók között. Az utcai futóverseny után Mikulás-kupa teremlabda­rúgótornát rendeztek a sportcsarnokban. A 12 csa­pat küzdelméből végül a Vö­rös Csillag Termelőszövet­kezet csapata került ki győz­tesen, megelőzve a Kemikál, a Jóbarát és a költségvetési üzem csapatát. A gólkirály Otártics István (költségveté­si üzem) lett, 9 góllal.

Next

/
Thumbnails
Contents