Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-28 / 306. szám
1989. december 28., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 3 Célunk, hogy lakhatóvá tegyük életünket, Magyarországot ÍRTA DR. GYENESEI ISTVÁN, MEGYEI TANÁCSELNÖK Miivégiből vagyunk a víláA csoda nem külföldről érkezik gon? Tamási Áron válasza szerint; hogy valahol otthon legyünk benne. De otthon van-e ma saját szűkebb világában a több száz úgynevezett „szerepkör nélküli” kisközség és társközség lakója, ahol alig van óvoda, iskola, orvosi rendelő vagy gázcseretelep is, és a szomszéd faluban döntenek sorsáról? Otthon van-e a világban a városlakó, ahol városfeljesztési folyamatokra alig lehet hatása, és környezete sorsáról feje felett döntenek? Otthon van-e a hívő, a szakember, s a tanuló szőkébb hazájában, jól működő vallási, szakmai, iskolai önkormányzat nélkül? Az emberek túlnyomó többségének igen világosak és egyszerűek a vágyai. Megvalósításához azonban saját ügyeik intézésére alkalmas, önkormányzati alapon működő szerveződések színes hálózatára van szükség. A szakmai, kulturális, vallási stb. önkormányzaboknak a generálója, összefogója és működtetője lehet a helyi közigazgatási önkormányzat. Az állami hatalom decentralizálása fontos része a demokratikus társadalmi alapok megteremtésének. Ez a legfontosabb garancia arra, hogy ne törjénjék visszarendeződés, hogy az emberek közösségei saját kezükbe vehessék sorsuk irányítását, hogy valahol otthon legyenek a világban. A többpártrendszer működéséhez önkormányzatokra, autonómiákra van szükség: ezen a bázison lehet csak megalkotni az új magyar demokratikus rendszert. Fordítva is igaz: az önkormányzatok s autonómiák mit sem érnének többpártrendszer nélkül. A tanácsrendszer egy centralizált társadalomirá'nyítás- ban lehet csak működő modell. A készülő önkormányzati törvény a rendszerváltás része: megteremti a lehetőségét az autonómiának, az új, demokratikus rendszer alapjának. A készülő önkormányzati törvénykoncepció január közepére megjelenik és a korábbiaknál is jobban épít a magyar történelmi hagyományokra, követi az 1985-ben megfogalmazott Önkormányzatok Európai Kartájának alapkövetelményeit. A társadalom önkormányzatbarát: a jelenlegi és a későbbi kormányok közül is az számíthat csak a tömegek támogatására, amelyik önkormányzatbarát és ennek megfelelőek a döntései. Ma a törvények többsége még nem ilyen. Az önkormányzati törvény megalkotása az új, hiánytalan legitimitású Országgyűlés feladata lesz a földtörvénnyel és a tulajdontör- vénnyel együtt. Biztosítani kell azít is, hogy addig ne születhessenek már olyan kormányintézkedések, amelyek behatárolják az önkormányzati törvényalkotó munkát vagy később a törvény működését. A leendő törvénynek meg kell felelni a demokratikus helyi hatalomgyakorlás, az önkormányzati típusú helyi önállóság, a széles felelősségű önkormányzat, valamint az önkormányzati és az államigazgatási típusú feladatok közötti különbségtétel alapkövetelményeinek. Ezt a célt különböző úton lehet elérni: a törvénytervezet ezért több alternatívát tartalmaz, megalapozva ezzel a társadalmi vitát, amelyet a törvényalkotás legfontosabb fázisának tartok. Az önkormányzatiság elsődleges funkciója a központi, a térségi és a helyi ügyek elhatárolása, és annak biztosítása, hogy a községi, a városi és a megyei önkormányzat egyben ne jelenthessen hierarchikus tagoltságot is. A vitában kirajzolódott: az alapvető feladat a helyi önkormányzatok (képviselőtestületek) létrejötte és működtetése. Ennek néhány lényegesnek tartott összetevőjéről alkotott megítélésem a következő: A modern jogállam csak a demokratikus és valóban önálló önkormányzatok, kiépítésében lelheti meg biztos tartópilléreit. Az önálló képviselőtestületek erőszakolt visszaállítása azonban legalább akkora hiba lenne, mint amekkora a körzetítés volt. Meg kell adni a szabad választás lehetőségét, s majd a közös községi tanácsok megszüntetését követően a képviselőtestületek önkéntes társulásával alakulhatnak ki az új együttműködések. Kiemelkedő feladat biztosítani azt, hogy az önkormányzatok által hozott döntést mások csak jogszabály- sértés esetén bírálhassák felül. A döntés célszerűségét csak önmaguk vagy választóik ítélhessék meg. Ebben a tekintetben legyen végleges a helyi döntés. Az apparátus vezetője lehet választott, de kinevezett is: részemről ez utóbbi a szim- patikusabb. A testületek élén azonban mindig választott ember (polgármester, bíró) áll, aki — a jelenleginél gyakrabban — társadalmi tisztségként végzi tevékenységét. A települési önkormányzati tudat része a közrend is: a helyi rendőrség, létrehozása és működtetése nagy valószínűséggel az önkormányzat feladata lesz. A megyerendszer nem először kerül a viták középpontjába. Ma a fő kérdés az,' hogy ártalmas-e a jogállamiság kialakítása szempontjából, szükségtelen vagy átalkulva támasza a helyi önkormányzatoknak ? Napjainkban a megyeel- lenesség modern „boszorkányüldözésként” 1 jelenik meg. Egyre határozottabban kezd azonban kikristályosodni egy szükséges megyekép. Főként a községek, a kisvárosok és a pártok többsége a szószólója ennek. A nagyvárosok és a megye- székhellyel rivalizáló városok a megyei testület szükségtelenségét bizonygatok táborába tartoznak. A gyakorlat: makro és mikro szintre koncentrálunk, s közben elsikkad annak a felismerése, hogy a térségi folyamatokat és feladatokat is kezelni kell. Ilyen az érdekek szintetizálása, ütköztetése, a kistérségi érdekek kezelése, a pártok érdekkifejezési szándékainak ütköztetése speciális szakmai (vállalkozói) érdekek megjelenítése. Tény: a helyi önkormányzatot megszálló megye nem kell, de meggyőződésem, hogy a következő években — a sajtó és a parlament mellett — a megyegyűlés lesz a politikai küzdelmek legfőbb színtere. Garanciákra v.an szükség^ hogy a megyei hatalmi koncentráció szűnjön meg és ne is kísérthessen. Természetesen a főváros és a megyeszékhely mindenek felettiségét is meg kell szüntetni, A hivatal pedig: ne oszthasson forrásokat. A megye a helyi önkormányzatok irányába szolgáló legyen: a megyei testületet nem megszüntetni, hanem a pártok ellenőrzése alatt működtetni kell. így a kormány is kettős kontroll (Országgyűlés és megye) alatt állhat. Nem az átalakult megye, hanem a megyei testület nélküli „kormányhivatal” jelentené az igazi veszélyt: az ágazati (tárca) decentru- mokkal szemben ugyanis senki és semmi nem nyújtana védelmet az önkormányzatoknak ... Aki a megyei testület szükségességét vitatja, az vidék- s különösen faluellenes. Hiányában könnyen érvényesülhet a községek felett egy oszd meg és uralkodj szemlélet és gyakorlat. Megítélésem szerint demagógia ezért érvek nélkül vagy hamis érvekkel állítani azt, hogy a „demokratizálódás iránya a megyei testület felszámolása”. A megyei testület kikapcsolása egy Somogy típusú megyében (figyelembe véve a képviselőtestületek várható megháromszorozódását) a közigazgatás széteséséhez vezetne. Az önkormányzati tulajdon újfajta tulajdon lesz. Enélkül is szabad pénzeszközök nélkül nincs — nem is lesz — működő önkormányzat: az autonómiák tartópillére a szabadon választott, vezető személyiségeken túl a helyi gazdálkodás lehetőségének, valamint a tulajdon birtoklásának a megteremtése. Ma egy ország keresi a valós tulajdonost, a tulajdonosokat; enélkül nem csupán a tulajdonreformról értelmetlen dolog szólni, de az államháztartási és önkormányzati reformnak sincs sok értelme. Az sem szerencsés, hogy két fontos törvény (önkormányzati és államháztartási) kidolgozása elkülönül1. Ha az államháztartási törvény tanácsi költségvetési részét működtetni kezdik az önkormányzati törvény előtt, akkor nem kívánatos kényszerállapot keletkezhet. Ma még forrásban vannak az önkormányzati tulajdon megteremtésével és tartalmával kapcsolatos kérdések: ezért — orientációs céllal — a közelmúltban kezdeményeztem a kormány elnökénél: javasoljon és támogasson szabályozást arra vontakozóan, hogy az ipar- fejlesztésekhez, a lakossági szolgáltatásokhoz, a kereskedelmi és helyi ellátást szolgáló termelőüzemek hálózatához nyújtott állami és tanácsi támogatásból képződött vagyonrész a helyi önkormányzatokat illesse meg. A leglényegesebb önkormányzati tulajdon a föld: a legtöbb vita ezért ekörül alakult ki. Az általam is támogatótt koncepció szerint (melynek erősítésére buzdítok minél több állampolgárt), a helyi önkormóny- zátok legalább az üzemek által elfoglalt föld vagyoni értékéig a vállalatok részvényeseivé kell váljanak. Ugyanakkor az állami (alanytalan) tulajdonú termőföldnek, az erdőnek és legelőnek is az önkormányzatok tulajdonába kell kerülni. Ök dönthessék el, hogy létesítenek-e bérleti jogviszonyt az eddigi használóval vagy más hasznosítási formákat választanak, esetleg új bérlői körrel kötnek megállapodást. Mindennél fontosabb az. hogy a tanácsi szabályozás reformja a folyó költségvetési kiadásokhoz megfelelő és igazságosam elosztott anyagi eszközöket biztosítson. Ez az egyik garanciája annak, hogy a kibontakozó demokrácia és a szegénység ne összekapcsolódó fogalmakká váljanak nálunk. Az irányított tanácsi rendszerben felülről mondták meg," hol, mire és mennyire van szükség: a jövőben is kell legyen valamiféle központi támogatás, de ez már visszaszorítja a szubjektivizmust és mértéke nem attól függ, hogy mennyi hiányzik, hanem normatív, helyi bevételt növelő. Sajnos, bármelyik elképzelt rendszert vizsgáljuk, nem nő a kis falvak forrása. A jelenlegi elképzelések szerint a jövőben a személyi jövedelemadó képezné a tanácsi bevételek döntő részét. Ez tisztességes kiegészítő meolianizmus nélkül érdemtelenül alakítana ki hatalmas különbségeket (300—13 000 forint fő év), mindössze attól függően, hogy az adott község lakói bányában, ipari üzemben, katonai bázison, vagy a hagyományos faluban élve a mezőgazdaságban dolgoznak. Az üdülőtelepülések is joggal nehezményezik, hogy az általuk biztosított infrastruktúrára támaszkodó fizető-vendéglátási bevételek után a jövedelemadóra nem ők számíthatnak. A társadalomnak elemi érdeke a működőképes államszervezet megőrzése, a szükséges átalakítások gyors elvégzése. Ennek hiányában — vagy más utat járva — elveszne a békés átmenet egyetlen megmaradt eleme. Jó sorsunk úgy hozta, hogy részesei lehetünk egy olyan folyamatnak, amelyben megjelenhetett és remélhetőleg hosszú időn keresztül él a különbségek sokszínűsége, amely az önkormányzatok alapját képezi. Az elkerülhetetlen változások természetesen érdekeket is sértenek, de — higgyük el —, a többség érdekeit a mozdulatlanság sérti. Ma minden változik, egyelőre azonban semmi nem, vagy csak kevés mozdul. Ezért — éljünk az ország bármely részében, megyénk bármely szögletében —, ha tisztességes a szándékunk, célunk, az nem lehet más, mint lakhatóvá tenni életünket, Magyarországot, s benne „So- mogyországot”. Nem akarom lebecsülni azok fáradozását, akik külföldi segélyekért sürögnek. Van olyan szorult a helyzet, hogy ez is elkerülhetetlen. Nagy baj azonban, hogy eközben szinte semmi figyelmet sem fordítunk a belső tartalékok feltárására. A gazdaságpolitika hovatovább csak két eszközt alkalmaz: annak a bizonyos nadrágszíjnak a meghúzását és a külföldi kölcsönöket. Üjabban még a politikában is ez kap nagyobb hangsúlyt. A napokban minduntalan azt hallom: micsoda jelentősége van annak, hogy a Szociáldemokrata Pártot elismerte a Szocialista In- ternacionálé. Az fel sem merült, hogy azzal kellene foglalkozni, mennyire ismeri el a magyar munkásság a pártot. De ez csak egy példa, hiszen minden párt a nemzetközi kapcsolatok ápolásában nyüzsög, úgyhogy a néppel nem is érnek rá törődni. Talán majd a választások előtti néhány héten. Márpedig a gazdaságtörténet nem ismer egyetlen olyan gazdasági csodát sem, aminek fő, vagy akárcsak a jelentős oka a külső segély volt. Tudom, hogy a Mar- shall-segély ilyennek maradt meg a köztudatban, de elsősorban azért, mert külső parancsra nem részesülhettünk belőle. A számok azt bizonyítják, hogy az érintett országok gazdasági sikere fordítottan aránylóit az egy lakosra jutó segítség nagyságához. Elég bizonyítékul annyi, hogy az NSZK kapott a legkevesebbet a segélyből, a nyugatnémet csoda ugyanakkor vitathatatlanul a legjelentősebb volt egész Európában. A másik példa Izrael szokott lenni. Ide is kívánkozik egy adat: Izrael az elmúlt három évtized alatt háromszor annyit fordított katonai kiadásokra, mint amennyi segélyben részesült, fejlődésének tehát semmiképpen nem lehetett motorja az amerikai adomány. Távol-Keleten sem játszott jelentős szerepet a segély, Japán nem is engedett be külföldi tőkét, sőt exportált, Tajvan és Dél- Korea pedig több devizatartalékkal rendelkezik, mint amennyi külföldi tőke van az országban. Minden gazdasági csodának belső oka van. Mindenekelőtt a nép szorgalma, igyekezete. Ezt kell megnyerni, hasznosítani. Ez még akkor is így van, ha az illető ország politikai és gazdasági rendszere gúzsba kötötte a nép kezdeményező kedvét és szorgalmát. Példa erre Jugoszlávián belül a szlovének és a Szovjetunióban az észtek és a grúzok átlagosnál sokkal magasabb életszínvonala. De nem kell a bizonyítékokért külföldre sem menni. Vannak az országnak olyan tájai, ahol az életszínvonal meghaladja az átlagos kétszeresét. Ma még nem is ott, ahol sok a magas állású, a diplomával rendelkező, hanem ott, ahol eleven hagyományai vannak a vállalkozásnak. Mely vidékek életszínvonala kiemelkedő? Ide sorolandók Bács és Csongrád megyéknek azon részei, hol vagy fóliázás, vagy a bortermelés virágzik. A Dunántúlon, még ma is kiemelkednek azok a vidékek, ahol a sváb civilizációs hagyományok tovább élnek. Azoknak tehát, akik nem elsősorban politikai karrierre vágynak, hanem az ország sorsát tartják szem előtt, nemcsak, illetve nem is elsősorban a világ fővárosait kellene járniuk, hanem a magyar vidéket. Akkor például tudnák, hogy a nép nem turizmusra költött fél milliárd dollárral többet, mint azt a költségvetés „megtervezte”, hanem okos beruházásokra. Az így végrehajtott beruházásoknak ugyan a bürokraták soha nem lesznek képesek kiszámítani a gazdasági hatását, többek között ezért nem szabad rájuk bízni fontos kérdésben a döntést, Aki azonban nyitott szemmel jár az országban, az tudja, hogy ez az általuk turizmusnak becézett kiutazás többet javított az ország hitelképességén, mint amit a korlátozásával megtakarítani vélnek. Csak az az ország lehet exportképes Európában, ahol az igényességet többek között az is táplálja, hogy a lakosság jelentős többsége a saját szemével láthatja, hogy élnek mások, mekkora ott a munkafegyelem és a rend, a tisztaság. Amíg csak az illetékes tisztviselők járják a világot, a nép itthon közönyösen fogja szemlélni az urak erőfeszítéseit, közben sokat dolgozva igyekszik elérni legalább azt, amit az adott, deformált szemlélet és gazdaságpolitika mellett elérhet. Építi a család egyre több tagjának a házát, nagyobbítja a fóliasátrait, igyekszik mindebből valami pénzt csinálni vagy kiadást megtakarítani. Mindezt nem látni, nagy hiba. Annál inkább, mivel vitathatatlanul az elmúlt tíz év minden gazdasági sikere a nép nagyobb szorgalmából, több munkájából fakadt. Ha ez a nép nem iesz képes gyorsan úrrá lenni a nehézségeken, az a vezetésről állít ki rossz bizonyítványt. Kopátsy Sándor Újabb lépést tett a Láng Gépgyár, hogy visszaszerezze régi helyét az iparban. Az elmúlt évek nehézségei után mosit sorra köti a külföldi üzleteket. Az üzem a svájci ASEA Brown céggel együttműködve 35 60 megawattos fűtő-gőzturbina gépcsoport szállítására kapott megrendelést Finnországból (szerelését jövőre kezdik el). Jelenleg — a hazai igényeket is kielégítve — a Gagarin Hőerőmű részére 200 megawattos forgórészt újítanak fél (képünkön). (MTI-fotó — Balaton József felv.)
