Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-28 / 306. szám
1989. december 28., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 5 SZILVESZTER A TELEVÍZIÓBAN Az óév utolsó napjára sok kellemes szórakozást ígér a televízió. S bár a java mindig az esti-éjszakai órákra marad, egész nap válogathat a programokból a nézők apraja- nagyja. Az 1-es programban reggel 9 óra 05 perckor a Ké- ménymesékkel szórakoztatják a légifjabbakat. Fél 10-kor látványos szovjet kisjátékfilmben gyönyörködhetünk, címe: Csillagok a jégen. Délután 17 óra 20 perckor: Gyilkosság két tételben. A magyar tévéfilm rendezője Bánki Iván, főbb szereplői Bánsági Ildikó, Koncz Gábor, Madaras József, Eszenyi Enikő, Tordy Géza, Mécs Károly. Este 19 órakor kezdődik a már két előző szilveszter estén sikeresen „szereplő” Háziaspárbaj, amelynek ezúttal1 az Eszményi Viktória —Heilig Gábor, a Dékány Sarolta—Koós János, a Pécsi Ildikó—Szűcs Lajos és a Sára Bernadett—Cseke Péter páros méri össze ügyességét. Rendező: Kalmár Tibor. 20 óra 10 perckor veszi kezdetét a BUÉK ’90. A szórakoztató csacskaságok műsorvezetője Antal Imre. Láthatunk-hall'hatunk tévés bakikat, paródiákat, lesz Tücsök és bogár, Kandi kamera 'és sok minden egyéb. Valaha világisiker volt, és siker mindig, amikor bemutatják: Van, aki forrón szereti a címe Billy Wilder a mer ika i f i 1 mvígijá ték ána k, amelyben Marilyn Monroe, Tony Curtis és Jack Lemmon komédiázik utolérhe- tetlenül'. 23 óra 15 perckor kezdődik az ugyancsak elmaradhatatlan szilveszteri ínyencség: a Szuperbola. A 2-es programban délután 16 órakor Grétsy László és Vágó István jól ismert sorozata ezúttal „be- tűhiáninyal” jelentkezik. Szilveszteri címe ugyanis: Álljunk meg egy óra. 17 óra 20 perékor ezen a csatornán is Gyilkosság két tételben. Hogy mit jelent ezt a két tételes sugárzás, azt majd tapasztalhatjuk a képernyő előtt. 19 óra 30 perekor ismét film, ezúttal olasz produkció. A Spagetti-ház főszerepében Nine Manfredit láthatjuk. 22 óra 05 perckor tetőfokára hághat az izgalom: Bongó! Műsorral' és sorsolással. A Gálvölgyi-show-t 0 óra 35 perckor láthatjuk, aztán újból film következik, méghozzá francia, a címe: Az én kis barátnőm. Ennyi tehát az év utolsó napjának és az újév első óráinak tévéprogramjából, természetesen a teljesség igénye nélkül. EGY ÉVE ALAKULT A Magzatvédő Társaság A most egy éve alakult Magzatvédő Társaság sajtótájékoztatón ismertette eddigi tevékenységét. Lak Gyula elnök riasztó adatokat közölt: Magyarország népessége évente egy szé- kesíehérvárnyival fogy, népesedési helyzetünk aggasztó, az elmúlt években az étveszületetések és a mű abortuszok számaránya 3:2, azaz minden öt megfogant gyermek közül kettőt elpusztítanak. Egyébként Magyarországon 1954 és 1987 között 4 303 590 művi terhességmegszakítást végeztek, vagyis naponta 365-öt. Kérdésünkre válaszolva Lak Gyula elmondta: társaságuknak jelenleg 300 tagja van, a legkülönfélébb foglalkozások művelői, orvosok, védőnők, mérnökök, segédmunkások éppúgy vannak köztük, mint családanyák és tanulók. Országos hálózat kialakítását tervezik, ezért szívesen várják a társaság céljaival azonosuló vidéki lakosok jelentkezését. Jelenleg tagságunk fele budapesti, a többiek az ország különböző településein élnek Szegedtől Ipolyvecéig. — Hatott-e nemzetközi példa a társaság megalakítására? — A világ számos országában évtizedek óta tevékenykednek hasonló szervezetek, munkájukat követésre méltónak ítéltük — válaszolta Lak Gyula. — Ausztriáiban például 35 éves A Magzatvédő Társaság szórólapja múltja van, ezenkívül az Egyesült Államokban, Hollandiában, Olaszországban, Belgiumban, Franciaországban, Angliában, Spanyolországban, Jugoszláviában is vannak ilyen céllal alakult szervezetek. Sőt az életet védő társaságok az eredményes fellépés érdekében nemzetközi szövetségbe tömörültek, s mi is felvettük velük a kapcsolatot. A hazai Magzatvédő Társaság a születendő gyermek érdekében az abortusz ellen mozgósít. Hiszen nemzetközi összehasonlításban is szomorú rekordot tartunk mi, magyarok: nálunk a legmagasabb a terhességmegszakítások száma. A statisztikák szerint ugyanis hazánkban ezer szülőiképes korú — 15—40 év közötti — nő közül 36 dönt az abortusz mellett, míg Csehszlovákiában 33, Franciaországban 15, az NSZK-ban pedig mindössze 6. A megfogant emberi élet védelmében fontosnak tartják a felvilágosítást, elsősorban tehát a fiatalokihoz szólnak. Gy. K. SCHILLER? ÁRMÁNY ÉS Rendhagyó jegyzet egy rendhagyó premierről Mint egykor a weimari Fehér hattyúhoz címzett vendéglőben, parnasszusi törzshelyükön együtt ül a két jóbarát, Goethe és Schiller. Friedrich arca kissé sápadt, s noha orvosai sokszor figyelmeztették már, hogy őrizkedjék az izgalmaktól és az alkoholtól, egymás után üríti ki az öblös poharakat. A tíz évvel idősebb Johann Wolfgang mint mindig, most is klasz- szikus nyugalmat árasztva nyugtatgatja költőtársát. Megfogja a kezét, „Friedrich, csillapodj, kérlek!”, s egy pillanatig pontosan olyanok, mint amilyennek Rietschel jelenítette meg őket híres szobrán, melyet a weimari udvari színház előtt állított fel a hálás utókor. Schiller most mintha elfeledkezett' volna arról, hogy mennyi minden történt vele ifjúkori remekművének megírása óta; megállapodott, tudományos férfiként tisztelik, felesége nemesi családból való (ő maga is nemességet kapott) és bekerült az előkelő társaságba, ahol nem illik re- nitenskedni. Művészként „klasszikussá” érett, s Kant professzor úr filozófiájának hatására arra az álláspontra jutott, hogy" a szabadság, lázadó ifjúkorának gyönyörű álma a szükségszerűség világában álom is marad, következésképpen a szellemi életbe, az erények szférájába kell menekülnie. Johann Christoph Friedrich Schiller most a kaposvári bemutató után nem gondol másra, csak a Kabale und Liebe (Ármány és szerelem) megfogamzásá- nak, keletkezésének körülményeire, s arra a dacos, szókimondó ifjú poétára, aki a saját bőrén érezte a kisfejedelemség abszolutizmusának embernyomorító természetét, fojtó közegét, átkos hagyományait. Eszébe jutnak gyötrelmes élményei, fogsága, menekülése, bújdosása, az az idő, amikor egy kis faluban koplalva, fázva vetette papírra „A Miller Lujza” még csak vázlatos jeleneteit. Az „osztálykülönbség” tiltotta szerelem neki is okozott feledhetetlen szenvedést; Lujzát arról a 16 éves szőke lányról mintázta, aki még ma is meg-megjelenik álmaiban. Egyetlen darabjában sem dolgozott fel any- nyi szeményes élményt, tapasztalatot, mint éppen az Ármány és szerelemben. Amikor írta, lelki szemei előtt — mint a vádlottak padján — ott állt a gyűlölt Karl Eugen würten- bergi herceg, aki katonának adta el népe ifjúságát, s szeretője, Hoheinhelm grófnő (Lady Milford a darabban), aki „tűzijátékká változtatja alattvalóinak véres verejtékét”; s látta a talp- nyalókat, pribékeket, az udvaroncokat (a Kalb ud- varnagy féle figurákat), akiket ő, a hercegi nevelő- intézet egykori növendéke, nagyon jól ismert. A zsarnokság és a szerelem természete azóta sem változott, gondolja, feltehetően ezért oly népszerű a műve immár másfél évszázad eltelte után is. Sokan megírták róla, hogy e „polgári szomorújáték” konfliktusa nyílt és kemény összeütközés a romlott feudális osztály és a polgári ideológia, a felvilágosult eszmék képviselői között, valamint, hogy a szerző idealizmusa, erkölcsi emelkedettsége az a — túlzásoktól sem mentes —■ szenvedélyesség, áhogy a szabadságot és egyenlőséget követeli (no meg a reális ember- és társadalomábrázolás) • művészi és etikai példa minden időben. Közismert az a találó megállapítás is, hogy az Ármány és szerelem a világirodalom első olyan drámai műve, amely az érzelmek jogát fegyverként szegezi szembe egy társadalmi előítélettel, mégpedig egy a Rómeó és Júlia-izzású szerelem tragikus végkifejlete által. Miközben mindezt végiggondolja, az emlékek és a bor hatására egyre révül- tebben néz maga elé. Régi sérelmei felújulva fájnak, a herceg gyűlöletes arca ismét megjelenik előtte... „Menj a pi...bal”, kiáltja dühösen, miként lady Milford a kaposvári színpadon, majd látva Goethe meghökkenését, magyarázatképpen hozzáteszi: Be vagyok ba .. .va, kedves barátom, akárcsak Ferdinánd nevű hősöm a Csiky Gergely Színházban bemutatott darabomban. Erről jut eszembe, folytatja botladozó nyelvvel, ha igaz az a sokféle erény, amely az én polgári szomorújátékomat állítólag jellemzi, miért volt szükség arra, hogy átírják, mivégre e gróteszjc parafrázis?! A kérdés jogos, a válaszadásra azonban nem az újságíró, hanem Mohácsi János rendező az illetékes. Tulajdoniképpen, úgy is kezdődhetett (vagy végződhetett) volna az előadás (miért ne?), hogy az imént elképzelt parnasszusi kocsmában megjelenik a színen Mohácsi János is, s miután helyet foglalt a klasszikusok törzsasztala mellett, megpróbálja megmagyarázni vállalkozása célját, gondolatmenetét, asszociációit. A vitában értékes érvekkel — s több évszázados színházi tapasztalattal a saját darabjainak, figuráinak korok szerinti értelmezését, színpadi megjelenítését illetően — vehetne részt William Shakespeare, aki a többi között megjegyezhetné például, hogy éppen a Sturm und Drang korszak, a kitűnő Lessing újrafelfedező jószándéka ellenére menynyire félreértette őt. Ez az új német írónemzedék ugyanis azt hitte, hogy a shakespeare-i forma egyenlő a formabontással; következésképpen minden „zseniális” szeszély és túlzás (például a dráma verses formájának elhagyása) a ter- mésztesség nevében indo • költ. De átugorhatna egy korsó sörre a prágai Ke- helyből Hasek is — hiszen ő az előadásba is beleszólt — s méltányos lenne, ha Vas Istvánt is meghívnák egy italra (az ő kitűnő fordítása szolgált alapanyagként) a műsorfüzetben úgysem szerepel a neve. Mohácsi János elmondhatná — de szóljon most már a néző —, hogy legalább olyan intenzitással gyűlöli a zsarnokságot, mint Schiller. Zsarnokság? Inkább diktatúra! Mégpedig sajátosan közép-keleteurópai. A „zsarnokság” szó kissé romantikus hangzású, XIX. századi zamatú, valahogy nem fejezi ki eléggé az elnyomás, a diktátori brutalitás XX. századi tapasztalatait. „Ó régi börtönök nyugalma, szép/ és régimódi szenvedés, halál" — sóhajt Radnóti Miklós a fasizmus közegében, s e különös elvágyódás áthatja a XX. századi fogoly- és munkatáborok, vidám és kevésbé vidám ország-barak- kök lakóinak tudatát. A régi zsarnokok — teljhatalmú kis- és nagyfejedelmek — a legmerészebb álmaikban sem sejthették, milyen lehetőségeket aknázhatnak majd ki kései utódaik. Nem számolhattak a technika csodáival, a tömegtájékoztatás manipulációival, s fogalmuk sem volt arról, hogy az elnyomás modern eszközei milyen hatékonyak, s hogy a tömeggyilkosság a legkevésbé altkor fárasztó, ha automatizált. Mohácsinál nincs idilli polgári fészek kávéval, kaláccsal, andalító fuvolamuzsikával, a Miller család otthona nem menedék, még ideiglenesen sem. Grafitszürke, jellegtelen díszlet (Khell Zsolt tervezte), ócska rádió, unalmas tánczene, rum (a kevert stílszerűbb lenne: rum és császárkörte keverék, a gyengébbek kedvéért), s a lakók sem polgárok, legkevésbé egy feltörekvő osztály „felvilágosult eszméket hordozó” ‘ képviselői. Miller muzsikus (Gyuriacza István) külvárosi szintre visszaszorított értelmiségi (pedagógus?), szókimondó ugyan, de kilátástalan sorsába többé-kevésbé beletörődött, s ha valami módon sikerülne a szokásosnál több pénzhez jutnia, talán még boldognak is érezné magát. Gyuricza István sokszínűén alakítja a figurát, s apaként felül is múlja lehetőségeit. Nagy-Kálózy Eszter Lujza szerepében egy meglehetősen zaklatott mai lányként áll elénk (mintha nem is a templomból, hanem egy könyvelési osztályról érkezne haza kissé elnyűtten, idegesen) szerelmesként is vibráló, vezeskedős, de a halál előtti jelenetekben — Ferdinánddal együtt — igazi szerelmi drámává nemesíti az előadást, amely addig többet mond — sokkolva, vádolva — az alantasságról, a durvaságról, a .hatalom ördögi manipulációiról, mint az érzelemről, s annak „természetes jogáról”. Sztarenki Pálnak Fer- dinándként a pokol szinte valamennyi bugyrát meg kell járnia a „csúcs” előtt, teljesítménye lelki és fizikai értelemben is elismerésre méltó. Lady Milford szerepében Csákányi Esztert láthatjuk, s ez a szereposztás és felfogás a rendező leggroteszkebb ötlete. A kitűnő művésznő nem a schilleri „metreszt” alakítja, akit a herceg még a házasságában is „imádni óhajt”, hanem egy kivén- hedt, megunt kurvát (ez a szó gyakran elhangzott az előadásban), akitől végképp meg akar szabadulni a nagyúr. Az a jelenet, amelyben a ladyt és komornáját a cselédség (ahelyett, hogy könnyezve búcsúznának a jószívű úrnőtől) hisztérikusan megrohanja és kifosztja a rab népek csőcselékmentalitásának félelmetes megnyilvánulásaként — egy későbbi esetleges nagy rendezőit sejtet. Csakhogy — teszi fel a kérdést méltán Schiller — ezt és a többi kétségtelen jó ötletet', miért nem egy saját darabban valósítja még Mohácsi János? A válaszadás joga ismét a rendezőé, az újságíró csupán még annyit jegyez meg, hogy a színpadi „diktatúrában” fontos és kellően gyűlöletes alakítást nyújtott Bezerédi Zoltán a miniszterelnök és Csapó György Wurm szerepében. A rendezői elképzelést híven szolgáló jelmezeket Cselényi Nóra tervezte. Szapudi András i S.
