Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-05 / 288. szám
1989. december 5., kedd Somogyi Néplap Erdélyi csillagok Képkiállítás a Kaposvári Galériában TV-NÉZÓ VADNYUGAT Az Erdély Művészetéért Alapítvány vándorkiállítása Kaposvárra érkezett. Tegnap délután a Kaposvári Galériában megnyílt Antal Imre, Kádár T. Tibor, V. Kedei Zoltán, Márton Árpád és Páll Lajos erdélyi képzőművészek tárlata. A hagyományok folytatói, az avantgárd vállalói együtt mutatkoznak be. A néző nem a stílusirányzatok fortélyaira figyel, hanem fölismeri a közös szándékot. Márton Árpád havasaljai zöldellő rétjeinek a hangulata éppúgy magával ragadja képzeletét, mint V. Kedei Tibor képei, amelyek félelmet sugároznak. Páll Lajos olyan festő, aki emlékeztet. Közös vonása a kiállításnak, hogy valamennyi erdélyi „Amit a Bibliáról tudni kell” címmel tíz témából álló előadássorozatot szervezett a kaposvári városi könyvtár. Hotter István igazgatótól először arról érdeklődtem, mi adta az ösztönzést megszervezéséhez. — Az előzményekkel kezdem. Az ősszel egy ötödikes gyermek bejött hozzánk, és azt kérdezte a könyvtárostól: „Ki volt az a tékozló fiú?” A könyvtáros nem tudta, szólt a kolléganőjének, aki azonkívül, hogy valami régj bibliai történetben van, szintén nem tudta, így a kérdést ő is továbbadta. A végén egy sor könyvtáros azt kereste: mi a tékozló fiú neve. Akkor még nem tudták, hogy ez olyan, mintha az „ismeretlen katona” nevét keresték volna. Néhány nappal később egy másik kisdiák azt kérdezte: „Mi volt a siralom völgye?” A kérdésre kérdéssel válaszoltak, hogy „miért kell ez neked?” Válasz: az iskolában volt róla szó, de a tanár néni azt mondta, hogy men jetek el . a művész a kisebbségi sorban élők helyzetéről vall. A Hargita művésztelep tagja, Antal Imre a grafika mestere. Holdas téli tájképein olykor átsüt a remény sugara is; a gyimesi csángók hegyi világának és az ott élő embereknek az érzelemvilágát jeleníti meg. Korszerű rajztanítási módszerével iskolát teremtett. A hagyományokhoz talán leginkább kötődő Márton Árpád egyetemes igénnyel igyekszik megfogalmazni vonzódását Székelyföldhöz, az ott élő emberekhez. Keresztre feszített Krisztussal példálódzik V. Kedei Zoltán, a sors mélyébe látva fejezi ki gondolatait, véleményét. Az avantgarde irányzatot képviselve is hukönyvtárba, és ott kérdezzétek meg. — Ez azonban ezek szerint itt is akadályokba ütközött. — Igen, hiszen az elmúlt négy évtizedben felnőtt értelmiségi generációnál — a mai 30—40 éveseknél — kimaradt valami a műveltség- szerzés során. A negyvenes évek végén elvettek valamit és nem adtak helyette mást, s ez féloldalasságot szült. A mai liberális körülmények között nem szabad megvárni a kihívást, elébe kell menni. — S a Biblia ismerete hozzá tartozik az általános műveltséghez. — Az; tény, hogy a Biblia a világ legolvasottabb könyve, az európai népek anyagi és szellemi kultúráját alapvetően befolyásoló alkotás, a műveltség egyik fontos pillére. Magyarország legolvasottabb városa éppen Kaposvár. Szabad-e akkor a város könyvtárosainak nem, vagy csak alig ismerni a Bibliát?! A válasz egyértelmű: meg kell ismertetni mánum árad képeiről. Az Erdélyi csillagok című képzőművészeti kiállítás anyagának esztétikai értéke — az említettek mellett — vegyesnek mondható. Az északnémet Hanea-vá- ros, Münster volt a vándor- kiállítás első állomása. A Magyar Fórum című lap a tárlat értékének azt találta, hogy „olyan alkotásokat látvelük. Nem arról van szó, hogy az ateista könyvtárosokból hívőket faragjunk, hanem arról, hogy sürgősen pótoljuk az alapvető művelődési hiányt. Ne kelljen — a pedagógusokhoz hasonlóan — továbbküldeni a tanuló ifjúságot vagy a felnőtt érdeklődőt. A modern könyvtár nemcsak könyvkölcsönző hely, hanem olvasásra nevelő és főleg információs bázis is. Ezt a feladatát pedig széles körű információs szellemi és technikai háttérrel tudja betölteni. Ranganáthán, a világ egyik legnevesebb indiai könyvtári szaktekintélye mondta: „Ma nem könyvtártudósokra, hanem tudós könyvtárosokra van. szükség.” Igaza volt! Ha ez néhány évtizede igaz volt, akkor manapság sokkal inkább az. — Hogyan szervezték meg ezt az előadássorozatot? — Megkerestük a Bibliához legjobban értőket, a belvárosi plébánia tudós teológusait. Előadtuk a kérésünket, hogy tartsanak hatunk itt, amelyek Erdély népkisebbségeinek elnyomására hívják föl a figyelmet.” A látogatók figyelmébe ajánljuk mi is az erdélyi képzőművészek kiállítását. Álljunk meg egy pillanatra azoknak a művei előtt, akik fontos üzenetet hoztak a magyar kisebbség életéről, a tájról! Horányi Barna előadássorozatot könyvtárosok részére. Dr. Baróti János püspöki helynök, apát- plébános úr készséggel segített; az első előadást maga vállalta, s megbízta Mackó Gyula káplán urat a sorozat megszervezésével. Ö Stix Tamás és Szűcs Imre káplánok mellett szintén előadó lesz több témában. Az előadássorozatban szó lesz arról mi a Biblia, hogyan használjuk. Az Ószövetség 45, illetve Mózes 5 köny véről külön-.külön tartanak előadást. Az Újszövetség keletkezési történetét dia-, a négy evangéliumról szóló előadást videofilm illusztrálja. A most induló, kéthetenként, kedden tartott előadásokon mód lesz konzultatív beszélgetésekre is. Az előadások látogatásának lehetőségét felajánlották a megyei könyvtár és a város- környéki községek függetlenített könyvtárosainak is, hiszen az esetek többségében nincs idő a kérdésekre adandó válaszok előkeresé- sére könyvekből. Lajos Géza A vadnyugati prérin far- kasitörvények uralkodnak. Mindenkinek egyformán rosszaik az esélyei; csak az kerülhet ki győztesen, aki képes felülkerekedni a természet állította akadályokon. Nem könnyű dolog. A kovbojok is egyforma esélyekkel indultak.' Ám míg Természet anyácska mindig ad egy esélyt a vele szembeszállóknak, a mi kovbojadnknak ez nem adatott meg ellenfelükkel szemben. Az ellenfél ez esetben nem volt más, mint a termelőszövetkezet, amelynek tulajdonképpen segítenie kellett volna őket. A vadnyugati telepesek barátságban éltek az indiánokkal, segítették egymást. Ám egyszer hirtelen ellenük fordultak az indiánok, és támadtak. A cowboyok szembeszálltak velük, s colt- jaifckal, Winchester puskáikkal védekezve némi esély- lyel vették föl a harcot. Az ibafai kovbojoknak nem volt pisztolyuk, bár igaz, az ellenség sem íjjal és toma- hawkkal támadt. A ravaszt meghúzni egyszerű dolog, de a szerződések kusza mondatai közt eligazodni s eközben veszekedni az alkalmazottakkal, a takarmá- nyosokkal és a tejátvevővel, már nem könnyű. Az indiánok, ha elég sokan vannak, győznek, s a telepesek közül aki életben marad, az mehet a városba bérmunkásnak vagy esetleg aranyásónak. A kovbojok ellen nem kell sok száz lovas; elég egy körmönfont szerződés és egy ügyes jogász, és eldől a csata. Aki időben elmenekült, megúszta harmincezerrel, aki végig kitartott, annak elérte a félmilliót is a vesztesége. Eközben persze dolgozott reggeltől estig, szombaton és vasárnap is; s ha netán a központba vetette a rossz sorsa, azt kellett tapasztalnia, nem fogadják partnerként, néha még emberszámba sem vették. Veszített, s mehetett a városba sofőrködni vagy az uránbányába segédmunkásnak; s amikor megkérdezték, jó-e ott neki, örömmel mondta, igen; kár, hogy nem ide jött először ... Mezőgazdaságunk mélyponton van, s ezen belül az állattenyésztés valahol legalul nyomorog. Ä téeszek örülnek, ha valami okkal felszámolhatják szarvasmarha-telepeiket, a kovbojok pedig eltűntek a süllyesztőben. A film öt éve készült, de a probléma ma is él. Igaz, ma. már nem kell szerződést kötni a téesszel, ha valaki állatot szeretne tartani; helyette indulótőke kell, s ezt a bank tud csak adni. Hogy milyen áron? A mezőgazdasági kölcsön kamata is húsz százalék körül mozog, amikor a várható nyereség optimális esetben is csak öt százalék! A gépesítés megoldhatatlan, munkást szerezni lehetetlen, vagy csak a legképzetlenebb és legmegbízhatatlanabb vállalja. Mindezek ellenére mégis vannak, akik belevágnak, s vállalják a mindennapi munkát, a nehézségeket, mert hiszik, hogy egyszer rajtuk kívül más is rájön, hogy állattenyésztés és mezőgazdaság nélkül nincs kenyér és nincs hús, a bankok nem szántanak és nem fejnek, a pénzt pedig nem lehet megenni. De amíg erre valóban rájönnek, addig csak a film utolsó képei tűnnek valósnak. A guggoló cigányasz- szony föláll, tántorogva elmegy haza; a kovboj is beül az összetákolt roncs kocsijába, elmegy, és csak a kiégett magyar ugar porzik utána, mintha integetne. Varga Ottó Hiába keresték a tékozló fiú nevét A Bibliáról tanulnak a könyvtárosok VISSZHANG A Somogyi Néplap beszámolt arról november 4-én megjelent cikkében, hogy a Somogyi Képtárban dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Tanács elnöke nyitotta meg a XV. Barátság Hídja nemzetközi fotókiállításunkat. Pár nap múlva, november 8-án a Fekete-fehéren rovatban a Compur Fo- toiklubról jelent meg terjedelmes cikk fényképmellékletekkel. Ebben a cikkben a klub jelenlegi titkára nyilatkozott — aki főfoglalkozása szerint a Somogyi Néplap fotóriportere. Bemutatva klubjuk kelekezésének és eddigi fennállásának történetét. A lap november 10-én megjelent számában a Hétvégi tájoló rovatban a Barátság Hídja fotókiállításról adott ismét hírt az újság. Ehhez illusztrációként a nyilatkozó titkár díjnyertes fotója látható. Ugyanebben a lapban a 7. oldalon tájékoztatást kaptunk arról is, hogy a Compur Fotoklub titkárának önálló kiállítása nyílott meg Kaposváron. Ezt azonban az újság mint a Somogyi Fotoklub rendezvényét jelölte meg, nyilvánvalóan tévesen. Napjainkban különösen szükség van arra, hogy a sajtóban megjelent nyilatkozatok hiteles és valódi tényeken alapuljanak. Az újságírónak cikkében az igazat kell megírnia. Hogy az igazság mennyire megismerhető, az a nyilatkozat- tevő szándékaitól Is függ. Mivel a Somogyi Fotoklub 31 éves eddigi fennállásával kapcsolatos valódi tények megismerése szükségessé teszi, hogy egy olyan reális cikk jelenjen meg, amely nem szubjektív megítélésen, régi és vélt sérelmek felidézésén, hanem tényeken alapul, de figyelemmel arra is, a Compur Fotóklubról megjelent cikkben klubunk korabeli vezetéséről és a klub jelenlegi életéről olyan megállapítások kerültek nyilvánosságra, amelyek enyhén szóvá is téves adatokat tartalmaznak, ezért mindezek helyreigazításra szorulnak. Ha a lap, a munkatársa által vezetett Compur Foto- klubról fefkete-fehéren kíván szólni, akkor azt kell, hogy tegye a Somogyi Fotóklubról is. A Somogyi Fotoklub alakulása óta sohasem kíván művészeket nevelni. A megyében élő és az amatőr fotográfia híveit kívánta összefogni. Kiállítási alkalmak megteremtésével és más (országos és külföldi) kiállításokon való részvétel biztosításával megnyilatkozási lehetőséget kívánt adni tagjainak. Emellett esztétikai és technikai előadáséit megtartásával, valamint az önálló kiállításúk megrendezésével, diaestek lebonyolításával kívánta és kívánja most is tagjai fejlődését elősegíteni. Nyilvánvaló, hogy öntevékeny csoport lévén, ehhez anyagi eszközök is szükségesek voltak. A Latinca Sándor Művelődési Központ biztosított és biztosít jelenleg is — a lehetőségekhez mérten — ehhez anyagi eszközöket, elhelyezést. Fekete-fehéren a Somogyi Fotoklubról A nyilatkozatban a művészi elképzelések, a fotók forgalmazása és kiállításokon való részvétel során volt 'klubtársunk diktatúrával vádolja meg fotoklubunk korábbi vezetését. Ez a kijelentés minden alapot nélkülöz. Ugyanúgy, ahogy annak a megállapításnak sincs reális alapja, hogy az 1983-ban történt kiválás előtti egy-két évben nem volt teljes összhang a klubban. A klubunkban végzett munka eredménye az volt, hogy 1978—81 között négyszer kapta meg a Népművelési Intézet nívódíját, 1983-ban kiváló együttes címet kapott, 1984- ben a Somogy Megyei Tanács művészeti díjában részesült. Végül 1986-ban a Szakszervezetek Megyei Tanácsa részéről kapott művészeti díjat. 1960-’től kezdődően kétévenként kerül megrendezésre a Barátság Hídja elnevezésű nemzetközi fotókiállítás-sorozat, amely a magyar amatőr fotográfia történetében mind ez ideig egyedülálló teljesítmény. A jelenlegi a 15. a 30 év alatt. Bár — mint utaltam rá — klubunk nem művészképző, 1980—81-ben mégis a klub akkori 3 tagját — közöttük az 1983-ban eltávozott és jelenleg a Compur Fotoklub titkárát — elsőként a Magyar Fotóművész Szövetség tagjai sorába felvette. Az egyéni elismerések sorában egy tagtársunk 1972-ben művészeti díjban részesült, 1982-ben a Szakszervezetek Megyei Tanácsának művészeti díját kapta. Ugyancsak művészeti díjat kapott másik három tagtársunk is 1969—70-ben, közöttük egyikként az eltávozott és a Compur Fotoklub jelenlegi titkára. 1982-ben a klub egyik tagja művészeti alap-tag lett, 1985-ben a Somogy Megyei Tanács művészeti díját kapta, ugyanabban az évben a Kassák Lajos művészeti ösztöndíjban részesült, végül 1988-ban a Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetést is kapott. Megemlítést érdem,el az a tény is, hogy egyik tagunk négy külföldi fotóművész-szövetség, illetve fotoklub tiszteletbeli tagja, egy másik tagunk pedig az Egyesült Államok Fotó Szövetségének tiszteletbeli tagja. A cikkben tett nyilatkozat szerint a Somogyi Fötoklub- ban nem volt teljes az összhang, a vezetés diktatórikus eszközöket alkalmazott. Ha ez igaz lett volna, mindezek az eredmények nem jelentkeztek volna. A klubon belül széthúzás és összeomlás következett volna be. De nem ez történt. A cikkben magukat szerényen „tapasztalt és érett alkotókénak minősítő volt fiatal tagjaink távozásának sokkal prózaibb oka volt. 1983-ban már a fenntartó művelődési ház részünkre nem tudott olyan anyagi eszközöket biztosítani, amelyeket az akkor frissen szervezett Somogy Megyei Művelődési Központ akkori igazgatója ígért és adott az ez okból oda távozott csoportnak. Ugyanakkor fotoklubunk amatőr filmesei részére is lényegesen magasabb összeg és jobb technika állt rendelkezésre. Ezt megértve a klub vezetése tudomásul vette a távozást. Valóban veszteség volt a távozók közül egyes amatőr fotósok hiánya klubunk szempontjából. Azonban a távozók tényleges anyagi indokainak megértése alapján nem kifogásolhatta klubunk tagsága a kiválást.' A nyiltkozat kifogásolja, hogy fotoklubunk rendszeresen kiállításokra, pályázatokra küldött anyagot. Pár mondattal később saját célként jelölik meg a fotókiállítások létrehozását, a zsűrizést, pályázatok megrendezését. Ez nyilvánvalóan ellentmondás. A nyilatkozat ellentmondásos abban a részében is, hogy 1983-ban a jobb anyagi támogatás mellett, miután korszerű műtermet és fotólabort kapott a csoport, ma pedig, miután új helyre költöznek: most kerül kialakításra egy új labor és olyan közösségi helyiség, ahol megfogalmazásuk szerint „tisztességes körülmények között” tudják foglalkozásaikat megtartani. Eddig vajon miért nem? , Ami Balogh László, a Compur Fotoklub volt tikárának kiválását és annak okait illeti, erről leginkább ő tudna nyilatkozni és egyben tanulságos adalékot mondani arról is, hogy mi volt az oka annak, hogy a Compur Fotoklubban távozása után — ahogy a cikkbeni nyilatkozat szól — „senki nem akarta elvállalni a titkári posztot, és így kérdésessé vált a Compur további léte”. Fotoklubunk mindig is figyelemmel kísérte eltávozott tagjainak teljesítményét. Mindig küldött meghívót a Barátság Hídja nemzetközi fotókiállításon való részvételre (a Compur klub egyes tagjai azon részt is vettek). Tagságunk mindig örült annak, ha somogyi fotós bárhol sikereket ért el. Nem a Compur Fotoklub léte, hanem a megjelent cikkben foglalt nyilatkozat módja és klubunkat érintő tartalma ellen van tagságunknak kifogása. Ezért született meg ez a cikk, hogy a Somogyi Fotoklubról, az olvasó a tényeknek megfelelő tájékoztatást kapjon. A Compur Fotoklubnak és személy szerint jelenlegi titkárának is az ott végzett munkához őszintén kívánunk sikereket. Azt is, hogy a fotó ne elválassza, hanem összekösse a megyében dolgozó fotóművészeket, amatőr fotósokat, elnevezésüktől függetlenül. Dr. Torma Ákos a Somogyi Fotoklub elnöke (A Visszhang rovat ezen írásának megállapításaira a későbbiekben visszatérünk. A szerk.)
