Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-30 / 308. szám
1989. december 30., szombat SOMOGYI NÉPLAP 5 CSÁKÁNYI ÉSZTÉI^OLTÖZÖ3ÉBEN „A színházban és a művészetben nem csalódom” Fáradt. Mozdulatain és tekintetén látszik a több órás megfeszített munka — próbáról érkezik —, ám közismert kedvessége, közvetlensége mit sem változik, önkéntelenül is vizsgálom az arcát: hogy lehet ugyanaz az ember egyik szerepében gyönyörű, vonzó nő, a másikban pedig esetlen, torz figura. Erre csak a színész képes. S ő az! Sokan talán e rövid bevezetőből is rájönnek, hogy beszélgető partnerem Csákányi Eszter. Öltözőjében színházi hangulatot sugárzó jellegzetes ren- détlenség fogad, a tükrön egy fekete-fehér fotó Csákányi Lászlóról, az édesapjáról- ( — Nézd milyen aranyos — mutatja —, olyan mint egy gyerek. S amint tekintete a tükör fele téved, szembenéz megviselt önmagával— Várj egy picit, kifestem magam — mondja és előkerül a szemceruza. — Fáradt vagyok, mert tegnap este tájoltunk, és kicsit idegesít a karácsony is, hiszen mindössze két napom maradt, hogy ajándékokat vásároljak. Mintha régóta ismernénk egymást, kezdettől fogva te- geződünk, talán nem is tudnám ma már — Esztert éphogy megismerve — másként elképzelni. — Többször kaptál már kritikusok díját, legutóbb az „Yvonne, burgundi herceg- nö”-ben nyújtott alakításért Teljesítményed, megragadó játékod egy szimpla” kívülállónak is nagyszerű. Hogy tudtál megbirkózni ilyen sikeresen ezzel a nehéz szereppel? — Úgy, hogy nagyon szerettem. Bonyolult szerep, s én örömmel játszottam. Nehéz, mert a lány némasága abból fakad, hogy képtelen kommunikálni, teljesen ma- gíábazárkózott lény. Este héttől tízig úgy játszani, hogy bennem egy belső monológ zajlik, kemény feladat. De közel állnak hozzám az ilyen figurák, hiszen a másik két kritikusok díját is hasonlóan beteg, érzékeny szereplők megformálásért kaptam. Az egyik a Hamlet sírásó szerepe, a másik pedig az Élnek mint a disznók darab debil kislánya volt. A kritikusok, úgy tetszik, ezt értékelik, ezt a fajta érzékenységet. — Szerepeid rendkívül széles skálán mozognak. Elég csupán a közelmúltbeli alakításaidat felidéznem a szúrós tkkimtetű néma figurától a temperamentumos skót lányig. — Egy színésznek a műfajától függetlenül mindkettő „csak” egy darab, amit el keil játszani. Mindig igyekszem egy olyan embert megformálni, ami igazi, létező, tehát nem álomkép. Azt játszom, amit én gondolok a figuráról, egy emberről, aki sír, szomorú, vágyakozik, aki bajban van, tud szeretni, akit elhagynak, tehát, egy létező hús-vér embert. Egyéni szerencsém, hogy a szüléim négyéves koromtól taníttattak táncolni, s ez jelentős előny. De például az én apukám 6oha nem tanult énekelni, sem táncolni, és mégis nagyon jól csinálja. Tehát a tehetség, az adottság az alap. — Tavaly nyáron több kilót „ledobtál” magadról... — Most pedig földobtam — nevet. — Szeptemberben volt egy térdműtétem, sokáig nem játszottam, s ez nagyon kiborított. Én a szerepeimért mindenre képes vagyok, de amikor nincs jelzés, abban a pillanatban elhagyom magam. Most a „3:1 a szerelem javálra” című darabban már kinőttem a ruhámat De ez a 10—12 kiló majd „elmúlik”. — Édesapád ismert és joggal elismert színész. Hogyan befolyásolta ő a pályádat? — Nem tudok a szüléimről elfogulatlanul beszélni. Édesapámat nagyon jó színésznek tartom, s ő felhőtlenül örült, hogy én kisgyerekkoromtól színész akartam lenni. Az anyuval1 beszéltük meg, hogy megpróbálok Kaposvárra kerülni, apukám viszont nem akarta. Talán a távolság miatt. — Mit jelent ma a kaposvári társulat tagjának, egyáltalán színésznek lenmi? — A színésznek nem feladata az emberek problémáját megoldani, ma különösen nem. Ugyanis nem lehet a kultúrára hárítani ezt. Ugyanúgy, mint aki szívéből és becsületéből' tanítónak megy, ugyanaz színésznek lenini is. Én főként a bonyolult lelkű embereknek szeretnék nyugalmat adni, s ha ez sikerüli, már van értelme. A kaposvári színiház Fotó: Cső bőd Péter egyébként a második otthonom, Pesten is van lakásom, de mindenem itt van. A fővárosban úgy érzem magam, mintha egy színészszobám lenne. — Szeretném, ha nem vennéd tolakodásnak a következő, magánéletedre vonatkozó kérdésemet... — Hajadon vagyok — válaszol készségesen. — A szüléimről annyit, hogy édesanyám nem régen halt meg és ez hatalmas, semmivel ki nem tölthető űrt hagyott bennem. Nagyon hiányzik. Mi ugyanis igen meleg családi életet éltünk, ma is összetartunk. Édesapám gyakran felhív, hogy- „mi van már veled, olyan régen nem hallom a hangod”. A magam életét és a színészetet nehéz összeegyeztetni, nehéz a választás, hogy melyik mellett döntsék. Nagyon szeretnék egy gyereket, de Talán ezt a Bárdos-idézetet lehetne mottóul felírni annak a hanglemeznek a margójára, amivel ebben az esetben zenekultúránk gazdagodott; Bárdos Lajos Somogybán címmel a Somogy Megyei Művelődési Központ gondozásában jelent meg, a kaposvári Vikár Béla Kórus tolmácsolásában. Bárdos a Kodály nyomán felvirágzó új magyar kórusművészet egyik legkiválóbb képviselője és legjelentősebb alakja. Nagyszerű énekkari szakemberként sokat tett a magyar kórusélet megújításáért, a népzenén alapuló új művek elterjesztéséért. Nagyszámú kórusművet írt népdalra, népzenei elemekre. E kompozícióiban — sokoldalú karvezetői tapasztalatait felhasználva — kitűnően kezeli az énekhangot. A lemezen hallható tizenegy alkotás között is felcsendül olyan, amely nagyon sok vegyes kar repertoárján szerepel.' Bárdos Lajost különleges szeretet fűzte Somogy hoz, Kaposvárhoz, munkásságában megkülönböztetett figyelmet szentelt szűkebb hazánknak. Egy korai találkozását e vidékkel így elemég „húzom” egy kicsit. Teljes értékű szülő és igazi színész egyelőre összeegyeztethetetlen minőségek.- Ha lehetetlennek is tűnik, meg fogom oldani. — Mit jelent számodra a barátság? — Nem sok igazi barátom van , de nagyon fontosak nekem. Nem szeretnék megsérteni senkit a felsorolással, de a kollégáim közül Csonka Zsuzsát, Lukáts Andort és Kulka Jánost mindemképpen megemlítem. Míg a barátság örök, a szerelem szerintem nem. Igaz barátok nélkül nem tudnék élni. — Nehéz rólad elképzelni, hogy vaiáha is egyedül érzed magad... — Valóban nem jellemző. Hozzáitarozik azonban, hogy tudnék igazi társ lenni, de eddig ez nem jött össze. Talán azért, mert nekem mindig a színház volt fontosabb. A színházban és a művészetben nem csalódom. De az sem baj, ha valakiben csalódom, hiszen ez egy negatív érzelmi felföltődés. Az életben engem ért fájdalmat eljátszom a színpadon, és attól lesz az Yvonne jó. Ez egy izgalmas körforgás. — Kit tartasz ma Magyarországon kiemelkedő Színészegyéniségnek? — Törőcsik Marit! Nagyon sokat adott nekem a szakmában. Kíméletlenül maximalista vagyok. Megnézek egy amerikai filmet, s Meryl Streepre azt mondom, hogy na, ez igen. Csodálatos színésznő. Vagy például Jessica Lang. Két nagyon különböző, de fantasztikusan óriási egyéniség. — Csak nőket említettél... — Férfiak közül külföldi ■ veníti fel — „Tíz újabb írás” című zeneelméleti munkájában: „A Balaton mellől, Somogyország belsejébe utazva, 1926-ban ismertem meg az aratólegények dalát.” Itt — mint említi — közvetlen népdalélménnyel találkozott. Számos somogyi vonatkozású kórusművet, népdalfeldolgozást komponált. Ezek közül több szerzeményét a kaposvári Vikár Béla Kórusnak és kiváló karnagyának. Zákányt Zsoltnak ajánlott, s számukra írt. Bárdos Lajost meleg, baráti kapcsolat fűzte az együtteshez. A kórus repertoárján nagy számban szerepelnek művei, és e kompozíciókat nemcsak itthoni hangversenyeken, dalosta- 1 átkoz ók on szólaltatják meg, hanem külföldön is népszerűsítik. A lemezen több olyan remekmű csendül fel, amelyek már elhangzottak Európa rangos kórusversenyein és fesztiváljain, mindig osztatlan sikert aratva. A hanglemez első oldalán zömmel népdalfeldolgozások hallhatók. A lassú és gyors tagozódású, Vékony deszka kórusmű tételeinek éles kontrasztja, a Somogyi sirató fájdalmasan szép hangkedvenceimet mondanám: A1 Pacino, Dustin Hoffman és Marton Brando. / — A színpad vagy a film az igazi világod? — A színpad. A magyar filmezéssel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Más munkatempó és munkamorál, és főleg más stílus. Vannak ugyan nagyon jó magyar játékfilmek, de ahogy készülnek?! Külföldön a filmezés színházi próbához hasonlóan folyik, nálunk rossz a metódus. Persze nagyon szeretnék jó filmekben játszani. — Szerepálmod? — Azt hiszem nincs. A Szecsuáni jólélek című darabot szívesen játszanám, de úgy érzem, hogy ezt már nem szabad fölvállalnom. Részben azért, mert itt egy nagyszerű előadásban játszották Pogány Judittal, Asoher Tamás rendezte, részben pedig azért, mert láttam az olasz Strehler- színház olyan káprázatos előadását, ami után egyszerűen nem szabad ezt eljátszani. — Mennyi idő alatt tanulod meg a szerepeidet? — Nagyon gyorsan, én nem szeretek szövegkönyvvel próbálni. — Eszter, elégedett ember vagy? — Igen. De ez nem azt jelenti, hogy boldog. — De azt sem, hogy boldogtalan? — Nem. Elégedetlen nem vagyok, nem vagyok boldogtalan és nem vagyok boldog. Ez így pontos.:. Tamási Rita vétele, majd a Széles a Duna sziporkázó, könnyed frissessége tökéletes formát és hangulatot teremt ebben a csokorban. A másik lemezoldalon énekli az együttes Bárdos Lajosnak magyar költők verseire komponált kórusműveit. A sort A földhöz című vegyeskari mű nyitja meg, Kölcsey Ferenc versére. Ezt a darabot 1951- ben írta a zeneszerző. Majd két kórusmű is elhangzik Ady Endre költeményére: az Üj Vazul éneke, és Az Űr érkezése. Ebben az összeállításban sok a dráma, komor és patetikus a hangvétel — súlyos a mondanivaló! Egyetlen üde színfolt szakítja meg líraiságával ezt a soft; a sokak által jól ismert, szeretetet, gyengédséget sugárzó Karácsonyi bölcsődal. Ezután felhangzik még egy ritkábban énekelt Bárdos-mű, latin nyelvű, egyházi szövegre írt vegyes kar, a Libera me! Utolsóként az egyik legszebb és legérdekesebb kompozíció hallható: a Távoli álom — Horváth Ádám szövegére. Ebben a kóruműben a mester — nála szokatlan módon — zongorakíséretet is igénybe vesz, a hangulat, a színek fokozása érdekében. A mű atmoszférája némileg az impresszionizmussal tart rokonságot. Az együttes kitűnő előadása teszi kuriózummá a kaposvári Vikár Béla Kórus Bárdos-lemezét. Kőhalmi Erika MAGASLESEN Pap Gábor verseskönyvéről A múló 1989. év szellemi, terméséhez tartozik egy versesfüzet is Somogybán, Papp Gábor „Magaslesen” című költői válogatása. Tűnődik a recenzens, hogy a költemény- füzér méltatása kapcsán vajon mennyire kell bemutatnia magát a költőt, akinek verseivel a Somogybán és a Somogyi Néplapban is többször találkozhatott az olvasó. A képletes „névjegykártyára” mindenekelőtt az kívánkozik, hogy a már nyugalomba vonult, felsőoktatásban tevékenykedő agrárszakember lírai termését tartjuk kézben. Érthető a „gyarló” kíváncsiság, hogy e munkálkodás és a költészet miként lehet rokon, ámde — hál’ istennék — nincs arra sem írott sem íratlan szabály, hogy kit illethet a múzsa csókja. A fontos az, hogy a szorgalmas mindennapok, a hivatás betöltése mellett teljesebbé teszi ilyen érték is az életet. Mert Pap Gábor esőiében nyugodt lélekkel summázhatjuk, hogy nem alkalmi kirándulások- ki'kapcsólódások eredményei a versek, hanem az önmagát és világát nagy fegyelemmel megvallató ember kitárulkozásai. Nem véletlenül használtam a fegyelem kifejezését fentebb, ugyanis akár korábbi, akár újabb keletű líráját vesszük szemügyre, megragadja az olvasót a terjengősségtő! megóvott, szinte szűkszavúan pontos, gondos szerkesztésű-szerkezetű lírai önvallomások tömör gondolati és képi világa. A legtöbb vers mintha önmagával folytatott párbeszéd végszava lenne arról, hogy hol van a helyem a világban, s hol van helye bennem a világnak. E kettős kötésű látószögbe fogva jelenik meg a személyes sors és a nagyobb sorsfordulat, az emberi természet és a természeti ember; e látószögbe fogva villannak fel a kötést jelentő hagyományok, a személyes kapcsolatok — a .szerelem is. A környezeti, főként eleven természeti impressziók sora így, azáltal ötvöződik láncolattá, kerekké, egésszé, s élményt hordoz a lírai üzenet. Az olvasó tehát tisztelettel, érdeklődéssel veheti kézibe Pap Gábor verseskönyvét, s adózhat elismeréssel a kiadónak, az Agrártudományi Egyetem kaposvári karának is. Pedáns idézgetés helyett álljon az elmondottakra itt bizonyságul az öt versciklust tartalmazó kis kötet címadó „miniatűrje” : MAGASLESEN Magaslesen állok, kúsznak felém bősz, vicsorgató évek. Puskám csőretöltött. Néha mégis félek ... Most várok, amíg végképp magamra maradok és kitűzi az ég galléromra - krumplivirágokból - a káplárcsillagot. T. T. A VIKÁR KÓRUS ELSŐ NAGYLEMEZE Bárdos Lajos Somogybán „Minél több értéket találunk valamiben, annál jobban megszeretjük. És szerettessük meg azokkal, akik ránk vannak bízva”.
