Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-06 / 289. szám

Gyászjelentés Megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk volt tanára, VlGH GYULA kaposvári lakos, november 30- án, 55 éves korában elhunyt. Temetése december 7-én 12.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A Berzsenyi Dániel Általános Iskola tantestülete * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy HOFFMANN JANOS ny. táncpedagógus december 3- án súlyos betegségben, 80 éves korában elhunyt. Temetése de­cember 8-án fél 3 órakor lesz a nagyatádi központi temetőben. A gyászoló család * * * Mély fájdalommal tudatom a rokonokkal, ismerősökkel, hogy szeretett férjem, CZEBEI FERENC volt bárdudvamoki lakos, no­vember 30-án, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése decenr bér 8-án, pénteken 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temető­ben. Minden külön értesítés he­lyett. Gyászoló felesége * * * Fájdalommal és megtört szív­vel tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa és gyermek, BOZSÓKI SÁNDOR nagyatádi lakos, életének 39. évében váratlanul elhunyt. Te­metése december 7-én 11 órakor lesz a segesdi temető családi sír­helyén. Előtte 10 órakor szentmi­se a római katolikus templom­ban. Gyászolják: szerető felesége, kislányai Betti és Kati, szülei, testvére, anyósa, apósa és a bánatos rokonság * * * Mély fájfdalommal tudatjuk, hogy GYÓCSI GYULA Kaposvár, Április 4. köz 3. sz. alatti lakos, 71 éves korában, tü­relemmel viselt, hosszú beteg­ség után, december 1-jén el­hunyt. Temetése december 8-án, pénteken 11.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló felesége és rokonai INGATLAN KAPOSVÁRON a Zaranyi-ltp. 21. III. em. 1. sz. alatti kétszobás, plusz két fél­szobás, összkomfortos lakás eladó. Ér­deklődni a helyszínen munkanapokon az esti órákban, hét végén egész nap. Far- kasné. (4749) ELADÓ Kaposváron a Füredi út 63. Ili/ 3. számú 2,5 szobás, 59 m2-es, erkélyes, OTP-s lakás készpénzért + OTP-átválla- lással. Érdeklődni: naponta, a (82)10- 840-es telefonon. (7533) EXPRESSZ BALTONBOGLÁRON társasházi 2,5 szobás, összkomfortos lakás tetőtér­beépítéssel, garázzsal, eladó. Érdeklőd­ni helyben: Boglárlelle, Erzsébet u. 106. II/6- Gyarmati György. (130455) Vételre kínálunk Kaposváron es környékén 1—6 szobás lakásokat, családi hazakat valamint balatoni ingatlanokat. Keresünk kaposvári garzont es üzlethelyiséget. PANNONTAJ NGATLANUGYNÖKSEG Kaposvár (ifjúsági ház) Telefon: 20-637.. 19-722. (7620, Nem kell B otthon főznie! a Családi ebéd minden vasárnap az ÉTEL-ÉS SÖRBÁRBAN . Siófok, Kálmán I. sétány 6. ■ Ötféle menüsor 100 forint alatti áron. Tegyen próbát, és meglátja, B jól jár! ■ Együtt az egész család. ■ ^ (130269) KAPOSVÁR belvárosában a Dési Huber I. u. I. Iph. 11/1. számú téglaépület­ben gázos, kétszobás lakás sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen egész nap, Kőmüveséknél. (7633) SOMOGYVÁRON a Beslia-hegyen 7194 m2 szántó külterületi ingatlan eladó (megosztva is). Érdeklődni: Béres Lajos, 8640 Fonyód, Szent István u. 40. (130458) ELADÓ Siófokon a Kandó K. u. 17. szám alatti második emeleti, déli fekvésű, tehermentes, két és fél szobás, szövetke­zeti lakás. Érdeklődni lehet: Siófokon, a Bláthy Ottó utcai virágboltban. Kecskés- né. (130408) HÁROMSZOBÁS, 2 garázsos, telefo­nos családi ház eladó. Csere is érdekel. Érdeklődni 17—20 óra között a 19-649-es kaposvári telefonon vagy szombat-va­sárnap a helyszínen. Herman Ottó u. 66. Ugyanott 1500-as P. Fiat is eladó. (7635) ÁTVENNNÉK kisebb tanácsi bérla­kást, megegyezéssel. Ajánlatokat a 476201. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (476201) ELADÓ a magyaregresi zártkertben 600 nészögöles terület, pince, présház­zal. Érdeklődni: Kaposvár, Arany J. u. 2. vagy a 18-397-es telefonon, munkaidő után. (476175) KÉTSZOBA-ERKÉLYES, összkom- fortoss lakás reális áron, készpénzért ela­dó. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi út 47. Ágfalvi. (7619) BOGLÁRLELLÉN 105 négyzetméte­res, összkomfortos családi ház 3 millió forintért eladó. 1,5 millió forintig lakást beszámítok Bogláron. Érdeklődni (84)51 - 942-es telefonon. (130456) KAPOSVÁRON a Szalma közben 58 rrP-es, kétszobás, hallos, földszinti lakás — téglaépületben — sürgősen eladó. (23 ezer Ft/m2). Telefon: 15-311/13 Magai Margit. (7607) ELCSERÉLNÉM két és fél szobás, gázos, udvaros, tanácsos lakásomat egy- vagy másfél szobásra. Cím: Kapos­vár, Rákóczi tér 16. Gulyásné (14—16 óráig). (476154) FEHÉR puli (11 hónapos szuka) no­vember 23-án eltűnt. Megtalálóját juta­lomban részesítem. Dévényi, Kaposvár, Zrínyi u.59. (476118) PO-s 1500-as Lada, új Minisuper gáz­kazán 21 600 Ft; Bimbó gyermekülőke, 2 db kiságy sürgősen eladó. Érdeklődni: Japsony, Zrínyi u. 7. (130432) UNHZ 750-es üzemképes markoló, ugyanott 125-ös MZ 1991-ig évényes műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: Öreglak, Szabadság u. 11. (130434) TETÖTÉR-BEÉPÍTÉSES, nagy­méretű, belvárosi, telefonos családi ház több évre kiadó. Ajánlatokat a 476151. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (476151) JÁRMŰ KR-es Lada 1500-as eladó, kitűnő álla­potban. Érdeklődni hétfőtől péntekig, a (82) 19-943-as telefonon. (7561) 0km-es Lada 2107-es eladó. Ér­deklődni: hétfőtől péntekig, a (82)19-943- as telefonon. (7652) POLSKI Fiat 126-os reális áron eladó. Érdeklődni a (84)61-071-es telefonon, napközben.(7548) 2107-es Lada (hároméves) eladó. Nagybajom. Érdeklődni: hétköznap az 53-as telefonon. (476042) SKODA 120 L, egyéves, eladó. Tele­fon: Kaposvár, 12-073. (7625) EGYÉB OLASZ ötoktávos szintetizátor olcsón eladó. Érdeklődni 17 óra után: Kaposvár, Gárdonyi G. u. 61. (7600) 80 literes új Lehel hűtőszekrény, 500- as Fiat gépkocsi eladó. Kaposvár, Győr u. 21.(7312) CSENDESTÁRSAT keresek jól jöve­delmező üzlethez. Ajánlatokat a 7314. számra a kiadóba. (7314) 15 db hízott sertés eladó, 120—150 kg-os súlyban, darabonként is leköthető december 20-a utáni elszállításra. Ár: megegyezés szerint. Magyaratád, Beth­len u. 1. (7503) VÁSÁROLNÉK régi, antik órákat, por­celánfejű babát, festményeket, antik bú­torokat. Ramos Miklósné régiségkeres­kedő. Lakás: 7200 Dombóvár, Vörösmar­ty u. 97. Értesítésre házhoz megyek. (130381) A Gáz- és Olajszállító Vállalat 32. sz. üzeme felvételre keres felsőfokú végzettségű, számítástechnikai programozásban jártas szoftwerest, valamint szobafestő-1 mázoló víz- és gázszerelő, kőműves szakmunkásokat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Gáz- és Olajszállító Vállalat 32. sz. üzeme SIÓFOK, Bajcsy-Zsilinszky u. 212 r : :n EZÜST- ES : ARANY VASÁRNAPON IS : egyedi lakásfelszerelési és ajándékcikkekkel ■ várjuk tisztelt vásárlóinkat Kaposváron a HONVÉD u. 6. sz. alatt (a Domus Áruházzal szemben) OTTHON—LUX üzletünkben! Széles áruválasztékkal várja kedves vásárlóit a barcsi Dráva kisáruház! Színes televíziók, videokészülékek részletre is! A karácsonyi játékok — LEGÓK, társasok — már megérkeztek! Barcs, Bajcsy-Zsilinszky u. 47. (107227) A Somogyvári Építőipari Kisszövetkezet felvételre keres ács és kőműves szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat Fonyód és Boglárlelle térségében, kiemelt bérezéssel. Jelentkezés: Somogyvár, Vasút u. 1. Telefon: Somogyvár 13,18 i Farkas Gergely személyzeti vezetőnél. (141781) REDŐNY SZŰCS, Kaposszerdahely Petőfi u. 36/A ÉPlTÖK, figyelem! Nagymennyiségű tégla és faanyag eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Bartók Béla u. 2—6. sz. alatt (a volt ABC-épület) és Achim András utcá­ban afeüljáró mellett. (7125) TOLÓLAPOS árokásó MTZ 3 db kü­lönböző kanállal eladó. Cím: Visnyei Ró­bert, Boglárlelle, Úszó u. 80. (7409) ÉPÍTŐK, figyelem! Bontásból eladók ajtók, ablakok, piros cserép, faanyag, tégla. Siófok, Széchenyi u. 24—30. (7261) VIDÉKIEKNEK! Nyelvtanítás levele­zéssel száztíz forinttól havonta angolul, németül, franciául, olaszul (telefonetiká­val). Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok u. 21. 1149. Telefon: 183-5761. (8437) BIZALOM Országos Társkereső Szolgálat házasságközvetítés — azon­nal társat ajánl Önnek — külföldön és belföldön, kitűnő lehetőséggel! Kérje díj­talan tájékoztatónkat! Postacímünk: 8007 Székesfehérvár Pf. 32. (106706) _ RELUXA redőny! fi —"ti S z 7 p1' I i Hnn^ N (82)15-893 2 ÉV GARANCIA ELADJUK! Fonyód, Lenke u. 3. sz. alatti 203 négyszögöl területű házas ingatlanunkat! Víz, villany, földgáz bekötve. Áz ingatlan családiházas jellegű területen van, építési tilalom a területen nincs! Eladási ár: 1 800 000 Ft. Érdeklődni: Somogy Megyei Kéményseprő Vállalat, 7400 Kaposvár, Vár u. 6—8. Kurucz Miklós gazdasági igazgatóhelyet­tesnél. Telefon: (82)10- 144. ■ (141771) Ä RELUXA Ä 1 E Reluxa D 880 Ft/m2. n O Minitokos redőny 1350 Ft/m2. N Y Fölszereléssel, jótállással, rövid határidőre. Siófok (84)32-555 DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Keresünk — azonnali belépéssel — 10 éves gyakorlattal rendelkező autószerelőt. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a Csővezeték- építő és Tervező Kisszövetkezet­ben, Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 110. Timár Jánosnál. (107225) A Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat — Kaposvár, Május 1. u. 101. — fölvesz jó helyesírási kész­séggel rendelkező személyt korrek­tori munkakörbe. (107361) A kaposvári MÁV Épület- és Hídfenntartó Főnöksége a Gorkij u. 1. sz. alatti MÁV-kertészetet (volt városi kertészet) hasznosításra vagy megvételre felajánlja. Érdeklődni: MÁV ÉHFF, Kaposvár, Rákóczi tér 20. Csabai László ÉHF-főnöknél vagy Tóthné Sár Anikó fő­építésvezetőnél. (141776]/ HENY N°1 divat Gondoljon a karácsonyra! Kedvezményes karácsonyi cipővásárt tartunk üzletünkben Decemberben minden vasárnap is 8—13 óráig! Kaposvár, Április 4. u. 16. (7628) M A I MŰSOR Csiky Gergely Színház 14.15 óra­kor: HOLDBÉLI CSÓNAKOS Q-bérlet, 19 órakor: RABSZOLGÁK SZIGETE — KOLÓNIA Ady-bériet. Vörös Csillag 5 és 7: A BOSSZÚ BÖRTÖNÉBEN (mb, am). Szabad Ifjú­ság 4 és 6: ŐSLÉNYEK ORSZÁGA (mb, am), 8: VIDEOKIVETÍTŐ: USA-INVÁZIÓ (mb, am). Mozimúzeum f6: NEM LÁTNI ES MEGSZERETNI (mb, am), f8: AZ EM­BERVADÁSZ (mb, am). Latinca mozi f6: VASMADARAK (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: A világ múzeumai. 9.55: Hármas csatorna. 10.40: Stúdió '89. 16.08: Műsorismerte­tés. 16.15: Déli videoújság. 16.25: Sprá- vy. 16.30: Szép magyar tánc. 16.35: Te­lis-tele video. 16.45: Északi szélesség, 80 fok. 17.35: A tenger. 18.10: Új reflektor magazin. 19.10: Esti mese. 19.30: Hír­adó. 20.05: Muzsikál a mozi. 20.50: Új vi­lág. 21 .35: Koncz Gábor. 22.25: Híradó3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.45: Bumm! 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Királygyilkosság. 19.59: Hat ász. 21.00: Híradó 2.21.35: Útinapló. 22.30: Felkíná­lom. 23.15: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.01: Az idegölő albérlő. -9.30: Francia nyelvtanfolyam. 10.00: Is­kolatévé. 10.30: Monsieur. 12.05: Akkori­ban. 12.10: Külpolitikai magazin. 13.10: Mi. 13.40: Zenedoboz. 13.50: Az állatok paradicsomai. 14.15: Batman. 14.40: Praxis Bülowbogen. 15.35: Heathdiff és Riffraff. 16.00: Áz eperszínű jegesmed­ve. 16.35: Mini műterem. 16.55: Mini tv- híradó. 17.10: Gyermekek a harmadik világban. 17.35: Miniklub. 17.55: Kérek még egy történetet! 18.00: Mi. 18.30: Jack dementi. 19.30: Tv-híradó. 20.15: A Guldenburgok öröksége. 21.00: Tes- testül-lelkestül. 22.25: Oldalpillantások. 22.35: Anyegin. 0.30: Hírek. Osztrák Tv 2 16.50: Művészlexikon. 17.00: Próba- kövön. 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Az idegölő albérlő. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Barnum. Amerikai film. 21.45: Újdonsá­gok a moziban. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Sport. Labdarúgó-UEFA-kupa. Jugoszláv Tv 1 12.40: Elmulasztották—nézzék meg! 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai program. 17.15: Tv-napló. 17.35: Sorozat gyere­keknek. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Dokumentumprogram. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 19.53: A mai sport. 20.00: Moziszem. Játékfilm. 22.35: Tv- napló. 22.55: Hírek angolul. 23.00: Éjsza­kai program. 1.00: Hírek. Jugoszláv Tv 2 16.30: Hírek. 16.35: Tv-naptár. 16.45: A világ végtelenjében. 17.15: Iskolatévé. 18.15: Zágrábi panoráma. 18.30: Körzeti programok. 19.30: Tv-napló. 20.00: Sportszerda. 23.05: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 9.00: Nap­közben. 11.00: Népdalkörök és citeraze-- nekarok. 11.36: Macskák és madarak. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klassziku­sok délidőben. 14.00: Hírek. 14.05: Be­szélni nehéz. 14.15: Tengeri szél. 14.38: Dzsessz. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Az MRT énekkara Bartók-kóruso- kat énekel. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Fiatalok muzsikálnak. 16.25: A jó, a rossz, a buta meg az okos. 17.00: Olvas­tam valahol. 17.20: Országok, tájak nép­zenéje. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.55: Ipargazdák. 18.00: 5x5 perc a Ruházati Bolt Vállalatnál. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti magazin. 19.15: Sportvilág. 19.30: Gyermek­könyvhét. 19.40: Veress Sándor népdal- kórusaiból. 19.50: Gong. 20.00: Hírek, érvek, vélemények. 20.30: Örökzöld dal­lamok — fehérben. 21.00: Innin és Du- muzi. 21.49: Kalmár Magda hallgatónótá­kat énekel. 22.00: Hírvilág. 22.30: Meg- számláltatunk. 22.40: Fiatalok stúdiója. 23.10: Operaest. 24.00: Hírek. 0.15— 4.20: Éjfél után. PETÖR RÁDIÓ 4.30—7.57: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben: Fran ce Gall és a Bergendy-szalonzenekar. 9.00: Hírek. 9.05: San Remo slágereiből. 10.00: Útikalauz üdülőknek. 10.05: Haj­szálgyökerek. 10.20: Háromkirályok ajándéka. 11.05: Családi tükör. 11.40: Valamikor réges-régen. 12.00: Hírek. 12.10: Nótamuzsika. 13.00: Hírek. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Látogatása múltunkban. 15.05: Pihenőidő. 17.00: Hírek. 17.05: Kölyőkrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.00: Hírek. 19.05: Garázs. 19.35: Egy hajó­ban. 20.05: Albumajánlat. 21.05: Köz­kívánatra. 22.05: „Rettentő vonzalmak tisztelő körében..." 22.50: Az élő népdal. 23.00: Hírek, sport. 23.20: Pop-rock műhely. 23.50: Könnyűzene Finnország­ból. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.15: Bohém­élet. 10.12: Tizenkét perc a hárfa mellett. 10.25: A magyar nyelv századai. 10.40: Jowita. 11.00: Zenekari muzsika. 13.00: Másik világ. 13.53: Philiph Jones nemzet­közi rézfúvós kamarazenei fesztivál. 14.29: Magyar művészek operafelvéte­leiből. 15.00: A Finn Rádió szimfonikus zenekara játszik. 15.43: Sirály. 16.00: Hírek. 16.05: Jelizaveta Leonszkaja zon­gorahangversenye. Kb. 18.08: Ebe Stig- nani operaáriákat énekel. 18.30: V mate- rinskomjazyku. 19.00: Hírek. 19.05:Törd a fejed! 19.20:. Bioszféra expedíció. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyze­nekar hangversenye. Kb. 21.20: Francia madrigálok. 21.30: Új Melódia-leme­zeinkből. 22.10: Napjaink zenéje. 23.10: Mérték. 0.10: Szózat. " NEC - három betű, mely önmagáért beszél" A SYSTREND SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KFT japan cég — hazai disztribútora és a MICROCENTER KFT. meghívja Önöket a világ egyik leghíresebb számítástechnikai cégének kiállítására a MTESZ-székházba, Kaposvárra 1989. december 7-én 10—16 óráig. Ajánlataink: NEC Multisync monitorok Videokártyák 800x600x256 felbontású 1024x786x256 felbontású DTP-rendszer NEC Monograph System 1024x 1024 felbontású Lézernyomtatók SHARP 9300 csak 149 000 Ft NEC LC 86+ NEC LC 890 POSTSCRIPT 24 tűs Mátrix nyomtatók — levélminőség. A NEC perifériák: BEMUTATÓ A VILÁGSZÍNVONALBÓL! SYSTREND miCROCEnTER SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KFT " NEC - három betű, mely önmagáért beszél" (107303)

Next

/
Thumbnails
Contents