Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-06 / 289. szám

NAPILAP XLV. évfolyam, 289. sióm Ára: 4,30 Ft 1989. december 6., szerda Módosul az Országgyűlés decemberi ülésszakának programja Országos Humánpolitikai Konferenciát rendeztek tegnap a Budapesti Kongressszusi Központban. A háromnapos ren­dezvényt Nyers Rezső, az MSZP elnöke nyitotta meg Hazaérkezett Németh Miklós és Nyers Rezső Moszkvából TESZÖV-KÜLDÖTTGYÜLÉS Egységes állásponttal a TOT-kongresszusra Elnök: dr. Pallér Endre, titkár: Herner Endre Tegnap néhány perccel 11 óra előtt a Ferihegyi repü­lőtéren leszállt az a külön- gép, amellyel Németh Miklós miniszterelnök és Nyers Re* zső, az MSZP elnöke hazaér­kezett Moszkvából. A két po­litikus részt vett a Varsói Szerződés tagállamai párt- és állami vezetőinek talál­kozóján. A repülőtéren rögtönzött villám-sajtótájékoztatón Né­meth Miklós elmondta: a szovjet—amerikai csúcsta­lálkozóról kapott moszkvai értesülések azzal a remény- nyel kecsegtetnek, hogy foly­tatódik a két nagyhatalom közötti együttműködés és párbeszéd a bennünket is közvetlenül vagy közvetet­ten érintő, húsbavágó kérdé­sekről. Ugyanakkor — a ta­lálkozó jellege és az idő rö­vidsége miatt — nem volt lehetőség a magyarországi folyamatokról szót váltani, a tanácskozások napirendjén elsősorban a világ nagy tér­ségeinek, gócpontjainak problémakörei szerepeltek. Arra a kérdésre, hogy Ma­gyarország megítélésében várható-e valamiféle válto­zás a két nagyhatalom ré­széről, a miniszterelnök le­szögezte: a legfontosabb alapelvként fogalmazta meg mindkét nagyhatalom elnö­ke, hogy minden nép szaba­don és önállóan dönti el a maga útját. A Rizskov szovjet minisz­terelnökkel folytatott kétol­dalú megbeszélésekre utal­va Németh Miklós kitért arra: a magyar—szovjet áruforgalomban meglévő feszültségek megszüntetése érdekében kérte, hogy a gondok feltárását követően az áruforgalomban keressék a megoldást, ne pedig hitel- megállapodásoktkal. Néhány, Magyarország számára fon­tos termékcsoportot, így az alapanyagokat, az energia- hordozókat és az olajszállí­tás kérdését külön is. ki­emelte a magyar miniszter- elnök. A megoldási módoza­tokra vonatkozó magyar kor­mány-állásfoglalást egyéb­ként írásban nyújtotta át Moszkvában. Ebben a do­kumentumban szerepel egye­bek között a konvertibilitás­ra való .áttérés a világpiaci árbázis használata mellett, továbbá a vállalati önálló­ság növelésének, valamint az állami kötelezettségválla­lás visszaszorításának szük­ségessége is. Németh Miklós szerint ez a két oldal szo­rosan összefügg egymással, és fel is tételezi egymást. Ezekről a kérdésekről egyéb­ként a jövő év elején Szó­fiában megtartandó KGST- értekezleten fognak bőveb­ben tárgyalni. A Rizskowal folytatott megbeszélésen szóba került a jamburgi közös beruházás kérdése is. Az év zárómérkőzésére került sor a férfiröplabda NB I A csoportjában. A Kapos Volán a múlt évi bajnok Csepelt látta vendé­gül; a mérkőzés tétje mind­két együttes számára fontos volt. A hazaiak győzelmük esetén az élre ugorhattak, míg a Csepel ugyancsak harcolt az újabb bajnoki Néhány perce ért véget a hosszúra nyúlt falugyűlés Balatonszabadiban. A férfi­ak — mert túlnyomórészt ők képviselték a településen élő családokat — lassan fölká­szálódnak, és kisebb csopor­tokba verődve indulnak ha­zafelé. Szerenka József ta­nácselnök elgondolkodva szedelőzködik; van még mit tenni a faluban. — Örülök — mondja —, hogy ilyen nagy számban összegyűlt a lakosság, ezzel is jelezve: érdekli, mi törté­nik közvetlen környezeté­ben. Pedig nem sorsdöntő kérdések szerepeltek a na­pirenden: a vezetékes víz, a vezetékes gáz és a telefon már korábban „elérte” Sza­badit. Az emberek azonban hitetlenkedők az iskolaépít­kezéssel kapcsolatban. Saj­nos, 4—5 évig is tartalékol­nunk kellett a pénzt, hogy belevághassunk az 1100 négyzetméter alapterületű új iskola fölépítésébe. Két ütemben fogjuk elkészíteni, s az egyik részében a jövő Módosul az Országgyűlés december 18-ára összéhívott ülésszakának korábban már közzétett programja. Az Or­szággyűlés illetékes tisztség- viselőitől kapott tájékozta­tás szerint a változás oka, hogy az Országgyűlés több, a novemberi ülésszakon sze­replő előterjesztés megtár­gyalását decemberi üléssza­kára halasztotta, továbbá a Minisztertanács — sürgős tárgyalást kérve — új tör­vényjavaslatokat nyújtott be a parlamentnek. Néhány, eredetileg a decemberi ülés­szakra tervezett napirendi pontot pedig a jövő januári ülésszakon tárgyalnak meg. A testület a decemberi ülésszakon várhatóan az alábbi előterjesztéseket tár­gyalja meg: — Tájékoztató az 1990. évi gazdaságpolitikai prog­ramról ; — Törvényjavaslat az 1990. évi költségvetésről, valamint a Központi Műszaki Fejlesz­tési Alapról és a társadalom- biztosításról szóló törvények módosításáról, továbbá a címért. Ennek megfelelően alakult ez' a nem minden­napi ötjátszmás mérkőzés, amelynek a végén tapsorkán köszönthette a hazai együt­test, mivel remek hajrájá­val fölényesen verte az ötö­dik játszmában a Csepelt, s ezizel átvette a vezetést a tabella élén. (Beszámolónk cl 7. oldalon.) szeptembertől már tanítani szeretnénk. Felmerült annak az igé­nye is — folytatta —, hogy a tőlünk 9 kilométerre eső Siófok és a falu között he­lyi járatos buszok indulja­nak. Sokan kérdezték: mi­kor lesz végre fedett váró a buszmegállókban. Mások azt kifogásolták: hiányoznak a lámpatestek, gyenge a köz- világítás. — Hát ez nem fog men­ni — mondja Szerenka Jó­zsef —, mert már most is 1,2 millió forintot fizetünk világításra egy évben; nincs több pénzünk. Három utcá­ban kritikus a járdahiány; szerencsére a falunak mind a 27 utcájában van szilárd burkolat A falu — és ez kétségte­len — fejlődésnek indult. Ennek ellenére a lakók meg­lehetősen paprikás hangu­latban vetettek föl újabb és újabb problémáikat. — Nehéz ma ellátni a fa­lu vezetőjének feladatát, társadalombiztosítási alap 1990. évi költségvetéséről; — Javaslat a lakásgazdál­kodási rendszer reformjára és az 1990. évi intézkedések­re, valamint törvényjavasla­tok a lakáscélú állami köl­csönök utáni adófizetésről, az állami kölcsönök kama­tainak támogatásáról, to­vábbá a lakásalap-hozzá­járulásról ; — Törvényjavaslat a fo­gyasztási adókról és a_ fo­gyasztói árkiegészítésekről; — Törvényjavaslat a pos­táról és a távközlésről szóló törvény módosításáról; — Törvényjavaslat az il­letéktörvény módosításáról; — Az alkotmány módosí-' tásával összefüggő tör­vényjavaslatok (az ügyész­ségről, a büntetőeljárásról szóló törvények, a Büntető törvénykönyv, valamint a büntetések és az intézkedé­sek végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet) mó­dosításáról; — Törvényjavaslat a ve­zető állami tisztségviselők, valamint az országgyűlési képviselők nyugdíjáról; — Képviselői indítványok az egészségügyi, valamint a gazdálkodó szervezetek és gazdasági társaságok átala­kulásáról szóló törvények módosításáról; — Javaslat az Állami Számvevőszék szervezeti felépítéséről, létszámáról és éves költségvetéséről; — Határozathozatal a nép­szavazással összefüggő kér­désekről ; — Bánffy György képvise­lő indítványának tárgyalá­sa. (Az Országgyűlés fel­oszlása). ugye? — kérdezem az elnö­köt. — Most, sok elfojtás után, az emberek megpróbálják a demokráciát gyakorolni. Néha túlzásokba esnek. A pénzünk véges, és enélkül nem lehet előrelépni; min­denre nem jut egyszerre. Sajnos. Én örülök, hogy nyíltan, kritikusan vetették föl gondjaikat az emberek. Örülök, mert tudom: jobbat, szebbet akarnak. Bizonyítja, hogy csak a legutóbbi idő­szakban négy kilométernyi járdát építettek társadalmi munkában, s mintegy 150 ezer forint értékű munkát végeztek el a ravatalozó épí­tésekor. És sorolhatnám még... A tanácselnök hirtelen ma­ga elé, majd segítséget kérőn a riporterre néz: — Elfelejtettem megkö­szönni az embereknek — mondja —, hogy milyen so­kat segítettek az Árpád-szo­bor felújítási munkáiban. Hát köszönjük, szabadiak! (Czene) 1989. évi küldöttközgyűlé­sét tegnap tartotta a Mező- gazdasági Termelőszövetke­zetek Somogy Megyei Szö­vetsége. A napirend szerint az elnökség és az ellenőrző bizottság beszámolója volt a két legfontosabb megbeszél­nivaló, valamint a tisztség­viselő-választás. Mindezek mellett azonban a hangsúly a hét végén kezdődő TOT- kongresszusra való felkészü­lésre helyeződött, ezen belül arra, hogy milyen érdekvé­delemre lenne szükségük a termelőszövetkezeteknek. A tisztségviselők megvá­lasztásának első Jépése a je­lölés volt. Papp Jenő, a nagyberki termelőszövetke­zet elnöke, a jelölőbizottság elnöke javaslatot tett az el­nök, a felügyelőbizottság el­nöke és a bizottság tagjai, valamint a titkár és az or­szágos tanácskozás delegátu- si tagjainak személyére. Mivel mind az elnöki, mind a titkári posztra egyet­len javaslat, illetve pályázat érkezett, a jelölőlistára való felkerülésért nem alakult ki éles harc. Elnöknek dr. Pal­lér Endrét, a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökét, titkárnak pedig Herner Endrét, az eddigi titkárt javasolta a jelölőbi­zottság. 'Míg a szavazólapok elké­szültek, Horváth László, a Teszöv eddigi elnöke beszá­molt idei munkájukról. A rövid, lényegre törő beszá­A megye egyházi vezetőit hívta meg kötetlen eszme­cserére Sárdi Árpád, az MSZP megyei szervezőiro­dájának vezetője. A beszél­getés során főként az egy­házak és az MSZP viszo­nyáról, együttműködési le­hetőségeiről esett szó. Az elhangzottakból kitűnt, a megújuló párt és az ugyan­csak megújulni kívánó egy­házak vezetői között teljes a nézetazonosság, a békés átmenet igenlésében, társa­dalmi gondjaink megítélésé­ben, s kölcsönös a törekvés a megoldásra. Bevezetőben Sárdi Árpád a párt helyzetéről adott tá­jékoztatást, majd a pártnak az egyházakkal és a vallás­sal kapcsolatos megváltozott alapállásáról szólt. Mint mondta: az MSZP alapve­tően hibásnak tartja az 1948 utáni időszak vallás- és egyházpolitikáját. „Nem iga­zolódott az az ideológiai tétel, hogy a vallás fokoza­tosan elhal a társadalom szocialista fejlődése követ­keztében. Valójában inkább a vallásosság megújulása és formaválitozása következett be ... Mai felfogásunk sze­rint a vallásosság nem ide­gen társadalmunktól, hanem értékes része kulturális örök- ségünkek, nemzeti identitá­sunknak.” Mint mondta, a valláshoz való viszony újra­gondolása nem politikai taktikai manőver, hanem mólóból csak néhány gondo­latot idézünk: — Állásfoglalást alakí­tottunk ki az országos kon­ferenciákra, megtárgyaltuk a szövetkezetek káder- és személyzeti munkáját. Be­számoltattuk az ellenőrzési irodát, meghatároztuk a mai igényekhez igazodó új­szerű feladatokat. Az év második felében vélemé­nyeztük a téeszkonfereőcia által létrehozott munkabi­zottságok vitaanyagait, tár­gyaltuk, majd véglegesítésre javasoltuk az érdekképvise­let korszerűsítésére vonat­kozó alapszabály-tervezetet. Ezután Berend Ferenc, az ellenőrző bizottság elnöke tartotta meg beszámolóját, majd Lehoczky Mihály, a TOT elnökhelyettese kért szót. Beszédében hitet tett a szövetkezeti mozgalom mel­lett, s bírálta azokat a po­litikusokat, akik hamis ada­tokkal megpróbálják lejá­ratni. Visszautasította a vádaskodást, hogy a nagy­üzemi rendszer a felelős a magas fogyasztói árakért, a bürokráciáért, a gépek és eszközök hanyag kezelése, valamint a hűtlen kezelések, magyarul a lopások miatt. Elvetette a közös földtulaj­donok felosztásának lehető­ségét is, és összefogásra szó­lította föl a résztvevőket a közelgő kongresszus sikere érdekében. (Folytatás a 2. oldalon.) olyan stratégiai fordulat, melyet az elmúlt évtizedek fejlődése alapozott meg, „A lelkiismereti és vallássza­badság következetes érvé­nyesítését akarjuk. Ennek kell áthatnia egyebek közt az új alkotmányt, a tör­vényhozást és az MSZP gya­korlati politikáját is.” Az MSZP-nek világnézeti felfo­gástól függetlenül tagja le­het minden állampolgár, aki annak programjával egyetért s ezért fenni is kész. A val­lásosság, a hit, magánügy. Ezért a párton belül sem érhet senkit hátrányos meg­különböztetés. Az együttműködés lehető­ségei között a békés átme­net elősegítésén való közös munkálkodást a karitatív tevékenységet, a bűnöz?« el­leni harcot és a család vé­delmét említette. Dr. Baráti János püspöki helynök a papokat és a val­lásos embereket ért hátrá­nyos megkülönböztetések utóhatásainak oldását emel­te ki. Üdvözölt minden olyan lépést, amely segít abban, hogy az emberek lelkében ne legyen félelem, hogy a közömbösséghez ve­zető beidegződések meg­szűnjenek. Mint mondta, az ország és a párt korábbi vezetői voltaképpen azt tet­ték tökre, amit fölépíteni akartak. Gátolták 1az egyház (Folytatás a 2'. oldalon.) Férfiröplabda NB I Élre ugrott a Kapos Volán 1100 négyzetméter alapterületű iskola épül Falugyűlés Szabadiban Az egyházak és az MSZP Az együttműködés lehetőségei

Next

/
Thumbnails
Contents